Vallási
ihletű, gyönyörű
énekünk kezdődik így: „Fölvitetett magas
mennyországba...” Nyelvünk jól
érzékelteti a teológiai
különbséget Jézus „mennybemenetele” és
Mária „mennybe
felvétele” között. Mindkettő emberi nyelven, emberi
képpel közelít a kettős
titokhoz, melynek teljes teológiai összefüggése
a Szentírás különböző helyeinek
egybeillesztésével és a teológusok
következtetésével rajzolódik ki előttünk.
Filozófiai
tanulmányaim és
tanításom eredménye, hogy a részleges
érveknél többre tartom az összefüggő
egészbe való beilleszkedést. Vannak
festmények, amelyeknek egyes részletei
nagyon szépek, de egészüket illetően megvan az
indokolt hiányérzetünk. Egyes
versek kapcsán szintén kimutatható ez. Ha pedig a
költemény világirodalmi
rangú, még inkább. A legismertebb példa
erre Coleridge Kubla kán című vers
remeke, amelyről azonban az irodalomkritikusok
megállapították, hogy egy ponton
mintha megszakadna a felfokozott ihlet, amire nehezen
találják a magyarázatot.
A vers remek, de nem egészében.
A
teológiában a Szentírással
jól megalapozhatóan, de ugyanakkor logikus
következtetéssel kiszámítható, hogy
Mária milyen lépcsőfokon emelkedik egyre följebb.
Először a tizenkét éves
Jézust gyöngéden megfeddő anya, aki nem érti,
hogy fia ott marad a templomban,
amikor ők már visszaindulnának Názáretbe.
Aztán ismert a fiát féltő anya, aki
Jézus merész prófétai beszédei miatt
aggódik, nehogy Keresztelő János sorsára
jusson. Végül, ahogyan az apostolok körében az
első pünkösdkor jelen van, a
Szentlélek első számú
választottjaként, amiben azonban még saját
érdemei is
szerepet kapnak. Csakhogy ott van a legfelső lépcsőfok,
és arra föllépni emberi
erőfeszítéssel már nem lehet. Sajátos
képpel megközelítve: Szentfia mintegy
lehajol hozzá, ő pedig két kezébe kapaszkodva
fölemelkedik a legmagasabbra, a
mennyei dicsőségbe, mégpedig teljes
emberségében, testi-lelki mivoltában, igaz,
hogy szellemi vagy átszellemült testben, ahogyan Pál
apostol fogalmazza.
„Fölvitetett...”
Emberi
hasonlat ez is, mint a mennybemenetel. Mégis lényegesen
jobb hasonlat, mint az
az eset, amit többször is idézünk az
újkori olimpiák egyikéből. Mert
megtörtént, hogy az olasz távfutó már
nagyon vezetett társai előtt, és egészen
közel volt a célhoz, amikor váratlanul
összeesett a fáradtságtól. A leles
honfitársak közül ekkor néhányan
berohantak a pályára, és
besegítették őt a
célba. Nem ő kapta meg az aranyérmet, de akik
megkapták, azokat elfelejtettük.
Az ő esete viszont megmaradt emlékezetünkben. Ebben
tehát jobban érezhető a
hasonlat gyöngéje. Mert addig rendben, hogy nem
saját erejéből ért célba, hanem
oda segítették, csakhogy így nem nyerhette el az
aranyérmet. Az üdvözült létbe
a magasból jött segítséggel eljutni, az
más. Különösen akkor, ha ez a
fölemelkedés testestől-lelkestől történik. A
mennybe fölvett állapot egészen
különleges kiváltság, amelyet azonban
épp az aranyérem elnyerésével lehetne
érzékeltetni. Arra mégis jó az
említett esemény, hogy hasonlataink
tökéletlenségére
rávilágítson, és hogy mennyire meg kell
küzdenünk egy-egy
találó hasonlatért. – Marad tehát egy
szilárd alap, amit az Egyház vall: Mária,
mint Megváltónk édesanyja, nem csupán az
eredeti és a személyes bűnöktől volt
mentes – a „kegyelemmel teljes” utal erre -, a teste sem maradhatott
biológiai
felbomlás martaléka, hiszen ebben hordozta, majd
szülte a világra Megváltónkat.
Meghalt-e
mennybevétele
előtt Mária vagy nem? Erről nem nyilatkozik az
Evangélium, de a teológus azért
van, hogy következtessen. S bár egyértelmű
megoldást nem találunk, az a
valószínűbb, hogy ő is átment a halálon,
mint Szentfia. Ez a halál azonban csak
átmenetei lehetett. Nem érhette el tehát
Mária testét annak biológiai
felbomlása, különben a föntebbi érv
elveszítené hatóképességét.
Ugyanakkor még
az is jól beleillik a teológiai összképbe,
hogy az angyalok próbatételénél
nemcsak a megtestesült Ige valóságos
embersége sérthette a bukott angyalok
büszkeségét, hanem Mária
kiváltságos szerepe talán még
inkább, hiszen egy
intuitív képben talán azt is
láthatták a próbatétel során, hogy
majdan ő lesz a
mennyország Királynője, az angyaloknál is magasabb
rangfokozattal.
„Fölvitetett...”
Emberi
nyelven ez azt jelenti, hogy Mária a Mindenható
különleges kegyelméből jutott
az üdvösség állapotába, testi-lelki
mivoltában. Ennek köszönhetjük, hogy a
mennybe Fölvettnek és a túlvilágnak
valóságát mintegy igazolják a
Mária-jelenések. S ez egyben válasz a feminista
teológia képviselőinek is. Mint
ahogy C. G. Jung, a világhírű pszichológus,
bár nem volt gyakorlóan vallásos,
mégis fölismerte a női méltóság
kivételes rangját ebben a hittitokban. Így
válik teljessé a teológiai összkép,
hogy Mária, a „Napba öltözött”, a
„mennyország Királynője” is egyben. Emberi nyelven,
emberi képpel közelítjük
meg tehát Nagyboldogasszony titkát, amikor azt a szent
ének szavaival így
fejezzük ki: „Felvitetett magas mennyországba”.
