Nyílt levél aranymise alkalmából
Szentmiseszándékok 
Ami számít
Jézus úrnapi örömhíre
Fejben dől el minden
A szentháromság képmása bennünk
Gyerekszáj
Családi nap 2019
Mária rádió
Fel vagyunk világosodva?
Az Úr napja
Testületi ülésről jelentjük
Ingyenes jogi tanácsadás
Kolping híreink
Híreink

Nyílt levél aranymise alkalmából

Jézus úrnapi örömhíre

Az Eucharisztia, a szentmise, az Úr nászajándéka Egyházának. Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt rendez fiának, olvashatjuk Máté evangéliumának 22,2 versében. Aki eszi az én testem, és issza az én vérem, annak örök élete van, és én feltámasztom az utolsó napon. Az én testem az valóban étel, s az én vérem valóban ital… Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él. (Jn6,54-58)

Vágyva vártam arra, hogy elfogyasszam veletek ezt a húsvéti vacsorát, mielőtt szenvedek. Aztán kenyeret vett a kezébe, hálát adott, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt cselekedjétek emlékezetemre. Ugyanígy a vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amit értetek ontok. (Lk 22,15-20)

Minden menyegző lényeges eleme a házasságkötés, amellyel a jegyesek életszövetséget kötnek. Az ószövetségi Szentírás Isten és a választott nép kapcsolatát is úgy tekinti, mint jegyesi szövetséget. Ehhez a kifejezésmódhoz illeszkedik Jézus hasonlata: királyi menyegzőt az Atya rendezi Fiának, akinek jegyese az új választott nép, az Egyház, akivel Jézus új szövetséget köt, amikor feláldozza magát érte. Ez a szövetségkötés a húsvéti misztérium: Jézus az utolsó vacsorán jelentette ki, hogy életét adja értünk, amit kereszthalálával beteljesített, feltámadása és mennybemenetele pedig egyben az Atya egyetértésének jele, aki elküldte az Egyházának a Szentlelket. Ezt a húsvéti misztériumot teszi számunkra jelenvalóvá minden szentmise.

Az Úr Jézus értünk vállalt szenvedésével, kereszthalálával és feltámadásával új és örök szövetség jött létre Istennel, aki megbocsátja bűneinket, és meghív az örök életre. Az Úr Jézus várva várta, hogy mindez beteljesedjen. Az utolsó vacsorán ajánlotta fel magát, amikor a kenyeret és bort átváltoztatta értünk áldozattá váló testévé és vérévé, s megbízta apostolait, hogy emlékezetére ugyanazt tegyék. Felajánlása másnap teljesedett be, amikor meghalt a kereszten. Áldozatának eredménye harmadnapra vált nyilvánvalóvá, amikor dicsőségesen feltámadt.

Mai teológiai szakkifejezéseinkkel így fogalmazunk: Az Eucharisztiát (a szentmisét és a szentáldozást) az Úr Jézus az utolsó vacsorán alapította. Akkor adott hatalmat az apostoloknak és utódaiknak, hogy emlékezetére ugyanezt tegyék minden szentmisén: változtassák át a kenyeret és a bort testévé és vérévé. Ennek alapján hisszük és valljuk, hogy az átváltoztatás szavai által Jézus valóságos teste és vére a kenyér és a bor színében lényegileg és ténylegesen is jelenvalóvá lesz. Így teszi jelenvalóvá a húsvét misztériumát az Úr Jézus minden szentmisében, hogy a szentáldozásban testével és vérével tápláljon minket.

Teológus korunkban Radó Polikárp professzor úr ezt a teológiai megfogalmazást két jó barát történetével „fordította le” nekünk.

