„Zeng a harang hívó szóval, e szép ünnep estelén. Összegyűltünk, oltárodnál kél szívünkben új remény”- zengett a szentmise bevezető éneke Szent András ünnepén, templombúcsúnk napján. S a harang hívó szava halló füleket talált, hisz szinte megtelt templomunk, hogy együtt imádkozzon Osztie Zoltán atyával, belvárosi plébánossal (aki egyben a KÉSZ elnöke is), aki 30 éve újmisésként ebben a közösségben kezdte meg papi szolgálatát. Öröm volt számunkra ez az este, mert megannyi elfoglaltsága ellenére eljött közénk, hogy a hit évének kezdetén útmutatást adjon nekünk a körülöttünk folyó események megértésében, a hatásaikon történő felülemelkedéshez.

A hit éve feladatot jelen minden keresztény ember számára. Az első feladat az, hogy szembesülnünk kell a hitünkkel, hiszen Európa már megtagadta keresztény gyökereit (lásd brüsszeli karácsonyfa), hazánkat pedig annak alkotmányba történő beemelése belső és külső támadások középpontjába helyezte. Azért is kell ismét átgondolni hitünket, mert Jézus minket is megváltott, bennünket is hív teremtő művének kiterjesztéséhez. Keresztény életünk alapjául a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat (még ha ki is gúnyolnak érte) szolgál, ami az imáinkon keresztül valósul meg. Imáink során személyesen szólítsuk meg az Atyát, a Fiút, a Szentlelket és Máriát. Megszólításunk akkor az igazi, ha annak kapcsán nem Én, hanem a Te a fontos. (Gondoljuk csak végig a Miatyánkot.) S ha megtanultunk jól és nem szokásból imádkozni, tenni a hit dolgait, nem fog bennünket elsodorni a világ.

Számot is tudni kell adni hitünkről. Ez csak akkor lehetséges, ha életünket Jézus Krisztushoz igazítjuk, ha minden életre igent mondunk, megvalljuk a családhoz, egyházhoz és nemzethez tartozásunkat. Nem szégyelljük, hogy keresztények és magyarok vagyunk. Igaz, ennek megvallására rögtön rázendít az antszemitázók és fasisztázók kórusa. Rögtön oktatni is kezdenek bennünket az „eus és usás” oktatók. Ám tanításra és kioktatásra a 40, illetve 200 éves múltjuk nehezen jogosítja fel őket, hisz mi magyarok a Kárpát-medencében 1100 éves, a történelemben rengeteg nyomot hagyó múlttal rendelkezünk. Bevallották már nem egyszer, a múltat el kell törölni, mert az a legjobb módszer egy nemzet eltüntetéséhez.

Vegyük észre azt, hogy nekünk, magyaroknak és Európának szüksége van Jézus Krisztusra. Emeljük hát fel fejünket és legyünk büszke nemzet, aki a múltját a jelenben erőforrássá alakítva épít egy új világot és szebb jövőt.

Ehhez a címszóhoz szorosan kapcsolódik az advent 3. vasárnapi eseménysor is, ahol délelőtt a jubiláns házasok közösen adnak hálát az együtt eltöltött 25,50, 60-tól 71 évig. Délután pedig a zene veszi át a szerepet, hogy a felcsendülő dallamok elősegítsék szíveinket a Betlehemi Kisded méltó fogadására. Erről a januári számban olvashatunk bővebben.

Egy dolog ebben az évben kimaradt (lehet, hogy több is, de azokat küldjétek át ímélen a levelezési címre) ebből a rovatból. S ők a polgárőrök. Az a szűk csapat (33 személy), aki mind az egyházi, mind az önkormányzati rendezvények háttérbiztosítását megoldja, és éjszakák sokaságán járja a falu utcáit, hogy az értékeinkre vágyódókat, a községünket szépítő dolgok vandál pusztítóit meggátolja sátáni terveik megvalósításában. Köszönjük itt az örömteli rovatban a reánk fordított idejüket, a pálya széléről bekiabálóknak pedig üzenjük, hogy sorainkat bővítve szavaikat váltsák tettekre.