Boda
László
Érdekes
lenne megtudni a mai
emberek modernnek érzik-e magukat, és
egyáltalán mit is jelent számukra maga a
fogalom. A latin „modernus” és nyelvi leszármazottai igen
sokáig csak a
„jelenlegi” értelmében voltak használatosak, mai
jelentésében először a XVI.
század végén tűnt csak fel, azóta
hívunk mindent modernnek, ami újszerű, nem
régi, ódivatú és idejétmúlt.
A modern kor, modern ember, művészet, tudomány,
technika és persze a modern divat főleg a XX. század
elejétől jelenik meg a
köztudatban, mint iránymutató erő, a fejlődés
mutatója, és azóta a
hírközléssel
és reklámmal együtt afféle
civilizációs és kulturális
varázsszóvá lett. A
tömegtermelés fejlődésével egyre nőtt az
eldobható, egyszer használatos vagy
rövid életű termékek népszerűsége, az
új eszközök, gépek kultusza. Manapság a
„modern” szó helyett a fiatalok inkább a „trendi”
szót használják, ami még
világosabbá teszi, hogy nem valami jobbról,
értékesebbről szól a dolog, hanem
olyasmiről, amit mostanában illik viselni, használni,
nézni.
A
„felvilágosodás” óta a
vallás egyre inkább az ódivatú,
konzervatív, legkevésbé sem divatos
magánüggyé
kezd válni, illetve elszaporodtak a szekták, modern
és divatos valláspótlékok,
elsőként Amerikában, ahol az újdonság
kultusza és a tömegtermelés együtt nőtt
az iparosodással, a hírközléssel, a
szórakoztatással, és persze az
életszínvonal emelkedésével. Az
elmúlt száz évben nemcsak Európa, hanem
szinte
az egész világ amerikanizálódott, az
amerikai életforma vált követendő
mintává,
az amerikai filmek, nagyáruházak, gyorséttermek
mindenütt megjelentek. Az egyén
került középpontba, a család, a nemzet, a
közösség egyre hátrébb szorult az
értékek listáján, és – bizonyos
túlzással – elmondható, hogy a
civilizáció
lassan felfalta a kultúrát. A pénz benyomult a
vallás helyére, a bankok
hatalmas székházai mellett eltörpültek
és (jó esetben) érdekes műemlékké
váltak
a templomok. A modern ember ritkán jár gyalog, lehetőleg
egésznap a televíziót
nézi vagy az internetet böngészi, a
természetből legfeljebb az időjárás
érdekli, élő állatot pedig csak az
állatkertben vagy a vadasparkban lát. Ha
mégis volna igénye valami eleven kapcsolatra,
kutyát vagy macskát tart, de
ódzkodik a házasságtól, mert a
tartós kapcsolat veszélyekkel jár, a gyermekek
gondozása, nevelése felemészti a szabadidőt,
és a karrierépítés rovására
megy.
A
modern ember nem hisz
Istenben, legfeljebb a „maga módján” vallásos, az
ünnepek közül csak a
karácsonyt tartja meg, de lehetőleg nem otthon
karácsonyozik, hanem külföldön,
mert itthon hideg van. Isten leginkább akkor jut eszébe,
ha valamely természeti
vagy ipari katasztrófa közelebbről érinti, ha
balesetet szenved, beteg lesz,
elveszti állását, vagy éppen
öregkorára egyedül marad. A modern ember ekkor
(nem mindig) magába száll, megtér, újra
megtanul imádkozni, elkezd templomba
járni és előveszi azokat a könyveket, melyek
elolvasására eddig nem volt ideje.
A modern ember élete üres, szomorú, zaklatott,
tehát gyorsan és nyomtalanul
eltűnik. Talán súlyos bűnöket nem is követett
el, mindössze sokat mulasztott
drága földi idejéből,
mértéktelenül többet foglalkozott
testével, mint
lelkével, de legalább elmondhatja
önmagáról: mindig modern ember voltam,
lépést
tartottam a korral. De már sejti, az
elszámolásnál ez bizony kevés lesz.
Szentmihályi
Szabó Péter
A
keresztény élet nem
állandó ünnep, olvashatjuk Ferenc
pápánk üzenetében. Mit mondanak erről a
szentek és hitvallók, vértanúk,
bölcsek, írók és költők és
mindenféle művészek
a mögöttünk hagyott kétezer év alatt.
Néhányuk gondolatát megosztom most a
kedves olvasóinkkal.
A
legtöbben csak csodáljuk a
kivételes embereket, ahelyett, hogy magunk is olyanná
próbálnánk válni - vallja
e témában John C. Maxwell.
A
lusták mindig valamit
szeretnének tenni - vallja az élettel kapcsolatban
Marquis de Vauvenargues.
Akik
semmit sem tesznek,
azok mindig elsők a kritizálásban - olvashatjuk Spurgeon
gondolatai között.
Úgy
élj a jelenben, hogy
megbánás nélkül gondolhass a múltra -
vallja Ady Endre.
A
fejlődéshez az embernek
újra kell alkotnia önmagát, és nem alkothatja
újra önmagát szenvedés nélkül.
Mert ő a márvány és a szobrász
egyaránt - írja e témában Alexis Carrel.
Amint
a szimfóniának
szüksége van minden egyes hangjegyre, amint a könyvnek
szüksége van minden
egyes szóra, amint a háznak szüksége van
minden egyes kőre, amint az óceánnak
szüksége van minden egyes vízcseppre, az
egész emberiségnek is szüksége van
terád, ott, ahol te vagy, egyetlen, s így
helyettesíthetetlen - jegyzi föl az
életről Michel Quoist.
Az
élet legjobb orvosai: dr.
Elégedettség, dr. Higgadtság és a dr.
Jókedély, akiket mindenki elérhet -
mondja C. H. Spurgeon.
Életünket
évről évre az
ünnepek és az ünnepi események
határozzák meg. Magyar történelmük
meghatározó
állomásaira való emlékezéssel
népünk öntudatot, bátorítást
és kitartást kap a
mindig is gyorsan változó világban. Szent
István királyunk napja népünknek,
hazánknak, és benne a magyar családoknak is az
ünnepe.
István
ezer ével ezelőtt
egységes országgá és állammá
formálta a magyarságot. Ennek
megvalósítására II.