János és Józsi gyermekkoruktól jó barátok voltak. A háborúba is együtt kellett bevonulniuk. Egy csendes vasárnap délután ép a lövészárokban pihentek, amikor Józsi egy tompa puffanásra felébredt. Észrevette, hogy alvó barátja feje mellé egy kézigránát esett. Odaugrott, felkapta, hogy jó messzire elhajítsa. De abban a pillanatban a kézigránát felrobbant a kezében. A robbanás Jánost is felriasztotta, és látta, hogy barátja a földön fekszik, s csonka karjából ömlik a vér. A kórházban tudta meg János, hogy valójában mi történt, a barátja megmentette az életét. Nem is tudta, hogyan köszönje meg Józsinak, amit érte tett. Ő azonban csak annyit válaszolt: „János a barátom vagy, örülök, hogy megmentettelek!” Józsit hazaengedték, János azonban hadifogságba került.

Amikor hazajött a fogságból, első útja Józsihoz vezetett, s meglátva barátja csonka kezét azt mondta: „Köszönöm, Józsi, amit értem tettél!” Ő csak ennyit válaszolt: „János a barátom vagy, örülök, hogy megmenthettem az életedet. Ma is ugyanezt tenném!”

Jézus, aki érettünk vérét ontotta, jelenik meg minden szentmisében, az átváltoztatott kenyérben és borban. Ezzel azt is jelzi, hogy ma ugyanúgy szeret minket, mint amikor meghalt értünk a kereszten. Ez a mi hitünk szent titka. Jézus azt parancsolta apostolainak: Ezt tegyétek az én emlékezetemre. Mi a szentmisén való részvétellel köszönjük meg Jézusnak, amit értünk tett. Ezért járunk szentmisére, mert szeretjük Jézust, aki érettünk életét áldozta fel.

A szentmise Jézus szeretetének ajándéka

(Rédly Elemér)

Az ember Isten képmására teremtett lény, amelynek legmegfoghatóbb jele a kreativitás. A szó szoros értelmében egyedül Isten képes a teremtésre, az ember csak az alkotásra. Mégis a létformák kiváltsága az élővilágban ez a kreativitás. Ha azonban az ember Isten képmását hordozza, megkérdezhetjük, vajon a kinyilatkoztatás fényével közelítve: nem hordozzuk-e a Szentháromság képét is? Hiszen a titkok titka akkor igazán érdekes számunkra, ha nem marad meg teológiai elvontságában, ha köze van az életünkhöz. Szent Ágoston volt az, aki a Szentháromság nyomait kutatta a teremtésben. Jó nyomon járt.

A teológus feladata ebben a megszentelt kutatómunka, amely kideríti, hogy valóban megvan a sajátos képmása bennünk az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. Nem is akárhogyan. Itt fedezzük föl, hogy milyen gazdag és sokrétű az, ahogyan Isten képmását hordozzuk, emberi mértékünk szerint, túl a kreativitás kiváltságán.

Az Atya a teremtő. Mi, emberek viszont a Teremtő társai vagyunk. Társai akkor, amikor kiegészítjük, módosítjuk a teremtést a magunk horizontján. Nemcsak azzal, hogy átformáljuk a Földet, mesterséges űrbolygókat küldünk az égbe vagy élőlényeket tudunk klónozni. Inkább azzal, hogy együttműködünk a Teremtővel az életadásban. Az életadásban, amelynek nem csupán biológiai jelentősége van, hanem teológiai is. Mégis vigyáznunk kell a szavakkal. Társai vagyunk a teremtő Atyának, de nem vagyunk „társteremtők”, mert az már egyenrangúságot tételezne fel, míg az előbbi a mester és tanítványai viszonyára utal.

