Vadkerti harangok
2017. március


A léleknek ünnepre van szüksége
Szentmiseszándékok 
Segíts a szenvedésben!
A fiad elvesztésének fájdalma
Reményik Sándor: Valaki értem imádkozott
Az emberi szándék mögött
Jövőt és reményt adok néktek
Hazafiasság és kereszténység
Az egyház mi vagyunk
Nagymamáink bölcsessége II.
Értem parancsodat
Széchenyi István imája
Ingyenes jogi tanácsadás
Önkormányzati hírek
Kolping híreink
Híreink




Vissza az előző menüre

A léleknek ünnepre van szüksége

Adj lelkednek lélegzetvételt

Az ünnepek lelkünk lényeges részét szólítják meg. Ünnepet az ember csak akkor ül, ha abból élni tud, és miközben ünnepelünk, lelkünkben valami lényeges mozdul meg. Megszólítja veszélyeztetettségünket, ugyanakkor utakat is mutat, hogyan győzhetjük le azt. Az ünnepeknek gyógyító hatásuk van. Mert ha átadjuk magunkat ritmusának, lelkünk és vele testünk is egészséges ritmust vesz fel.


Erre az egyházi év sok ünnepe újra és újra más szempontból mutat rá: advent a várakozás és a vágyódás ünnepeként kísértő vágyainkat szeretné újra vágyakozássá alakítani. Karácsony ünnepe az újrakezdésről szól. Többé nem ragaszkodunk sérelmeink és megbántásunk történetéhez. Isten Jézus születésében új kezdetet ad. Ha Krisztus megszületik bennünk, akkor kapcsolatba kerülünk a bennünk lévő Isten hamisítatlan és érintetlen képével. A böjti idő a belső tisztulás és az önvizsgálat ideje. Azáltal, hogy tudatosan visszafogjuk önmagunkat, csökkentjük táplálékunkat és böjtölünk, felfedezzük, mitől váltunk függővé. A lélek tavaszi nagytakarítása és a test salaktalanítása mindig jót tesz. A passió időszaka alkalmat ad arra, hogy betegségeinket és bajainkat Krisztus szenvedésének fényében szemléljük. Nem kell elnyomnunk betegségünket. A passió időszaka megszabadít minket attól az illúziótól, mintha betegség nélkül élhetnénk. De utat mutat nekünk, hogy másként nézzük betegségünket. Betegségünk nem zár ki az életből, hanem Jézus különös közelségét tapasztalhatjuk meg benne. A húsvét mint a feltámadás ünnepe bátorítani akar minket, hogy felkeljünk félelmeink és depressziónk sírjából, és újra merjünk élni. Annak ígérete ez, hogy a bennünket fogva tartó kötelékek lehullnak. Pünkösdkor a Lelket ünnepeljük, aki meggyógyít, és újra élettel tölt el bennünket. Nem kell mindent magunknak végezni. Isten átjár bennünket szabadító Lelkével.

Kárt szenvedett lelkünk gyógyulása megtörténhet, ha újra és újra átadjuk magunkat ezen ünnepek benső dinamikájának.

(Anselm Grün, fotó: Kristók J.)

Vissza az újság tetejére

Segíts a szenvedésben!

Ó, Mária, aki Fiaddal együtt végigjártad a keresztutat, anyai szívedben gyötrődtél a fájdalomtól, de nem feledted beleegyező szavadat, és mélységesen bíztál abban, hogy akinél semmi sem lehetetlen, be fogja teljesíteni ígéreteit. Esdd ki számunkra és a jövendő nemzedékek emberei számára a kegyelmet, hogy rá merjünk hagyatkozni Isten szeretetére. Segíts, hogy a szenvedésben, a megvetésben, a próbatételekben, még ha sokáig tartanak és kemények is, soha ne kételkedjünk az ő szeretetében. Jézusnak, a te Fiadnak tisztelet és dicsőség mindörökké. Ámen.

(Szent II. János Pál)

Vissza az újság tetejére

A fiad elvesztésének fájdalma

Egy hosszú munkával töltött keddi napon épp hazafelé tartasz. Bekapcsolod a rádiót. Egy kis indiai faluról beszélnek, ahol néhány lakos hirtelen, különös módon halt meg egy influenzától, melynek eddig még a létezéséről sem hallott senki. Ez nem is influenza, de már három-négy áldozatot szedett össze. Sőt már orvosokat is küldtek tanulmányozni az esetet. Érdekes, azonban nem gondolkozol túl sokat rajta. Vasárnap hazafelé a templomból újabb hírt hallasz. Csak annyit mondanak, nem három falusiról van szó, hanem harmincezer emberről Indiának a hegyes vidékein. Este már a tévében, a CNN reklámsávján is ez fut: Atlantában is tartanak az emberek az ismeretlen betegségtől.

Másnap reggel, mikor felkelsz, már címlapon van az eset. Nem csak Indiáról van szó… Pakisztán, Afganisztán, Irán is fertőzött, és mielőtt felfognád, mindenhol ezt hallod. Már csak „titokzatos kórként” emlegetik. Az elnök saját és családja nevében mindenkit biztosít imáiról és reménykedik, hogy minden jóra fordul. De mindenki csak arra tud gondolni: „Hogyan fogjuk ezt túlélni?

Mikor már a francia elnök közleményt ad ki, egész Európa sokk alatt van. A határokat lezárják. Az indiai, pakisztáni, vagy bármely olyan járatok, melyek fertőzött országból jönnének, törölve vannak. Ezért ma éjjel a CNN-t nézed, mielőtt aludni mennél. Leesik az állad, mikor egy síró francia nő beszél a hírekben. Párizsban fekszik a férje kórházban, a titokzatos kórban haldoklik. Európát is elérte…

Pánik és sztrájk. Azt mondják, miután megfertőződtél, egy hétig semmit nem érzel. Aztán négy napig kibírhatatlan tüneteid lesznek, amikbe végül belehalsz. A britek is lezárják a határokat, de már késő. Dél-Hampton, Liverpool, Észak-Hampton… Kedd reggel az Egyesült Államok elnöke a következő közleményt adja ki: „Egy nemzetbiztonsági veszély miatt minden járatot Európából és Európába töröltünk. Ha a szeretteid a tengeren túl vannak, sajnálom. Nem jöhetnek vissza, amíg meg nem találjuk az ellenszert erre a titokzatos kórra.” Négy napon belül nemzetünk belezuhan a veszélybe. Az emberek aggódnak: „Mi lesz, ha a mi országunkat is eléri?” Kedden a papok azt mondják, ez Isten akarata, így próbál meg minket. Szerda éjjel épp a templomban gyűlik össze imádkozni egy kisebb társaság, mikor valaki berohan a parkolóból és ordítja: „Kapcsoljátok be a rádiót, kapcsoljátok be a rádiót!” Két nő fekszik a Long Island-i kórházban a titokzatos kór miatt. Úgy tűnik, órákon belül a betegség eléri az országot.