Szilveszter pápától kért koronát. Ez
egyúttal azt is jelentette, hogy az első
magyar király és népe
végérvényesen a kereszténység
mellett döntött, s ezzel
kulturális irányt, továbbá vallási
és erkölcsi többletet kapott, mely formálta
és alakította országunk fejlődését.
Ahhoz, hogy az ünnep ne csak felületes
emlékezés legyen, a pihenésnek és a
kikapcsolódásnak egy újabb lehetősége,
tekintsünk arra a személyre, aki tulajdonképpen a mi
életünket is meghatározza.
A
ma embere számára is
szükségesek a példaképek, s mivel az ember
mindig döntéshelyzetben van, ezért
fontos, hogy a fiatal vagy felnőtt nemzedék egyaránt
kész legyen a fejlődésre,
az egyén, a közösség, jelen esetben a
magyarság egésze szempontjából. Szent
királyunkat a komoly tanulás, a Szentírás
ismerete és az imádság jellemezte.
Szent István Jobbja azt a magatartást
közvetíti mindannyiunknak, mely
évszázadokon át oly nagy erőt adott a magyar
nemzetnek. A Szent Jobb
tiszteletét 1222-ben még az Aranybulla iktatta
törvénybe. István koronája a
parlamentben, kardja Prágában van – és sok
más helyen, többek között
Pannonhalmán, Dubrovnikban és Krakkóban is van
ereklyéje. Első szent királyunk
alakja az, ami köré ma is összegyűlünk, hogy
részesedjünk abból az erőből és
kegyelemből, amely őt is eltöltötte, és hogy
ezáltal keresztény és magyar
életünkhöz alapot találjunk. Szent
István nemcsak az országot, hanem a saját
családját is egyben tartotta. Ma a hazai és
külföldi magyarságnak is újra össze
kell fognia. Az Egyház pedig egy olyan
közösség, egy olyan nagy család, amely
képes egybegyűjteni az embereket. A tíz magyar
évszázad szentjei ezt igazolják
számunkra.
Szent
István tudatosan
nevelte fiát saját Intelmeivel, s rendelte Szent
Gellért püspököt a fiatal Imre
mellé. István igazi apa volt, aki nem csak a
természetes, hanem
természetfeletti értékekre is
ráirányította fia tekintetét. Az
Egyház hitét és
a saját meggyőződését is átadta
gyermekének. Amit épített, az megmaradt.
Áll a
haza, kibírta az idők viharait. Sziklára és hitre
építeni számunkra is azt
jelenti, hogy olyan életstílust alakítunk ki,
amelyben fontos a felelősség, az
otthon építése, a művelődés,
adottságaink és képességeink
kibontakoztatása.
Amint Szent István tette, úgy nekünk is
bíznunk kell a jövőben, mégpedig úgy,
hogy a kereszténység helytállására
építünk. Tudatosítjuk magunkban, hogy a XXI.
században is át kell adni a hitet, a múlt
értelmezését és magyarázatát
az új
nemzedéknek, hogy majd szellemileg és lelkileg is
felkészülve részt vehessenek
saját életük, családjuk, kisebb-nagyobb
közösségük és végső soron az
egész
ország építésében.
Ma
nincs egyházüldözés,
viszont a sátán, a gonoszság és a
sokféle szellemi zűrzavar továbbra is „mint
ordító oroszlán körbejár, keresve, kit
nyeljen el”. Ezért kell óvatosnak
lennünk, és körültekintőnek a
világból jövő minden hatással szemben. Ne
válogatás nélkül fogyasszunk! Se
étkezési, se szellemi terméket. Vizsgáljuk
meg, hogy mit nézünk meg. Csak a jót szabad, a
rosszat nem. Amint az
otthonunkba, a családunk körébe sem engedjük be
a romboló embert, ugyanúgy a
fejünkbe és a szívünkbe se engedjük be az
erkölcstelenséget és a
lélekpusztulást.
Egyéni tanulmányaink mellett olvassuk a Bibliát,
szánjunk rá időt, hogy otthon
együtt beszélgessünk az élet nagy
kérdéseiről, közösen zarándokoljunk,
vagy
összefogással segítünk a betegeinken és
rászoruló testvéreinken. Ahogy elődeink
sem adták fel a hitüket, úgy mi is őrizzük meg
azt a keresztény magatartást,
mely népünket a legnehezebb körülmények
között is megtartotta a történelem
viharaiban.
Szent
István példája arra
tanít minket, hogy ne zárkózzunk be a
magányba, a mindannyiunkat fenyegető önzés
világába, hanem hozzunk áldozatot, és
figyeljünk egymásra. Az istenszeretet
összekapcsol minket, de növekedjünk a mindenki
felé megnyilvánuló bölcs
emberszeretetben is, ahogyan ezt az első magyar szent család
tette Szent István
vezetésével. A nagy elődök és
példaképek szinte elérhető közelségben
vannak,
így hazánk és Egyházunk
építésében, mindennapi és
keresztény feladatainkban nem
vagyunk egyedül.
Amikor
szent királyunk fiú
utód nélkül a Boldogságos Szűz
Máriának, a Magyarok agyasszonyának
ajánlotta
fel koronáját, akkor Szent István
közvetítésével olyan pártfogót
kaptunk, akire
mindig számíthatunk. Ezért Szent István
példájára kérjük égi
édesanyánk, a
mennyekbe felvett Szűzanya, a mi védasszonyunk, a Patrona
Hungariae
közbenjárását hazánkra,
népünkre és minden magyar családra.
K.M.
A
gazdaságkor
számára idegen és értelmezhetetlen a hit,
ugyanis általában ellentétes a kor
egyik alapelvével, az anyagi érdekkel,
ráadásul számokkal. Statisztikailag
leírhatatlan, mivel lényege szerint személyes
istenszeretet, ami istentelenek számára
képtelenség. Ha körülnézünk, a
számok nekik dolgoznak: a fölmérésekben a
hívők
fogynak, a csodálatos európai dómok lassan a
Stonehenge és a maja templomok
sorsára jutnak: jobbára csak turisták
látogatják őket. Az iszlám világban sem a
helyzet jobb, hanem a statisztika, mert ott a hitehagyót
megölik, akár a
keresztényt. Ugyanakkor – hogy csak néhány magyar
példát mondjak – itt is, ott
is fölbukkannak Barsi Balázsok, Bíró
Lászlók, Böjte Csabák, Pál Ferencek,
akiknek a miséire, hittanjaira, lelkigyakorlataira
tömegesen járnak az igényes
lelkek. Az ő észjárásuk az anyagelvű
számtanisták számára fölfoghatatlan.
