Testvéreim, jó estét!
Szentmiseszándékok
Megváltás bűnösöknek és tisztáknak
Életige
Csendben és bölcsen
A hit évéről
Az önátadás imája
Körzeti lelki nap Érsekvadkerten
Jézus feltámadása, mint a hiányra adott válasz
Köszönjük atya
Liturgiáink szimbolizmusa
Ingyenes jogi tanácsadás
Cserkészek közt
Kolping híreink
Önkormányzati hírek
Híreink

Testvéreim, jó estét!

Megváltás bűnösöknek és tisztáknak

 „Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter.”

 Miért éppen ők ketten futottak az Úr sírjához? Talán azért, mert Mária Magdolna hozzájuk futott a hírrel, hogy a sírt elzáró kő el van hengerítve? De miért nem más apostolokhoz futott ő, akiről az Úr mondotta, „megbocsáttattak bűnei, mert nagyon szeretett”?

 Mindenesetre ők ketten: Péter és János az Úr sírjához futottak. Ha most megállunk ennél a jelenetnél és eszünkbe jut, hol lesznek még együtt az Úr föltámadása után ők ketten, és hol voltak különösen is együtt halála előtt, akkor mély meglátásra juthatunk.

 A csodás halfogás után, mely a parton álló és még fel nem ismert Jézus parancsára történt egy egész éjszaka sikertelen halászatát követően „a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, fölvette köntösét, mert neki volt vetkőzve, és a tóba vetette magát. Tudjuk, miért jelenik meg ez alkalommal Jézus? Hogy Péternek megbocsássa háromszoros tagadását a háromszoros szeretetvallomás által. Tehát kétfajta ember van különösen érdekelve a húsvéti eseményekben. Az, aki bűneit siratja és bocsánatra vár, és az, aki a nagy és tiszta szeretetben az örökkévalóság ízét. Az előbbi Péter, az utóbbi pedig János.

 Az Utolsó Vacsorán is ők ketten érdeklődnek a legnagyobb titokról, a sötétség misztériumáról. „Tanítványai közül egyik, akit Jézus szeretett, ott nyugodott Jézus keblén. Simon Péter intett neki és kérte: „Kérdezd meg kiről beszél?”Az Jézus keblére hajolt és megkérdezte: „Uram ki az?” Jézus így felelt: „Akinek a bemártott falatot adom.”

 Mivel nem asztalnál ültek, hanem a földre terített húsvéti vacsora körül feküdtek, csak a szeretett tanítvány és Péter tudott Júdás árulásáról. Ők ketten különös mélységben látják a sötétség misztériumát. János meg is jegyzi az evangéliumban, hogy amikor Júdás „átvette” a falatot, azonnal kiment és éjszaka volt.

 Az apostolok közül csak János és Péter követi tovább a letartóztatott Jézust. Mivel János ismerőse volt a főpapnak, bejutott Jézussal a főpap udvarába. Ő szólt az ajtón állónak Péter beengedése végett, hogy bevihesse Pétert is. Ekkor következik Péter tagadása az ajtón álló, majd a szolgák kérdezősködésére. Péternek ekkor a kakasszóra eszébe jutott Jézus szava: „Mielőtt a kakas szól, háromszor tagadsz meg engem.” Kiment és keserves sírásra fakadt. Sírásra fakadt, mert az emléken túl találkozott tekintete Jézuséval. S e tekintet a Szeretettel, az Irgalmassággal való személyes megérintettség hatását is kihozza Péterből.

 Ám az Úr halálával és temetésével csak emlék marad az Úr szeretete János iránt és a megbocsátása Péternek. Vagy valamiképpen átnyúlik az örök életbe, oda, ahol az igazak élnek és várakoznak? Vajon a bocsánat csak a földre szól, vagy a mennyben is érvényes? Vajon a szeretet, mellyel Jézus szerette Jánost, csak földi történet, vagy él a síron túl is? Mindenesetre Simon Péter a szenvedő Jézus tekintetében végtelen és földön túli irgalmasságot érzett meg, azt az irgalmasságot, mely többet ér, mint az élet. És János Jézus szívének dobogásában többet hallott, mint egy emberi szí dobogása, mely örökkévalóságot ígér, de megszakad. Jézus szívét az örökkévalóság, sőt az Örökkévaló dobogtatta, hiszen így szólt azon az estén: „aki engem látja az Atyát”, majd pedig: „amint az Atya szeret engem, úgy szeretlek én is titeket.”

