Bevonul a béke királya
Szentmiseszándékok
Akit szeretünk
A húsvéti jelenések miértje
A csend
A válság erkölcsi hozadéka
Krisztus a kereszten
A valódi győzelem
Lelkigyakorlat az erdőben
Zakeus vallomása
Ingyenes jogi tanácsadás
Cserkészek közt
Kolping híreink
Önkormányzati hírek
Híreink

Bevonul a béke királya

A Jeruzsálembe való bevonuláskor a tanítványok és a pászka ünnepére érkező zarándokok nagy lelkesedéssel, hozsannázva, mint királyt köszöntik Jézust. A szenvedéstörténet folyamán a tanítványok gyáván magára hagyják Mesterüket, a néptömeg egy része pedig a vezetők bujtogatására Jézus ellen fordul. A keresztre feszítést követően Jézus királysága a kivégzést végrehajtók és az azt szemlélők számára már csak a gúny tárgyát képezi.

Az eltérő hangulat ellenére az evangélisták szemléletében a két esemény szorosan összefügg. Egyfelől Jézus magatartására mindvégig ugyanaz jellemző: egyszerűség, alázat, erőszakmentesség. Másfelől mindaz, ami Jézussal történik, benne a dicsőséges bevonulás és a megalázónak tűnő szenvedés, annak az üdvözítő tervnek felel meg, melyet Isten az ószövetségi próféták által előre meghirdetett.

A jeruzsálemi bevonulást az evangéliumok egyértelműen messiási megnyilvánulásként mutatják be. Az ünnepi hangulatban vonuló néptömeg, a ruhák, a lombos ágak útra terítése uralkodónak kijáró tisztelet jelei a Galileából érkező vándortanító számára. Ezt erősíti a bekiabálások sokasága, mely annak a reménynek ad hangot, hogy Jézus nemsokára nyilvánvalóvá teszi majd királyi uralmát. Természetesen Jézus is messiási öntudattal közelít a szent város felé. Szemlélete azonban nagyon eltér kortársai politikai várakozásától, ami már abban is kifejeződik, hogy szamárháton halad. Nincsen nála fegyver, nem viseli a hatalom eszközeit, szelíden ülve a szamárcsikó hátán halad a szent város felé. Ő a béke királya, aki nem az erőszak alkalmazásával szerez érvényt az igazságnak, és nem hódítással tesz szert az egyetemes uralomra. Ezt a gondolatot vezetik tovább a szenvedéstörténetet leíró szentírási részek is. Jézus erőszakmentessége nem pusztán a szelíd lelkületében és magatartásában mutatkozik meg, hanem abban is, hogy Isten üdvözítő akaratának engedelmeskedve szabadon aláveti magát az emberi önkénynek.

A jeruzsálemi bevonuláshoz hasonlóan Jézus engesztelő szenvedése és halála is a béke jegyében történt. A béke a Biblia felfogásában azt a harmonikus állapotot jelenti, amelyben az ember mind Istennel, mind pedig az embertársaival bizalommal teli, bensőséges kapcsolatban él. Amikor az Újszövetség szóhasználatát követve azt állítjuk, hogy Jézus békét szerzett számunkra szenvedésével, akkor az üdvösség munkálását állítjuk. Az Ő kínszenvedése nemcsak az Istennel való kiengesztelődést tette lehetővé, hanem azt is, hogy a különböző, egymással vetélkedő és szembeálló nemzetek és népcsoportok megbékéljenek, és Isten új választott népének közösségében, szeretetben találjanak egymásra. A Krisztus követőknek ugyanis innentől egyedül Jézus lelkülete és magatartása mérvadó, melyben lemondott önmaga jogainak védelmezéséről és minden fajta erőszakról, tanújelét adva ezzel, hogy a rosszat csak jóval, az erőszak bűvkörét pedig önfeláldozó szeretettel lehet legyőzni.

Jézus példája mindenkori felszólítás arra, hogy a nehéz helyzetünkben is a béke munkálóivá kell váljunk, hogy beteljesedjék életünkben a nekünk szóló hegyi beszédi ígéret: „Boldogok a békesség szerzők, mert Isten fiainak fogják majd őket hívni”. Ezzel a zárógondolattal kíván kegyelmekben gazdag húsvétot olvasóinak a Vadkerti Harangok szerkesztősége.

(KI-emjé)

Akit szeretünk

A keresztény szóhasználat szerint Jézus a húsvéti bárány, aki feláldozza magát értünk. Ő az Isten Báránya, akinek önfeláldozása megváltást hozott az emberiség számára. Éppen ezért a húsvéti ünnephez a bárány tartozik és nem a nyúl. A zsidók az Egyiptomból való szabadulás emlékére ülték meg a húsvétot, amely során bárányt fogyasztottak. A törvény előírta, hogy Niszán hónap tizedik napján kellett otthonukba vinni egy hibátlan bárányt, amit a tizennegyedik napon készítettek el ételként. Közben négy nap telik el. Mi történhetett ez idő alatt a báránnyal? Könnyen kitalálhatjuk: a gyerekek állandóan játszottak a kis báránnyal. És közben megszerették. És azt is könnyen elképzelhetjük, hogy milyen fájdalmat jelenthetett számukra, amikor néhány nap elteltével megölték a kis állatot, hogy megsüssék és megegyék. Hirtelen szembetalálják magukat annak elvesztésével, halálával, akit szerettek.