Az emberek versenyt futnak az idővel, próbálnak ellenszert találni. Semmi sem működik. Ahogy gondoltuk, átjutott a határon. És akkor hirtelen, új hírek jönnek. A rejtélyt megoldották. Megtalálták az ellenszert. Meg tudják csinálni. Csak valakinek a vérére van szükség, aki sosem fertőződött meg, teljesen ártatlan. Ez a megoldás, csak ennyi kell. Középnyugattól kezdve, minden sürgősségi rádióadáson, mindenkit egy egyszerű dologra kérnek: Menj a legközelebbi kórházba, és vizsgáltasd meg a véredet! Ez minden, amit kérnek tőled. Siess gyorsan, biztonságban a kórházba. Biztos lehetsz benne, hogy mikor a családoddal pénteken késő éjjel bemész a kórházba, hosszú sor áll ott, és nővérek, doktorok jönnek sorba, egy szúrás, vért vesznek és feliratozzák. A hitvesed és a gyermekeid is ott vannak, azt mondják: „Várj itt a parkolóban, és ha a nevedet mondják, menj haza.” Körülállnak az ijedt szomszédok, azon gondolkoznak, mi is történik a Földön, és lehet, hogy itt a világvége.

Hirtelen egy fiatalember rohan ki ordítva a kórházból. Egy nevet kiált, és egy papírt lobogtat. Mi? Újra kiált! A fiad felhúzza a dzsekijét és azt mondja: „Apu, ez én vagyok.” Mielőtt bármit tehetnél, megragadják a fiadat. „Várj egy percet, tarts ki!” De azt mondják: „Minden rendben, a vére teljesen tiszta, mint a hó. Csak meg akarunk bizonyosodni róla, biztosan nem fertőzött. Úgy gondoljuk megfelelő vértípusa van.” Öt feszült perc múlva kijönnek az orvosok és nővérek, sírnak és ölelgetik egymást – néhányan nevetnek is. Egy hete most először látsz nevetni valakit. Egy öreg doktor odalép hozzád: „Köszönjük, Uram. A fia vére tökéletes. Tiszta, ártatlan, meg tudjuk csinálni az ellenszert.

Az örömhír terjedni kezd a parkolóban várakozó tömeg között, mindenki kiabál, imádkozik, nevet és sír. De akkor az ősz hajú doktor félrehív téged és a feleségedet: „Beszélhetünk egy kicsit? Nem gondoltuk, hogy a donor ilyen fiatal lesz… szükségünk van… szükségünk van az aláírásukra.” Megfogod a tollat, és akkor észreveszed, hogy a szükséges vér mennyisége üresen van hagyva. „Mennyi kell?” Az öreg orvos arca komolyra változik: „Eszünkbe sem jutott, hogy egy kis gyerek lesz… Nem készültünk erre fel. Mindre szükségünk van, az utolsó cseppig.” „De… de… Nem értem. Ő az egyetlen fiam.” „Mi itt most az egész világról beszélünk. Kérem, írja alá. Sietnünk kell…” „Nem lehet vérátömlesztés?” „Ha lenne tiszta vérünk… Kérem, írja alá.

Dermesztő csendben írod alá. Aztán megkérdezik: „Szeretnél vele lenni egy kicsit, mielőtt elkezdjük?” Visszamennél? Vissza tudnál menni abba a szobába, ahol ő ül, és azt mondja: „Apu? Anyu? Mi történik?” Meg tudnád fogni a kezét és mondani: „Fiam, Anyu és én nagyon szeretünk, és nem engednénk, hogy bármi olyan történjen veled, aminek nem kell megtörténnie! Érted ezt?” Akkor az öreg orvos bejönne: „Sajnálom, kezdenünk kell. Emberek százai halnak meg a világban.” Ott tudnád akkor hagyni? Ki tudnál sétálni, míg azt mondja: „Apu? Anyu? Miért… miért hagytok el?

Következő héten a fiad temetését néhányan átalusszák, mások el sem jönnek, mert jobb dolguk akadt, ismét mások hencegő vigyorral az arcukon csak színlelik az érdeklődést… fel szeretnél ugrani, és mondani: „Elnézést a fiam meghalt érted! Nem érdekel?! Nem jelent ez számodra semmit?

Azt gondolom, Isten is ezt akarná mondani: „A fiam érted halt meg. Nem jelent ez semmit? Nem tudod mennyire fáj ez nekem?

Vissza az újság tetejére

Reményik Sándor: Valaki értem inádkozott

Mikor bűntől meggyötörten
A lelkem terheket hordozott,
Egyszer csak könnyebb lett e terhem,
Valaki értem imádkozott.

Valaki értem imádkozott,
Talán apám, anyám régen?
Talán más is, aki szeret,
Jó barátom vagy testvérem.

Ezt nem tudom, de áldom Istent,
Ki nékem megváltást hozott,
És azt, aki értem csak,
Egyszer is imádkozott.

Vissza az újság tetejére

Az emberi szándék mögött

A virágvasárnapi szentmise sajátossága, hogy a szertartás ünnepélyes bevonulással és körmenettel kezdődik. Ennek során történik a barkaágak megáldása és ekkor olvassuk fel Jézus jeruzsálemi bevonulását (vö. Mt 21,1-11). Ezt követően az igeliturgiában az evangélium helyén Jézus szenvedéstörténete (passió) hangzik el énekelt vagy olvasott formában (vö. Mt 26,14 – 27,66).


