Ülök
az egykedvű őszi borongásban, 2009. november 28-án, az
egyházi év utolsó
napján. Csend van bennem, várakozás. Múlik
egy év, vagy egy egész világ? Nem
tudom. Körülöttem forrong minden! Vitázó
politikusok, választásra készülnek,
jót akarnak, dicsérik magukat és szidják
egymást. Kapzsi bankárok által
felhergelt, fölösleges üveggyöngyök
után futkosó, kapkodó emberek kiabálnak,
vagy értetlenül, tanácstalanul néznek maguk
elé. És itt vannak a naponta
megfagyó hajléktalanok, a harcot a hitelek súlya
alatt feladó vállalkozók, a
munkanélküliek, az olcsó termékeket
reklámozó médiák, és
sorolhatnám tovább, de
minek, hisz mindezt hihetetlen nagy példányszámban
megteszi a sajtó, sok-sok
csatornán önti a televízió, a megannyi
honlap.
Ülök
és látom, hogy jön Krisztus Király,
közeledik csendesen, méltósággal,
hozzám,
hozzánk, mint hajdan Jeruzsálem falai felé.
Megáll, és hosszan néz. Testemben
hatalmas félelem remeg. Csak le ne borulj sírva
előttünk Istenünk!
Mindenkinek
igaza van! Nem mehet ez így tovább! Tudom az eszemmel,
hogy túl sok már a
hazugság, a léha képmutatás. Magam is
érzem, hogy jó lenne betörni néhány
ablakot, szétverni az álnokok között.
Türelmetlenek vagyunk. Egy értelmetlen,
nagyon hosszúra nyúlt diktatúrából
jövünk. Naivan, tisztán indultunk 89-ben,
egymás kezét fogtuk, és a sárba borulva
több nyelven is együtt imádkoztunk,
boldogan kacagtunk. Akkor értettük, most miért nem
értjük egymás nyelvét,
vágyát, álmait?
Forrong
a világ! Tudom, hogy mindenki jót akar. Jót
magának, minél több jót! Mint a
gyermekek veszekszünk ócska babarongyokon, és
észre sem vesszük, lassan
szabadul el körülöttünk a pokol. Nem igaz, hogy ez
a világ csak sírásból és
vérből tisztulhat meg, léphet tovább! Hogy
lehetünk ilyen vakok?
Uram,
te hányszor próbáltál összegyűjteni
bennünket, mint kotló a csibéit? Jó
szóval
biztatsz, adtad a szeretet parancsát, és megmosod
könnyeiddel lábainkat.
Mindent jóságosan nekünk adtál,
élhetnénk csendesen paradicsomi
békességben.
Jól feltarisznyáztál, mindenünk megvan. A
föld csodás termékenysége szaporít
nap mint nap, kenyeret nekünk, és van annyi agyag, kő, hogy
építhetünk
mindenkinek házat, tanyát, otthont ezen a
földön. Van annyi vasérc, réz,
mangán, hogy egy-egy autó is jutna a
családjainknak. Jut könyv, jó film, tiszta
bor és csók, szerelem mindenkinek. Nem sajnálod
tőlünk a boldogságot. És juthat
gyermekáldás, vagy vér a vérünkből,
vagy mint Józsefnek a te szent akaratodból.
Testvérem
lásd, van, kit szerethetsz, kit otthonodba fogadhatsz, kivel
törődhetsz, kibe
belé álmodhatod álmodat. És ültethetsz
virágot, platánt, diót, és megéred
hisz
jó orvosaid vigyáznak rád, hogy fád nagyra
nőjön, és árnyékával enyhet adjon
családodnak. Tudósaink, mérnökeink mennyi
kérdésre kerestek, találtak választ
az évezredek alatt? Lassan, de biztosan hajtsuk uralmunk
alá a Földet, ahogyan
te kérted Istenünk a teremtés hajnalán
még a bűnbeesés előtt. Élhetnénk
békés
testvéri szeretetben, tudhatnánk, hogy a
részigazságoknál fontosabb az élet.
A
gonosz kacag. Ugyanazzal a süket dumával jön,
ígér minden kőből kenyeret,
fogyassz, habzsolj! Ha kell, ha nem, legyen! És ha leborulsz
előtte, mindent
csak neked ígér, az egész
bevásárlóközpontot, repülőt, jachtot -
de minek? És
felvisz csodás templomok ormára, sztár leszel,
dobd le magad, fürödj a csodáló
emberek tekintetében, hatalmad lesz felettük. Uralkodj,
miért vállalnád a
szeretet szolgálatát?
Fogyasztás,
birtoklás, hatalom. Habzsolva kacagsz, és
szétmarcangolod világunkat. Azt
hiszed, hogy győztél, pedig rabszolga vagy. Rosszabb,
testvéred farkasa, szép
tiszta világunk elpusztítója.
Itt
állsz Uram a XXI. századi Jeruzsálem falai előtt,
előttünk. Szemedben
könnycsepp, és nekem nincsenek érveim. Mégis
arra kérlek, hogy ne bűneinket
nézd, hanem újabb adventünkben
jósággal jöjj közénk.
Ajándékozz meg érdemtelen
gyermekeidet egy újabb eséllyel, egy szép
Karácsonnyal.
