A
feltámadt Jézus megjelenéseiről
szóló történetek közül az emmauszi
tanítványokkal
való találkozás az egyik legérdekesebb. Az
elbeszélés gazdag a mondanivalókban,
de most csak egyetlen mozzanatra próbáljunk figyelni.
Arra a pillanatra, amely
a történet fordulópontja, és amely
megfordítja a két tanítvány benső
magatartását. Ez a pillanat a
kenyértörés. Ezt tette Jézus az utolsó
vacsorán
is és most is pontosan ezt teszi. Annyira
egyedülálló ez a mozdulat, a kenyér
megtörése, hogy a két tanítványnak
azonnal felnyílik a szeme, megnyílik az
értelmük, és rögtön
átértékelnek mindent, ami velük
történt az úton és ugyanígy
Jézus halálának eseményét is.
A
kenyértörés sajátos mozdulatát
ismételjük meg minden szentmisében. Isten hív
meg minket egy lakomára, közös
étkezésre, a vele való egyesülésre.
Sajnálatos,
hogy sokan mindenféle kifogásokat keresve
visszautasítják ezt a szeretetteljes
hívást, s nem fogadják el a megtört kenyeret,
ahogyan erről az utolsó vacsora
nagycsütörtöki emlékmiséjében
részletesen is szóltam. Pedig a szentmise, a
kenyértörés pillanata mindenki számára
lehetőség a Jézus felismerésére,
miként
ezt jelentette az emmauszi tanítványok
számára is. Hozzájuk hasonlóan mi is
felismerhetjük
a feltámadt Krisztust, s ez a találkozás a mi
számunkra is lelki fordulópontot
jelenthet. Fordulatot akkor, ha megérezzük
lényegét.
De
mi is történik valójában a kenyérrel?
És mi történik, mi történhet
velünk? Az
utolsó vacsorán és a kis emmauszi ház
asztalánál Jézus egyszerű mozdulatot
tesz, megtöri a kenyeret és odaadja a
tanítványoknak. Jézus nem mondta, nem
kérte az apostoloktól, hogy gondolkozzanak el azon, hogy
miként változik át a
kenyér az Ő testévé.
És
nem mondta azt sem, hogy próbáljuk megérteni ennek
az átváltozásnak a titkát.
Sőt, tovább megyek, s szándékosan egy kissé
erősen fogalmazok: még azt sem
kérte Jézus, hogy a tanítványok
higgyék el, hogy a kenyér valóban az Ő teste.
Egyetlen dolgot kért a mi Urunk. Ezt kérte egykor az
apostoloktól és ezt kéri
tőlünk is: „Ezt cselekedjétek az én
emlékezetemre!” Azt kéri tehát, hogy
mindaddig, amíg el nem jön újra a földre, az ő
követői ismételjék meg a
kenyértörést és egyenek a megtört
kenyérből. Jézus eredeti kérése nagyon
egyszerű. Időközben, az évszázadok során mi
hatalmas teológiát építettünk a
Kenyér köré és hatalmas templomokat
emeltünk fölé. Kitaláltuk, hogy aranyozott
szentségházban
van a helye, gyertyákkal körülvéve, és
az ünneplésnek is megadjuk a módját. De
közben mintha elfeledkeztünk volna róla, hogy
újra és újra meg kell törtünk,
oda kell nyújtanunk az embereknek és ennünk kell
ebből a Kenyérből. Mert ezt
akarta Jézus. Ezt kérte. És
hiábavaló a művészien felépített
templom, hiábavaló
az ünnepélyes istentisztelet, ha nem esszük Krisztus
testét, ha nem élünk azzal
a lehetőséggel, hogy a szentáldozás
révén egyesülhetünk az Istennel.