Mai elmélkedésünk témája legyen a jeruzsálemi bevonulás. A zsidó szokásoknak megfelelően Jézus minden esztendőben legalább egy alkalommal elzarándokolt Jeruzsálembe, hogy részt vegyen az ünnepen. Egy ilyen zarándoklaton vett részt például 12 éves korában, amikor az ünnep után a városban maradt, Mária és József napokig aggódva keresték, amíg meg nem találták a templomban az írástudók és tanítók között (vö. Lk 2,41-52). Nyilvános működése alatt többször is megjelenik a jeruzsálemi templomban, tanítja a népet és kiűzi a kereskedőket a szent helyről. Nem először érkezik tehát a városba, de mostani érkezése más, mint a korábbiak, hiszen ő tudja, hogy ez az utolsó bevonulása, kifelé már úgy jön, hogy keresztjét hordozza. A város közelében található Olajfák hegyénél megbízza két tanítványát, hogy a szomszédos faluból hozzanak számára egy szamarat, majd arra felülve érkezik a városba. E jelképes cselekedetet Máté evangélista szükségesnek tartja megmagyarázni, s benne a prófétai jövendölések beteljesedését látja, amelyek a Messiás eljövetelére vonatkoznak. Ezért idézi Izajás és Zakariás prófétákat, akik így jövendöltek: „Mondjátok meg Sion lányának: Íme, a királyod érkezik hozzád, szelíden, szamárháton ülve, egy teherhordó állat csikóján” (Mt 21,5).

Az emberek felismerik a messiási idők jelét, s Jézust királyoknak kijáró tisztelettel fogadják, faágakkal integetnek, ruháikat terítik elé a föld porába és Dávid fiaként, azaz Messiásként köszöntik őt. Nehéz megítélnünk, hogy mennyire őszinte ez a lelkesedés. Az ünnepre készülvén a felfokozott várakozást a tömeghangulat könnyen a lelkesedés felé segíti. Nem feledkezhetünk el ugyanis arról, hogy ugyanezt az ünnepre érkező tömeget néhány nappal később a vallási vezetők könnyen szembefordítják Jézussal, akinek halálát még a mostani hozsannánál is hangosabban követelik Pilátustól. A nép, a tömeg könnyen befolyásolható. Pillanatok alatt képes tűzbe jönni és lelkesedni egy jó ügyért, de ugyanilyen hamar ébred benne a gyűlölet, a harag, ha valaki ezt akarja felkelteni benne. A lelkesedés őszinteségére ugyan rákérdezhetünk 2000 év távlatából, de abban biztosak lehetünk, hogy Jézus nem törődött vele. Az ő fejében már más gondolatok jártak. Sem az éljenző néptömeg, sem Jézus tanítványai nem tudhatták akkor még, amit az Úr már tudott: ez az út számára a halálba vezet. És ő tudatosan vállalta ezt az utat. Eszébe sem jutott, hogy visszaforduljon, elmeneküljön a városból. Korábban három alkalommal is beszélt tanítványainak és apostolainak arról, hogy Jeruzsálemben szenvedés és halál várja, de a mostani bevonuláskor ők nem is sejtik, hogy mindez most fog bekövetkezni. Jézus viszont tudta, hogy küldetése hamarosan befejeződik, és nem menekülhet el attól a végső feladattól, amit az Atya bízott rá, hiszen ez lesz az Atyának való engedelmesség végső jele az ő részéről.

Az eseményeket látszólag az emberi szándékok, a rosszindulat, a harag, a gyűlölet irányítják, de mindezek mögött észrevehető Isten akarata, aki élete feláldozását kéri Fiától. Jó volna az előttünk álló nagyhét folyamán, a nagycsütörtöki utolsó vacsora eseményeiben, az elfogatás és az elítélés alkalmával, a szenvedés, a kereszthordozás és a kereszthalál során erre az isteni szándékra figyelnünk.

© Horváth István Sándor, fotó: Kristók J.

Vissza az újság tetejére

Jövőt és reményt adott néktek

Már hagyománnyá vált, hogy a Magyar Kolping Szövetség a hamvazószerdát követő szombaton valamelyik egyházmegye központjában, országos lelki napot szervez az ország különböző településein működő szervezetek tagjai számára. Kalocsát és Vácott követően Pécs adott otthont az egyházi szervezetté vált Kolpingnak.


Az egész országot lefedő megjelent kolpingos testvérnek dr. Udvardi György, az ősi egyházmegye főpásztora adott támpontokat a húsvétra történő készülethez úgy, hogy egyben feladatul adta az elhangzottak tovább gondolását és másokkal történő megosztását saját környezeteinkben. A helyszín a püspöki palota melletti „Magtár” oktatási központ volt. Annak idején ez valóban magtárépület volt, ma pedig a magvetés helyszínéül szolgált úgy, hogy a magvető közel sem biztos, hogy egyben betakarítója is lesz a termésnek. Ezen a helyszínen két előadást hallhattunk, míg a záró rész a székesegyházi záró szentmise homíliájában hangzott el, melyet röviden összefoglalva megosztok minden kedves olvasónkkal.

A nagyböjt kezdetén vagyunk. A szent 40 nap készít fel bennünket húsvétra úgy, hogy bűneink elhagyásával mi is tevőleges részesei vagyunk a megtérés folyamatának azzal, hogy Isten gyermeki méltóságunk felismerésével betartjuk egyházunk útmutatásait. Ennek tükrében nem tűnik haszontalannak, ha felteszünk magunknak néhány kérdést. Ki az ember? Ki is vagyok én? Ki az Isten és milyennek mutatja magát? Mi emberek benne vagyunk a térben és időben. Személy szerint nem tudjuk befolyásolni, hogy hol és mikor szülessünk, milyen legyen a nemünk és testalkatunk, szemünk vagy hajunk színe. Ám tudunk változni és növekedni testben és lélekben egyaránt. De honnan és hová tartok (változok)? Tudom-e felülről látni az életemet? Felismerem az igazságot? Betartom-e azt, vagy kettősséget tanúsítva, szeretetlenül szembe megyek azzal a szürke hétköznapjaimban?