Jézus
gondolkodása nemkülönben. Hallgassuk őt.
„Jézus
tovább folytatta: aki szeret engem,
megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt,
hozzá megyünk és benne
fogunk lakni.”
Az Atyában lakni? A Menny, maga
az Atya – miként Eckhart mester tanítványa,
Johannes Tauler, a nagy középkori
misztikus írta. „Aki nem szeret engem,
tanításomat nem tartja meg. A tanítás, amit
hallotok, nem az enyém, hanem az
Atyáé, aki küldött engem.”
A
tanítás az Isten és emberszeretet, csakis
önmagával, vagyis szeretettel
oktatható. Minden tudás közül az első és
a legfontosabb, mert ez tartja a
világot. Rajta kívül minden más tudás
rögtön avuló-porló részismeret. Ha nem
szeretjük
házastársunkat, gyermekeinket, hazánkat,
családunk, Magyarország az első
szélfuvallatra összeomlik.
Ha
föntebb említett papjaink szentbeszédeit hallgatjuk,
akkor gyakran látunk
könnyes szemeket és magunk is
elérzékenyülünk. Miért? Mert úgy
érezzük, hogy a
tanítás közvetlenül nekem szól – meg
persze neked és neki – és a beszélő
szereti őt, téged és engem.
Jézus
szóban is tanított, de igazi mesterként
elénk élte a tudást. Sose mondta, hogy
előre, csak azt, hogy kövess engem. Például
Máté 16. fejezetében: "Ha valaki
utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl
keresztjét és kövessen engem.”
(24. vers) Talán még szebb, ahogy ugyanezt
Jánosnál mondja: „Aki szolgálni
akar nekem, kövessen: ahol én
vagyok, ott lesz az én szolgám is.” (Jn 12, 26)
A
kereszténység ebben is különbözik az
összes többi vallástól: Isten nem kér
többet senkitől, annál, amennyit ő tesz. „Nagyobb
szeretete senkinek sincs annál, aki életét adja
barátaiért.” (8Jn 15,13)
Jézus így élt.
És
én? Látom a világban a
szeretetínséget, a rettegést. Mit teszek ellene?
Ágoston
unokám
két és fél éves. Mint a kicsik
általában, fél bizonyos dolgoktól,
például egy
régi festménytől, amely egy igen megfáradt embert
ábrázol. Egyszer így szólt: „Apóka,
vidd ki innen a bácsit. Félek tőle. Kisvártatva
hozzátette: szeretem.” Igen, a
félelem egyedül a szeretettel küzdhető le. A
félelem bizonyos értelemben
természetes, figyelmeztet a világban előforduló
rossz és fenyegető
jelenségekre. A kard, a rendőrök serege, a barátok
lehallgatása nem véd meg
tőle, csak a szeretet. Az ellenségszeretet emészti el az
ellenségeskedést.
A
gyermek teljes tudással születik,
és látja föladatát. Gazdaságkorban a
nevelés
leginkább arról szól, hogy teljes
tudását elfelejtetik vele.
Ha
nem tanulunk meg szeretni, az Antikrisztus elsöpör
bennünket bankostul és
tankostul, sőt, templomostul.
Czakó
Gábor
Létezik
lelketlen
igazságosság, és létezik
igazságtalan lelkület is. Az egyik túl merev, a
másik
túl könnyelmű magatartást eredményez.
Tehát mindkettő helytelen. A Mennyei
Atyát Lélekben és igazságban kell
imádnunk. Lélekben és Igazságban jutunk az
Atyához. Az első Isteni Személy, az Atya küldi a
második Isteni Személyt, aki
az Igazság, és kettejük közös lelke a
Szentlélek, aki Jézus feltámadása
után
tölti el az embert teljesen.
Személyek
által imádjuk az
Atyát, hogy személyes legyen az imádásunk,
azaz találkozzék személyünk Isten
személyeivel. Ez az imádás túl van minden
szabályszerű imádáson, és mindenféle
intézményes vallásossági formán.
Ezekre szükség van, de soha ne váljon
megszokottá, hogy Isten partnerei lehetünk.
Többet
ér egy nem hívő ember
őszinte felsóhajtása Istenhez, mint egy hívőnek
tartott ember szokásossá
merevedett imája, amelyet talán csak ezért mond
el, hogy túl legyen rajta.
Imádság-e az életem? Hagyom-e, hogy Isten
még alakíthasson, vagy már kellően
vallásosnak tartom magam? Ha a Szentlélek erejében
imádkozom, akkor vagyok igaz
mások felé is.
esjé-Magyar
kurír
Május
30-án, pénteken reggel
a Szent Márta házban bemutatott szentmisén a
pápa mintegy himnuszt zengett a
keresztény örömről, amelyet nem lehet
megvásárolni, hanem csak a Szentlélek
ajándékaként kaphatjuk meg. A keresztények
öröme a reménységgel teli öröm.
Az
Apostolok Cselekedeteiben
(18,9-18) olvasott szakaszból kiindulva Ferenc pápa
megállapította: „Szent Pál
nagyon bátor volt, mert erejét az Úrból
merítette”. Homíliája
középpontjában a
keresztény öröm állt. Mindnyájunkkal
megtörténik életünkben, hogy egy kicsit
félünk – fejtette ki a pápa. Feltesszük a
kérdést, hogy nem lenne-e jobb kissé
leszállítani a színvonalat és
kevésbé kereszténynek lenni, kompromisszumot
keresve a világgal.
Pál
tudta, hogy műve nem
tetszett sem a zsidóknak, sem a pogányoknak, de nem
állt le tevékenységével,
ezért el kellett szenvednie a problémákat
és az üldöztetéseket. Ez félelmeinkre
és ijedelmeinkre irányítja a figyelmet.
