Ha az embernek jól megy a dolga, általában könnyen elfelejti Istent és boldogságát, sikereit, gazdagságát és egészségét önmagának tulajdonítja. A legtöbb ima akkor száll az ég felé, amikor nem úgy történnek az események, ahogyan szeretnénk. Valószínűleg az öregek, betegek, magányosak, csalódottak és szegények imádkoznak, akik már nem számíthatnak emberi segítségre, megértésre, könyörületre. Ezért képzelem el néha, hogy valahol a mennyországban működik egy „panasziroda”, ahol lajstromolják a könyörgéseket, míg egy sokkal kisebb irodában az angyalok iktatják a hálaadó imákat.

Az egyre nagyobb személyes jólétre, kényelemre és vagyonra törekvő nyugati társadalmak (őket követve mi is) jelenlegi válsága alapjaiban rendíti meg az utóbbi évtizedekben meghonosodott felfogást az emberi élet céljáról. Az emelkedő energia- és élelmiszer árak, a vélt és valós munkanélküliség, a migráció és még számos ok miatt egyre több embernek kell rádöbbennie, hogy hamis bálványokat imádott, a liberális demokrácia és a kapitalizmus, a Piac és a Pénz cserbenhagyta hűséges híveit, sőt pusztulásra is ítélte őket. Talán nem tévedek, ha megjósolom, hogy ebben az új helyzetben emberek milliói térnek vissza az elfeledett Istenhez és megcsúfolt, kigúnyolt, ódivatúnak tartott törvényeihez, igazságaihoz. Ebben a világméretű változásban az emberek kezdik újra felismerni, hogy nemcsak testük van, hanem lelkük is, hogy a földi érzékszerveikkel felfoghatatlan világ fontosabb és tartósabb, mint ez a romlandó, átmeneti létezés. A „vasárnapi” keresztények vagy a templomot belülről sosem látók, a „maguk módján” hívők és vallásosak ráébrednek, hogy eddigi biztonságuk megingott, önmagukban sem bízhatnak, csak a közösségekben, a családban, a nemzetben, a gyülekezetben és legfőképpen a Megváltó ígéretében. Nagy újjászületése lesz a kereszténységnek mindenütt, ahol lerombolták a templomokat, vagy hagyták őket rommá válni, esetleg eladták őket más célú használatra. Az történik meg a vallását vesztett Nyugaton, ami megtörtént a kommunizmus bukása után az egykori Szovjetunió tagállamaiban; az emberek visszatérnek az elfeledett Istenhez, még a gyilkosok és támogatóik is ott hajlongnak és térdelnek az általuk lerombolt oltár előtt. Az egész világon tömeges igény támad a vallás tanítására, vigaszára, felértékelődik a papi és szerzetesi hivatás, megtelnek a templomok, és pártfogók és fogyasztók nélkül maradnak az üzleti egyházak és szekták, a kuruzslók és világcsalók. Minél nagyobb lesz a káosz, a szétszórtság és rendezetlenség, annál inkább vágyódnak majd a tömegek a krisztusi tanításra, nemcsak hallani akarják majd, hanem követni, megélni, továbbadni az utódoknak, mint az értelmes létezés kulcsát.

Egy hosszú világkorszak végén nem kell eltemetnünk a tudományt és a technikát, de végre újra ki kell mondanunk, hogy az emberiségen csak az Istennek tetsző tudomány, technika, munka és politika segíthet. Ebben a közelgő új korban megint hatalmas feladat vár a Katolikus Egyházra (azaz ránk). Olyan munka, mint amikor a Római Birodalom bukása után újjá kellett szerveznie a közösségeket és megőrizni mindent a múltból, ami az új rend építéséhez szükséges. Csak remélni tudom, hogy Istent a következő nemzedékek sohasem felejtik el. Amint a bencések jelmondata is mondja: Imádkozni és dolgozni fognak.

(…Szentmihályi Szabó Péter cikke alapján)

Hittantábor

Az idei hittantáborunk rögtön az iskola utáni héten volt, hogy ne ütközzön más táborokkal. Szent Márton évéhez kapcsolódóan a gyerekeket csapatokba osztottuk, Márton életéhez kötődő városok lettek. A csoportok a különböző programokon összemérhették ismereteiket. Volt sportverseny, ügyességi vetélkedő, kiütőcske bajnokság, majd csütörtökön Szent Márton életével kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk. Kedden meglátogatott bennünket Jácinta nővér Veresegyházáról. Jácinta nővér Szent Mártonról mesélt nekünk és gitáros énekekkel gazdagította napunkat, majd pedig elkészítettük Márton köpenyét, amit a koldusnak adott. Csütörtök délután sok levendulás fürdősó készült, dekorgumiból hűtőmágnes, de Márton napi libát is készítettünk. A kézműves foglalkozások segítésében a szülők is kivették a részüket. Köszönjük nekik!

Az utolsó napon Veresegyházára látogattunk, megnéztünk a nemrég felszentelt új templomot. Ezután pedig a Medveotthonba mentünk el, ahol medvékkel és farkasokkal találkoztunk. Közben pedig játszottunk, állatokat simogattunk, a végén pedig egy nagyot fagyiztunk.

Minden gyerek nevében mondhatom, hogy jól érezték magukat, sőt kérdezgették, hogy mikor lesz a következő hét. Élményekben gazdagon térhettek haza nap nap után.