 Íme, ezért futottak ők ketten. Péter, az égből jövő és örök bűnbocsánatra szomjazó, és János, az égi szeretettől megperzselt szívű.

 János előre engedi a sírnál Péter. Nemcsak azért, mert Krisztus akarata szerint Péter az első, hanem mert az igazi szeretet alázatos. Az ártatlan Krisztus szeretetétől megittasult lélek nem érzi magát nagyobbnak, előkelőbbnek, rangosabbnak a legnagyobb bűnösnél sem, aki Jézus bocsánatára szomjas.

 Most belép Péter a sírba, ugyanazt látja mint a másik tanítvány. Mégsem születik hit a szívében. Neki hallania kell a megbocsátás, a feloldozás szavát Jézus ajkáról. Akkor valóban hinni fog.

János azonban, látva a leplek alakját, ahogy Jézus távozott, hisz, de nem oktatja ki Pétert, mert annak más az útja. János, amikor az apostolok közül elsőként ismeri fel a parton álló Jézust, csak Péternek szól. Péter azonnal Jézus felé fut a vízen. János most nem fut vele együtt, mert most annak kell találkoznia az Irgalmassággal, aki örök megbocsátásra szorul.

 Ezek után ne csodálkozzunk, hogy Péter az örök bocsánatot hirdeti, azt, hogy a Jézus nevében megbocsátott bűnök meg lesznek bocsátva a mennyben is. Ennek szellemében hirdeti Jézus tanítását.

János pedig azt hirdeti: „ A szeretet ebben mutatkozik meg: Nem mi szerettük Istent, hanem ő szeretett minket. Szeretet az Isten, és aki szeretetben él Istenben él, és Isten őbenne.”

Ezen Barsi Balázs gondolatokkal kíván a Vadkerti Harangok szerkesztősége kegyelmekben gazdag Húsvétot minden olvasójának.

Vissza az újság tetejére

Életige

Evangélium mindennap

Vissza az újság tetejére

Csendben és bölcsen

Vissza az újság tetejére

A hit évéről

Böjte Csaba ferences testvér sok kereszténynek és jó akaratú embernek szerez örömet gondolataival, lendületes buzdításaival. Ezúttal a hit évére írott szavait közöljük.

Az Egyház meghirdette a hit évét. Sokan kérdezik, hogy ez mit is jelent? Mit jelent az élő hit, melynek megkeresésére bátorít az Egyház?

Érzékszerveink által kommunikálunk a külvilággal: látunk, hallunk, tapintunk, ízlelünk, szagokat érzünk. Jó dolog érzékszerveink birtokában elindulni, élni, belevetni magunkat a mindennapok forgatagába. Ezek az érzékszervek örömmel, élményekkel töltik meg a napjainkat, általuk bontakozik ki a földi létünk! Nélkülük szegényebbek, fogyatékosok vagyunk, a létezés teljességét sajnos hiányuk miatt nem tapasztalhatjuk meg!

Az emberiség egy részének személyes, boldogító tapasztalata az, hogy birtokunkban van egy érzékszerveinkhez hasonló képesség, melyet hitnek nevezünk, mely által kommunikálhatunk nagy szeretettel, alázattal Istenünkkel. A hitünk az az érzékszerv, mely által a természetfeletti világot át tudjuk ölelni, s mely által ez a világ bennünket meg tud szólítani.

Az élő hit, mely által Isten csodaszép arca a sötétben felragyog, engem örömmel, boldogsággal tölt el. Teremtőnk nagy ajándéka, melyet ki felfedez, s kinek mindennapjainak élő részévé válik, az azt igen sokra tartja, hisz általa szépen rendezett, lakott földdé válik a világ. Vívódásunk többé nem tragikus monológ, hanem a holnapot tervező, építő párbeszéd a Végtelennel. Csodálatos megnyílni a hitből fakadó imában Teremtőnk előtt, kicsinységünk és minden bűnünk ellenére belekarolni abba, ki mindenkinél jobban szeret, hagyni, hogy szelíd, nyugtató szavakkal talpra állítson, vezessen, biztos kézzel szép feladatok elvégzésére bátorítson. Az élő hit – akárcsak a látás a festőnek – értelmet ad az ember bolyongásának, létének itt a földön.