Jézus is félt a Getszemáni kertben,
tele volt aggodalommal. Búcsúbeszédében
kifejezetten megfogalmazza, hogy „ti
sírtok majd, és jajgattok, a világ pedig
örvendeni fog” (Jn 16,20-23a). Ez be
is következik a Colosseum első vértanúi
esetében.
Nekünk
az igazságot kell
mondanunk: a keresztény élet nem mindig ünnep. Nem
mindig! Sokszor sírunk is.
Amikor beteg vagy, amikor problémád van a gyermekeddel, a
feleségeddel, a
férjeddel; amikor látod, hogy nem elég a
fizetésed a hónap végéig és van egy
beteg gyermeked; amikor látod, hogy nem tudod a
lakáskölcsönt kifizetni, és el
kell hagyni otthonodat… Nekünk is nagyon sok
problémánk van. De Jézus ezt
mondja: „Ne félj!” Igen, szomorúak lesztek, sírtok
és az emberek örülnek, mert
az emberek ellenetek vannak.
Van
egy másik fajta
szomorúság is – folytatta homíliáját
Ferenc pápa. Az a szomorúság, amely
mindnyájunkat érint, ha nem jó úton
haladunk. Amikor például – egyszerű
szavakkal kifejezve – örömet, vidámságot
akarunk vásárolni, a világ, a bűn
örömét, végül üresség,
szomorúság marad bennünk. Ez a rossz
vidámság
szomorúsága. A keresztény öröm viszont
olyan öröm, amely reménnyel van tele.
A
megpróbáltatás
pillanatában nem érezzük. Olyan öröm ez,
amelyet megtisztítanak a
megpróbáltatások, a mindennapok
próbatételei. „Szomorúságotok
örömre fordul”.
Nehéz azonban azt mondani egy sokat szenvedő betegnek, hogy
„Bátorság, holnap örülni
fogsz”. Nem lehet ezt mondani. Éreztetnünk kell, mint ahogy
Jézus éreztette
velünk. Mi is, amikor sötét pillanatokat
élünk át, nem látunk semmi kiutat.
„Tudom, Uram, hogy ez a szomorúság örömre
fordul. Nem tudom, hogyan, de tudom”.
Ez az Úrba vetett hit aktusa – hangsúlyozta Ferenc
pápa.
Hogy
megértsük az örömre
forduló szomorúságot, Jézus a szülő nő
példáját hozza fel: A nő ugyanis sokat
szenved a szüléskor, de amikor vele van gyermeke, elfelejti
szenvedését. Ami
megmarad tehát, az Jézus öröme, a megtisztult
öröm. Ez az az öröm, amely
maradandó. Olyan öröm, amely az élet egyes
pillanataiban el van rejtve, amelyet
nem érzünk a rossz pillanatokban, de amely később
felbukkan: reményteli öröm.
Ez tehát ma az egyház üzenete: ne féljetek!
Legyünk
bátrak a szenvedésben
és gondoljunk arra, hogy utána jön az Úr,
jön az öröm, a sötétség után
felkel a
nap. Az Úr adja meg mindnyájunknak ezt az
örömteli reményt! A béke a jele
annak, hogy reményteli öröm van bennünk.
Hány beteg van, akik az életük végén
járnak, fájdalmakkal és lelkükben béke
lakozik… Ez az öröm magva, ez a
reményteli öröm, a béke.
Békesség
van a szívedben, a
sötétség, a nehézség, az
üldöztetés pillanatában, amikor mindenki
örül, hogy
neked rosszul megy a sorsod? Béke van benned? Ha béke van
a szívedben, akkor
benned van annak az örömnek a magva, amely majd később
jön. Az Úr adja meg
nekünk a képességet, hogy megértsük
mindezeket! – fohászkodott homíliája
végén
Ferenc pápa.
Vatikáni
Rádió
„Íme én veletek vagyok mindennap,
a
világ végéig.” (Mt
28,20)
Evangéliumának
legelején Máté azt írja, hogy Jézus
az Emmánuel (vö. Mt
1,23), a velünk az Isten. Az ő
történetéről számol be. Az
evangélium legvégén pedig Jézus szavait
idézi, az ígéretét, hogy mindig velünk
marad, a Mennybe való visszatérése után is.
A világ végezetéig velünk
az Isten.
Jézus
akkor mondta ezt tanítványainak, amikor rájuk
bízta a feladatot, hogy
menjenek el az egész világra hírül adni
üzenetét. Úgy küldte őket, mint
bárányokat a farkasok közé, és tudta,
hogy ellenállásba ütköznek majd, és
üldöztetést szenvednek (vö. Mt 10,16-22).
Ezért nem akarta magukra hagyni őket
küldetésükben. Megígérte nekik –
éppen akkor, amikor eltávozott tőlük –, hogy
velük marad! Nem fogják többé látni, nem
hallják majd a hangját sem, nem is
érinthetik, mégis ott lesz velük, mint
korábban, sőt még annál is jobban. Eddig
ugyanis csak meghatározott helyeken volt jelen: Kafarnaumban,
vagy a tónál,
vagy a hegyen, vagy Jeruzsálemben; mostantól fogva
viszont ott lesz mindenütt,
ahol tanítványai vannak. Jézus figyelme
mindannyiunkra kiterjed, akik
hétköznapi gondok között élünk. Mivel
Ő a megtestesült Szeretet, azt gondolta:
„Mindig az emberekkel szeretnék lenni, szeretnék
megosztani velük minden
aggodalmat, szeretném megvigasztalni őket; ott szeretnék
járni velük az utcán,
belépni az otthonukba, jelenlétemmel újra
és újra örömöt szerezni nekik…”
Ezért
akart velünk maradni és éreztetni
közelségét, erejét, szeretetét.
Lukács evangéliuma elbeszéli, hogy a
tanítványok, miután látták Őt
fölmenni az
Égbe, „nagy örömmel tértek vissza
Jeruzsálembe” (Lk 24,52). Hogyan lehetséges
ez? Úgy, hogy megtapasztalták, amit mondott.
Mi
is eltelünk örömmel, ha valóban hiszünk
Jézus ígéretében:
„Íme,
én veletek vagyok mindennap, a világ
végéig.”