Az ember rászorul arra, hogy szeressen és szeressék. Arra, hogy időben szabad legyen, de egyben elkötelezett is a szeretet jegyében. Segítségünk ebben Jézus, akit az Atya küldött számunkra azért, hogy soha se adjuk fel az eleséseiket követő, hit általi újrakezdés lehetőségét. Mert a hit ajándék. Küzdelmes út, ám reményt adó jövőhordozója, hisz a jövő az Isten kezében van, amit kiáramló szeretetével oszt meg velünk, ha vevők vagyunk rá.

Az Isten Atyaként gondoskodik rólunk. Ezt egyértelműen tanúsítják Jézusnak az Atyáról tett kijelentései. Az Atya és a Fiú közti kapcsolatba bennünket is bevon az Isten a kölcsönös szeretet kapcsán, ami az elfogadásban és az ajándékozásban ölt testet életünkben. Mondhatnánk ezt úgy is, hogy érted és általad élek. Ha ez válik életünk mozgató rugójává, akkor a kapcsolataink is őszintévé lesznek. Ekkor tud megvalósulni az, hogy mindent oda tudok adni, hisz ha nem így tennék, akkor olyanná válna adásom, mintha semmit sem adnék. Ezek alapján szeretni nem más, mint adni és elfogadni. Isten is állandóan adja magát. Nekünk szent kötelességünk azt elfogadni (befogadni) Őt. Ám nekünk is hasonlóan kell eljárnunk Istennel. Odaadni magunkat, a bűneinket is Neki. Figyelmeztessen erre bennünket e húsvéti előkészület.

Most néhány gondolat a szentmisén hallottak közül. Nem az egészségesnek, hanem a betegnek kell az orvos - mondta Jézus az őt hallgatóknak és mondja most nekünk is. Ám nemcsak testünknek, hanem lelkünknek is gyógyulásra van szüksége. Változtatni kell a beteg, bűnös életformánkon. El kell fordulnunk a bennünket rabbá tevő bűnöktől, amit vajúdó világunk legfeljebb jópofaságnak tart. Tekintetünket az örök igazság, Isten felé kell fordítanunk, még akkor is való világunk furcsán néz ránk, mert igazán szabaddá csak Isten igazsága tesz bennünket.

Isten Szent Lelke segít bennünket az új, stabil életmód kialakításában. Segít, de nem erőszakolja ránk. Segít, de a döntést nekünk kell meghoznunk, miután tisztáztuk, kik is vagyunk és honnan hová akarunk tartani.

Még néhány rövid gondolat, ami felvezette és lezárta e tartalmas találkozást. Csapatunk már péntek reggel 7-kor nekivágott az útnak. Az utazás a lelki napra való készület jegyében történt, hisz mindkét járműben papjainkért és a püspök atyáért peregtek a rózsafüzér szemei, s hangzottak el különböző imák. Siklóson kipihenve az utazás fáradalmait este fél hatkor érkeztünk Pécs-Gyárvárosba, ahol országos prézesünk, Kövesi Ferenc atya „templomában” keresztúton és azt követő szentmisén és zsolozsmán vettük részt. A templomi együttlét után vettek át bennünket a szállást adó családok, ahol mindannyian testvérként nagy szeretetnek voltunk megtapasztalói. A lelki nap végeztével sem rohantunk el Pécsről, mert ha már ilyen messzire eljöttünk, vezetés mellett megnéztük a székesegyházat és a dzsámit, egyéni sétát tettünk Pécs belvárosában, hogy a lélek után a test is látnivalóban részesedjék.

(Pécs- Érsekvadkert, 2017. március 4. emjé: Fotó: Szabó János)

Vissza az újság tetejére

Hazafiság és kereszténység

Ha kérdezik, ki vagyok, mindig azt felelem: ember vagyok, keresztény, magyar, férfi, író, nyugdíjas tanár és szerkesztő. A kereszténység azt jelenti, hogy lelkem az Istenhez tartozik, a magyar pedig azt, hogy ehhez a nemzethez, földhöz van közöm ezen a világon. A többi valójában nem érdekes, bár nem mellékes körülmény. Önmagát az ember nem tagadhatja meg, bár kétségtelen, hogy sokan lemondanak a hitükről, nemzetükről, anyanyelvükről, sőt még a nemükről is. Egyedül az öregedés folyamatát nem sikerült megállítani.

Az utóbbi ezer évben a kereszténység és a magyarság szétválaszthatatlanul összekapcsolódott. Szűz Mária és Szent István országában még a más hitűek, nemzetiségűek és nyelvűek is érzékelték, hogy milyen közösséghez csatlakoztak, milyen közösség fogadta be őket és tűrte el különbségeiket, ha tetszik, másságukat, abban a reményben, hogy az együttélés szabályait majd elfogadják, és hasonulnak a befogadókhoz legalább kultúrában, civilizációban, mindennapi erkölcsben, tisztességes munkában, ha már vallásban vagy nyelvben nem. Bizonyos értelemben azt lehet mondani, hogy Magyarország már a kora középkor óta úgy működött, mint jóval később a „népek olvasztótégelye”, az Amerikai Egyesült Államok. A magyarság sosem volt „kirekesztő”, sőt egész története azt példázza, hogy mindig szívesen vette nemcsak a vendégek látogatását, hanem a betelepülők sokféleségét is, ha lehetett, tanult tőlük, ha nem, tanítgatta őket. A trianoni tragédia döbbentette rá a magyarokat, hogy az asszimiláció nem sikerült, a nem magyarok önálló országot akarnak, és ez a nagyhatalmak segítségével be is következett. Mondhatjuk úgy is, a befogadás politikája mondott csődöt, a Szent István-i állameszme a hatalmas demográfiai nyomás folytán kudarcot vallott, a „vendégek” többen lettek, mint a „vendéglátók”.

