Pásztorok, halászok
Szentmiseszándékok 
Magdolna húsvétja
A találkozás reményében
Húsvéti prédikáció
A húsvéti misztérium
Húsvéti háladal
Közösségben lenni jó
Krisztusról tanúságot tevőkké kell válnunk!
"Legyél erős, legyél bátor, legyél példakép - legyél férfi"
Édesanyák
Testületi ülésről jelentjük
Ingyenes jogi tanácsadás
Kolping híreink
Híreink

Pásztorok, halászok

A találkozás reményében

A nagyböjt negyven napig tartó időszaka befejeződött, megérkeztünk húsvét ünnepéhez, amely nap a feltámadás ünnepe. Tekintetünk két irányba is néz ezen az ünnepen, a múlt és a jövő felé. Egyrészt visszatekintünk a múltbeli eseményre, az Úr Jézus halálból való feltámadására, másrészt reménnyel tekintünk a jövő felé, amikor mi is feltámadunk majd a halálból a mindenható Isten hatalmának köszönhetően.

Magától értetődő, hogy az ünnep örömmel tölti el szívünket, mert Krisztus halálon aratott győzelme azt is jelenti, hogy mi sem fogunk örökké a halál országában maradni, hanem Isten feltámasztja testünket és újra egyesíti azt halhatatlan lelkünkkel. Amikor ez megtörténik, akkor vele élhetünk majd az örök boldogságban, amelyet mennyországnak nevezünk.

Húsvéti örömünk nem egyetlen napig tart, hanem ötven napon át, egészen pünkösd ünnepéig, a Szentlélek eljövetele napjáig, sőt még tovább is, hiszen minden vasárnap a szentmisében ünnepélyes formában elevenítjük fel az Úr húsvéti titkát, azaz megváltó halálának és üdvözítő feltámadásának eseményét. Szándékosan nem többes számban beszélek, azaz nem húsvéti eseményekről, hiszen Jézus halála és feltámadása elválaszthatatlan egymástól, a megváltás műve egyetlen eseményének kell neveznünk.

A mai ünnep és a következő hetek arra hívnak minket, hogy mi is keressük az Urat, találkozhassunk vele, a Feltámadottal, és várjuk azt, hogy nekünk is élőként mutassa meg magát. A húsvéti időszak evangéliumi részletei visszavezetnek minket az Úr húsvétja utáni napokba, amikor sorra megjelent az asszonyoknak, a tanítványoknak és az apostoloknak. E találkozások megerősítették őket abban, hogy mindaz igaz, amit Jézus korábban állított magáról. Igaz, hogy ő az Isten Fia, aki megváltásunkért jött el emberi világunkba. Lassan megértik, hogy az ő keresztáldozata nem kudarc, hanem Isten üdvözítő tervében szereplő cselekedet. A találkozások során megértik saját küldetésüket is: el kell indulniuk, hogy tanúságot tegyenek mindarról, amit Mesterük mellett három éven át megéltek és legfőképpen tanúságot tegyenek a legnagyobb csodáról, az ember számára felfoghatatlan titokról, a feltámadásról.

Bizonyára az egykor tanúságtételre induló apostolok is megtapasztalták azt a nehézséget, amit az Egyház évszázadai során szintén átéltek az igehirdetők: nem könnyű, nem egyszerű erről a húsvéti titokról beszélni, hiszen csak az képes erre, aki maga is találkozott a Feltámadottal. E nélkül nem volna hiteles a tanúságtétel. És az is igaz, hogy azok számára, akik elsőként hallották az apostolok bátor szavait az Úr feltámadásáról, nem volt könnyű elfogadniuk, elhinniük a hallottakat, miként minden kor emberének meg kell küzdenie ezzel a nehézséggel. Ugyanis arról van szó, hogy semmi nem helyettesítheti az Úrral való találkozást, amely személyes hitélmény, s amely a hit útjának kezdete mindenki számára.

Az a vágy él tehát bennünk, hogy találkozzunk a Feltámadottal. Hol és hogyan találkozhatunk vele? Helyes az az első gondolat, hogy induljunk a keresésére, miként egykor az asszonyok is ezt tették húsvét hajnalán, s keresésüknek az lett a jutalma, hogy az Úr megjelent nekik. Az is helyes, ha az apostolokhoz hasonlóan összegyűlünk a közös imádságra, lehet ez például a szentmise, és így várjuk, hogy az Úr eljöjjön közénk. Mert a szentmisében az Úr valóságosan jelenvalóvá válik köztünk az átváltoztatott kenyérben és borban, tehát a szentmisén való részvételünk is biztos lehetőség arra, hogy találkozzunk Jézussal.