2012.11.30. emjé

Ha megnézzük a körülöttünk lévő világot, lesír róla, hogy változást akar. A változás lépéseinek megalkotását tűzte zászlajára Egyházmegyei Zsinatunk, a változás módjáról szólt a templombúcsúi prédikáció, és annak lehetőségeit lebegteti meg a „Gyorsuló idő” című írás is.  A változás olyan, mint a maratoni futás, mely mint minden futás, az első lépéssel veszi kezdetét. Az első lépést - nem másokra és másoktól várva - nekem kell megtennem, melyre az alábbi recept megvalósítását javaslom magunknak:

Minden reggel hűségesen kérd Istentől az örömöt.

Mosolyogj és tanúsíts nyugalmat kellemetlen helyzetekben is.

Szívből ismételgesd: Isten, aki szeret engem, mindig jelen van.

Szüntelenül törekedj, hogy az embereknek csak a jó oldalát lásd.

Könyörtelenül űzd el magadtól a szomorúságot.

Kerüld a panaszkodást és a kritikát, mert ezeknél semmi sem nyomasztóbb.

Munkádat örömmel és vidáman végezd.

A látogatókat mindig szívesen és jóindulattal fogadd.

A szenvedőket vigasztald, magadról feledkezz el.

Ha minden együtt az örömöt terjeszd, biztos lehetsz abban, hogy magadra is rátalálsz

Mindig megdöbbenünk, milyen gyorsan elszaladt megint egy év, még szerencse, hogy az egyházi év előbb kezdődött, az adventi várakozással, így fel tudtunk készülni a „világi” időszámítás új esztendejére. Az emberben mindig lappang egy kis gyász és keserűség, mert eltemettünk egy évet a saját életünkből is, de van benne egy kis diadalérzet is, hiszen életben maradtunk, túléltük ezt a nehéz évet is, nemsokára várhatjuk a tavaszt és talán a kisebb fűtési számlákat is. Jómagam sosem voltam a nagy szilveszteri mulatságok híve, mindig elcsodálkoztam azon, az emberek mennyi pénzt költenek tűzijátékokra, pezsgőre, mitől ez az össznépi, sőt összemberi vidámság, amitől inkább szomorkodni kellene, hogy ismét kevesebb lett a földi időnk, vagyis alkalmunk a békés, értelmes munkára és jócselekedetekre. Persze „fiatalság – bolondság”, a fiatalok úgy érzik, rengeteg idejük van, az öregek pedig fázósan összehúzódnak, alig tudják kivárni az éjfélt, és szerencsések, ha van még kivel koccintaniuk a Himnusz elhangzása után.

Minden évben gyorsabban telik az idő. Nemcsak mi érzékeljük így, hanem az események is egymásra tolódnak. Már nemcsak a tegnapi hír számít réginek, hanem az egy órával ezelőtt felröppent is, hiszen az internet és a világtelevíziók korában a nyomtatott sajtó is csak kullog a történések után. A hírközlés valóban egyetlen világfaluvá tette az egész földgolyót, de egyúttal megérthetetlenné és átélhetetlenné is, hiszen nincs időnk felfogni és súlyuk szerint kezelni az eseményeket. Egyre kevesebben pazarolnak időt egy jó könyvre, a gyermekek és fiatalok a számítógép előtt ülnek és virtuális, vagyis képzeletbeli kalandokkal múlatják az időt, ami felettük és bennük is kegyetlenül fogy, cél és értelem nélkül.

Az előrejelzések szerint megint rossz évünk lesz, szegény magyaroknak. Mondhatnánk, már megszoktuk, de a rossz dolgokat nehéz megszokni, s ha mégis, az nagyobb bajokat jelez. Nekünk, keresztényeknek talán kicsivel könnyebb viselni a terheket, mert ahogyan Krisztus királysága sem e világról való, ugyanúgy a mi vigasztalásunk sem ígéri, hogy egyre jobb lesz az életünk és könnyebb a mindennapi teher. Egyre több az éhező, a nincstelen és a caritas, a szeretet, a karitatív gondolkodás egyre tanácstalanabb, amikor milliók, sőt milliárdnyi ember vár segítségre, mindennapi kenyérre. A félelmetesen gyorsuló időben szertefoszlanak a hitek és hiedelmek, hogy az ember igába hajtja a természetet, hogy a tudomány majd megoldja az emberiség gondjait, s hogy utódaink élete egyre szebb és jobb lesz, ha mindenki szorgalmasan dolgozik. Mindnyájan érezzük, hogy egy civilizáció végére értünk, mely fölemésztette a Föld kincseit és immár az emberi létezést is veszélybe sodorta.