Európa és Amerika az elvilágiasodás áldozata lett, a folyamat a reneszánsz, illetve a felvilágosodás óta tart, a liberalizmus eszméi bizonyos értelemben beépültek az úgynevezett demokratikus intézményekbe, alkotmányokba, sőt a többség gondolkodásába is. A hazafiság és a kereszténység „magánügy” lett, akár a családi élet vagy általában az erkölcs, az utóbbit felváltotta a büntető törvénykönyv. Eszerint amit a Btk. nem tilt, azt szabad, senkinek semmi köze hozzá.

Így mállott szét lassan, fokozatosan az a fundamentum, melyen egykor Európa, majd az Amerikai Egyesült Államok épült. Az Egyén legyőzte a Közösséget, a Rész az Egészet. A hazáért ma „nem szokás” meghalni, az ilyesmit rábízzák a zsoldosokra, akik némi veszélyességi pótlékért vállalják a kockázatot, hogy idegen földön, ismeretlen célokért és érdekekért vesztik életüket. Istenért (Allahért) és hazáért meghalni gyanús dologgá vált, aki ilyesmit tesz, az sokak szerint vagy őrült, vagy terrorista.

A kereszténynek nevezhető kultúrkör liberalizálódása a bizonytalanság, a gyengeség és az önzés jele. Csak a nehéz küzdelmekben edződött európai népek, mint a magyar, a lengyel, a litván, érzik egyenlőre a nagy veszedelmet, mert ők évszázadok alatt megtanulták, hogy Isten nélkül, haza nélkül, család nélkül egyik rabságból a másikba eshetnek. Új, minden eddiginél nagyobb népvándorlás kezdődött el az egész világon. S ha nem vigyázunk, még azt is elveszíthetjük, amitől még nem fosztottak meg bennünket: ISTENT, HAZÁT, CSALÁDOT.

(† Szentmihályi Szabó Péter)

Vissza az újság tetejére

Az Egyház mi vagyunk

Aktív és passzív élet! Amint az életrevaló legény hívja a táncba a lányt, ugyanúgy Jézus is bátran megszólítja a tanítványait és hívja őket: „Gyertek, emberek halászává teszlek titeket!” A fiatalok ott hagyják a halászhálót, a bankot (vámasztalt), mindent és az ekeszarvára téve a kezüket mennek, hátra sem néznek! Sajnos a mai Egyház inkább a sarokban ülő, petrezselymet áruló vénleányhoz hasonlít, aki várja, hogy jöjjön fehér lovon a szent, jólfésült keresztény, aki áhítattal hallgatja az ő panaszait, amiért oly kevesen kérik őt fel táncra!

Adná az Isten, hogy betöltsön Jézus Krisztus bátorsága, dinamizmusa, hogy merjük az evangélium örömével megszólítani a fiatalokat, ne a botrányoktól féljünk, hanem Istenben bízzunk! Higgyünk a mindmáig munkálkodó élet Urában!

 2017.év nagyböjtjének kezdetén Szeretettel, Csaba Testvér Déváról

Vissza az újság tetejére

Nagymamáink bölcsessége II.

Hagymatea

Két-három fej vöröshagymát mossunk meg jó alaposan héjastul, és vágjuk össze.. Főzzük néhány percig egy liter vízben. Ízesíthetjük szárított kamillával, hársfával is. Pirítsunk meg három evőkanálnyi barna cukrot, és hígítsuk fel a hagymafőzettel. Mézzel édesítve igyuk, aprókat kortyolgatva.

 Forralt bor

A népi gyógyászat egyik legjobb módszere a melegen gőzölgő, illatos forralt bor elkortyolgatása. A bort - legyen az vörös vagy fehér - forralás előtt érdemes vízzel felhígítani. Ezután már kedvünk szerint fűszerezhetjük fahéjjal, szegfűszeggel, mézzel. Teaboltokban és nagyobb üzletekben már külön forraltbor-fűszerkeveréket is vásárolhatunk.

 Húsleves

A húsleves, akárcsak a többi forró, gőzölgő ital, melyet meghűlésre ajánlanak, segít felszakítani a váladékot, pótolja az elvesztett folyadékot, és a kaparó toroknak is enyhülést hoz. A kutatók a tyúkhúsleves vizsgálatakor a legfontosabb hatóanyagoknak a vitaminokat, ásványi anyagokat, fitokemikáliákat találták, és egy aminosavat, melyet ciszteinnek hívnak. A házi húsleves még jobban enyhíti a tüneteket, ha fokhagymával, Cayenne-borssal vagy curryvel ízesítjük. Bár az is igaz, hogy a húsleves akkor hat a betegre a legjobban, ha azt egy szerető családtag viszi az ágyába.

 Fokhagyma

Helyi antibakteriális hatást fejt ki, segítségével elmúlik az orrdugulás, javul az étvágy. Náthás időszakban hetente legalább egyszer együnk nyers fokhagymát, vagy igyunk naponta alkoholos fokhagymacseppeket. A fokhagyma egyszerre csökkenti a dugulást a hörgőkben, kitisztítja az orrot, és enyhíti a torokfájást is. Ezeket a hatásait a benne lévő kénnek köszönheti, mely jellegzetes szagát és ízét is adja.

TIPP:

Aki a fokhagyma intenzív ízét nem kedveli, az süsse meg a gerezdeket kevés olívaolajjal fóliában, majd passzírozza szét, és kenje kenyérre.

 Cékla
A céklából készült ital segít leküzdeni a náthát és az influenzát. Gyógyhatását, mely nyersen a legnagyobb, a benne található vitaminoknak, ásványi anyagoknak, valamint fitovegyületeknek köszönheti. Rendkívül gazdag folsavban, C- és B-vitaminokban. Gyümölcscentrifugában kipréselt levét répa- és alma lével fogyaszthatjuk. Salátákat nyersen is gazdagíthatunk vele.

 Vissza az újság tetejére

Értem parancsodat

Csak akkor elviselhető a világ, ha szolgáljuk egymást, lehajolunk egymás gyöngeségeihez, poros lábához, nyűgös gondjaihoz, bűneihez, rútságaihoz. Már értem parancsodat, Uram. Értem és tudom: Te kellesz nekünk, nem a boldogság, a halhatatlanság, nem valami emberi őrültség, hanem Te, aki nem e világból való szeretettel hajolsz hozzánk, kenyerünkké leszel, és sírsz értünk. Uram, hogy elviselhető legyen ez a világ, segíts minket, hogy mi is szeressük egymást.