Harmadszor pedig az is jó kiindulópont, hogy újra és újra átgondoljuk a húsvéti eseményt, megpróbáljuk megérteni ennek üzenetét, miként ezt az Emmausz felé tartó két tanítvány is tette. Lényeges, hogy hozzájuk hasonlóan mi is hívjuk otthonunkba Jézust, aki nekünk is élőként, feltámadottként mutatja meg magát. A húsvéti találkozások néhány lehetősége ez, amelyekkel élhetünk, ha valóban él bennünk a feltámadt Krisztussal való találkozás vágya. A találkozás reményében induljunk húsvéti utunkon!

(c) Horváth István Sándor, fotó:Kristók J.)

Jézus földi életének csúcspontja a húsvéti misztérium, melyet a szent három-nap csodálatosan szép és gazdag liturgiájában ünneplünk. E szent három-nap egymástól elválaszthatatlan.

Nagycsütörtök Jézus ajándékozó szeretetének napja: a legszentebb Eucharisztiában nekünk adta önmagát és megalapította a papi rend szentségét.

Nagypéntek Jézus áldozatos szeretetének ünnepe: életét áldozta, hogy tökéletesen dicsőítse a Mennyei Atyát és megváltson minket, embereket.

Húsvétvasárnap Jézus győzelmes szeretetének ünnepe: győzött a halálon, a bűn és a kárhozat fölött, és kitárja előttünk a mennyország ajtaját.

Nagy örömmel és igazi buzgósággal ünnepeljük a húsvéti misztériumot, a szent három-nap keretében.

Húsvét második vasárnapja Isten Irgalmas Szeretetének ünnepe, a hálaadás ünnepe. Hálatelt szívvel emlékezünk arra, hogy Jézus az Atya akaratából a Szentlélek közreműködésével életre keltette a világot ajándékozó, áldozatos és győzelmes szeretete által.

Jézus, a megtestesült Szeretet és Irgalom áldása kísérje készületünket és ünneplésünket!

(Katona István püspök úrtól)

Vissza az újság tetejére

Húsvéti háladal

Vissza az újság tetejére

Közösségben lenni jó

Egy lelki nap margójára

Vissza az újság tetejére

Krisztusról tanúságot tevőkké kell válnunk!

„Ha én tanúskodom önmagamról, saját tanúskodásom keveset ér” - mondta egy alkalommal Jézus a zsidóknak, hallhattuk a szentmise evangéliumában (Jn, 31-47). Tehát a hívő embernek sem az a feladata, hogy önmagát produkálja, hanem Isten igéjét közvetítse azon a helyen és abban az élethelyzetben, ahová Isten helyezte, küldte. Ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg nagyböjti lelkigyakorlatunk első napját Nagy Richárd atya, Nagybárkány plébánosa. Tanítása a tanú és a tanúságtétel köré csoportosultak kiindulva az Ószövetségtől egészen a napjainkig. A teljesség igénye nélkül megosztanék néhány gondolatot azokkal az olvasóinkkal, akik nyomós okok miatt élőben nem hallhatták azokat.

Ugye sokan emlékszünk arra a szentírási részre, ahol valaki észleli azt, hogy felebarátja „rossz fát tett a tűzre”. Az észlelő személy feladataként először a négyszemközti figyelmeztetés szerepel. Ha nem járt eredménye két-három tanú jelenlétében kell a figyelmeztetést megismételnie. És csak ennek eredménytelensége esetén kell az Egyház elé terjesztenie az ügyet.

Feltehető az első kérdés: mi merünk-e tanúk lenni az élet vagy a hit területén? Ki állunk-e Jézus mellett, ha támadás éri Őt?

A keresztény ember sok feladata mellett a legfontosabb az, hogy személyes tanúságtételével (szavaival tetteivel, életvitelével) tanúskodjék Jézus Krisztus mellett. Nem szabad csüggednünk akkor sem, ha tanúságtételünk nem járt sikerrel, hisz láthatjuk a Szentírásban, hogy Jézusnak az őt küldő Atyáról tett tanúság tétele is sokakban keltett ellenérzést. Jézus ennek ellenére is tette a dolgát (küldetését) az emberek megváltásáért, vállalva a keresztutat is.