Istentől
áldott adventi, megtérést, szent időt
kívánok szeretettel,
Csaba
testvér
Néhány
évvel ezelőtt a fiatalok hívták fel figyelmemet a
Mennyei királyság című
amerikai mozifilmre. A nagyszabású hollywoodi
alkotás a keresztes háborúk korát
és világát tárja a nézők elé
látványos jelenetekkel, de tulajdonképpen nagyon
kevés mondanivalóval. A közhelyek és
közmondások között egyetlen, vallási
tartalmát tekintve említésre méltó
kijelentést tudtam megjegyezni: „Az ember
mozdulhat parancsra. A fiú követheti atyját. De ha
királyok mozgatnak is téged,
vagy hatalmasok, a lelkedért egyedül te felelsz. Isten
előtt állva nem
mondhatod, hogy mások parancsára cselekedtél,
és azt sem, hogy az erény nem
volt járható út a számodra”.
Krisztus
király mai ünnepe kapcsán ez a jelenet jutott
eszembe. Nem csak evilági
királyok és elöljárók hatalma alatt
állunk, hanem Jézust is királyunknak,
életünk urának tekinthetjük. Az ő
szavára is mozdulnunk kell, s érdemes
engedelmeskednünk parancsának. A földi királyok
a történelem folyamán sokszor
vitték háborúba alattvalóikat, Krisztus
azonban ilyet nem kér tőlünk. Emberi
erőinket, fizikai és szellemei képességeinket nem
hadviselésre veszi igénybe,
hanem azt kéri tőlünk, hogy az ő Országa, Isten
Országa ügyéért fáradozzunk, és
annak növekedéséért munkálkodjunk.
Egyrészt amiatt nevezhetjük Krisztust
királynak, mert méltóságában
fölé emelkedik a teremtett világnak és benne
minden teremtménynek, így az embernek is,
másrészt pedig azért, mert ő minden
emberi szív királya, aki a szívünket megnyerő
szelídségével és
jóságával tanít
bennünket Isten akaratának megismerésére
és teljesítésére. Mindannyiunknak
személyes felelőssége, hogy keressük-e és
megtesszük-e mindazt, amit Isten kér
tőlünk, s azt az utat járjuk-e, azt az
élethivatást választjuk-e, amit
számunkra kijelöl. Krisztus királyi
méltóságának mai ünnepével
lezárul az egyházi
év, s egy hét múlva, adventben elkezdjük
megváltói méltóságát
szemlélni.
A
mai ünnep evangéliuma ebben az esztendőben a mi Urunk
keresztre feszítéséről
szól. A katonák, akik korábban
gúnyból töviskoronát tettek Jézus
fejére, s
királyi palást gyanánt vörös
katonaköpenyt terítettek rá, a kereszt alatt is
gúnyból nevezik ők királynak. A Pilátus
által készíttetett tábla „a zsidók
királya” felirattal nem Krisztus igazi
királyságára utal. De milyen uralkodó,
milyen király ő valójában? Jézus
egyértelműen kinyilvánítja Pilátus előtt,
hogy
az ő országa nem ebből a világból való.
Országa tehát nem egy bizonyos
földrajzi területet fed le, hanem lelki értelmű.
Országába „állampolgárságot” a
bűnbánat gyakorlásával és lelki
újjászületéssel lehet szerezni. A kereszten
meghaló, de a feltámadásban halhatatlan
királyként mutatkozó Jézus
halhatatlanságot, pontosabban örök életet
ígér nekünk. A kereszten azt mondta a
vele megfeszített és bűneit beismerő embernek, hogy vele
lesz a mennyben. Ez az
ígéret nem csupán neki szólt, hanem
mindazoknak, akik bűnbánattal közelednek
hozzá. Krisztus, aki a kereszten mutatta meg, hogy nem uralkodni
akar az
embereken, hanem üdvösségüket szolgálni,
azt kéri mindannyiunktól, hogy
szívünket vonjuk el a földi dolgoktól,
és életünk keresztjét hordozva
kövessük
őt királyi útján a menny felé.
Horváth
István Sándor
Abban
az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea
Názáret nevű városába egy
szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid
házából való Józsefnek. A szűz
neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá,
és így szólt: „Üdvözlégy,
kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te
minden asszonynál!”
Ennek hallatára Mária zavarba jött és
gondolkodóba esett, hogy miféle
köszöntés
ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz
kegyelmet találtál Istennél!
Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és
fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt
nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják
hívni. Az Úristen neki adja
atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog
Jákob házán mindörökké, és
uralmának
soha nem lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az
angyalt: „Hogyan történhet meg ez,
amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt
válaszolta neki: A Szentlélek
száll le rád, és a Magasságbeli ereje
borít be árnyékával. Ezért szent
lesz az,
ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt
hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is
gyermeket fogant öregségében, sőt, már a
hatodik hónapban van, bár magtalannak
tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre
Mária így szólt: „Íme,
az Úr szolgálóleánya:
történjék velem szavaid szerint!” Ezután az
angyal
eltávozott. Lk 1,26-38
A
H
Három
éve ünnepeltük Szent Erzsébet évet, majd
a történelmi egyházakkal együtt a
Biblia évét. Most már lassan véget
ér a családok éve, mely során oly sok
szó
esett a család fontosságáról, de nem
söprődött szőnyeg alá válságuk sem.
