Evangélium mindennap

Személyes beszámoló a január 12-i ökumenikus zenei délutánról

 

„Nekünk egy testté kell válnunk, hogy a világ hinni tudjon!” Ezt a gondolatot választottuk annak a délutánnak a mottójává, amelynek célja az volt, hogy megmutassuk a világnak, az egység a Krisztushitben, az Ő nevének zenén keresztüli dicsőítésében megvalósul.

Az Érsekvadkerti Gitáros Zenekar vendégei, a Penc United Band és a Palóc Akusztik Jam olyan együttesek, ahol gyakorlatilag megvalósult az ökumenizmus, hisz a tagok felekezeti sokszínűsége sem akadályozza őket abban, hogy együtt zenélve dicsőítsék Urunkat. A háromszor húszpercnyi énekes blokk között három felekezet lelkipásztorai mondták el a jelenlévőknek, mi is az ökumenizmus, mi a feladatunk, és hogy az egység miként jön létre.

Boldizsár Attila, a penci baptista gyülekezet lelkésze János evangéliumának 17. fejezetéből vezette le egységről szóló gondolatát (miként a Biblia és a Wikipédia is). E szerint az egység alapja a Szentháromság egységében rejlik. Ehhez kapcsolódhatunk mi is, ha engedjük, hogy Jézus Krisztus lakjon bennünk, és akkor mindenki, akiben Jézus lakik az egység részese lesz.

Molnár András, a romhányi plébániát kormányzó diakónus egy indonéz közmondást hívott segítségül: a rizzsel teli csűrben éhen halnak az egerek. Nem mindegy mivel töltjük meg otthonainkat, munkahelyünket, a buszmegállót és minden olyan helyet, ahol megfordulunk. Ha igazán keresztények szeretnénk lenni, akkor ne önmagunkat, hanem Isten tervét valósítsuk meg mindenütt, ahol megfordulunk. Éppoly fontos feladatunk van, mint az életmentő szakszolgálatoknak, csak mi, keresztények, az örök életre mentjük az emberek lelkeit. Ez a feladatunk.

Füke Szabolcs, az érsekvadkerti evangélikus közösség lelkipásztora csatlakozott az előtte szólókhoz, és Szent Pál Rómaiakhoz írt levelének mondatát választotta tételmondatul: akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van. Isten velünk van a világban! Erre utal a lélekjelenlét szavunk is: ha felismerem Isten jelenlétét a világban, akkor megtörténik az a változás, amire nagyon vágyódom.

A zenés dicsőítés után szerény agapé melletti beszélgetések, találkozások és ismerkedések is megerősítették a délután mondanivalóját: így közeledve megvalósulhat Krisztusban az egység.

Sajnos e szavak azt a hangulatot, szeretetteljes légkört és az Isten dicsőítésében rejlő örömet nem tudják visszaadni az olvasónak (a jó zenéről nem is beszélve), de reméljük, lesz még lehetőségünk az ökumenizmus gyakorlására itt, Érsekvadkerten – ha máskor nem, legközelebb jövő januárban.

Sz. B. – ÉGiZ- (H)

Ne féljünk álmodni arról, hogy jobbá tegyük a világot! Ne ijedjünk meg a sötétségtől, mert Jézus legyőzte azt örökre! Élj, álmodj, higgy, és ha hibázol, kelj föl újra! Ferenc pápa szerdai katekézise témájául ezúttal a reményre való nevelést választotta, mintegy nevelőként, atyaként fordulva az őt hallgató hívekhez, tegezve őket.

Pápai intelmek egy reményteli életért

A Szentatya csokorba szedte buzdításait, amelyeket megosztott a Szent Péter-téren összegyűlt zarándokokkal. Az első az, hogy ne adjunk teret a negatív gondolatoknak, mert az ellenség belül van, s nem kívül. Hinnünk kell abban, hogy ez a világ Isten első csodája, és remélnünk, mert a hit és a reménység kéz a kézben járnak. A lét végén nem hajótörés vár ránk, hiszen Isten nem okoz csalódást: ha reményt ültetett a szívünkbe, akkor nem akarja azt folytonos frusztrációval megtörni. Bíznunk kell Istenben, aki azért teremtett minket, hogy virágot hozzunk.