Ma, nagypénteken Jézus halálára emlékezünk. Annak a Jézusnak a kereszthalálára, aki ártatlan, és akit szeretünk. Úgy gondolom, hogy a kereszt titkából mit sem értenek meg azok, akik nem szeretik Jézust. Talán együttérzés vagy felháborodás ébred bennük, ha ártatlannak tartják őt, talán igazságtalannak tartják a halálos ítéletet, talán sajnálkoznak a kereszthordozással járó rettenetes fájdalmak láttán, de mindez nem elegendő a kereszt titkának megértéséhez. Ha a keresztre tekintve nem ébred bennünk szeretet, akkor nem értettük még meg, hogy Jézus szeretetből tette mindezt. Isten egészen különleges, egyedülálló módon mutatta meg, hogy mennyire szeret minket: saját Fia életáldozatával. Mi változik meg Jézus életáldozatával? Mi változik meg Jézus kereszthalálával? A keresztény szóhasználat szerint Jézus szenvedése és kereszthalála megváltást hozott az emberiség számára. A megváltás azt jelenti, hogy Isten többé már nem mint bűnös emberekre tekint ránk, akik büntetést érdemlünk, hanem mint megváltott emberekre. Az isteni irgalom, a megbocsátás, a kegyelem kiárad felénk. Mondhatjuk tehát azt, hogy Jézus azért jött el közénk és azért áldozta fel magát, hogy Isten, a mennyei Atya másként tekintsen ránk. Ebben talán van igazság, de minden bizonnyal helyesebb volna a másik oldalról közelítve megfogalmaznunk az eredményt: Jézus azért áldozta fel magát a kereszten, hogy mi, emberek másként tekintsünk Istenre. Úgy tekintsünk rá, mint aki a legvégsőkig elmegy, csak hogy megmutassa, kifejezze irántunk való szeretetét. Ne félelemmel és rettegéssel gondoljunk rá, hanem a kibékülés vágya, a gyógyulás vágya, a lelki felemelkedés vágya vezessen minket hozzá.

Az elmúlt napokban utazás közben a rádiót hallgattam. Emlékszem egy reklámra, amely egy televíziós filmsorozat igyekezett népszerűsíteni. Az alig egy percig tartó során kétszer vagy háromszor is elhangzott a következő kijelentés: Bosszú mindhalálig. Magamban elgondolkoztam azon, hogy ki lehet kíváncsi a halálig tartó bosszúra, mert én biztosan nem. Vagy a bosszú ennyire benne él az emberekben? Ha a bosszú erősebb az emberekben, mint a megbocsátás, akkor egyáltalán nem keresztény világban élünk, és ennek a világnak újra és újra hirdetnünk kell Krisztus keresztjének üzenetét: a megbocsátást. Egy Jézusról szóló filmet talán ezzel a mondattal lehetne reklámozni: Megbocsátás mindhalálig. Isten, aki szeret minket, megbocsát nekünk.

Horváth István Sándor

Vissza az újság tetejére

A húsvéti jelenések miértje

Vissza az újság tetejére

A csend

A csend az Ige gondolati közvetítője. A csend a harctéren az ágyúk dördülésének rosszat sejtető előjele. A szeretet légkörét uraló csend magában hordozza az elkövetkező történések szépségét. A csend nemcsak a teljesség jele, hanem maga a teljesség.

A csend aranyat ér, mondja az egyik közmondás. Ha beszélgető emberek között vagyunk, bölcs dolog hallgatni, elrejteni magunkat.

Sokszor a dolgok gazdagabban szólnak, mint mi. A vörösen lángoló ég, a zavaros folyó, az őserdő hangzavara, jelei valamilyen történésnek.

Ha elhallgatunk, felmorajlik bennünk a mélység vize. Ki kutatta fel tudatunk „föld alatti” rétegeit? Senki. Ezért a csend lehet mélyebb vagy sekélyebb, de végsőpontjait ritka, aki eléri. A csendben megszólalnak a hangon túli hullámok, amelyek észlelhetetlenek látható világunk számára.

A csend gyakran beszédesebb a szónál. Bizonyos titkos jelrendszerrel beszél. Ezért jobb hallgatni, másoknak teret hagyni, hogy megszólalhassanak. A hangnak határai vannak, a csend a végtelen határait érinti.

A csendben olyan igazságok és színek jutnak kifejezésre, amelyeket csak álmunkban tudunk megsejteni. Engedjük át magunkat bizalommal a magány beszédtelenségének, amely a csend egyetlen igaz barátja, és gondolkozzunk el a világ folyásáról.