Az imádkozó ember útja soha nem ér véget, mert a hit által nem tudjuk megfogni, bejárni a szelíd Végtelent, de e csodálatos érzékszervünk által sok–sok minden láthatóvá, érthetővé válik napról napra Teremtőnk titkaiból. E kibontakozásnak nincs felső korlátja. A halál csak egy újabb kapu, mert a végtelenre teremtett létünk célja bebarangolni a végtelen Szeretetet, a végtelen Jóságot, a végtelen Bölcsességet, a végtelen Szépséget, az Istent, ki megosztotta velünk a létet! Így életünk a semmibe hulló zuhanásból a hit fényénél az Istenbe torkolló, kibontakozó, örömteli repüléssé válik.

Semmihez nem fogható boldogság a hit fényénél bátran kibontani az ajándékba kapott életünk minden egyes percét. Olyan jó egymás után megcsodálni mindazt a gyönyörű ajándékot, mit Teremtőnk pajkos szeretettel létünkbe elrejtett, melyeket megtalálva, bölcsen használva gazdagabbakká válunk, általuk csodákat tehetünk szeretetből, szelíden testvéreinknek. Nagy öröm Isten ajándékai alatt roskadozva, élő hittel elindulni és látni, ahogyan szorgalmas kezünk alatt a dolgok szépen, egymásból bontakoznak, mind bimbóból a virág, mely felfakad. Nem te alkottál, te csak ott vagy, szorgoskodsz szelíden, gyönyörködsz benne. Csodálod a hitedből, két kezed munkájából fakadó feltartóztathatatlan kibontakozást, némán állsz, mint édesanya gyermeke mellett, hisz ő szülte, s kinek léte, minden egyes mosolya, pici, puha kacsójának simogatása mégis Isten ajándéka. Álmélkodva leborulsz csodáid előtt, hisz nem vagy varázsló, tudod, hogy nem te teremted kis világodat, és mégis oly sok minden a te botorkáló hitedből született. Olyan vagy, mint a kútásó, ki nem ura a víznek s mégis a víz a munkája által született kútból fakadt. Áhítattal, örömmel leborulsz mindennapi csodáid partjainál, és poharat véve kezedbe magad is oltod szomjadat.

A hit évét hirdette meg anyánk, az Egyház! Gazdasági krízisekbe, erkölcsi válságokba, háborús konfliktusokba megfeneklett létünk egyetlen kitörési módja élő hittel megfogni a bennünket teremtő és szeretettel vezetni akaró Istenünk kezét. Én úgy születtem, hogy nem érzem a szagokat, vak vagyok az illatok világára, de elhiszem testvéreim őszinte örömét, mikor boldogan körbeállják a csodaszép rózsabokrot. Persze, hogy szeretnék részese lenni az örömüknek, ezért újból és újból nekifeszülök a kibontakozásomat visszafogó korlátaimnak, kérve Istentől, hogy nyissa meg ezt az érzékszervemet, hogy általa befogadhassam ajándékait. Várom alázattal, hogy megnyíljon az illatok világa előttem, és addig is bizalommal gyönyörködöm testvéreim örömében. Te, ki nem hiszel, lehet, hogy még nem is próbáltad használni ezt a csodás képességedet. Bizalommal tedd össze kezed, szólítsd meg Megváltódat, ki azt mondja a Szentírásban: „az ajtóban állok, zörgetek, ki megnyitja az ajtót, ahhoz bemegyünk......" Nyisd meg szíved ajtaját, tudatosan akarj hinni, lehet, hogy az Isten nem mint nagy folyók áradata tör be az életedbe, de biztos, hogy szelíden felfakad, s ez életadó kis forrás vizénél mindaz, mi benned érték, az virágba borul! S ha netalán Istenünk, ki bölcsen osztja ajándékait, téged még nem részesített volna e természetfeletti világra nyíló érzékszervvel, az élő hittel, ne keseredj el, hanem nagy alázattal kérjed e csodaszép ajándékot!

Imádkozom, hogy a hit éve számodra a hit megtalálásának az éve legyen!

Kisebb testvéri szeretettel, Csaba testvér.

„Magyar Kurír”