Ha
család szóba kerül, sajnos általában a
család és a házasság
válságáról szoktunk
beszélni. Pedig nem a házasság van
válságban, hanem maga az ember. Ha túl sokat
beszélünk a válságról, akkor mi magunk
mélyítjük el azt. Egyházunk, II. János
Pál szavaival élve, a család
evangéliumát hirdette meg. A család az, ami a
humán tőke nagy százalékát
ajándékozza a társadalom számára.
A
társadalom, az állami törvényhozás nem
mindig méltányolja a családnak ezt a
szolgálatát. Pedig a családnak joga van a
társadalmi elismerésre, ha már ő
teszi le a legtöbbet a társadalom asztalára. A
családnak joga van ahhoz, hogy
ne homályos fogalmakkal beszéljünk a
házasságról, családról, hisz minden
homályos fogalmazás a házasságon
alapuló család lényegének
elkenését is
jelenti.
A
Család évének meghirdetése, az ember
méltóságának védelmét is
jelenti.
Egyházunkban három terület, az élet, a
házasság és a család szolgálata
szorosan
összetartozik. Benedek pápánk is gyakran szokta
mondani, hogy a megnevezett
három terület az ember igazságát is
szolgálja.
Mi
az ember igazsága? Vetődhet fel a kérdés kedves
olvasónkban. Az, hogy egyszeri,
megismételhetetlen, arra teremtetett, hogy ajándék
legyen, és hogy valaki neki
ajándékozza magát. Az ember nem tárgy, nem
eszköz, hanem a szeretet célja
szeretne lenni. Amikor az élet, a házasság
és a család célját szolgálja az
Egyház, akkor az embert szolgálja. A
méltóságát, ami a létéből
fakad. Személy
voltát, ami való világunkban sajnos egyre
inkább háttérbe szorult. Egyre inkább
a profit lesz cél, és eszköz az ember, pedig a
Teremtő fordítva gondolta ezt.
Manapság megfordult az áldozat iránya. A profit
lesz a mindenek feletti érték,
amiért feláldozzuk az életet, a személyt.
II.
János Pál pápa hozta a köztudatba a
család evangéliuma kifejezést. Ő mondta
ezzel kapcsolatban, hogy Isten szeretetének célja az
ember, mert őz az egyedüli
lény, akit Isten önmagáért szeret. Legyen a
házasságban is a másik a cél, a
szeretetem célja, vagyis maradjon személy. Legyen ez a
gondolat minden napjaink
vezérfonala, hogy épp családokat alkotva
úrrá lehessünk a gazdasági- és az
annál még nagyobb morális válságon.
Legyünk szolidárisak más családokkal.
Mindenképpen meg kell mutatnunk a társadalomnak, hogy van
még házasságon
alapuló család, van még nagycsalád, akik
képesek egymást erősítve, Egyházunk
értékrendjében összekapaszkodni.
Bátran kell megvallanunk, hogy családban élni
jó, a család örömhír, a család
minden negatív jelenség ellenére is élhető.
(Eszcsé
írása
alapján)
Vigyázzatok ma
jól, mikor beszéltek,
És áhitattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!
E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!
És aki költő, az legyen király,
És pap és próféta és soha más.
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -
S a kelyhet többé nem engedi el!
„Boldogok
a lélekben szegények, mert
övék a mennyek országa.” (Mt 5,3)
Jézus
nyilvános
működésének kezdetén áll:
megtérésre hív mindenkit, hírül adja,
hogy Isten
országa közel van, és meggyógyít
mindenfajta betegséget. Tömegek kezdik követni
Őt. Ekkor fölmegy egy hegyre, és a
körülállókhoz fordulva hírül adja
életprogramját: ezt nevezzük „hegyi
beszédnek”.
Jézus
üzenetének
újdonsága már beszédének első
szavaiból kitűnik. Nem a gazdagokat nevezi
boldogoknak, hanem a szegényeket, az alázatosakat, a
kicsiket, a
tisztaszívűeket, azokat, akik sírnak, és az
elnyomottakat. Ezzel feje tetejére
állítja a megszokott gondolkodásmódot,
különösen korunk társadalmában, amelyben
gyakran a konzumizmus, a hedonizmus, a presztízs kerül
előtérbe. Ez a Jézus
által hirdetett örömhír derűt és
reményt ad a legelesettebbeknek is. Bizalommal
tölt el a szerető Isten iránt, aki közel áll
azokhoz, akik fájdalmakon,
próbatételeken mennek keresztül. Az öröm
és az üdvösség hírüladása
ez, melynek
tömör összefoglalása a nyolc boldogság
közül már az elsőben megtalálható, amely
a mennyek országát ígéri a lélekben
szegényeknek:
„Boldogok
a lélekben szegények…”
De mit
jelent
„lélekben szegénynek” lenni?
Azt, hogy
el tudunk
szakadni az általunk birtokolt javaktól és
dolgoktól, a teremtményektől,
önmagunktól. Egyszóval azt jelenti, hogy
háttérbe helyezünk szívünkben mindent,
ami megakadályozza, hogy nyitottan álljunk Isten előtt,
hogy tegyük az Ő
akaratát. A felebarátban pedig váljunk
eggyé Vele! Úgy szeressük, ahogyan kell;
arra is készen, hogy mindent elhagyjunk: apát,
anyát, „földet” és hazát, ha
Isten ezt kérné tőlünk!