Jézus
földi életének végét jelzik a
tanítványaihoz intézett utolsó szavai.
Ezek jelentik egyben az egyház életének
kezdetét is, melyben sokféle módon van
jelen: az Eucharisztiában, Igéjében,
szolgáiban (a püspökökben és a papokban),
a szegényekben, a kicsikben, a kitaszítottakban… minden
felebarátban.
Mi
szívesen hangsúlyozzuk Jézus különleges
jelenlétét, melyet maga ajánlott
fel nekünk szintén Máté
evangéliumában: „Ahol ketten vagy hárman
összegyűlnek a
nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) Ezen a
jelenléten keresztül
mindenhol ott szeretne lenni.
Ha
éljük mindazt, amit parancsol, különösen az
új parancsot, akkor
megtapasztalhatjuk ezt a jelenlétét a templomokon
kívül is, az emberek között,
mindenhol. Amit ehhez tőlünk kér, az a
szolgáló, megértő, kölcsönös
szeretet,
amely osztozik a testvér fájdalmaiban, vágyaiban
és örömeiben; az a tipikusan
keresztény szeretet, mely mindent betakar, mindent
megbocsát.
Éljünk így, hogy mindenkinek lehetősége
nyíljon már itt a földön találkozni
Vele!
Chiara Lubich
Magyar
Kurír
„
A sport megtanít
becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport
tehát mindenre
megtanít.” - e gondolat jegyében zajlott a
Tizenhárom Almafa Alapítvány és az
Önkormányzat által a műfüves
pályára kiírt focibajnokságunk.
Most
néhány momentumot
felidézek a május 7. és július 5.
között megrendezett, immáron második
tornáról. Négy csapat vágott neki a
megmérettetésnek, na meg a faluban semmi
sem történik cáfolatának. A Puruczki
Tamás nevével fémjelzett Jamaica, az Elit
Alakulat Súth Edvin szervezésében, a rendszeres
játszó Foci BT, akinek kaptánya
Halaj Ferenc a Tüzépről és a Szabó
Gellért által menedzselt Kolping. Minden
csapat kétszer találkozott egymással a torna
során. A sportszerű (alig szólt a
bírói síp) mérkőzéseken 96
gól született. Ebből a legtöbbet, szám szerint
14-et
a Foci BT-s Szabó László (d) szerzett 1
góllal megelőzve a Jamaicás Kutyik
Tamást. A legfurább gólt az Elit
Alakulatból Holman Arnold jegyezte, míg a
Kolping Mácsik Viktória személyében női
góllövővel büszkélkedhet. Gratulálunk
nekik, de gratuláció jár mindenkinek, aki
játékával, szervezésével
hozzájárult
a tornánk sikeréhez.
Ez
a bajnokság véget ért, de
a folytatási szándék tovább
erősödött, ez a falunapi „Gönc Kupa” és az
október
első szombatján induló harmadig bajnokság
igénylésében nyilvánult meg a
kötetlen beszélgetés alatt, mintegy
megerősítve azt, hogy közösségben lenni
jó.
Végezetül
lássuk a záró
forduló alatt készült sok szereplőt
megörökítő csoportképet, és az
eredmények
összesítéséből született tabellát:
1. |
Foci
Baráti Társaság |
6 |
6 |
- |
- |
18 |
37:05 |
2. |
Jamaica |
6 |
4 |
- |
2 |
12 |
32:09 |
3. |
Kolping |
6 |
2 |
- |
4 |
6 |
21:25 |
4. |
Elit
Alakulat |
6 |
- |
- |
6 |
0 |
06:57 |
Érsekvadkert,
2014.07.07. emjé
A
közismert vicc szerint a
haldokló borkereskedő magához hívja a
családi üzletet tovább folytató fiát,
és
halkan a fülébe súgja: Tudod fiam, mielőtt meghalok,
egy nagy titkot szeretnék
elárulni neked: Szőlőből is lehet bort csinálni!
Nem
tréfa ugyanakkor – mint
ahogyan azt a borászok és a borszeretők is vallják
-, hogy a borkészítés
egyetlen és kizárólagos alapanyaga a szőlő.
Egyetlen
alapanyag - mégis
mennyi íz és megannyi illat.
A jó bor illatában
gyümölcsök, virágok, fűszerek
aromáját is érezhetjük. Előfordul, hogy az
első
pillanatban biztos fellépésű, jó benyomást
keltő, határozott illattal
találkozunk. A borok illata azonban folyamatosan
változik. Van úgy, hogy
egészen visszafogottan indul, de rövidebb-hosszabb
szellőztetés után kinyílik,
és magához tér, vagy épp fordítva,
akadnak olyan illatfelhők, amelyek gyorsan a
semmibe vesznek, mintha nem is lettek volna.
Aki
2014. június 28-án
eljött a Kolping házba, és hagyta magát az
orránál fogva vezetni, érzékelhette
az illatok változatosságát és
varázsát a Muscat Blanc és Ottonel, a Cserszegi
Fűszeres valamint az Irsai Olivér szőlőfajták
önálló és házasított boraiban.
Egyetlen
egy érzet sem hat
annyira a hangulatunkra és érzelmünkre, mint az
illat. A kellemes illatok pedig
kellemes emlékeket idéznek fel. Így a
különböző érzékelt illatok a
résztvevőkben számos emléket kelthettek
életre.
A
bor tehát csoda, magában
hordozza a természet körforgását. Ennek
ismételt megtapasztalására a borest
sorozat - a bor újabb arcának bemutatásával
- ősszel folytatódik.
Dr.