(A. Camus)

Vissza az újság tetejére

Széchenyi István imája

Istenem, Te minden jónak, magasztosnak, tökélynek, teljesnek foglalatja, töltsd el szívem-keblem Szentlelkeddel! Erősíts mennyei hatalmaddal, hogy legyőzhessem földi gyengéimet és fölemelhessem tehozzád a lelkem!

Szabadítsd meg érzékeimet mindentől, ami földi reájuk tapad, és tisztítsd meg embertermészetem, hogy a te műved méltó lehessen tehozzád!

Önts bizodalmat a lelkembe –és ne hadd, hogy ítélkezzek a te tanácsaid felől- s még annyira sem, hogy netán valaha is kételkedjek a te mindenhatóságodban, bölcsességedben és könyörületességedben! Ámen.

Vissza az újság tetejére

Önkormányzati hírek

Soron következő, március 10-én megtartott ülésén a testület elfogadta a 2017. évi költségvetését, amit rendeletben is rögzített. Megtartva a szabad orvosválasztás lehetőségét ugyancsak rendeletben kerültek rögzítésre az orvosi alapellátás körzetei. Kertészeti tevékenységgel bővült a GAMESZ alapító okirata. Ezzel jogszerűen alapanyagokat termelnek konyhánk részére a közmunkások.

Határozat született az önkormányzat és intézményeinek könyvelési feladatainak ellátásáról és a vízi közmű-vagyon tulajdonlásával kapcsolatban is.

Kérelmüket támogatva határoztunk fiatal házaspár telekvásárlási ügyében, és döntöttünk a 1285 hrsz.-ú önkormányzati területen történő mezőgazdasági tevékenységről is.

Egyebekben hallhattunk pályázataink állásáról, a sportpályán szurkolói vizesblokk tavaszi megépítéséről, a március 20-i romafórumról, a tartósan beteg alkalmazottak helyzetéről, a helyettesítésükre tett, a kormányhivatal által is helyesnek tartott, törvényes intézkedésekről is.

Fontos tudnivaló, hogy a részletes jegyzőkönyvek a könyvtárban és a község honlapján egyaránt olvashatóak!

Április 22-én, szombaton 19 órától TAVASZI BÁL lesz a Közösségi Házban. Bővebb információk a kihelyezett plakátokról, a Képújságból és Érsekvadkert honlapjáról egyaránt beszerezhetők.

Vissza az újság tetejére

Ingyenes jogi tanácsadás

A képújságunk mellett ezúton is tájékoztatjuk tisztelt olvasóinkat, hogy havonta egy alkalommal, délután öt órától ingyenes jogi tanácsadás van a Polgármesteri Hivatalban.

Közreműködő ügyvéd: dr. Molnár Arnold

Bejelentkezni a 06-20-823-1091 telefonszámon lehet

A következő időpont: 2017. április 24. hétfő

Vissza az újság tetejére

Kolping hírek


Kolping hírek röviden

Február 24-én a Kolping családunk élő és elhunyt tagjaiért bemutatott szentmisét két közgyűlés követte közös együttlétünkben. Az első gyűlés számot adott a mögöttünk hagyott 2016. év gazdálkodásáról. ami egyben a civil egyesületi életünk záró aktusa is volt. De nem széledt szét a csapat, hisz a mai este hivatott eldönteni, hogy mely testvéreink vezetésével indul a 111 belépési nyilatkozatot leadókból fölálló, Egyházi Kolping Családunk. Fontos dologban döntöttünk. A vezetés feladatát az alábbi testvérek nyerték el:

Prézes atyánk: Berta László, Nagyoroszi plébános lett, de tiszteletbeli prézesként plébánosunk, Lukács András is figyelemmel kíséri tevékenységünket.

Elnöki tisztséget dr. Molnár Arnold tölti be, míg a titkári feladatokkal ifj. Fábián Andrást bízta meg a közgyűlés. A gazdasági vezetés a 25 éven át elnökként bennünket vezető Szabó János feladata lesz az új felállásban, míg az ifjúság összefogása és mozgósítása Fábián Péter feladata lett.

A vezetési feladatok leosztása azonban senkit nem ment fel az adódó és tervezett feladatok végzése alól. Fontos, hogy ne a már megváltoztathatatlan múlttal hasonlítgassuk a mát, ne is kalandozzunk az ismeretlen jövőben, hanem teljes mellszélességgel kiállva az új vezetés mellett, ma tegyük a dolgunkat.


Nem állt meg az élet a választással Érsekvadkerten, hiszen másnap, farsang utolsó szombatján jelmezversenyteremmé alakult a tegnapi gyűlés helyszíne. Felnőttek és gyerekek egyaránt versenybe szálltak a legötletesebb jelmezért. Nem sorolok fel minden jelmezt, és neveket sem említek, de volt öreg indiánunk, űrlény családunk, középkori ifjú párunk, fiatal pincérünk, felső tagozatos „Cseplinünk”, alsó tagozatos lovagunk és óvodás kiscicánk. A számos jó jelmez nehéz helyzetbe hozta a rögtönzött zsűrit. Azért meghozva szigorú döntésüket, mindenki ugyanolyan csokoládé nyereményben részesült.

A mindkét prézesünk jelenlétében lezajlott verseny záró akkordjaként az új tagság nevében egy mindannyiunk által aláírt megállni tilos táblával köszöntük meg Szabó János eddigi munkáját, felhívva a figyelmét arra, hogy a tábla tartalma a jövőbeni tevékenységének útmutatója.

A rendezvényt éjfélig tartó batyus vacsora zárta. Vadászaink által lőtt és elkészített pörkölt, otthon főzött és megsütött nagygönc körettel és rengeteg süteménnyel.

A következő hétvége sem maradt esemény nélkül. Nagyböjt első szombatján 12 fővel képviseltük közösségünket Pécsett, az egyházi szervezetté alakult Kolping Családok Országos Lelkigyakorlatán, melyről külön cikkben számolunk be olvasóinknak.