„Lélekben
szegénynek”
lenni azt jelenti, hogy nem a gazdagságban bízunk, hanem
Isten szeretetében és
gondviselésében. Gyakran az
egészségünk iránti aggodalom a
gazdagságunk, vagy a
rokonok miatti szorongás, egy bizonyos munka miatti
nyugtalanság, a „hogyan is
viselkedjek” bizonytalansága, vagy a jövőtől való
félelem. Mindez gúzsba
kötheti és önmagába zárhatja
lelkünket. Megakadályozhatja, hogy kinyíljon
Istenre és a felebarátra. Pontosan ezekben a bizonytalan
pillanatokban hisz a
„lélekben szegény” ember Isten szeretetében,
Őrá veti minden aggodalmát, és
megtapasztalja atyai szeretetét.
Akkor
vagyunk
„lélekben szegények”, ha hagyjuk, hogy a mások
iránti szeretet vezessen
bennünket. Ebben az esetben ugyanis megosztjuk vagy
rendelkezésre bocsátjuk,
amink van, a szükséget szenvedők javára:
mosolyunkat, időnket, javainkat,
képességeinket. Mivel szeretetből mindent odaadtunk,
szegények vagyunk; más
szóval üresek, semmik, szabadok, tiszta szívűek.
Ez a
szeretet
gyümölcseként megélt szegénység a
szeretet forrásává válik: mivel
kiüresítettük
önmagunkat, tehát szabadok vagyunk, képesek
leszünk arra, hogy teljes
mértékben, fenntartások nélkül
befogadjuk Isten akaratát, és minden
testvérünket, akivel találkozunk.
Aki
megéli a szívnek
ezt a tisztaságát és ezt a lelki
szegénységet, annak Jézus megígéri a
mennyek
országát: boldogok,
„… mert
övék a mennyek országa.”
A mennyek
országát
nem vásárolhatjuk meg pénzért, nem
hódíthatjuk meg hatalommal. Ajándékba
kapjuk. Jézus ezért kéri tőlünk, hogy
legyünk olyanok, mint a gyermekek, vagy
mint a szegények, akik – amint a gyermekek is – rá vannak
szorulva arra, hogy
mindent másoktól kapjanak. A Szentlélek, akit
vonzani fog ez a szeretettel teli
űr, be tudja majd tölteni lelkünket, mert nem fog olyan
akadályt találni, ami a
vele való teljes közösség útjában
állna.
Aki
„lélekben
szegény”, mivel nem tartott meg magának semmit, mindent
birtokolni fog. Mivel
önmagától szegény, Istennel gazdagodik. Erre
is érvényes az evangéliumi ige:
„adjatok, és akkor ti is kaptok”[1]: adjuk,
amink van,
és nem kevesebbet kapunk cserébe, mint a mennyek
országát.
Egy
argentin édesanya
mesélte a következő tapasztalatot:
„Anyósom
nagyon
ragaszkodik fiához, a férjemhez, annyira, hogy
féltékeny rá. Ez a magatartása
mindig nehézséget szült közöttünk,
és megkeményítette a szívemet vele
kapcsolatban. Egy éve daganatot állapítottak meg
nála. Kezelésekre és ápolásra
volt szüksége, amelyet egyetlen lánya nem tudott
megadni neki. Az evangélium
igéi, melyeket egy idő óta próbálok
életté váltani, megváltoztatták a
szívemet:
kezdtem megtanulni szeretni. Minden félelmemet
felülmúlva magunkhoz fogadtuk
anyósomat. Megpróbáltam új szemmel
nézni rá, és szeretni őt: Jézus az, akin
őbenne segítek.
Anyósom,
aki nem
érzéketlen a szeretetre, nagy meglepetésemre
minden mozdulatomra hasonló
szeretettel válaszolt. Isten kegyelme létrehozta a
kölcsönösség csodáját!
Áldozatos
hónapok
következtek, amik mégsem tűntek nehéznek; és
amikor anyósom itt hagyva minket
derűsen átment az Égbe, mindannyiunkban béke volt.
Azokban a
napokban
vettem észre, hogy gyermekem lesz, akire már 9 éve
vártunk! Számunkra ez a
gyermek Isten túlcsorduló szeretetének
kézzel fogható jele.”
Chiara
Lubich
[1] Lk 6,38
A
szerető Atya mindannyiunk szerető Atyja. Mindig kész rá,
hogy megbocsásson,
hogy felejtsen. Mindig jelen van. Nem kell messzire mennünk, hogy
felkutassuk:
ott van a szívünkben. Szeret, hív, védelmez,
gyengéden, szeretettel. A
megbocsátáshoz nagy szeretetre van szükség;
ahhoz pedig, hogy felejteni
tudjunk, nagy alázatra.
A
megbocsátás csak akkor teljes, ha felejteni is tudunk.
Amíg nem tudunk valamit
egészen elfelejteni, nem bocsátottuk meg teljesen. Ez az,
amivel fájdalmat okozunk
egymásnak: előhozzuk azt is, ami elmúlt, és
újra meg újra felemlegetjük – ami
azt jelenti, hogy nem felejtettük el.