Ne add föl, légy türelmes, szeresd az embereket!

Egy szóval azt kéri tőlünk a pápa, hogy ne adjuk meg magunkat! Bárhol is vagy, építs! Ha a földre kerülsz, állj föl! Ne maradj a földön fekve, kelj föl, hagyd, hogy talpra segítsenek! Ha üresnek és letörtnek érzed magad, kérd a Szentlelket, hogy töltse meg újra a benned lévő ürességet! A Szentatya arra buzdít, hogy ne hallgassunk azokra, akik gyűlöletet és megosztást szítanak. Munkálkodjunk a békéért az emberek között és legyünk türelmesek, mert mindenki az igazság egy darabkájának a letéteményese. Szeresd az embereket, egyesével, mindet! Ez azt jelenti, hogy tartsd tiszteletben az életútjukat, legyen az egyenes vagy hányattatott, mert mindegyikünknek megvan a maga története. És minden születő gyermek az élet reménységét hordozza.

Mindenekelőtt pedig álmodj! Ne félj az álmodástól! Álmodj egy olyan világot, ami még nem látható! A világ ugyanis azoknak köszönhetően halad előre, akik mertek álmodni, nem törődve azokkal, akik kinevették őket. A képzelőerővel megáldott emberek tudományos és technológiai felfedezésekkel ajándékozták meg az emberiséget. Óceánokat szeltek át, olyan földekre léptek, ahová senki előttük. Azok az emberek, akik táplálták magukban a reményt, legyőzték a rabszolgaságot és jobb életfeltételeket teremtettek ezen a földön.

Legyünk tehát felelősek a világért és az emberi életekért. Minden igazságtalanság, amit a szegények ellen elkövetnek nyílt seb és saját méltóságunkat csorbítja – mutatott rá a pápa. A bátorság ajándékát pedig Istentől kell kérnünk, mert Jézus legyőzte a félelmet, legádázabb ellenségünket, ami tehetetlen a hittel szemben. Olykor előfordul, hogy megijedünk, de ilyenkor gondoljunk Jézusra, aki rajtunk keresztül akar – a maga szelíd módján – leszámolni minden ellenségünkkel: a bűnnel, a gyűlölettel, a bűnözéssel és az erőszakkal. Legyen meg benned az igazság bátorsága és ne hidd, hogy felette állsz másoknak!

Legyenek eszményképeid, élj valami olyanért, ami túlmutat az emberen, még ha egy napon ezekért az ideálokért nagy árat is kell fizetned. Ha hibázol, kelj föl újra: a tévedés a legemberibb dolog, de nem szabad beleragadnunk a hibáinkba. Keresd azok társaságát, akiknek gyermeki szívük van. Tanulj a csodából, tápláld magadban a csodálkozást. Élj, szeress, álmodj, higgy! És Isten kegyelmével soha ne veszítsd el a reményt! – zárta szerda délelőtti katekézisét Ferenc pápa.

(Vatikáni Rádió)

Vissza az újság tetejére

Függőségünk története

Az ember a Föld lényei között a legmagasabban áll, azonban mégis függő. Mondhatjuk, teremtésénél fogva az. Tájékozatlanabb felebarátaink kedvéért fogalmazhatunk úgy is, hogy atyakomplexusa van (Freud), esetleg természete szerint szorongó, sőt, gyáva. Ezért keresi örökké a kibúvókat, a megalkuvás lehetőségét, a „harmadik utat”, ahol nem ér a neve…

Miféle függőségtől akar megszabadulni?

