A Passió
Szentmiseszándékok
Lelki nap az erdőben
Nagyböjt és a keresztség
Felkészülés a gyónásra I.rész
Korunk paradoxona
Ferenc pápa üzenetei XVI.rész
Zsinati hírek
Gyümölcoltó Boldogasszony
Tanulunk-e hibáinkból?
Ingyenes jogi tanácsadás
Kolping híreink
Falubajnokság
Híreink

A Passió

Lelki nap az erdőben

Elgondolkodva ünnepeinken, jelenesetben a most közeledő Húsvéton, nagy lehetőségünk adódik arra, hogy átgondoljunk életünket és felismerve hibáinkat újratervezzük azt. Fontos az is, hogy tudjuk, kik vagyunk, hol állunk és hová tarunk. A célhoz hosszú út vezet, melynél mindig a következő lépés a legfontosabb, hisz annak sikeres meglépése örömmel végzett leckeként rögzül életünkben. Ez volt a bevezető gondolatsora a Merlás Tibor atya által vezetett napunknak, melyen közel száz testvérünk képviselte a Csepelen, Esztergomban, Érsekvadkerten, Ferencvárosban, Herminamezőn, Istenhegyen, Kispesten, Pécelen, Szatmárnémetiben és Székesfehérvárott működő kolping közösségeket.

Az életünk térben és időben folyik. Sokan és sokszor panaszkodunk, hogy nincs időnk. Gondolkodjunk hát el egy kicsit az időről. Vizsgálódjunk úgy, hogy meg tudjuk állapítani azt, valójában kik is vagyunk és hová tartunk. Az időre az ókori görögök két szót is használtak. Az egyik a kronosz, mely mögött a személytelenül pergő perceink állnak és a való világon túlmutató, cselekvő és hitéletre is vonatkozó kairoszt.

Vizsgálva életünket sokszor azon kapjuk magunkat, hogy csakúgy lepergett egy –egy időszakunk, szinte semmi nyomot nem hagyva magunk után. Telik, múlik. és egyszer csak elfogy. Tudjuk is ezt, de oly sokszor nem ennek tudatában viselkedünk, cselekszünk. Inkább színjátékot játszunk, majd sajnálkozunk, hogy valakinél véget ért az idő, ahelyett, hogy köszönetet mondanánk az eddig tartó köztünk létéért. Adott esetben el kell tudni fogadni a közelgő véget is. Az álságos elhallgatást váltsa fel életünkben az elengedni tudás, mely átvisz bennünket az idő bensőségesen megélt formájához, a kairoszhoz.

A kairosz tehát bensőségesen megélt idő. Ekkor ott vagyok valakivel és semmi nem vonja el figyelmemet róla. Jól érzem magam ebben az időben, hisz ekkor nem én vagyok a fontos. Erősítő, építő és minőséget adó idő ez. Megtanít lassítani a való világ általreklámozott, pörgős időben. Így észre tudjuk venni mások örömét, bánatát, az életünk részét képező tárgyakat és személyeket. Autós példával élve, nagy sebesség mellett, ugye nem sokat észlelünk az útmentén lévő fákból és virágokból, de ha lassabban haladuk, a facsemeték integetését is észrevesszük,  Feladatunk tehát az, hogy ne hagyjuk elfolyni kezein között a kapott időt, hanem töltsük meg azt tartalommal Máris felmerül egy fontos kérdés. Istenre vajon mennyi időt szánunk? Milyen mélységű a Rá szánt időnk?  Ha el tudunk mélyedni a kérdésekben, megérezzük Isten közelségét, és nem is érezzük az idő múlását.

Az idő ott lakik, ahová a kezünket tettük. Vigyázzunk rá!  A „szürke urak”, az „időtolvajok”, akik a világ megannyi csalijával arra törekszenek, hogy elvonva figyelmünket az értékteremtő tevékenységtől, ellopják az időnket.  Az idő maga az élet, és a szívedbe lakik. Ha meg tudom osztani az időmet, az életem is igazivá válik, és nem múlik el, mintha nem is lett volna. S ha másoknak tudsz időt ajándékozni, akár csak meghallgatva is őket, nem fognak legyőzni az időrablók. Hallgatni, meghallgatni másokat nem egyszerű, de őket boldogabbá, bennünket pedig erősítő folyamat. Tanuljunk meg másokra is figyelni, ami belőlünk is előhozza, kik vagyunk, és mit hagyunk magunk után. Mások meghallgatása kérdéseket is hozhat a felszínre. Ne hirtelenkedjünk a válasszal. Senkinek sem árt meg, ha a válasz előtt egy kicsit gondolkodik, mert ezzel csökken a valószínűsége annak, hogy a kimondott szavakon utólag bánkódunk, hisz tudjuk azt is, hogy szó veszélyes fegyver. Ezek tudatban feladatunk az, hogy osszuk meg életünket másokkal, hogy igazi életünk legyen, ami nem úgy múlik el, mintha nem is lett volna.