Molnár Arnold
Egykori
hittanos tanítványom, akit szokásunknak
megfelelően és igazi nevének
elhallgatása miatt nevezzünk most is Eszternek,
hívott fel telefonon a
napokban, hogy elmondja: megszületett második gyermeke. A
nagyobbik gyermek másfél
év körüli, s most alig négy hete született
a kisebb. Minden családban nagy öröm
egy újszülött érkezése és a
kismamák mindig sugárzó arccal osztják meg
ezt az
örömhírt másokkal. De ahogyan Eszter elmondta a
jó hírt, valahogy éreztem a hangján,
hogy nem igazán felhőtlen a boldogsága, valami nincs
rendjén. Mindjárt meg is
kérdeztem, hogy ugye egészséges a kisbaba, s
örültem, amikor azt válaszolta,
hogy hála Istennek minden rendben van, mindketten
egészségesek. Hirtelen
elhallgatott, majd egy kis csend után elárulta, hogy
más a baj. Sírástól
elcsukló hangon mondta, hogy a férje nem sokkal a
szülés előtt elköltözött otthonról,
elhagyta a családot. Újszülött gyermekét
meg sem nézte, s hiába próbálják
kérni, hogy jöjjön haza, ő hallani sem akar erről. A
fiatal anyuka
kétségbeesetten sírt a telefonban, mert
kilátástalannak látja jövőjüket. Ki fog
gondoskodni a családról? Ki vesz majd ruhákat a
picinek? Bevallom,
elérzékenyülve hallgattam szavait, és azzal
próbáltam bátorítani, hogy az ég
madarait tápláló Isten majd az ő számukra
is gondoskodik táplálékról és a mező
liliomait csodálatosan öltöztető Isten a kicsi
gyermekek számára is gondoskodik
ruhákról.
A
gondoskodó Istenről, az isteni gondviselésről hallhatunk,
olvashatunk az evangéliumban.
Jézus a természetet hozza fel példaként: az
ég madarait és a mezők virágait.
Távol áll tőlük az emberre jellemző
aggodalmaskodás, mégis szabadon szállhatnak
az égben, virágozhatnak a mezőn. Mi, emberek pedig
szüntelenül aggódunk a holnap,
a holnapután és a jövő miatt. Az emberek egy
része próbálja magát bebiztosítani
a jövőre, mert attól fél, hogy a később
szerényebbek lesznek a lehetőségei.
Érthető az ő gondolkodásuk, ők előre gondoskodnak
magukról, mert úgy érzik,
hogy senki másra nem számíthatnak. Emellett sokan
a véletlenben, a sorsban
hisznek, s úgy vélik, hogy teljesen felesleges
mindenféle előrelátó takarékoskodás,
mert egyáltalán nem rajtunk múlik, hogy
miként és meddig élünk. Ők nem bíznak
sem magukban, sem Istenben, hanem rábízzák magukat
a vak véletlenre. Ezen
nézetekkel szemben a keresztény ember Isten
jóságára és szeretetére bízza
önmagát, hisz abban, hogy Isten megad számára
mindent, ami a földi élete során
szükséges, de legfőképpen megadja
számára mindazt a kegyelmi segítséget, ami
az
örök üdvösséghez szükséges. Ezt
nevezzük isteni gondviselésnek, illetve a
gondviselésben való hitnek. Talán sokan azt
gondolják, hogy az isteni
gondviselés egy szent szöveg az Egyház és a
papok részéről, vagy úgy vélik,
hogy mindez egy megfoghatatlan vigasztalás az olyan emberek
számára, akik nehéz
helyzetbe kerültek. Én azonban úgy érzem,
hogy ez egyáltalán nem igaz.
Az
isteni gondviselés, az Isten gondoskodó szeretete igenis
megtapasztalható
számunkra. Hiszek abban, hogy bármelyikünk
észreveheti saját életében.
Visszatérve a fiatal édesanya szomorú
példájához, én hiszek abban, hogy a
jó
Isten meg fogja őket segíteni. Mert ha Jézus szavai
szerint a mennyei Atyának
gondja van az ég madaraira és a rétek
virágaira, akkor biztosan nem feledkezik
meg egyetlen bajba került emberről sem, köztük Eszterről
meg két kicsiny
gyermekéről sem. Nem tudom, hogy milyen módon, milyen
formában, mikor fog nekik
segíteni a jó Isten, mert az én emberi gondolataim
bizony nagyon kevesek az Ő
nagyszerű terveihez és cselekedeteihez képest, de
szilárdan hiszem, hogy meg
fogják tapasztalni Isten jóságát. És
hiszek abban is, hogy Isten sokszor éppen
minket, embereket használ fel ahhoz, hogy a bajbajutottak
megkapják a kellő
segítséget és érezzék, hogy
nincsenek magukra hagyatva. Igen, hiszek abban,
hogy mindannyian az isteni gondviselés eszközei vagyunk!
© Horváth
István Sándor
A
képújságunk mellett ezúton is
tájékoztatjuk tisztelt olvasóinkat, hogy havonta
egy alkalommal, délután öt
órától ingyenes jogi tanácsadás van
a Polgármesteri Hivatalban.
Közreműködő
ügyvéd: dr. Molnár Arnold
Bejelentkezni a
06-20-823-1091
telefonszámon lehet
A következő időpont: 2014. augusztus 18.
hétfő
Telefonszámaink.
340-228, 06-20-578-0867
Várjuk
hívását! A
Támogató Szolgálat vezetője
és dolgozói
A
június 23-án megtartott
községi képviselő-testületi ülésen
az alábbi témakörök szerepeltek napirenden.
Önkormányzatunk
2014. évi
költségvetésének
módosítása, a tervezéskor még nem
ismert, de azóta megnyert
pályázati pénzek
beépítésével.
Rendelet-gyűjtemény
karbantartás rendeletek hatályon kívül
helyezésével.
Beszámolót
hallhattunk a
Nyugat-Nógrád Gyermekjóléti és
Családsegítő Szolgálat 2013. évi
munkájáról,
valamint a gyámhatóság 2014. évi
működéséről.
Határozat
született hitelfelvétel
ügyben is, hogy a pályázati önrészek
fedezettel bírjanak. Ugyanekkor elfogadtuk
a II. félévi munkatervünket is.
Határozatot
hoztunk a
Kulturális, oktatási és sportbizottság
hatáskörének bővítéséről.
Ugyancsak
határozatban rögzítettük a Mikszáth
Kálmán Közművelődési
Intézményünk és a
GAMESZ egyéb tevékenységének
kibővítését is.
Egyéb
ügyek és tájékoztatók
előtt elbírálásra került Pistyúr
Attila kérelme is, melyről tájékoztatást
kapott a kérelmező is.
A
Petőfi Sándor Általános Iskola
területén lévő műfüves sportpálya az
iskolai
sportfoglalkozásokat követően, minden nap 22
óráig a sportolni vágyó fiatalok
és felnőttek számára bérleti díj
ellenében igénybe vehető.