Első és kezdeti függőségünk az Éden édes és boldog világában egyenesen, közvetlenül Istenhez kapcsolt bennünket, jelesül talán azért, mert a teremtés leginkább alighanem valami olyasféle lehetett Ádám és Éva számára, mint a teljes tudattal átélt születés, világba lépés. Ennél csodálatosabb élményt el sem lehet képzelni. Élmény. Érdemes elmélkedni a szón… Ebben a korszakban a harmadik út, a kibúvó lehetősége föl sem merült, hiszen Isten társaságánál magasabb rendű és élvezetesebb állapotot elképzelni sem lehet. Ősszüleink sem tudtak és mi sem, ha belegondolunk. Első kibúvójuk a bebúvó volt, az a bizonyos bokor, vagy facsoport, amelyben megpróbáltak elrejtőzni az Atya elől. Ekkor már hárman voltak: ők ketten és a bűnük. Ezt a kellemetlen társaságot azóta se tudtuk lerázni. Még a nagy szentek sem, akik gyakorta mások bűneiért is vezekeltek. Csűrhetjük-csavarhatjuk, a bűn így akarva-akaratlanul életünk társává vált, s noha sokan kergették, kirekesztették magukból, mégis folyton ott ólálkodott létük és lényük peremén- keresve azt a pici rést, ahol besurranhatna. Ha lehetett, meg is tette. Aki állandóan azon töri magát, hogy ne gondoljon a zöld elefántra, annak egyéb sem jár az eszében… Az első vétek elkövetése óta „vándorlásunk társa lett” – nemigen tudunk szabadulni tőle, legalábbis gondolatban aligha. Kortársaink nagy része, talán zöme istentelen. Szakított vele, tehát igyekszik nem gondolni Rá, s persze a bűnre sem.  Nem annyira az ősbűnre, mert arról pogány szülő-nemzedékek ivadékai véletlenül sem hallottak. Hanem egyáltalán a büntetőtörvényben föl nem sorolt vétkekre.  Esetleg ennyi elég a fölmentéshez? Mélységesen mély titokhoz érkeztünk, amiről akkor is tudunk, ha nem veszünk tudomást róla, ha léte ellen kézzel-lábbal tiltakozunk, sőt, akkor sem tarthatjuk nem létezőnek, ránk nem vonatkozónak, ha nem járunk hittanra, templomba se tettük lábunkat soha, nem tanultunk ilyesmiről még csak harangozni sem. Az ősbűn alól még sincs fölmentés? Csak kell, legyen, ha öntudatlanul kerülünk érintkezésbe vele, sőt, ha nincs is köztünk semmi érintkezés! A büntetőjog is tekintettel van az ilyesmire.  Márpedig nincs közünk semmihez. Hogyan is lehetne, amikor reggel fülkelünk, tisztálkodunk, reggelizünk, de közben már be is kapcsoltuk a kikapcsolónkat, miáltal a falatot már egy másik világban rágjuk meg, ott, ahol pukkanó manók ugrabugrálnak telefonunk képernyőjén, vagy egerek kergetik a macskát, netán pornóhősök vitézkednek a maguk módján. Mi közünk e világ nyomorúságához? A műsorból az iskolában, vagy munkába menet sem lépünk ki. Mg egyszer fölteszem a kérdést: mi közöm nekem az állítólagos bűnökhöz? Ott sem voltam, ahol betörtek a bankba! És amott sem, ahol robbantottak! Az ellenkezőjét senki sem bizonyíthatja rám, mert én bizony sehol se voltam, most sem vagyok sehol, és soha nem is leszek! Aki ne hiszi, keressen a kütyümben, vagy járjon utánam!

Czakó Gábor

Vissza az újság tetejére

Mulasztásaink

Bűnt követünk el, amikor valami jó cselekedetet elmulasztunk, vagy valami rossz cselekedetet tovább folytatunk. Ez az egyik legnehezebb lelkiismereti kérdés: vajon az óvatos döntés, a kivárás, az elnapolás valóban szándékos volt-e, valóban vétkesek vagyunk-e a helyes és időben történő cselekvés elkerülésében? A mulasztás jogi, törvényi kategória is, legtöbbször emberi vagy orvosi mulasztásról szoktak beszélni. Az oka lehet rossz helyzetfelismerés, tudatlanság, személyiségzavar, félelem a még rosszabb következményétől.