A Fiú a megváltó. Mi pedig ugyanúgy társai vagyunk a megváltásban a megtestesült Igének, ahogyan társai a teremtő Atyának. És ugyanúgy vigyáznunk kell a kifejezésre, mint az előbbiben, mert nem vagyunk „társmegváltók”. Mária sem volt az, hanem csupán a legkiemelkedőbb társa fiának a megváltásban. Milyen sokat mond a kifejezés, ha hitelesen használjuk. Hiszen nem vagyunk egyenrangúak a Megváltónkkal. Ő a fő, mi vagyunk a tagok. Viszont kiegészítjük testünkben, sőt életünkben is a megváltást, ahogy Pál apostol mondja. Aktív szerepünk van tehát a megváltás kivitelezésében. A nagykorú keresztény tehát felfedezi saját aktív szerepét és küldetését a megváltásban a Krisztussal való sorsközösség misztériuma révén.

A Szentlélek a megszentelő. Az Atya küldi megváltásunkra a Fiút, a Fiú küldi a Szentlelket, a megszentelőt. Mert „Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten”olvassuk a Galata levélben (Gal4,6). Kegyelmeit kapjuk meg a keresztségben és a szentségekben. Ő a szeretet Lelke, a különleges adományok Lelke. Ő az, aki gyengeségünkben segítségünkre siet. S Alexandrai Szent Cirill szerint ő az, aki által „egyetlen közösségbe olvadunk egymással és Istennel”.

Aki tehát aktív társa a teremtő Istennek az életadásban, aktív részese a megváltásnak a Krisztussal való sorsközösségben és hiteles tanúja a Szentléleknek a szeretetben, az valóban a Háromságos Egy képmását hordozza, akkor is, ha ezt a képmást esendő, mégis egyre hitelesebbé váló embervoltunk keretezi be. S mindez az Egyház élő és növekedő közösségében realizálódik. Ezt fogalmazza meg az egyetemes pünkösd üzenetével A katolikus egyház katekizmusa:

„Krisztus, a Fej árasztja ki a tagokba a Szentlelket, aki felépíti, életben tartja és megszenteli az Egyházat. Az Egyház a Szentháromság és az emberek közösségének szentsége.”

(†Boda László, Fotó: Barák B.)

Vissza az újság tetejére

Gyerekszáj

Vissza az újság tetejére

Családi nap 2019

Vissza az újság tetejére

Mária Rádió

A lélek hangja

A közös imádság megélése, ami hatással van másokra is, lelkeket érint meg, összeköt és közösséget alkot az imádkozókból. Amikor egy közösség hitben együtt imádkozik, az ima ereje összeszorzódik.

A Szűzanya rádiójának evangelizációs küldetését az Érsekvadkerti Szent András önkéntes imacsoport is segíti. Havonta egy alkalommal élő adás keretében járulunk hozzá, hogy beteg, egyedülálló testvéreink és a hallgatói család tagjai, lelki táplálékhoz jussanak a kozmikus ima által. A mai világban a médiában a hűség, a becsület, a kitartás sajnos nem hírértékű! Ezzel szemben a Magyar Mária Rádió - megszólalásának 14. évében - tiszta hang a hangszemét között, legtisztább hang, mely csendből születik. Havi egyszeri imaóra helyben, az imakörök általi, valamint különböző közös SZENTSÉGIMÁDÁS-i alkalmakon is jó szívvel veszünk részt. Jó megélni az imakörök kapcsán kialakult kötetlen beszélgetések, tanúságtételek, sokszor „szemüveg-homályosító” folyamatát. Itt kell megemlítenem egy önkéntes tagunk áldozatos munkáját is, mely által minden hónapban - helyben és több szomszédos településen is - a MÁRIA RÁDIÓ ingyenes magazin, postaládákba kerül. Köszönjük és Isten fizesse meg neki! Megszólításként éljük meg ezt a lehetőséget! Megtapasztalhatjuk testi, lelki bajaink és az utazással járó nem várt események közepette is a Szűzanya közbenjárását, mely szerint a Szent Rózsafüzér közvetítői lehetünk az éteren keresztül. Dicsőség Istennek!

(Egy önkéntes)

Vissza az újság tetejére

Fel vagyunk világosodva?