Az egész heti tábort először is a Jóistennek köszönhetjük, majd pedig Beer Miklós Püspök Atyánknak és Lukács András apát úrnak, akik anyagilag és imával is támogatják minden évben táborunk eredményességét. Köszönjük a szülők segítségét, akik egész héten segítettek mindenben. A támogató és segítő szülőknek is hálás köszönet, akik minden napra süteménnyel halmoztak el bennünket. A bérmálkozó fiatalok segítségét is köszönöm, akik egész héten eljöttek és játszottak, foglalkoztak a gyerekekkel. Az 5. osztályosoknak, akik szintén segítettek a programok lebonyolításában.

Ági néni

Életige

Evangélium mindennap

„Kövess engem!” (Mt 9,9)

Amikor Jézus elhagyta Kafarnaum városát, meglátta a vámnál ülő Máté nevű adószedőt, akit foglalkozása miatt az emberek megvetettek. Másokon nyerészkedő uzsorásnak és kizsákmányolónak tekintették. Az írástudók és farizeusok a nyilvános bűnösökkel egy kategóriába sorolták őt, ezért Jézus szemére vetették, hogy „a vámosok és bűnösök barátja”, és együtt étkezik velük[1].

Jézus – nem törődve a kor társadalmi szokásaival – hívta Mátét, hogy kövesse Őt, és elfogadta tőle ebédre szóló meghívását. Így tett később Zakeussal is, a jerikói vámszedők vezetőjével. Amikor kérdőre vonták, hogy miért teszi, Jézus azt válaszolta, hogy a betegeket jött gyógyítani és nem az egészségeseket; nem az igazakat jött hívni, hanem a bűnösöket. Ez a meghívása is egy bűnöshöz szólt:

„Kövess engem!”

Jézus ugyanezekkel a szavakkal fordult a tó partján Andráshoz, Péterhez, Jakabhoz és Jánoshoz is. Bár más szavakkal, ugyancsak erre hívta Pált is a damaszkuszi úton.

Ez így folytatódott az évszázadokon át; minden népből és nemzetből számtalan férfit és nőt hívott magához, és így tesz ma is. Belép életünkbe, különböző helyeken és különböző módokon találkozik velünk, és újra elismétli nekünk hívását, hogy kövessük Őt.

Személyes kapcsolatra hív bennünket, hogy vele legyünk, ugyanakkor meghív bennünket arra is, hogy együttműködjünk vele az új emberiség nagyszerű tervének megvalósításában.

Jézusnak nem számít, hogy gyengék, bűnösök és nyomorúságosak vagyunk. Szeret minket, és olyannak választ ki bennünket, amilyenek vagyunk. Szeretete átalakít minket, és erőt ad ahhoz, hogy válaszoljunk Neki és kövessük Őt, ahogy Máté is tette.

Mindannyiunkat különlegesen szeret, mindannyiunk számára különleges életutat és hivatást tartogat. Ezt a szívünk mélyén érezzük meg a Szentlélek sugallatára, bizonyos körülmények révén, vagy azok tanácsai és útmutatásai által, akik szeretnek minket. Ez a legkülönfélébb módokon nyilvánul meg, mégis ugyanazt a szót visszhangozza:

„Kövess engem!”

Emlékszem arra, amikor megértettem, hogy Isten hív engem.

Nagyon hideg téli reggelen történt, Trentóban. Édesanyám megkérte a húgomat, hogy hozzon tejet egy két kilométerre lévő helyről. A nagy hideg miatt ő nem akart menni, és a másik húgom is visszautasította a kérést. Akkor megszólaltam: „Anyukám, elmegyek én.” Fogtam az üveget, és elindultam. Félúton különös dolog történt: az volt a benyomásom, mintha megnyílt volna az Ég, és Isten arra hívott volna, hogy kövessem Őt. „Add nekem magad teljesen” – hallottam a szívemben.

Olyan egyértelmű hívás volt, hogy azonnal válaszolni akartam rá. Beszéltem róla a gyóntatómnak, aki megengedte, hogy örökre Istennek ajándékozzam magam. Ez ’43. december 7-én történt. Sohasem leszek képes arra, hogy kifejezzem mindazt, amit aznap a szívemben éreztem: Istennel kötöttem házasságot. Mindent várhattam tőle.

„Kövess engem!”

Ez a hívás nemcsak életünk döntő pillanatára érvényes, Jézus minden nap elismétli nekünk. „Kövess engem!” – javasolja legegyszerűbb hétköznapi kötelességeink teljesítése közben. „Kövess engem” abban a próbatételben, amit át kell ölelnünk; abban a kísértésben, amit felül kell múlnunk; abban a szolgálattételben, amit meg kell tennünk…

Hogyan válaszoljunk hívására?

Úgy, hogy azt tegyük, amit Isten kér tőlünk a jelenben, mert az mindig különleges kegyelmet hordoz.

Kötelezzük hát el magunkat ebben a hónapban arra, hogy határozottan Isten akaratának szenteljük magunkat: annak a testvérnek, akit szeretnünk kell, a munkának, a tanulásnak, az imádságnak, a pihenésnek, annak a tevékenységnek, amit éppen végzünk.

Meg kell tanulnunk minden pillanatban meghallani szívünk mélyén Isten hangját, ami lelkiismeretünk által is szól, és megmondja nekünk, hogy Ő mit kér tőlünk. Késznek kell lennünk arra, hogy mindent feláldozva teljesítsük kérését.

„Add meg nekünk, ó Istenünk, hogy ne csak napról napra szeressünk téged egyre jobban, mert lehet, hogy túl kevés napunk van hátra. Add meg nekünk, hogy minden jelen pillanatban teljes szívünkkel, lelkünkkel és erőnkkel szeressünk téged abban, ami a Te akaratod!”

Ez a legjobb módja annak, hogy kövessük Jézust.

Chiara Lubich