A tanúságtevés nevel és jobbá tesz bennünket. Tartalmasabbá teszi életünket. Ez is sarkalljon bennünket arra, hogy a megmosolygás, netán gúny tárgyává tevésünk ellenére is merjük vállalni kereszténységünket, és mérlegelés nélkül, életünk minden napjában, annak minden helyzetében kiállni Jézus Krisztus mellett.

Tegnap a tanúságot tenni, tanúnak lenni témakörről elmélkedtünk, ami azt is jelenti, hogy teljes erőnkkel Krisztusban vagyunk. A mai napon a küldöttséggel foglalkozunk, hisz maga Jézus is küldött volt, az Atya küldötte. A küldött mindig valakit képvisel, legyen az postás, pap, politikus, munkás, hírvivő, hitetlen vagy hívő. Küldöttekké váltak az első tanítványok, de küldöttek vagyunk mi is, hisz az evangélium terjesztése ma is feladatunk, még akkor is, ha az adott helyzetben nem a „való világunk” sikertörténetét jelenti.

Emlékszünk a szőlőmunkások és a küldöttek történetére. Még a gazda fiát sem kímélték meg a gonosz munkások, másé is lett a szőlőültetvény.

Jézust, mint az Atya küldöttét sem fogadták el Jeruzsálemben, s nem fogadják el sokan ma sem. A farizeusok politikai küldöttet vártak a Messiásban, s nem Jézust, akit úgy gondolták ismernek, mint az ács fiát. Nem is akartak a dolgok mögé látni a sok jel ellenére sem, nehogy rájöjjenek az Atya küldötte áll előttük. Ezért is akarták mihamarabb eltávolítani őt.

Ma sincs ez másképp. Nem szeretik az őszinte embert. Útban van szabadosságuknak. El kell távolítani az útból, mint Jézust.

A küldöttséget, a küldetést tettekkel kell megvalósítanunk. Hiába a megszerzett tudományunk, ha szívünkből hiányzik a szeretet, vakvágányra jut küldötti pályánk. Legyünk bátrak, kitartóak! Ne térítsen el küldetésünk céljától a világ zaja. Ehhez adjon erőt mindenkinek a nagyböjt húsvétra való készülete.

A szombati tanításban a szenvedésről hallhattunk megszívlelendő dolgokat. Már a bevezető gondolat is új megvilágításba helyezte a fogalmat annak tudatosításával, hogy nincs szenvedésmentes élet, és a szenvedés a születéstől a halálig elkísér, de a pokol lakóinak örökké tart. Már ebből is kitűnik, hogy testi és lelki szenvedés egyaránt útitársunk. A testi szenvedést lehet csökkenteni az orvostudomány előre haladásával. Ám ez sem jár mindig sikerrel. Mi tehetünk ekkor? Lázadjunk a sors ellen? Ne lázadozzunk! Kapaszkodjunk bele Jézus keresztjébe. Jézus is vérrel verejtékezett, de a „kehelykiivásának” elmaradását az Atya akaratára bízta. Végig ment a Golgotán, ami emberpróbáló, fájdalmas út volt. Végigment, és szenvedése által váltotta meg a világot. A szenvedés rádöbbent arra, kik vagyunk. A türelemmel elviselt szenvedés nemesíti az életünket, lelkünket, főként, ha azt Jézus szenvedéséhez kapcsolva fel tudjuk ajánlani másokért. A szenvedést nem az Isten teremtette, ám az Atya küldötte, Jézus mégis vállalta azt érettünk. Jézus volt olyan bátor, hogy szembenézett a szenvedéssel, mintegy felhívva figyelmünket arra, hogy a szenvedésnek is van értelme és értéke!

A testi és lelki szenvedés sokszor kéz a kézben jár. Erre utal az ép testben ép lélek szólásunk is. Erre utal Jézus számtalan csodája is. Leprások, vérfolyásban szenvedő asszony, házasságtörésen ért asszony. Jézus meggyógyította és azzal bocsátotta útjukra őket, hogy menjenek, de többé ne vétkezzenek.

Bennünket is meggyógyít Jézus. Itt az alkalom a szentgyónásra. Éljünk és köszönjük meg a lehetőséget, hogy húsvétkor bennünk is föltámadjon Krisztus, akiről életünkkel tehetünk tanúságot megosztott világunkban.

(2019.04.07. emjé; fotó Kristók J.)