Hogy
felejteni tudjunk, alázatra van szükség.
Ezért nagyon fontos, hogy alázatot
tanuljunk. Ez az egyik gyönyörű dolog, amit Jézus
kér tőlünk: „Tanuljatok
tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos
szívű.” A szelídséget mondja először:
szelídséget egymás felé, a
testvéreink felé, és alázatot Isten
felé. A
szelídség – vagy szeretet,
együttérzés, ahogy tetszik – és az
alázat teszi
teljessé a megbocsátást. Mert mielőtt
megbocsátunk valakinek, fel kell
ismernünk, hogy magunk is megbocsátásra szorulunk.
És itt jön a szív alázata. A
megbocsátásban van leginkább jelen a béke.
Forrás:
Magyar Kurír
„Miért van
bú
a földtekén?
Miért, ezt
kérdem tőled én.
Miért, hisz
annyi ember vár,
szeretetre, s
nem talál.”
A
karácsonyi készület idejéhez, adventhoz
érkeztünk. Hagyományainkhoz hűen, az
öröm vasárnapján, december 11-én a
nagymise keretében köszöntjük a jubiláns
házaspárokat, akik életükkel
megmutatták nekünk, hogy házastársi
hűség nem
lehetetlen vállalkozás. Legyünk minél
többen hálaadásuk tanúi s részesei.
A
délután sem marad program nélkül.
Délután ½ 5-től, Liszt Ferenc
születésétek 200.
évében KARÁCSONYI HANGVERSENY lesz templomunkban,
melyre a szeretet jegyében
hívunk szolgálatot tevő szereplőket,
támogatókat, hallgatókat, hogy a
megszólaló dallamok is közreműködjenek
szíveinkben, a kisded befogadásának
előkészítésében. A részletes
programot Gyimesi tanár úr állítja
össze, és olvasható
lesz a hirdetőtábláinkon.
Tudjuk
azt, hogy anyagiakban szegényebbek lettünk. Így
rendezvénytámogatókat is
nehezebb találni. Belépődíjat ennek
ellenére sem szedünk, de adományokat
(segítség
a rendezésben, sütemény, üdítő,
pénz) szívesen elfogadunk melyek a hangverseny
kezdetéig adhatók át Beke Lászlónak,
Fábián Andrásnak vagy Molnár
Jánosnak.
Itt
és most, kedvet csinálva az új arcoknak,
köszönjük tavalyi támogatóink anyagi
közreműködést, hozzájárulva a
rendszeresen fellépő Pedagógus Kórusunk,
Érsekvadkertnek is hírnevet szerző, országosan
elismert minősítéséhez.
Tavaly
támogattak: Berta József,
Bozsonyík János,
Csabák Margit és András, Érsekvadkert
Jövőjéért Alapítvány,
Egyházközség, Fater
BT, FIDESZ képviselők, Halaj Tüzép, Holman
László, Horváth Szikvíz, Kovács
és
Tsa BT, Kolping Család Egyesület, Kristók
János, Kristók József, Major család,
MEDE Szerszámszaküzlet, Név nélküliek,
Nyugat-Nógrád COOP Zrt., Önkormányzat,
SZAMOVILL Kft., Takarékszövetkezet, Vadkerti Harangok,
Záhorszki Ignác.
Ha
az embernek jól megy a dolga, általában
könnyen elfelejti Istent, és
boldogságát, sikereit, gazdagságát
és egészségét önmagának
tulajdonítja. A
legtöbb ima akkor száll az ég felé, amikor
nem úgy történnek az események,
ahogyan szeretnénk. Valószínűleg az öregek, a
betegek, a magányosak,
csalódottak és szegények imádkoznak, akik
már nem számíthatnak emberi
segítségre, megértésre,
könyörületre. Ezért képzelem néha
el, hogy valahol a
mennyországban működik egy „panasziroda”, ahol
lajstromozzák a könyörgéseket,
míg egy jóval kisebb irodában az angyalok
iktatják a hálaadó imákat.
Az
egyre nagyobb személyes jólétre, kényelemre
és vagyonra törekvő nyugati
társadalmak jelenlegi válsága alapjaiban
rendíti meg az utóbbi évtizedekben
meghonosodott felfogást az emberi élet
céljáról. Az egyre emelkedő energia- és
élelmiszerárak, a növekvő
munkanélküliség és sok egyéb ok miatt
egyre több
embernek kell rádöbbennie, hogy hamis
bálványokat imádott, a liberális
demokrácia és kapitalizmus, a Piac és a
Pénz cserbenhagyta hűséges híveit, sőt
pusztulásra is ítélte őket.