Az időutazást követően a gyónásról beszélgettünk. Tudjuk azt, hogy Jézus sohasem a bűnöst, hanem a bűnt ítélte el. A bűnösnek a hit útján van menekvése a bűn terhei alól. Erről tanúskodik a Szentírás is, amikor Jézus kimondja a hited meggyógyított téged, vagy bűneid bocsánatot nyertek. E szavak érvényüket ma sem vesztették el, hisz Jézus közvetlen munkatársain, az apostoloknak és ma élő utódaiknak egyaránt feladatul adta a bűnök bocsánatát.

Kaptunk információkat a gyónási formák fejlődéséről. Megtudtuk azt is, hogy már a VI. században működött. Felismerték az emberek, fertőtleníti és eltünteti a bűn okozta sebeket. Ne féljünk hát a gyónástól, hisz ha nem szégyelltük elkövetni, ne szégyelljük az bevallani és megbánni sem, mert általa életutunk és időbeosztásunk egyaránt újraterveződik.

A napot a Szentlélek segítségül hívásával kezdtük és szentmisével zártuk. Útravalóul most is a fülembe cseng a sokunk által ismert gitáros énekünk felhívása, miszerint: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, karjaimba zártalak, mert örökre enyém vagy”.

(Érsekvadkert,2015.március 14. Emjé. Fotó:Fater)

Felkészülés a gyónásra I.rész

Vissza az újság tetejére

Korunk paradoxona

(Tükör önmagunknak, önmagunkról)

Ma nagyobbak a házaink, mégis kisebbek a családjaink. Több a kényelem és kevesebb az idő.

Több a tudásunk, ám az ítélőképességünk az kevesebb. A szakértőink száma is több, de jóval több a problémás ügyünk.

Sokszorosára nőtt az orvosságaink száma, de a jó egészségünk az kevesebb lett.

Nagyon keveset olvasunk, de a tévézésre és a számítógépekre tömérdek időt szánunk.

Túl gyorsan leszünk mérgesek, és kevésbé figyelmesek!

Magasabb bevételünk van, de nagyot esett az erkölcsi szintünk.

Túl átgondolatlanul költekezünk, és nagyon keveset nevetünk.

Megtöbbszöröztük a tulajdonunkat, ám az értékeink szintje nagyot zuhant. Több számítógépet építünk az adatok tárolására, több másolat készítésére, de kevesebb lett a személyes kommunikációnk. Mennyiségben jól, ám minőségben rosszul állunk.

Túl sokat beszélünk, túl keveset szeretünk, túl gyakran hazudunk.

Több a szabadidő, de kevesebb az igazi kikapcsolódás.

Megtanultuk azt, hogyan biztosítsuk megélhetőségünket, de azt nem, hogyan éljünk. Éveket adunk az élethez, és nem életet az évekhez.

Magasabbak lettek épületeink, de a kedélyállapotunk az rosszabbá vált. Az útjaink is szélesebbek, ám nézőpontjaink szűkebbé lettek.

Megjártuk az utat a Holdig és vissza, de problémát jelent átmenni az út túloldalára, hogy a szomszéddal, netán egy rászoruló magányossal találkozzunk. Meghódítottuk hát a világűrt, de a bensőnket, azt nem sikerült.

Több fajta az ételünk, de azok táplálék szintje kevesebb. A gyors étel és a lassú emésztés korszakát éljük.

A családban két jövedelem és egyre több széteső (váló) család. Szép házak és összetört szívek?

Végül még egy pár megszívlelendő gondolat.

Mától ne tartogass semmit különleges alkalomra, mert életed minden napja különleges alkalom.