Vissza az újság tetejére

"Legyél erős, legyél bátor, legyél példakép - legyél férfi"

Szent József Napok címmel került megrendezésre a Magyar Kolping Szövetség szervezésében az első kolpingos férfikonferencia 2019. március 17-e és 19-e között Alsópáhokon. A találkozó elsődleges célja a keresztény férfiak és apák jelen kori szerepének és feladatainak tisztázása volt, s hogy különböző területről érkező előadók segítségével valamint tapasztalatainkat egymással megosztva megismerjük, hogy hogyan lehet minél tökéletesebben ellátni férfiúi és családfői teendőinket a mindennapi életben.

Az eseményre közel 30 férfi jött össze az ország minden részéből, sőt voltak olyan társaink, akik az országhatáron túlról, a Vajdaságból érkeztek - ezzel téve nemzetközivé az első kolpingos férfikonferenciát. A résztvevők életkora is igen változatos képet mutatott: a családalapítás előtt álló 20 éves fiataloktól elkezdve a 40-45 éves többgyermekes családapákon keresztül egészen a 70 éven túli, már többszörös nagypapákig minden korosztály képviseltette magát, ami segített abban, hogy egy-egy témát több generáció szemszögéből lássunk és beszéljünk meg.

Az első nap estéje az ismerkedés és a bemutatkozás jegyében telt. A szervezők egy igen érdekes játékot találtak ki arra, hogy a többé-kevésbé ismeretlen emberek ne a megszokott formákat használva mutatkozzanak be egymásnak, s hogy egy feszültségmentes és vidám légkör alakulhasson ki a teremben: a körbe rendezett székeket névsorrendben kellett elfoglalnunk, de nem a vezetéknevek, hanem a keresztneveink szerint. Így mindenki kapcsolatba került a másikkal egy rövid, néhány mondatos párbeszéd erejéig, amely által egészen oldott hangulat alakult ki. Ezután ismét egy meglepő feladat következett: pár szóban el kellett mondunk, hogy tudomásunk szerint miért azt a nevet kaptuk a keresztségben, amit viselünk, és mit tudunk a keresztelésünk körülményeiről. Érdekes volt hallgatni a néha humoros, máskor szomorkás történeteket, amelyeken keresztül ismét kicsit közelebb kerültünk egymáshoz. Végül pedig – hogy azért legyen valami megszokott is a bemutatkozásban – mindenki elmondta, hogy honnan érkezett. Ezt követően Bánhidy Vajk, a Magyar Kolping Szövetség alelnöke felvázolta a konferencia tematikáját, majd pedig Szent József példáján keresztül röviden végignéztük, hogy az egyes korokban hogyan változtak a keresztény férfi- és apaszerepek.

A második nap délelőttjén Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója tartott egy előadást a férfiak családban betöltött szerepéről és a különféle családmodellekről. Megtudtuk, hogy a statisztikai felmérések szerint a társadalomban a legnagyobb igény a kettős szerepkörben lévő férfiakra van: a megkérdezettek 50%-a úgy gondolja, hogy egy férfinak el kell látnia a kenyérkereső/családfenntartó szerepet is, és emellett családcentrikusnak is kell lennie – azaz szerető, érzelmeit kimutató apaként forduljon gyermekei felé és aktívan vegyen részt a gyermekek nevelésében. Az előadás során több megdöbbentő statisztikai adatot is megismerhettük, amelyekkel eddig talán nem is voltunk tisztában: a 40 éven felüli férfiak 70%-ának még nincs gyermeke, a házasságok 45%-a válással végződik, s a válások 75%-át a nők kezdeményezik, valamint hogy az elmúlt 30 évben jelentősen eltolódott az első gyermek vállalásának az ideje. Míg 1990-ben a nők jelentős része 20-25 éves korban szülte meg az első gyermekét, és utána volt még lehetőségük további gyermekek vállalására, napjainkban már az az általános, hogy a nők 30-35 éves korukban szülik meg első gyermeküket, és utána ezeknek a nőknek egy része már nem vállalkozik újabb gyermekre. Emiatt csökken az egy családra eső átlagos gyermekszám, ami a népesség csökkenéséhez vezet. Spéder Zsolt azzal zárta előadását, hogy elsősorban a családon belül kell megszületnie a tudatos döntésnek és elhatározásnak a gyermekek megfelelő időben történő vállalására, az állami családtámogatási rendszer mindössze csak egy eszköz lehet a gyermekvállalási kedv ösztönzéséhez.