A csend megerősít bennünket, és megőrzi testünk és lelkünk tisztaságát nagyobb erőfeszítésekhez, nagyobb ugrásokhoz. Általa látókörünk is kitágul. Ezért szívesen fogadjuk a csendet földi utazásunk állandó kísérőjeként. Ha engedelmeskedünk a csendnek, hamarosan észrevesszük, hogy tartalmasabbak, bölcsebbek leszünk.

A csend a legnemesebb lelkigyakorlat. Általa figyelmesebbek, érzékenyebbek, gondolkodóbbak leszünk. A csend a tudatlanság nagy tanítója. Nem hiába kiáltott fel Pascal: „Ne hagyd el hiába a szobád magányát!” A magány félelemmel tölt el bennünket, és sokszor rettegve közeledünk feléje, ugyanakkor a magány csendje által leszünk gazdagabbá, mert a Lélek mind magasabb csúcsok felé emel bennünket, amikor egy-egy pillanatra az igazság felvillanásaiban megérezzük az abszolút boldogságot, azt a boldogságot, amely csak azoknak elérhető, akik szeretnek.

(M. Vetus)

Vissza az újság tetejére

A válság erkölcsi hozadéka

Nehéz dolog, de a keresztény embernek kötelessége mindig a dolgok jó oldalát nézni. Azért van ez így, mert hiszünk Isten végtelen bölcsességében és jóságában, gondviselésében, a teremtés és a megváltás tervében. Az a politikai, gazdasági, erkölcsi válság, amelyet a világ és Magyarország a többség számára váratlanul átél, akár a javunkra is válhat, mint minden megpróbáltatás. Egy haszonszerzésre alapuló globális rend kapott halálos sebet, és a Leviatán haldoklásában is rettenetes, mert milliókat tesz földönfutóvá egyetlen végvonaglása is. A „szentnek” tekintett GDP-növekedés mínuszba fordult, immár kénytelenek vagyunk beismerni, hogy „semmik vagyunk”és nem leszünk minden, mint ahogyan azt egykor az Internacionálé ígérte a zavaros fejű embereknek, szovjet szuronyok árnyékában. Az emberiség faji és osztályszempontú üldözése helyett valami rettenetesen új és egyben régi szörnyeteg telepedett a világra, a Mammon uralma, az a kamatrabszolgaság, mely legalább félezer éve működik, de amelynek bilincsei most már egész népekre csattannak rá - miránk, magyarokra is.

A keresztény egyházat nem érte váratlanul a válság, mégis nehéz megnyilvánulnia, hiszen Istennek felelős, nem a császárnak, de alávetett helyzetben is felelős híveiért, akik útmutatást és vigaszt várnak papjaiktól. Időnként megpróbálom elképzelni XVI. Benedek pápa helyzetét, milyen hatalmas külső és belső nyomás nehezedik rá, Szent Péter utódjára, a világ legnagyobb erkölcsi tekintélyére. A Vatikáni Állam mindössze nyolcvan éves, de a kétezer éves egyház milliárdos létszáma és az egymillióra tehető papság ettől a tekintélytől vár biztos eligazítást egy olyan korban, amikor birodalmak dőlnek össze és dicsőséges eszmék válnak nevetség és megvetés tárgyává. A szegénység, az éhség, a klímaváltozás, a keresztényüldözés diplomáciát igényel éppúgy, mint a más világvallásokkal folytatott, időnként reménytelennek tetsző párbeszéd. A legnagyobb probléma azonban most kétségtelenül a világkapitalizmus válsága, mely könnyen folytatódhat egy minden eddiginél pusztítóbb világháborúval vagy a diktatúrák megerősödésével, a „feleslegessé” vált népcsoportok lassú vagy gyors kiirtásával. A minden eddiginél nagyobb katasztrófát jómagam is évtizedekkel ezelőtt megjövendöltem, mint legtöbb jövőkutató és sci-fi író, de a világpolitikai „elitje” úgy ül a töklevél árnyékában, akár a bibliai Jónás. A keresztények többsége is így üldögél, titokban reménykedve, hogy különalkut köt Istennel, pedig ebben a válságban nem létezik ilyen különalku.

E sorok, amikor megjelennek, fortyog Görögország, s támadások tömkelegét zúdítja ránk a brüsszeli gépezet, valamint a posztkommunisták a (vad)kapitalizmus hamis prófétáiként tizedelik meg Magyarországot és a világot. Nehéz ilyenkor mit mondani, a teljes törvénytelenség idején. De talán e hatalmas válság végre megerősíti a kereszténységet, megerősíti a pápaságot, az egyetlen, krisztusi örökséget, mely fenntarthatja és élhetővé teszi ezt a földi világot. Hiszek abban, hogy ez a totális válság lehetőséget ad az elfeledett és gyakran kicsúfolt parancsolatokhoz való visszatérésre, és ismét kereszténnyé teszi lélekben és testben Európát és a világot. Ez talán az isteni terv, melynek most szenvedői, de ha jól működünk közre, hitben, lélekben, kegyelmekben győztesei is lehetünk. Köszönjük, Uram, ezt a nagy, fájdalmas leckét!