Tölts több időt a családoddal és barátaiddal, edd a kedvenc ételed, látogasd meg azokat a helyeket, amit szeretsz.

Töröld a szótáradból az olyan kifejezéseket hogy: „a napokban”, „majd egyszer” és „most nem”. Írd meg a levelet, amit a „napokban” akartál megírni. Most mondd el, ne „majd egyszer” a családodnak és a barátaidnak, hogy mennyire szereted őket. A „most nemet” pedig azért kerüld, mert mindennap, minden óra , minden perc különleges és Isten ajándéka, és nem tudhatod nem az utolsó-e számodra.

(Wné  győri küldeménye alapján)

Vissza az újság tetejére

Ferenc pápa üzenetei XVI. rész

A keresztény embernek az élet minden helyzetében Istent kell választania. Nem szabad engedni, hogy eltérítsék olyan megszokások a való világ által sugalmazott élethelyzetek (más sem köt házasságot, csak együtt él, más is lop és adót csal, más sem fizet egyházi adót, stb) eltávolítsák Istentől. Válasszuk Istent, válasszuk a jót, így nem bukunk bele a sikerhajhászásba. Hiába éljeneznek a tömegek, ha a végén kicsiny, mulandó dolgok csodálói vagyunk. Ma, március 8-án, a tízparancsolat kapcsán Mózesról hallhattunk a szentmise olvasmányában. Isten Mózesnak azt is mondta, hogy „Nézd eléd tártam ma az életet és a jót, de halált és a rosszat is. Szeresd tehát az Urat, a te Istenedet, járj az ő útjain” (MTörv 30, 15).

Mózes előtt olyan választás áll, mint a keresztények előtt nap, mint nap, szögezte le ennek kapcsán a Szentatya.  Könnyebb hagyni, hogy magával sodorjon az élet (a korszellem), a helyzetek, a szokásaink. Tulajdonképp könnyebb más istenek (pl Mammonnak) szolgálóivá lenni.

Választani kell Isten és más istenek között, akiknek nincs hatalmuk arra, hogy bármit is adjanak nekünk, csupán aprócska, mulandó dolgokat. És nem könnyű választani. Megvan az a szokásunk, hogy oda menjünk, ahová az emberek mennek, hogy úgy tegyünk, ahogy mindenki tesz. Mint mindenki. Mindenki és senki. És ma azt mondja: „De állj meg! Állj meg és válassz!” Ez egy jó tanács. Jó hatással van ránk, ha megállunk és végiggondoljuk egy kicsit: milyen az életstílusom? Milyen utakon járok?”

Ezzel a kérdéssel együtt még mélyebbre kell ásnunk, fel kell tennünk magunknak azt a kérdést is, hogy milyen a kapcsolatunk Istennel, Jézussal?  Milyen a kapcsolatom szüleimmel, a testvéreimmel, a feleségemmel, vagy férjemmel, a gyermekeimmel?  Ezzel kapcsolatban egy evangéliumi részre is utalt Ferenc pápa, amelyben Jézus elmagyarázza tanítványainak, hogy az olyan ember, aki „az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszíti, vagy magára nézve kárt vall”, nem jut semmiféle előnyhöz.

Téves az az út, amely mindig a sikert keresi, a maga javát, anélkül, hogy az Úrra gondolna, a családjára gondolna. Ez a kettő kérdés: milyen a kapcsolatom Istennel, milyen a kapcsolatom családommal? Az ember megnyerhet mindent, de a végén csak vesztes marad. Kudarcot vall, mert nem tudott jól választani az élet és a halál között.

Kérdezzük meg magunktól, milyen sebességgel halad az életünk. Elgondolkodtunk-e azokról a dolgokról, amiket teszünk. És kérjük-e Isten kegyelmét, hogy meglegyen az a kis bátorságunk, ami ahhoz kell, hogy mindennap Őt válasszuk. Bízunk-e az Úrban, aki ezt tanácsolja nekünk: „Állj meg! Válassz ma, válassz”, és ekkor nem hagy egyedül minket. Velünk van és segíteni akar. Nekünk csak bíznunk kell Őbenne. És amikor megállunk és döntést hozunk, tudjuk hogy az Úr mellettünk áll. Soha nem hagy el, hogy egyedül menjünk. Mindig velünk van. A döntés pillanatában is zárta üzenetét a Szentatya

(VR alapján)