Egy angyal megérint
Szentmiseszándékok 
Szerkesztőségi közlemény
Isten útja...(Mt 1,18-24)
Halhatatlan király
Egy egyházmegyei esemény pillanatképei
Hívom a családokat
Ferenc pápa üzenetei XXIII.rész
Műfüves pálya bérlése
Ingyenes jogi tanácsadás
Kolping híreink
Híreink

Egy angyal megérint

Szerkesztőségi közlemény

Halhatatlan király

Néhány évvel ezelőtt a fiatalok hívták fel figyelmemet a Mennyei királyság című amerikai mozifilmre. A nagyszabású hollywoodi alkotás a keresztes háborúk korát és világát tárja a nézők elé látványos jelenetekkel, de tulajdonképpen nagyon kevés mondanivalóval. A közhelyek és közmondások között egyetlen, vallási tartalmát tekintve említésre méltó kijelentést tudtam megjegyezni: „Az ember mozdulhat parancsra. A fiú követheti atyját. De ha királyok mozgatnak is téged, vagy hatalmasok, a lelkedért egyedül te felelsz. Isten előtt állva nem mondhatod, hogy mások parancsára cselekedtél, és azt sem, hogy az erény nem volt járható út a számodra”. Krisztus király mai ünnepe kapcsán ez a jelenet jutott eszembe. Nem csak evilági királyok és elöljárók hatalma alatt állunk, hanem Jézust is királyunknak, életünk urának tekinthetjük. Az ő szavára is mozdulnunk kell, s érdemes engedelmeskednünk parancsának. A földi királyok a történelem folyamán sokszor vitték háborúba alattvalóikat, Krisztus azonban ilyet nem kér tőlünk. Emberi erőinket, fizikai és szellemei képességeinket nem hadviselésre veszi igénybe, hanem azt kéri tőlünk, hogy az ő Országa, Isten Országa ügyéért fáradozzunk, és annak növekedéséért munkálkodjunk. Egyrészt amiatt nevezhetjük Krisztust királynak, mert méltóságában fölé emelkedik a teremtett világnak és benne minden teremtménynek, így az embernek is, másrészt pedig azért, mert ő minden emberi szív királya, aki a szívünket megnyerő szelídségével és jóságával tanít bennünket Isten akaratának megismerésére és teljesítésére. Mindannyiunknak személyes felelőssége, hogy keressük-e és megtesszük-e mindazt, amit Isten kér tőlünk, s azt az utat járjuk-e, azt az élethivatást választjuk-e, amit számunkra kijelöl.

 

Krisztus királyi méltóságának mai ünnepével lezárul az egyházi év, s egy hét múlva, adventben elkezdjük megváltói méltóságát szemlélni. A mai ünnep evangéliuma ebben az esztendőben a mi Urunk keresztre feszítéséről szól. A katonák, akik korábban gúnyból töviskoronát tettek Jézus fejére, s királyi palást gyanánt vörös katonaköpenyt terítettek rá, a kereszt alatt is gúnyból nevezik ők királynak. A Pilátus által készíttetett tábla „a zsidók királya” felirattal nem Krisztus igazi királyságára utal. De milyen uralkodó, milyen király ő valójában? Jézus egyértelműen kinyilvánítja Pilátus előtt, hogy az ő országa nem ebből a világból való. Országa tehát nem egy bizonyos földrajzi területet fed le, hanem lelki értelmű. Országába „állampolgárságot” a bűnbánat gyakorlásával és lelki újjászületéssel lehet szerezni. A kereszten meghaló, de a feltámadásban halhatatlan királyként mutatkozó Jézus halhatatlanságot, pontosabban örök életet ígér nekünk. A kereszten azt mondta a vele megfeszített és bűneit beismerő embernek, hogy vele lesz a mennyben. Ez az ígéret nem csupán neki szólt, hanem mindazoknak, akik bűnbánattal közelednek hozzá. Krisztus, aki a kereszten mutatta meg, hogy nem uralkodni akar az embereken, hanem üdvösségüket szolgálni, azt kéri mindannyiunktól, hogy szívünket vonjuk el a földi dolgoktól, és életünk keresztjét hordozva kövessük őt királyi útján a menny felé.

 
© Horváth István Sándor (Fotó: Urbán Edit)

Vissza az újság tetejére

Egy egyházmegyei esemény pillanatképei

Vissza az újság tetejére

Hívom a családokat

Hívom a családokat, a házaspárokat, a jegyeseket és a szerelmeseket, a szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!