Ahhoz, hogy tiszta szívvel valóban boldog új esztendőt kívánjunk magunknak és az egész világnak, nekünk is magunkba kell szállnunk: Vajon megtettünk-e minden tőlünk telhetőt, hogy előkészítsük „az Úr ösvényeit” és felkészüljünk az idők végére, amikor új eget, új földet kapunk a romlandó régi helyett? Vajon tudunk-e hazát teremteni ebből a szegény, meggyötört kis országból, és emelt fejű nemzetet a megalázott, rettegő lakosságból?

Adjon Isten mindannyiunknak erőt és hitet az országépítéshez úgy, hogy közben Isten országát is építgessük, legalább önmagunkban és szeretteinkben!

szszp

Mária, az új világ hajnala, az élők édesanyja, terád bízzuk az élet ügyét. Tekints le, ó Anyánk, a gyermekeid sokaságára, akiket nem engedtek megszületni, a szegényekre, akiknek az élet túl nehéz lett. Tekints le azokra az emberekre is, akik embertelen erőszak áldozatává lesznek, az öregekre és betegekre, akiket közönyből vagy hamis részvétből megölnek. Tedd, hogy akik hisznek Fiadban, szilárdan és szeretettel merjék hirdetni korunk emberének az Élet Evangéliumát. És eszközöld ki számunkra a kegyelmet, hogy az életet mindig ajándékként fogadjuk.

(II. János Pál pápa)

Kínai tanmese

  Egy szent tanító a Gangesz partján készült a rituális fürdőjére, amikor a közelben egy család tagjait hallotta dühösen kiabálni egymással. Mosolyogva a tanítványaihoz fordult és megkérdezte:

 - Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek?

 A tanítványok gondolkodtak, s az egyikük így szólt:

 .Amikor elveszítjük az önuralmunkat, kiabálunk.

 - De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz ott áll melletted? Halkan is elmondhatnád neki azt, amit akarsz - mondta a tanító.

 A tanítványok nem találták a választ a szent a következő magyarázatot adta:

 - Amikor az emberek haragszanak egymásra, a szívük eltávolodik egymástól. A távolság miatt kiabálniuk kell ahhoz, hogy hallják egymást. Minél dühösebbek, annál jobban kiabálnak, mert annál nagyobb a távolság.

 Amikor két ember megszereti egymás, annyira egy helyen van a szívük, hogy már halkan sem kell megszólalniuk, megértik egymást már abból is, hogy csak egymásra néznek. Ilyen közel állunk egymáshoz, amikor szeretet van köztünk.

 A tanítványaira nézett, és így folytatta:

 - Amikor vitatkoztok, ne hagyjátok, hogy a szívetek eltávolodjon! Ne mondjatok olyan szavakat, amelyek eltávolítanak benneteket egymástól, mert különben eljön a nap, hogy olyan nagy lesz a távolság, hogy nem találjátok a visszavezető utat!

A Szent Borbála Családi Napközi várja a kisgyermekeket bölcsődés korosztálytól! Amit nyújtani tudunk: napi négyszeri étkezés, korosztálynak megfelelő fejlesztő foglalkozás, hitoktatás, igény szerint angol nyelvoktatás, logopédiai ellátás, néptánc oktatás.

Tervek szerint a Szent Borbála Vendégház 2013. május elsején megnyitja kapuit! Tizennyolc fős minőségi ifjúsági szálláshellyel, gazdagítva ezzel falunk életét.

Elérhetőségek:

E-mail: sznagyerzsi@freemail.hu

Tel.:+36204955049

Cím: 2659 Érsekvadkert, Jókai út 43.

Dr. Szrenkáné Nagy Erzsébet