A második nap délutánján egy igen érdekes és hasznos előadáson vettünk részt: Süveges Gergő újságíró, televíziós és rádiós műsorvezető Bátorságpróba apáknak címmel tartott előadása első részében az alapfogalmakkal, az emberi alapérzelmekkel és alapigényekkel ismerkedtünk meg. Mivel döntéseink jelentős részét érzelmi alapon hozzuk, ezért nagyon fontos, hogy érzelmeinkkel tisztában legyünk, azokat meg tudjuk nevezni és tudatosan kontrolláljuk és fejlesszük őket. Négy alapérzelem van: az öröm (amikor valami nyereség ér), a szomorúság (amikor valamilyen veszteséget kell elszenvednünk), a harag (amikor frusztráció ér), valamint a félelem (amikor veszélyhelyzetbe kerülünk). Napról napra fejleszteni kell magunkban, hogy teljesen őszintén ki tudjuk mondani, amit érzünk, s ez majd hozzásegít ahhoz, hogy az egyes élethelyzetekben tudatosan megfelelő döntéseket hozzunk, és a másik emberrel jó kapcsolatban legyünk.

A négy alapigény még az érzelmeinknél is mélyebben van a tudatalattiban, és egymással szorosan összefüggenek: szeretve lenni, értékesnek lenni, meghitt kapcsolatban lenni és szabadnak lenni. Ezeket csak az Isten tudja tökéletesen biztosítani nekünk, az emberek közötti kapcsolatokban folyamatosan sérülnek. Nekünk, keresztény férfiaknak és családapáknak arra kell törekednünk, hogy a másik ember (pl. a feleségünk és a gyermekünk) alapigényeit feltétel nélkül ki tudjuk elégíteni, még ha az elsőre nehezen is megy. Ha pedig esetleg sérülés történik a másik emberben, akkor ezt mihamarabb próbáljuk meggyógyítani – ami viszont csak meghitt kapcsolatban tud működni.

Az elméleti rész után az előadás második részében a gyakorlati dolgokról esett szó. Itt már a valós életből vett konkrét példákon keresztül néztük végig az Apák 10 parancsolatát, hogy egy apának mit kell tennie bizonyos élethelyzetekben, és hogyan kell viselkednie gyermekeivel. Mi kell ahhoz, hogy a gyermekemmel kapcsolatban legyek, hogy jóban legyek vele és végül hogy szövetségben éljek vele. S az előadás zárásaként elhangzott a Főparancs is: úgy tudsz jó Apa lenni, ha nagyon szereted Anyát!

Az utolsó nap délelőttjén Hadobás Zoltán, az Egri Kolping Család elnöke tartott előadást a férfivá válás útjáról Richard Rohr: A férfi útja című könyve alapján. Eszerint alapvetően minden férfiban négy férfi archetípus (őskép) él: a harcos, a szerelemes, a király és a mágus. A férfivá válás útján az első lépés a harcos, azaz a küzdő énünk felfedezése, amely kamaszkorban jelenik meg. Azok a kamaszok, akik nem fejlesztik ki magukban a harcos énüket, azokból lesznek később a gyermek-férfiak, az antiharcosok. Ezt követi a szerelmes, azaz az élni szerető énünk megélése, amely leginkább fiatal felnőttkorban van jelen. Vigyázni kell, hogy jól éljük meg az élni szerető szerelmes énünket, s az ne torzuljon el és ne váljon a fiatal férfi élvhajhász hedonistává. A férfivá válás útján a harmadik lépés a király, azaz a rendező énünk kiteljesülése. Ebben az életszakaszba tartoznak a gyermekes családapák, akik birtokolják a hatalmat és kijelölik a határokat, de nem élnek vissza vele. A gyermek számára az apa lesz a király-minta, tehát fontos, hogy jó apák, jó királyok legyünk. Az utolsó szakasz a mágus, aki nevén nevezi a jót és a rosszat, de nem ítélkezik. Ő a lélek megértője, a bölcsesség és tudat megtestesítője. Ez már a nagyapa-kor életszakasza. Végezetül pedig megnéztük, hogy az egyes archetípusok hogyan testesültek meg Adolph Kolping életében.

Az előadás után minden résztvevő értékelte az elmúlt három napot, és elmondta, hogy számára mi az a legfontosabb gondolat, amit útravalóul hazavisz. Egybehangzó vélemény volt, hogy ez férfikonferencia egy nagyon jó kezdeményezés, igazi hiánypótlás, és évente szükséges megrendezni egy ilyen összejövetelt. A konferencia lezárásaként szentmisén vettünk részt Szent József ünnepén.

(Takács Lajos)