Talán
nem tévedek, ha megjósolom, hogy ebben az új
helyzetben emberek milliói térnek
vissza az elfeledett Istenhez és megcsúfolt,
kigúnyolt, ódivatúnak tartott
törvényeihez, igazságaihoz. Ebben a
világméretű változásban az emberek kezdik
újra felismerni, hogy nemcsak testük van, hanem lelkük
is, hogy a földi
érzékszerveinkkel felfoghatatlan világ fontosabb
és tartósabb, mint ez a
romlandó, átmeneti létezés. A
„vasárnapi” keresztények vagy a templomot
belülről soha nem látók, a „maguk
módján” hívők és vallásosak is
ráébrednek,
hogy eddigi biztonságuk megingott, önmagukban sem
bízhatnak, csak a
közösségekben, a családban, a nemzetben, a
gyülekezetben és legfőképpen a
Megváltó ígéretében. Nagy
újjászületése lesz a
kereszténységnek mindenütt, ahol
lerombolták a templomokat, vagy hagyták őket rommá
válni, esetleg eladták őket
raktárnak vagy lakóháznak. Az történik
meg a vallását vesztett Nyugaton, ami
megtörtént a kommunizmus bukása után az
egykori Szovjetunió tagállamaiban: az
emberek visszatérnek az elfeledett Istenhez, még az
egykori gyilkosok és
támogatóik is ott hajlongnak és térdelnek
az általuk lerombolt oltár előtt. Az
egész világon újra tömeges igény
támad a vallás tanítására és
vigaszára,
felértékelődik a papi és szerzetesi
hivatás, megtelnek a templomok és
pártfogók, fogyasztók nélkül maradnak
az üzleti egyházak és szekták, a
kuruzslók és világcsalók. Minél
nagyobb lesz a káosz, a szétszórtság
és
rendezetlenség, annál inkább
vágyódnak majd a tömegek a krisztusi
tanításra,
nem csak hallani akarják majd, hanem követni,
megélni, továbbadni az utódoknak,
mint az értelmes létezés kulcsát.
Egy
hosszú világkorszak végén nem kell
eltemetnünk a tudományt és a technikát, de
végre újra ki kell mondanunk, hogy az emberiségen
csak az Istennek tetsző
tudomány, technika, munka és politika segíthet.
Ebben a közelgő új korban
hatalmas feladat vár megint a Katolikus Egyházra: olyan
munka,mint amikor a
Római Birodalom bukása után újjá
kellet szerveznie a közösségeket, és megőrizni
a múltból, ami az új rend
építéséhez szükséges. Csak
remélni tudom, hogy Istent
a következő nemzedékek már soha sem felejtik el.
Követni fogják a bencések
jelmondatát, imádkozni és dolgozni fognak.
(szszp)
„Indulj
és menj, hirdesd szavam, népemhez küldelek
én” - hangzik egy gitáros misénk
énekének kezdő sora. S ha fellapozzuk a
Szentírást, olvashatjuk az apostolok
tanító körútra küldésének
folyamatát és célját. Ugye
emlékszünk, Jézus
kettesével küldte tanítványait, hogy
népévé tegyenek nemzeteket és
nemzedékeket. Mintha az evangélium kelt volna
életre már péntek este, ugyanis
két, a templomban otthonosan mozgó fiatalember is jelen
volt az esti
szentmisén. Mise után útjuk a
plébániára vezetett. Mintha az egyikük
ismerős
lenne valahonnan. Igaz, már máskor is volt ilyen
érzésem, de az idő fátyla akkor
elhalványította ezt. Most másképp
történt. Missziós vasárnap ők
tanítottak
bennünket a templomban. A nagymisén az ismerős arcú
fiatalember, Tamás, aki
édesanyja által érsekvadkerti srác,
beszélt nekünk küldetéséről, a
hivatása
felismeréséről a misszió etimológiai
jelentésén keresztül.
A
misszió küldetést jelent, kezdte
mondanivalóját Tamás, az egri szeminárium
hallgatója. Mint tudjuk, Jézus is küldetéssel
jött közénk, amit továbbadási
kötelezettséggel adott át
tanítványainak. E kötelezettség folyamata
azóta is
tart. Az élet könyvébe most a mi nevünk
szerepel a továbbadás
munkálásánál,
hisz az örömhír továbbadása mindannyiunk
küldetése is. Kereszténységünkből
fakad, hogy a királyi papság részesei vagyunk, ami
testet ölthet szerzetesi
közösség, papi hivatás, családban
élés szeretet által áthatott
képében.
Az
apostoloknak Jézus korában, nekünk pedig most kell
Jézus lábává, kezévé,
ajkává
válnunk. Egész életünkkel,
szüntelenül és töretlenül, ott ahol
éppen vagyunk,
kötelességünk hirdetni az Örömhírt,
hogy általa való világunk visszataláljon az
igazi értéket, az örök életet adó
útra.
A
missziós vasárnap ugyan elmúlt. A lecke adva van.
Ne várjunk vele holnapig,
hisz csak a mának vagyunk birtokosai. Már
mától életünkkel hirdessük, hogy
Jézus az Úr, és imádkozzunk minden kispap
célba éréséért. Külön
imádkozzunk
Tamásért, hogy a kálvária
búcsún jelen lévő Szabolcs után,
második vadkerti
származású újmisést
köszönthessünk, bízva abban, hogy meghallva a
hívó szót,
helybéli követőik lesznek.
(én
11.10.30.)