A halogatás általános pszichológiai jelenség, nem szívesen nézünk szembe sem önmagunkkal, sem a ránk váró feladatokkal, kötelezettségekkel. A gyermek is így tesz, amikor fogadkozik, holnaptól majd megjavul, de a felnőtt ember is gyakran menekül a jövőbe, amikor leszokik valamilyen káros szenvedélyről, új életet kezd, többet fog imádkozni, dolgozni, tanulni, segíteni másokon. Csak Isten a megmondhatója, mennyit mulaszt egy ember az élete során, mert az ember szívesen felejti mindazt, ami egyéniségére, jellemére, társadalmi helyzetére és családi állapotára kedvezőtlen. Hivatkozunk a körülményekre, a hirtelen döntés veszélyére, sőt eszünkbe jutnak a régi híres hadvezérek, akik úgy nyertek háborút, hogy sohasem bocsátkoztak döntő csatába. Önfelmentésben nagyon jók vagyunk, mi keresztények.

Csupán néhány rövid évig szolgáltam köztisztviselőként, de hamar megtanultam: az aktatologatás a mindennapi élet része. Fektetni kell az aktákat, az ügyeket, a legtöbbjük némi idő elteltével megoldódik vagy okafogyottá válik, vagyis a mulasztás az emberi létezés velejárója, így mulasztja az időt a rendőrség, az ügyészség, a bíróság és különböző hatóságok: az önkormányzati és kormányzati szervek így nyernek maguk számára hasznos időt, a távoli jövőbe tolják át azt, amiről még ma kellene dönteniük. Maga az Egyház is kidolgozta a saját mulasztási procedúráját, melyben sok igazság és bölcsesség van: késve és késleltetve válaszol fontos kérdésekre, hogy tévedés és ellenkezés nélkül hirdethesse az evangélium tanítását. Ugyanez a helyzet a törvényekkel is: általában akkor hozzák meg őket teljes egyetértéssel, amikor már olyan nagy a baj, hogy azonnal új törvényekre lenne szükség – ám erre még évekig kell majd várni.

A magánéletben a mulasztás tudata azért nem ilyen bonyolult. Örökké égő seb annak emlékezete, ha tudjuk, szeretteinkkel, barátainkkal, a tőlünk segítséget várókkal elutasítók voltunk, nem tettük meg, amit Krisztus megtett volna. Különösen fájdalmas, ha a jótettet sem viszonoztuk, ha az illető jótevőnk úgy halt meg, hogy vele szemben hálátlannak, szűkkeblűnek bizonyultunk.

A mulasztás megítélése talán a legszubjektívabb, talán a gyóntatók számára is problémát jelent, hiszen egész földi életünk egyetlen óriási mulasztás, talán még a szenteké is, ha nem áldozták minden órájukat Istennek és embertársaiknak.

Még bonyolultabb a probléma kisebb közösségek, egész társadalmak, nemzetek, sőt az emberiség esetében. Az óriási, védhetetlen és megbocsáthatatlan mulasztások sorát hiába vennénk szemügyre, ezeknek a mulasztásoknak Isten a bírája. Kicsik vagyunk ahhoz, hogy mindent megítéljünk, de a rettentő mulasztások súlyát mindannyian érezzük és viseljük. Pedig Isten népe vagyunk itt, a Földön, nem Őt bántjuk, hanem magunkat, minden elmulasztott lépéssel, mely hozzá vezethetne.

(USzSzP)

Vissza az újság tetejére

Testületi ülésről jelentjük

2019. január 22-én tartotta ez évi első ülését önkormányzatunk képviselő-testülete. Az ülésen az alábbi napirendi pontok kerültek megtárgyalásra:

A 4/2000 (III.28.) számú, az Érsekvadkert díszpolgára kitüntető cím adományozásáról szóló rendeletünk felülvizsgálata. Rögzítésre került, hogy egy ciklus (5 év) alatt legfeljebb három személy részesülhet e kitüntető címben, és a választások évében október 23. helyett a március 15-i ünnepség keretében adja át azokat a képviselő-testület.

A szociális tűzifa helyi szabályozásáról szóló 6/2018 rendeletünkhöz érkezett módosító javaslat tárgyalása.

A Szociális gondoskodásról szóló 2/2015 (II.25.) rendeletünk módosítása, jogszabályi változások átvezetése.

A köztisztség-viselői alapilletmény módosításáról szóló rendelet megalkotása. (Erről az országos híradásokból is értesülhettünk.)