A jelenlétünk tervezhetősége érdekében jelezzük tagjaink felé, hogy a nyári szünetig az alábbi pénteki esti miséken emlékezünk az elhunyt és élő Kolping tagokra: április28., május 26., június 30. Havi egy kedd este Bibliaóra már áprilistól!

A jelenlétünk tervezhetőség érdekében jelezzük, hogy az alábbi programok lesznek a közösségünk szervezésében:

2017. 04. 08. 16:00 órától Keresztút a Kálváriánál, ahol Sillye Jenőék keresztútjával követhetjük végig Megváltónk életszerző eseményeit.

2017.04.14. 22:00 órától ifjúsági keresztút a Kálváriánál

2017.04.30. 16:00-tól batyus majális a Kolping udvarban

2017.05.06. 08:00-tól Nemzetközi Kolping Focitorna

2017.05.13.10:00-tól Családi nap kicsiknek, nagyoknak

2017. 05. 20. Nagymarosi Találkozó

(Érsekvadkert, 2017. 03.06. emjé. Fotó: Kristók János)

Progam ajánló

Április 8-án, szombaton rendkívüli lelki élménnyel gazdagodhatnak azon testvéreink, akik részt vesznek az Érsekvadkerti Gitáros Énekkar vezette keresztúti ájtatosságon, ahol az ájtatosság imái és elmélkedései között Sillye Jenő Keresztútjának dalai csendülnek föl. A Keresztút dalainak éneklésében a balassagyarmati Don Bosco Zenekar és az ipolyszalkai Katolikus Ifjúsági Énekkar is közreműködnek. A délután 16 órakor a Kálváriánál (rossz idő esetén a templomban) kezdődő imádkozásra minden testvérünket nagy szeretettel hívjuk és várjuk!

(Bálint)

Kolping Támogató Szolgálat

FELHÍVÁS

A Kolping Támogató Szolgálat továbbra is várja azok jelentkezését, akik segítségre szorulnak maguk, vagy a ház körüli munkájuk ellátásában. Gépkocsival el tudjuk szállítani kórházba, rendelésre, bevásárolni, rokonlátogatásra, temetői látogatásra és az élet adta egyéb helyekre. Továbbra is foglalkozunk a térség hátrányos helyzetű gyermekeivel, hogy közösséget alkotva tartalmas életet élhessenek.

Telefonszámaink. 06 35 340-228,     06-20-578-0867
Várjuk hívását!  A Támogató Szolgálat vezetője és dolgozói

Vissza az újság tetejére

Műfüves pálya bérlése


 

A Petőfi Sándor Általános Iskola területén lévő műfüves sportpálya az iskolai sportfoglalkozásokat követően, minden nap 22 óráig a sportolni vágyó fiatalok és felnőttek számára bérleti díj ellenében igénybe vehető.

Tornák esetén öltözőt biztosítunk! Esti pályavilágítás van!

Bérleti díj:

Alkalomszerű használat esetén:                                   4500 Ft/ óra

Rendszeres (legalább 10 alkalom) használatnál:       3500 Ft/ óra

Focitornák esetén a rendszeres használat díját kell fizetni!

A bérlési időszakra vonatkozó térítési díj munkaidőben a Polgármesteri Hivatal pénzügyi irodájában fizethető be. A befizetést igazoló bizonylatot a pálya használata előtt a gondnoknak be kell mutatni. Pénztári időn túli használat díja a helyszínen, a használat előtt is fizethető.

További információt és időpont egyeztetést kérni - hétvégi használat esetén is - Molnár Jánosnál (Érsekvadkert Rákóczi u 137.) személyesen vagy a 06-30-494-5143 telefonszámon lehet.


Vissza az újság tetejére


Egyházközösségi hírek

  Nagyböjti, Húsvétra felkészítő lelkigyakorlatunkat, Nagyböjti, Húsvétra felkészítő lelkigyakorlatunkat, Ft. Szabó József egri kanonok- a kispapok énektanára vállalta március 30-31 és ápr. 1-én este este a 7 órás szentmisén.

A lelkigyakorlat 3 estéjén fél 6-tól lesz alkalom a szentgyónás elvégzésére.  Használják ki a lehetőséget, ne halasszák utolsó napokra szentgyónásuk elvégzését. Az ünnepnapokon nagycsütörtöktől húsvéthétfőig nem lesz gyóntatás.

 Ápr. 1-én, a lelkigyakorlat befejező szentmiséjén és azt követő vasárnap a fél 10 órás szentmisén, részesülhetnek a BETEGEK SZENTSÉGÉBEN AZOK, akik a szentmisén áldoztak is, idős koruk, gyengeségük miatt különösen rászorulnak Jézus segítségére. (Áldozás nélkül nem lehet, a betegek kenete  SZENTSÉG, amit csak tiszta szívvel fogadhatunk)

            ( A lelkigyakorlat utáni héten keresem föl az idős testvéreket otthonukban, hogy el tudják végezni ők is húsvéti szentgyónásukat, jelentsék be őket időben.)

 

 Ápr. 2-án, Fekete vasárnap lesz gyűjtés a Szentföldi keresztények, és szenthelyek támogatására.

 Április 9-én, VIRÁGVASÁRNAP fél 10-kor a SZENTMISE a barkaszenteléssel a Lurdi Barlang előtt kezdődik, majd Jézus bevonulására emlékezve vonulunk mi is a templomba a szentmisére. A szentmisén a Passiót hallgatjuk meg. 

 Mindhárom nagy napon, Nagycsütörtökön-pénteken és a húsvéti vigílián is este  7 órakor kezdődnek a szertartások.    

 Nagycsütörtökön 7-kor az utolsó Vacsora emlékmiséje, majd utána  szentségimádás 9-ig,  9-10 óráig a felnőttek tartanak közös imaórát.

 Nagypénteken este 7-kor Igeliturgia, Passióval, majd közös könyörgések, Keresztleleplezés, hódolat a kereszt előtt, és szentáldozással fejeződik be meg-emlékezésünk. Nagypénteken este 10 órakor a Kálváriánál a fiatalok végeznek közös keresztutat.