Néha
elgondolkozom azon, hogy papként azt mondom a kenyérnek,
hogy Krisztus teste,
és a kenyér ezt elhiszi. Egyetlen mondatommal
meggyőzöm arról, hogy többé már
nem kenyér, hanem Krisztus Teste, azaz lényegileg
átalakul. És erről könnyebben
meggyőzöm a tudatlan kenyeret, mint az embereket. Könnyebben
meggyőzöm a
kenyeret az átváltozásról, mint a
híveket, hogy ők is átváltozhatnak, ha eszik
ezt a Kenyeret. Papként mindig ugyanoda jutok: már nem
akarok senkit meggyőzni
arról, hogy higgyen abban, hogy a kenyér
átváltozik és benne Krisztus jelen
van.
Már
nem győzködök senkit arról, hogy fontos az
ünneplés, a szentmise a kenyér körül,
és érdemes felvenni az ünneplő ruhát
minden vasárnapra gyermeknek, felnőttnek egyaránt.
Már nem győzködök senkit
arról, hogy éppen ez a Kenyér képes minket
közösséggé alakítani, s ez kapcsol
minket
igazán az Egyház nagy
közösségéhez. Papként már csak
egyet mondok, ismétlem
újra és újra, amit Jézus rám
bízott, s amit általam üzen: „Vegyétek
és
egyétek!” És ha megteszitek ezt, akkor a többi
már mind jön magától. Aki eszi,
hisz a jelenlétben. Aki eszi, annak ünnep lesz ez az
étkezés. Aki eszi, az
ünneplőbe öltözteti lelkét és
testét egyaránt. Aki eszik, közösségre
lép a
többiekkel. Aki eszi az élő Kenyeret, az egyesül az
Istennel.
©
Horváth István Sándor
Székely
János püspök atyával közös
imával kezdte a napot az első ilyen lelkinapra, az
ország szinte minden részéből érkezett
közel 200 kolping tag. Vajon tudunk-e
helyesen imádkozni, tette fel bevezető
kérdését János atya. Tudunk-e az ima
során nyitott kézzel és még nyitottabb
szívvel Isten elé állni? Mert bizony
nagyon fontos a nyitott kéz is, hiszen oly sok földi
dologhoz ragaszkodunk
görcsösen és figyelem elterelő módon. Az
őszinte ima csak akkor válik azzá, ha
engedjük az Urnak kezünkből bármit, akár
mindent is kivenni, de attól sem
zárkózunk el, hogy oda akár kereszteket is
elhelyezzen. Az ima nem más ekkor,
mint önátadás, ami hasonlít az Atya a
Fiú felé történő mindent átadás
folyamatára. A Fiú szeretettel elfogad mindent, s mint
tükör a ráverődő fényt,
úgy adja vissza a szeretetet.
Az
ember élete is akkor szép, ha életének
minden napjából kisugárzik a fenti
mindet átadás folyamata. Ennek egyik
megvalósulási színtere a házasság
és a
család. A házasság is úgy teljes, ha a
szeretet állandó áramlásával
valósul meg
az eggyé válás. Csak ezen a módon tud
összeforrni a két élet, s léphetünk
át
magunk világából a másik csodás
világába, osztozva annak minden örömében
és
bánatában. Hatalmas döntés a
házasság két ember életében. Nem
kötik
feltételekhez a kimondott igent, ami egymásnak és
Istennek egyaránt szól. Olyan
ez, mint az a szerződés, ahol üres lapot írnak
alá a felek, amit az élet során
töltenek meg tartalommal úgy, hogy arra jellemző a ketten
hármasban kijelentés.
Ketten hármasban, hisz pazarló szeretettel az Istent is
bevették a lap
kitöltésébe. Ekkor nem állhat elő az
egységet megbontó számolgatás, hanem a
szeretlek, mert szeretlek valósul meg életünkben,
és mindig van időnk egymásra.
A
család a házasságból születik. Nem
szabad
abba hibába esni, hogy a család felfalja a
házasságot. Nem lehet cél a másik
átalakítása, hisz az nem a másik
szeretetére, hanem az önös érdekekre utal.
Mindig a másik boldogságát kell
munkálkodni! A feladat a férfi és nő eltérő
érzelem világa végett nem egyszerű, de nem is
megoldhatatlan feladat. A
megoldásban nagy segítség az első igen nap mint
nap történő megújítása, melyben
a mélybe ásott érzelem világú
férfinak kell kezdeményezőnek lennie.