Tornák
esetén öltözőt biztosítunk! Esti
pályavilágítás van!
Bérleti díj:
Alkalomszerű
használat esetén:
4500
Ft/ óra
Rendszeres
(legalább 10 alkalom) használatnál:
3500
Ft/ óra
Focitornák
esetén a rendszeres használat díját kell
fizetni!
A
bérlési időszakra vonatkozó
térítési díj munkaidőben a
Polgármesteri Hivatal
pénzügyi irodájában fizethető be. A
befizetést igazoló bizonylatot a pálya
használata előtt a gondnoknak be kell mutatni.
Pénztári időn túli használat
díja a helyszínen, a használat előtt is fizethető.
További
információt és időpont egyeztetést
kérni - hétvégi használat esetén is
- Molnár
Jánosnál (Érsekvadkert Rákóczi u
137.) személyesen vagy a 06-30-494-5143
telefonszámon lehet.
1./ Ebben az évben a Szűzanya
legnagyobb ünnepe, Nagyboldogasszony, Aug. 15-e péntekre
esik. Mivel munkanap,
azért reggel 7-kor és este 7 órakor lesz
szentmise. Parancsolt ünnep, hanyagság
miatt elmulasztott szentmise halálos bűn. – Igyekezzen mindenki
beosztani
idejét, hogy eljusson a szentmisére.
2./ Augusztus 20-án, szerdán,
Szent István királyunk ünnepe. Reggel 8
órakor lesz szentmise, melyet Hazánkért
ajánlunk fel.
3,/ A
szokásos évi
terményhálaadó ünnepünk augusztus
24-én vasárnap lesz a nagymise keretében.
18.
Litavszki Levente András (Litavszki Ottó – Vitéz
Martina)
19.
Villant Barnabás (Villant Norbert – Szabó Dorottya)
20.Kuris Lehel
Mihály (Kuris Gábor – Nagy
Bernadett)
HÁZASSÁGOT
KÖTÖTT:
HALOTTAINK:
1. péntek - Tomis
József, felesége Szabó Erzsébet,
vejük, Krizsan
István, felesége Szabó Emerencia, szüleik,
élő és elhunyt hozzátartozók
2. szombat
- Vincze János 1. évforduló,
édesapja, Dombai István 1.
évforduló és szülei
-
Kristók István, felesége Dósa
Erzsébet
-
3. vasárnap - Pál Jánosné
és elhunyt hozzátartozók
-
Hálából
-
Urbán Sándor, szülei, apósa, anyósa,
veje, 2 násza, a Benyovics és Muladi
család halottaiért
4. hétfő -
5. kedd
-
6. szerda
-
7. csütörtök -
8. péntek -
Vitéz István, felesége Csillag Mária,
Szabó Károly,
felesége Híves Margit, élő és elhunyt
hozzátartozókért
9. szombat
- Kristók Sándor, felesége Molnár
Ilona, fiuk József, szüleik,
testvéreik és a Halaj család halottaiért
-
Kristók János, veje, szülei, apósa Mrekvicska
József, felesége Csillag Mária és
elhunyt hozzátartozókért
-
Pálinkás István, felesége Csillag
Erzsébet, szüleik és hozzátartozók
10. vasárnap -
-
Vitéz Ferenc, felesége Nagy Erzsébet 1.
évforduló, szülők, nagyszülők,
hozzátartozók
-
Sztrecskó Dezső, felesége Habán Ilona, valamint
Jenő és Lajos testvérei és a
Breuer család elhunyt tagjai
11. hétfő -
12. kedd
-
13. szerda
-
14. csütörtök - Kovácspál János,
felesége Tomis Erzsébet, vejük Bartók
László, a
család élő és elhunyt
hozzátartozóiért
15. péntek reggel - Szűzanya tiszteletére
este
-
Záhorszki Ignác, felesége Kosztrihán Ilona,
Záhorszki és Kosztrihán család
hozzátartozóiért
16. szombat
- Szabó János, felesége Boda Ilona,
Vitéz János, felesége Kopisz
Rozália és elhunyt hozzátartozókért
-
Pintér István 1. évforduló, felesége
Hellner Margit
-
Kristóf Imre, a család élő és elhunyt
hozzátartozóiért
17. vasárnap - Szabó János, szülei,
testvére és a Kaba család halottaiért
(Alapítványi)
-
Jakubecz János, felesége Szabó Ilona, szülei,
testvérei, élő és elhunyt
családtagok
-
Kaba András 10. évforduló, Kaba, Kristók
és Molnár család halottaiért
18. hétfő -
Pénzes Ilona,
19. kedd
-
20. szerda
-
21. csütörtök - Fábián Istvánné
Laczó Ilona
22. péntek - Csabák János
10. évforduló, szülei, apósa, anyósa
és
hozzátartozók
23. szombat
- Csabák Csaba, nagyszülők, Csabák és
Gubík család élő és elhunyt
tagjaiért
-
Kácsor és Kökény család
halottaiért
24. vasárnap - Szabó Vince, felesége
Kormosói Ilona, szüleik, Csillag Gyula,
szülei, Mrekvicska Ignác, szülei, élő és
elhunyt hozzátartozókért
-
Péter Andrásné Kácsor Ilona és
hozzátartozók
-
25. hétfő -
26. kedd
-
27. szerda
-
28. csütörtök - Csernák Dávid – Farkas Andrea
jegyesekért
29. péntek - Urbán és
Molnár család élő és elhunyt
tagjaiért
-
Virág Emil (Tobi)
-
Záhorszki Ignác, felesége Nagy Erzsébet,
szüleik és testvéreik
30. szombat
- Homolya László 1. évforduló,
felesége Szandai Ilona, szüleik,
testvéreik, vejük, élő és elhunyt
hozzátartozók
-
Varga Kálmán, felesége Szabó Ilona 15.
évforduló, szüleik, Varga és Szabó
család élő és elhunyt tagjai, nászasszonyuk
és nászuk
31- vasárnap - Varga István 1. évforduló
-
Csabák István, szülei, apósa, anyósa,
élő és elhunyt hozzátartozók