            **Nagypénteken szigorú böjt van, vegyük egészen komolyan Jézus halálának napján. Ő életét áldozta értünk, mi legalább a böjt áldozatát hozzuk meg mindnyájan iránta való szeretettel.úsvét vigiliáján )szombat) este 7 órakor kezdjük a szertartáso

 A Szentsírnál nagyszombaton du. 2 órától fél 7-ig lesz szentségimádásra, szentsír látogatásra alkalom.

 A  HÚSVÉTI VIGILIA a tűzszenteléssel, a Húsvéti gyertya ünnepélyével, majd az Olvasmányok, keresztvíz megáldása, szentmise, és utána a Feltámadási körmenet. Gyertyát hozzanak magukkal  a körmenetre! (Házaknál gyertya!)

 

Tavaszi éves szentségimádásunk Húsvétvasárnapra esik. --- Az ünnepen nem tartjuk meg, de Nagycsütörtökön este 10-ig, Nagyszombaton du. 2-fél 7-ig a szentsír látogatáskor engeszteljenek egyházközségünkért, egyházmegyénkért, különösen is imádkozzanak papi hivatásokért.Így tartjuk meg ez évben a szentségimádásunkat.

 A búzaszentelés, könyörgés jó termésért a hónap utolsó vasárnapján, ápr.30-án lesz a fél 10-es szentmise előtt.

 Elsőáldozást  május 21-én tartjuk.

KERESZTELTÜNK:       

1./ Árpás Laura, Rebeka, (Árpás Károly- Molnár Bernadett, Erzsébet)
2./ Kelemen Zsófia (Kelemen István – Jakubecz Anett)

HÁZASSÁGOT KÖTÖTT:

-

HALOTTAINK:

9. Halaj Zoltán ( 1979)
10. Péter István (1959)
11. Kosztrihán József (1958)
12. Bartek Róza (2013)
13. Záhorszki Károly (1934)


Az 1%-os befizetett személyi adóról  ne feledkezzenek el rendelkezni!  

 A Katolikus egyház technikai száma (0011) megjelölésével.

Akinek munkáltatója számolja el adóját, az zárt borítékban, a borítékra írt Név, Lakcím, adóazonosító felirattal, rendelkezhet az Egyház javára 1%-ról, és valamely Alapítvány javára a másik 1%-ról.

(Pl. Érsekvadkerten: Szent Kamill – az érsekvadkerti beteg gyermekekért közhasznú alapítvány javára (A kedvezményezett adószama: 18641107-1-12)

Vissza az újság tetejére

Szentmiseszándékok

Április

1. szombat     - Dósa Sándor 5. évforduló, élő és elhunyt családtagok

                        - Konopás István, szülei, Szlúka család elhunytjaiért

                        - Hálából

2. vasárnap   -

3. hétfő           -

4. kedd           -

5. szerda        -

6. csütörtök    - Neisz József, felesége Csabák Ilona, gyermekeik József és Mária, élő és elhunyt családtagok

7. péntek        - Hálából gyógyulásért

8. szombat     - Szabó János, felesége Boda Ilona, Vitéz János, felesége Kopisz Rozália és elhunyt hozzátartozók

                        - Híves András, szülei, testvérei, anyósa, apósa és hozzátartozók

                        - Csillag Gyula, Mrekvicska Ignác, felesége Szabó Margit, Szabó Vince, felesége Kormosói Ilona és szülők

9. vasárnap   -

10. hétfő        - Fábián Istvánné Laczó Ilona és szülei

11. kedd         -

12. szerda      -

13. csütörtök -

14. péntek     -

15. szombat   -

16. vasárnap -

17. hétfő        - Buzás Ildikó, Buzás és Kovács család élő és elhunyt hozzátartozókért

18. kedd         -

19. szerda      -

20. csütörtök -

21. péntek     - Molnár István, felesége Murányi Margit, szülei, vejük Pistyúr József, szülei, nagyszülei, testvérei

                        - ifj. Nagy József, szülei, testvérei, veje, apósa Murányi Lajos és felesége

                        - Szabó János, felesége Boda Ilona, szüleik, testvéreik, élő és elhunyt hozzátartozók

22. szombat   - Boda István, felesége Varga Mária, nagyszülők és hozzátartozók

                        - Szabó Ignác 3. évforduló, édesapja, édesanyja, Vitéz Mária, apósa Záhorszki János, felesége Péter Anna és hozzátartozók

                        - Murányi István, felesége Dombai Erzsébet, fiuk, vejük Kristóf Sándor, szülei, élő és elhunyt hozzátartozókért

23. vasárnap - Pintér István, felesége Hellner Margit 30. évforduló

                        - Jamrik Antal, felesége Kordics Borbála, 2 fiuk, vejük, menyük, Jamrik és Kordics család élő és elhunyt tagjaiért

                        - Lipcsei Ferenc, Kajtor Pálné, Lipcsei és Kajtor család halottaiért

24. hétfő        -

25. kedd         -

26. szerda      -

27. csütörtök - Kristók Ignác, felesége Molnár Katalin, szüleik, gyermekeik és hozzátartozók

28. péntek     - Kolping család élő és elhunyt tagjaiért

                        - Halaj Ferenc, szülei, testvérei, apósa, anyósa

                        - Urbán József, 2. évforduló, szülei, testvérei, Urbán, Hustyava és Jakubecz család halottaiért

29. szombat   - Pap Ádám 3. évforduló, nagyszülei és élő családtagjaiért

                        - Őszi József 7. évforduló, felesége Molnár Mária 3. évforduló, szüleik, testvéreik és hozzátartozók

                        - Szrenka József, szülei, apósa Kristók János, élő és elhunyt hozzátartozókért

30. vasárnap - Vitéz Ferenc, felesége Nagy Erzsébet, szülők, nagyszülők, testvérei

                        - Kuris Jánosné Kakas Erzsébet, öccse József, szülei, Kuris és Kakas család élő és elhunyt tagjaiért

Vissza az újság tetejére
Vissza az előző menüre