A karácsonyi nagy családi összejövetel tervezésekor az egyik fiú, aki családjával együtt a szülői házban lakott, megjegyezte: Remélem, öcsi, aki most, hogy a külföldön töltött nem túl sikeres évek után haza akar költözni, karácsonyig még nem érkezik meg. Nem szeretném, ha itt mindannyiunknak úgy kellene vele viselkednünk, mintha nem ő okozott volna annyi gondot és nehézséget öregedő szüleinknek, de azt sem szeretném, ha épp karácsony este kerülne sor egy kínos beszélgetésre. Az apa erre így szólt: Nemrég beszéltünk öcsivel telefonon, és azt mondta, hogy az év végéig valószínűleg nem fog sikerülni a kinti ügyeinek lezárása. Erre én meghívtam, hogy karácsonyra jöjjön haza, lakjék nálunk, ünnepeljünk együtt. A fiú erre egy fintorral az arcán szó nélkül felállt, és kiment a szobából.

Ha a szülők gyereküket valamiért megbüntetik, azt nem bosszúból teszik, hanem vagy gyógyító szándékkal, hogy elősegítsék a gyerek jó irányú fejlődését, vagy az elkövetett hiba jóvátétele érdekében. A megbocsátásra az igazságosság és az irgalmasság indítja őket. Az irgalmasság az erkölcsileg erősebb, nagyobb ember lehajlása a gyengébbhez. Boldog VI. Pál pápa megfogalmazásában az irgalmasság a „szeretet kultúrájának” alapja. Az igazságosság mindenféle emberi közösség létalapja, mert ez az az erkölcsi erény, amely az embert erőssé és állhatatossá teszi, hogy megadja Istennek és a felebarátnak azt, ami őket megilleti. Az igazságosság készségessé tesz mindenki jogainak tiszteletben tartására, segít annak az összhangnak a megteremtésében, amely előmozdítja a méltányosságot a személyek és a közjó irányában.

A megbocsátás az igazságosság és az irgalmasság cselekedete, amellyel a megbántott eltekint az őt jogosan megillető teljes erkölcsi és/vagy anyagi jóvátételtől, és a maga részéről helyreállítja a megsérült vagy megszakadt kapcsolatot. A megbocsátás jogos követelésről való lemondás, mellyel a sértett vagy megkárosított fél a vétkesnek elengedi a jóvátételt, ill. szándékosan nem tartja számon a sértést.

Hogyan szoktátok gyerekeiteket büntetni? Hogyan tudjátok ellenőrizni, hogy a büntetés eléri-e célját? Meg tudjátok-e őrizni a megbocsátás jelentőségét, hogy ne váljék puszta szófordulattá?

Mint minden emberi közösségben, a családban is naponta fordulnak elő súrlódások, kisebb nagyobb nézeteltérések. A felnőtté vált gyerekek önállóak akarnak lenni, de nem mindig úgy akarják berendezni életüket, ahogy azt a szülők elvárnák. Azok a gyerekek, akik felnőttként is – nemritkán saját érdekeiket tartva szem előtt – a szülői ház oltalma alatt élnek, gyakran kritikusan ítélik meg az otthonból kirepülteket és az őket továbbra is támogató szülőket. Az ilyen és hasonló esetekben sor kerülhet vitákra, veszekedésekre, hivatkozva az igazságosságra és az irgalmasságra sértegetik egymást és jogsértéssel vádolják. Mindebből haragos viszony következik, a kibéküléshez vezető megbocsátás pedig szóba sem jöhet. A helyzet kulcsát Szent Péter adja kezünkbe, amikor így inti a híveket: „Mindenekelőtt pedig kölcsönös szeretettel legyetek egymás iránt szüntelenül, mert a szeretet sok bűnt eltakar!” (1Pét 4,8)

Mi segít az irgalmasságot a bűnpártolástól megkülönböztetni? Hogyan lehet a gyerekek „lázadását” helyesen kezelni? Hogyan tudjátok a kapcsolatot akkor is fenntartani, amikor a gyerek szerintetek helytelen útra akar lépni?