Az úgynevezett felvilágosodással kezdődött az a nagy történelmi folyamat, melynek a végét láthatjuk most. Nem szeretnék igazságtalan lenni, annál is inkább, mert sokat tanultam filozófusainktól és tudósainktól, különösen az angoloktól, akik észszerűbben és logikusabban gondolkodtak, mint tanítványaik, a franciák. Az „értelem uralma” alighanem kikerülhetetlen lépés volt az emberiség történetében, minden óriási tévedésével együtt. A felvilágosodás megpróbálta „leváltani”az Istent, legjobb esetben is afféle öreg órásmesterként képzelve el, aki megalkotta és felhúzta a szerkezetet, de a továbbiakban már nincs rá szükség. A felvilágosodás előbb burkolt, majd nyílt, ádáz keresztényellenességét folytatta a liberalizmus, majd a szocializmus, a marxizmus különféle gyilkos diktatúrákban. A legfőbb jelszó a haladás volt, a progresszió, mely majd elhozza az egész emberiség számára a teljes földi boldogságot és örök békét. Utópia volt, melyet sok háborúval, gyarmatosítással és technikai újításokkal véltek elérni. Mindezt tudja, aki ismeri az elmúlt két-háromszáz év történetét.

A kalocsai érsekség hasonmás kiadásban megjelentetett egy kis könyvet, címe: Szent István király dicsérete és Úrnapi prédikáció. Szerzője Katona István jezsuita történész (1732-1811) tudós volt és lelkipásztor. Hamvai a kalocsai székesegyházban várják a feltámadást. A Szent Istvánról szóló szentbeszédet Bécsben mondta el 1788-ban. A megjelent könyvhöz Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek írt előszót, és elküldte nekem Katona István egyik nagy művét (A kalocsai érseki egyház története, Kalocsa, 2001), mely igen nagy segítséget jelentett nekem Tomori Pál kalocsai érsekről szóló drámám megírásához. Most azonban maradjunk Szent István dicséreténél, mert igen tanulságos mindaz, amit Katona István a korabeli felvilágosodásról ír (ne felejtsük el, II. József, a kalapos király korában járunk, s nemsokára kitör a francia forradalom, és következik a véres egyházüldözés).

A kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár egykori tudós vezetője így ír a felvilágosodásról (megpróbálom mai helyesírással tolmácsolni): „Vajon megtartják-é mindnyájan azt a hitet, melyet (Szent István) nemzetünknek oly szorgalmatosan hirdetett és országunkban elterjesztett? Vajon nincsenek- é olyan elfajult magyarok, kik a jóknak jutalmazóját, a gonoszoknak büntetőjét vakmerőképpen tagadják, kik a mennyországról, pokolról, örökkévalóságról, lelkünk halhatatlanságáról hagyott tudományt csúfolják, kik azokat megvetik, kinevetik, tompa elméjűnek , erőtlen lelkűeknek nevezik, kik az isteni félelemben neveltetvén, az igazi hitnek mélységes titkait hiszik, magukat pedig megvilágosított erős lelkeknek hívják, hogy azokat a gyermeki balvélekedéseket, melyekben nevelkedtek, megfojtották, azokat bolondnak tartván, kik az apostoloknak engedelmeskednek(…), kik azt gondolják,hogy szabadosabban vétkezhetnek, ha a hitnek mélységes titkait merészen tagadják, (…) hogy az ocsmány és fertelmetes életet bátran folytathassák?”

E régi gondolatok ma is igazak, sőt sokszorosan azok, hiszen „győzött” a felvilágosodás, a hitviták kora lejárt, a vallás „magánügy” lett, az erkölcs pedig nem a tízparancsolatból van levezetve, hanem a büntető törvénykönyvből. A felvilágosodás nagy szellemi sötétségbe borította az emberiséget, az örök világosságot eltakarják a reklámok villogó fényei. (Ezért kell új evangelizáció. Ezért is imádkozzunk papi és szerzetesi hivatásokért!)

(†SzSzP)