Közreműködő ügyvéd: dr. Molnár Arnold
Bejelentkezni a 06-20-823-1091
telefonszámon lehet
A
múlt havi számban a Cserkészinduló
kapcsán találkoztunk Sík Sándorral, most
tudjon meg egy kicsit többet róla:
Sík
Sándor 1945-tőI 1961-ig majdnem
minden év ádventjén és
nagyböjtjében konferenciákat tartott a budapesti
(Piarista utcai majd a Mikszáth Kálmán
téri) piarista kápolnában, illetve azzal
párhuzamosan Budapest egyik nagyobb templomában,
rendszerint a belvárosi
plébániatemplomban vagy az Egyetemi templomban. Ezek a
négy-hat előadásból álló
beszéd-sorozatok a második
világháborút követő másfél
évtizedben, a kommunista
diktatúra legsötétebb éveiben a magyar
katolikus szellemi-lelki tájékozódás
legmaradandóbb megnyilatkozásai voltak, melyek sokaknak
nyújtottak lelki és
szellemi vigaszt. A templomokat, ahol konferenciáit tartotta,
minden alkalommal
zsúfolásig megtöltötték az emberek. A
konferencia ,,műfaja'' Sík Sándor
életében Szegeden kezdődött. Az 1943/1944-es
egyetemi tanév második felében is tartott
már a szegedi egyetemi hallgatók számára
egy konferencia-sorozatot a Miatyánkról.
Ezt a gyakorlatot folytatta 1945 ádventjétől Budapesten.
1947-ben nem tartott
konferenciákat, de az iskolák
államosítása után, 1948
ádventjétől kezdve minden
karácsony és húsvét előtt megtartotta őket.
A Sorozat akkor ért véget, amikor
l960-ban betegsége miatt csak egy ádventi beszédet
tudott elmondani. 1961
nagyböjtjében ugyan még vállalkozott az
ádventi beszédsorozat befejezésére, de
utána
már nem volt ereje ilyen nagyszabású
munkára.
A
konferenciák népszerűségének
egyik oka azok sajátos hangneme volt. Sík Sándor
nem szónokolt, és nem is költőként
ragadta magával hallgatóit. Úgy beszélt,
ahogy a cserkésztáborban, tábortűz
mellett szokás. Emelkedett volt ez a hang, egy kissé
száraz is, csak néha lágyult
el vagy izzott át. Az előadások professzorosak voltak:
gondolatokat fejtettek
ki, tényeket ismertettek, gondolkodásra, egy-egy
téma figyelmes körüljárására
biztattak,
olyan embereknek szóltak, akik nem olcsó vigaszra
vágytak. Sík Sándor legtöbbjüket
jól ismerte, hiszen keze alatt nőttek föl.
Kérdéseiket komolyan vette, gondjaikat
átérezte, és hiteles szóval igyekezett őket
megszólítani.
Ezért
olyan témákról tartott
előadásokat, amelyeknek igazából nem volt
szakértője. Erre volt szükség, a
történelmi
helyzet szorítása közepette ő volt abban a
helyzetben, hogy szólhatott. Feladatként
vállalta tehát ezeknek a témáknak korszerű,
gondos feldolgozását, szinte
elölről végigtanulva a biblikus, történelmi
műveket, életrajzokat. Segítségére voltak
ebben rendtársai, a piarista teológiai főiskola
tanárai, de kapott könyveket
Pannonhalmáról és máshonnan is.
Kissé túlozva mondhatnánk, hogy
másfél évtizeden
át az egész ország katolikus (sőt
keresztény) értelmisége helyett figyelt,
olvasott, szóvá tette azt, ami a legtisztábban
látók tájékozódásában,
beszélgetéseiben letisztult.
Konferenciabeszédeinek
egy
részét - kissé rövidített,
szerkesztett formában - Sík Sándor maga tette
közzé
a Vigília hasábjain. Halála után
néhány további beszédet Rónay
György és Kardos
Klára rendezett sajtó alá, részben
szintén a Vigíliában, részben pedig A
kettős
végtelen életmű-válogatás második
kötetében (1969). Ezt az tette lehetővé, hogy
a beszédekről a hallgatók közül egyesek
jegyzeteket készítettek, és e jegyzeteket
a költő munkatársa, Kardos Klára gépelt
szövegekké szerkesztette. Ezek közül
néhányat maga a szerző is átnézett,
javított.
1957-től
kezdve a
konferenciákról hangfelvételek is
készültek.
Éjjeli őrség
Tábortűznek
parazsánál
Éji
őrök, üldögélünk.
Tábor
alszik, csillag alszik,
Messze
még a virradat.
Üldögélünk
egymás mellett,
Olykor-olykor
megkotorjuk
A
hunyorgó
parazsat,
S
hallgatunk rá nagyokat.
Tisztás
szélén körbe-körbe
Apró
sátrak szundikálnak'
Túl
az erdőn törpe házak,
Rongyolt
falvak alszanak.
Völgyön
is túl város alszik:
Villanyfénynél
hánykolódva
Lát
lidérces
álmokat.
Messze
még a virradat.
Erdő
alszik, tábor alszik,
Ország
alszik, minden alszik,
Inaszakadt
kísértetes
Álom
ólma mindenen.
Csak
mi ketten itt a tűznél
Üldögélünk
éberen,
Virrasztgatunk
éberen,
Meg
az Isten odafenn.
Szót
se szólunk: egy az őrsünk,
Egy
a sátrunk, egy a szívünk,
Egy
iramra zúgja marsát
Vérünkben
a gondolat.
Színig
áll a gondolattal
Szívünk
kelyhe: meg van írva:
Köd
is egyszer elhasad
Álom
egyszer elszakad.