 

Ferenc pápa írja Evangelii Gaudium című apostoli buzdításában: „(Az Evangélium) üdvözítő üzenete és a tevékeny felebaráti szeretet közötti felbonthatatlan kapcsolat megjelenik néhány szentírási szövegben, amelyeket ajánlatos szem előtt tartanunk és figyelmesen átelmélkednünk, hogy levonjunk belőle minden következtetést. Üzenet ez, amelyhez hozzászoktunk és szinte mechanikusan ismételgetjük, anélkül, hogy átgondolnánk: hogyan valósíthatjuk meg saját életünkben és közösségeinkben. Mennyire veszélyes és káros ez a megszokás, amely távol tart a testvériség és igazságosság evangéliumának megélésétől, csodálatától, vonzerejétől és az érte való lelkesedéstől! Isten szava arra tanít, hogy embertestvéreinkben a megtestesülés folyamatos meghosszabbítása rejlik mindannyiunk számára: „Amit megtettetek egynek a legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek” (Mt 25,40). Amit másoknak teszünk, annak transzcendens dimenziója van: „Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is” (Mt 7,2); és rávilágít az isteni irgalmasság és a mi irgalmasságunk kapcsolatára: „Legyetek tehát irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas. Ne ítélkezzetek, és titeket sem fognak elítélni. Ne ítéljetek el senkit, és benneteket sem fognak elmarasztalni. Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni! Adjatok, és adnak majd nektek is: jó és tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd öletekbe! Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek” (Lk 6,36-38). Ezeknek a szövegeknek az üzenete „az önmagunkból a testvér felé való kilépésnek” az abszolút prioritása, lévén ez a minden erkölcsi törvényt megalapozó két főparancs egyike, és az a biztos jel, amely megmutatja a lelki növekedésben való haladásunkat azon az úton, amelyen Isten teljességgel ingyenes ajándékozására adott válaszként járunk.” (EG 179)

Az evangéliumban sok szó esik az irgalmasságról és az igazságosságról. Az irgalmas szamaritánus nem azt nézte, hogy méltó-e az út szélén heverő kifosztott és összevert ember a segítségére, hanem mérlegelés nélkül segítségére sietett a rászorulónak. A tékozló fiú apja nem azt nézte, hogy megéri-e mihaszna fiát visszafogadni, hanem a megtért bűnös feletti örömét meg akarta osztani egész háza népével, ezzel is erősítve összetartozásukat. Pilátus kérdése – mi az igazság? – rokon azok gondolkodásával, akik azért, mert ők nem tudják, vagy nem értik, netán nem akarják érteni, hogy mi az igazság, inkább azt állítják, hogy nincs is. Látjuk, hogy mi történik akkor, ha az ilyen embereknek hatalom kerül a kezébe. A nap különböző szakaszaiban munkába állt és mégis azonos bért kapó szőlőművesek esetéből megérthetjük, hogy Isten nem a piaci szempontok szerint igazságos, hanem a szeretete alapján adja meg mindenkinek azt, ami őt megilleti. A nyolc boldogságról szóló tanítás pedig arra mutat rá, hogy akik keresik az igazságot, meg is találják; és azok nyernek irgalmat, akik maguk is irgalmasok. A Miatyánkban Isten bocsánatát is úgy kérjük, „miképpen mi is megbocsátunk”. Isten az irgalmát, és a bocsánatát hozzánk méri, a szeretetről azonban azt parancsolja nekünk, hogy úgy szeressük egymást, ahogy ő szeretett minket, azaz feltételek, korlátozások és előítéletek nélkül.

Családi, rokoni, baráti körben beszéljétek meg a Szentírás igazságosságról, irgalmasságról és megbocsátásról szóló tanítását, és próbáljátok ezeket a mai magyar viszonyokra alkalmazni!

Karácsony este a csengő hangjára, mindnyájan betódultak a feldíszített karácsonyfához, ahol a fa alatt ott feküdt a jászolban a kis Jézus. Elénekelték a Mennyből az angyalt, majd a nagymama megszólalt: Istenem, megint eljöttél hozzánk, de jó, hogy velünk vagy! Köszönöm, hogy megint együtt lehetünk mindnyájan! Az idősebb fiú erre könnyekkel a szemében odalépett a szoba hátsó sarkába húzódott öccséhez, és forrón átölelte. Eközben a többiek rázendítettek: Dicsőség a magasságban Istennek…

(Bíró László, az MKPK családreferens püspöke fotó Kristók János)