A testületi ülések első féléves ütemtervének elfogadása.

Élni kívánunk azzal a pályázati lehetőséggel, amely a kiegyenlítő bérrendezési alaphoz nyújtható be, hisz minden Vadkertre jövő pénz településünk fejlődését szolgálja.

Felülvizsgálatra került ezen az ülésen a helyi vízkár-elhárítási tervünk is, valamint állásfoglalás született a 281., a 282., és a780. hrsz.-ú ingatlanok kapcsán benyújtott lakossági kérelmek tárgyában is.

Ezen az ülésen került sor az Önkormányzatunk és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat közti együttműködési megállapodásának felülvizsgálatára is.

Február 12-én tartott testületi ülésünk témája a Községi Tűzoltó Egyesület 2018. évi beszámolója mellett a 2019. évi költségvetésünk első fordulós tárgyalása volt. Az itt született korrekciós javaslatok beépítésével február 26-án került sor költségvetési rendeletünk megalkotására.

Mindkét ülésen volt egyéb ügyekkel foglalkozó tájékoztató is, melyről a honlapunkon és könyvtárban olvasható jegyzőkönyvek alapján szerezhetők további információk. A tágabb körű informálódás érdekében két témakört megosztanék a Vadkerti Harangok olvasóival.

2019. március 1-től a Helytörténeti Emlékház az alábbi belépődíj befizetésével látogatható:

0 -6 éves korig a belépés díjtalan

6-18 év közötti valamint a nyugdíjas személyek látogatói díja: 200Ft /fő

A felnőtt személyek belépője 300Ft/fő

Amennyiben egész napos programra szeretnék igénybe venni az Emlékházat és annak udvarát, úgy 500 Ft/fő a jegy ára. A díj megfizetése alól a helyi intézményekben nevelkedő, tanuló gyermekek és pedagógusaik mentesülnek.

Plébánosunk, Lukács András ebben az évben ünnepli pappá szentelésének 50. évfordulóját. Az aranymise tervezett időpontja 2019.06.29. E jeles ünnep megvalósulásához Önkormányzatunk felajánlja segítségét és közreműködését.

Vissza az újság tetejére

Isten hiánya

Remekel az ember lassan minden szinten,

ámde egy kimarad mindebből: az Isten.

 

Tobzódik gyönyörben, fürdik a sok kincsben,

mégis, sosem boldog, mert nem érzi Istent.

 

Rángatja a sorsát önnön-zárt bilincsen,

fuldokol, s nem érti: Miért kéne' Isten?

 

Ha sejtetik vele, segíthet a hit... -Nem!!!

Majd megoldja másképp... Neki nem kell Isten...

 

Gyárt eszével bálványt, emberi agy-szülten,

bűnös utakon jár, kerülvén az Istent...

 

Mire észhez térne, ideje már nincsen...

S akkor váltig kiált jajgatva: Ó, Isten!

 

Fiát adta értünk, hogy rajtunk segítsen...

Íme: ekképp szeret bennünket az Isten....

 

(Szné Babik E.)

Vissza az újság tetejére

A legszebb a világon

A legszebb nap? A ma.
A legnagyobb akadály?  A félelem.
A legkönnyebb? Tévedni.
Minden rossz gyökere? Az egoizmus, az önzés.
A legszebb szórakozás? A munka.
A legveszedelmesebb vereség? A bátorság hiánya.
A legjobb tanítók? A gyermekek.
A legszükségesebb szükségszerűség? Önmagunkat ajándékozni.
Mi boldogít legteljesebben? A másik embernek hasznára lenni.
A legveszedelmesebb hiba? A rossz kedélyállapot.
A legközönségesebb érzés? A bosszú és a gyűlölet.
A legszebb ajándék? A megértés és az együttérzés.
A nélkülözhetetlen? Az otthon, a valahová tartozás.
A jól eső érzés? A belső béke.
A legjobb megoldás? Az optimizmus.
A legnagyobb megelégedettség? Az elvégzett kötelesség.
A legnagyobb erő a világban? A hit. A legszebb a világon? A SZERETET.

(Teréz anya)

Vissza az újság tetejére