Cserkésztestvér:
meg van írva:
Isten
mozdul, felleg omlik,
Óra
harsan és az éjnek
Síró
mélye felszakad,
Akkor
éber csepp tüzünkkel
Ébregetni
álmodókat,
Keltegetni
holtakat:
Mi
leszünk a virradat.
Telefonszámaink.
340-228, 06-20-578-0867
Várjuk
hívását! A
Támogató Szolgálat vezetője
és dolgozói
23. Pizinger Petra,Rozália (Pizinger
József- Villant Henrietta)
24.
Beluczki Panna (Beluczki Zsolt –
Varga Judit)
25 Szalai Adél (Szalai Tamás -
Lovász Emőke)
HÁZASSÁGOT KÖTÖTT:
HALOTTAINK:
39. Pistyúr János (1933)
40. Makó Tibor (1945)
41. Tomis Andrásné, szül. Szrenka
Mária (1927)
42. Puzsár László (1954)
43. Kristók Józsefné, szül. Tokodi
Margit (1929)
1.
Csütörtök -
Betegeinkért
2. Péntek - Pistyúr
János, felesége: Erdős Margit, gyermekei, szüleik
és
hozzátartozóik
- Szabó, Czinege,
Paulicsek és Csűri
család élő és elhunyt tagjaiért
-
Keresztes József 10. évf. szülei, Molnár
család élő és elhunyt tagjaiért
3.
Szombat - Márton
Sándor, szülei élő és +
családtagokért
-
Mrekvicska Ignác, szülei, Szabó Vince,
felesége: Kormosói Ilona, szüleik,
Csillag Gyula és szülei
-
Vitéz János, édesanyja, öccse: József
5 évf. anyósa: Szarvas Józsefné, sz.
Kocsis Margit és hozzátartozókért
4.
vasárnap - Hegyi János
és elhunyt családtagokért
-
Vitéz Ferenc, szülők, nagyszülők, dr. Borsa
Mihály atya, szülei, testvérei
Nagyszülei
-
Klinger József, szülei, anyósa, apósa,
hozzátartozók - Kakas Mihályné, sz.
Hustyava Mária és hozzátartozókért
5.
Hétfő
-
6.
Kedd
-
7.
Szerda -
8.
Csütörtök - r 6: Szűzanya
tiszteletére
-
este 6: Erdős István, felesége, lányuk,
vejük, unokavejük: Zagyvai Gyula
-
9.
Péntek -
Urbán és Gresina család élő és
elhunyt
hozzátartozóiért
-
Laczó András, felesége: Jakubecz Mária,
lányuk, vejük, unokájuk, Szabó András,
felesége: Csernák Rozália és szüleik
és Mihalik család halottaiért
10.
szombat - Szabó Gergely, élő
és elhunyt
hozzátartozókért
-
Pálinkás József, felesége. Mrekvicska
Margit, szüleik, hozzátartozóik
-
Híves Mihály, felesége: Mrekvicska Julianna,
szülők, nagyszülők élő és elhunyt
hozzátartozók
11.Vasárnap - Pistyúr Gábor hősihalott,
felesége, 2 fia: János és Gábor,
hozzátartozók, Jakubecz János, felesége
és szüleik
-
dr. Antall József volt miniszterelnökért
-
Bozsonyik János, szülei 1. évf. és
testvére: István
12.
hétfő -
13.
kedd -
14.
szerda -
15.Csütörtök - Szrenka József, felesége:
Laczó Margit, szüleik, fiuk, és Laczó
Mihály és Hozzátartozókért
-
Kristók János, felesége. Híves Katalin,
szüleik és vejük
16.péntek -
Kristók Imre, felesége: Glózik Mária 10.
évf. Kristók, Horváth és Erdős
család
élő és elhunyt tagjaiért
-
Záhorszki András, felesége: Varga Erzsébet,
lányuk és vejük
17. szombat
- Boda János 3 évf. szülei, veje, és a
Csordás család halottaiért
-
Pistyúr János, Súth, Varga, Pistyúr
család elhunyt tagjaiért
-
Vitéz Sándor, fia: Sándor és a
család élő és meghalt tagjaiért
18.vasárnap - Rith József, felesége,
lánya, Ríth és Sztrecskó család
megholtjaiért
-
Viktor Istvánné, férje, násza,
Szakács József, felesége, 2 fia, lánya,
menye és
hozzátartozókért
- Záhorszki
Jánosné, szüle. Mocsaran
Margit 1 évf. szülei, hozzátartozói, -
Záhorszki, Dombai és Kordics család
halottaiért
19.
hétfő -
20.
kedd -
21.
Szerda -
22.csütörtök -
-
Szabó János, felesége. Boda Ilona, szülők
és hozzátartozók
23.péntek - SZŰZANYA
TISZTELETÉRE utolsó hajnali
mise
24.
szombat
éjféli mise
25.
vasárnap Karácsony
ünnepe: fél 8 - fél
10
26.
hétfő -
ifj.
-
Molnár Lajosné 21. évf. bátyja,
szüleik, nagyszüleik, élő és meghalt
hozzátartozókért
27. kedd
-
28.
szerda -
29.Csütörtök - Csillag és Boda család
halottaiért
30.péntek - Pistyúr
János, felesége: Valent Mária
31.szombat
este 6 HÁLAADÁS