A
házasság gyümölcse a gyermek. A Teremtő akarata
is, hogy a szeretetből élet
fakadjon. A gyermekekben Isten hatalmas ajándékot ad az
óriási felelősség
mellett. Tudatosodni kell ennek bennünk, hogy
nevelésünk által mindig felül
tudjanak emelkedni az élet adta sebeken. Soha sem szavakkal
neveljünk, hanem
tettekkel, szülői lényünkkel, szeretetükkel. Azt
mondja egy régi mondás, hogy
az apa akkor szereti (és neveli) legjobban gyermekeit, ha
szereti gyermekei
édesanyját és viszont. El lehet mondani mindent. A
problémák megoldásában ne a
szőnyeg alá söprés, hanem a
megbocsátás töltsön be vezető szerepet. A
nevelés
iránya nem azonosulhat a korszellem súgta pillanatnyi
haszonszerzéssel, mert
csak a távlat, a valódi létre törekvés
húz ki bennünket a ránk telepedett,
gazdasági bajokat magával hozó morális
válságból. Ennek lehetőségétől foszt
meg, közömbös fogyasztót
előállító, oly gyakran hangoztatott semleges
nevelés
is. Soha se féltsük hát gyermekeinket az
élettől, de teljes erővel óvjuk őket a
családokat megbontó bűnöktől, hogy
felvérteződjenek az Istent, a családot, a
nemzetet, a közösségeket, a termőföldet
támadó globalista törekvésekkel
szemben.
(Esztergom,
Szt Adalbert központ, 2011.04.10. emjé)
Az
napai s anyai tisztség a keresztény
felfogás szerint közvetlen a papi
méltóság mellett áll. Oly
fönséges feladat,
hogy ennek betöltésére az Úr Jézus
külön szentséget is alapított. Érdekes:
Krisztus Urunk csak két életfeladatot látott oly
sorsdöntően fontosnak, hogy
annak segítésére külön szentséget
alapított. Nincs külön szentség a
politikusoknak, nincs a tanároknak, nincs orvosok,
bírák, ügyvédek részére, de
van: a papok részére és van a szülők,
apák és anyák részére.
Mit
jelent tehát atyának lenni? Jelenti a család
királyának lenni. Koronátok ott
sugárzik a homlokotokon, amit az Úr helyezett oda az első
férfiúban, az első
családatyában. A család áldozatkész
gondozásával becsüljétek meg ezt a
koronát!
Kell-e erre buzdítani valakit, hisz már oly sokan
éjt nappallá téve dolgoztok a
családért a gyárban,, hivatalban és
odahaza. Vigyázzatok! A család nemcsak
pénzre szorul, a gyermeknek nemcsak játék, a
feleségnek nemcsak ruha kell,
hanem megértő s otthont szerető férj, míg a
gyermekeknek törődő, aggódó,
érdeklődő apára is szüksége van. Kedves
édesapák! Mit ér ha mindent a jól menő
üzletre, a kacsalábon forgó palota
megvalósítására fordítotok, s
ezalatt
elhidegül, netán el is hagy feleségetek, a gyermekek
pedig neveletlenek
maradnak.
És
ti, nők, anyák gondolkozzatok el mit is jelent anyának
lenni? Adjatok anyákat,
önfeláldozó, gyermekeiket okos szeretettel nevelő
anyákat, s megmentjük a
világot! A mai világ és a média alig
beszél másról, mint börze, sport,
bűncselekmények, való világ olcsó
figurái, film, divat és erő fitoktatás.
Kiáltsuk
hát bele ebbe a zsibvásáros világba az
Egyház gondolatát. Emberek! Nem ezek az
igazi hősök és nagyságok! A mi igazi hőseink az oly
kevesek által ünnepelt
édesanyák, akik az otthon zárt falai
között egy életen át végzik a
munkájukat.
A mi igazi hőseink nem sportolók, vagy botcsinálta
médiasztárok, hanem az
édesanyák, akik oly sok éjszakát
átvirrasztottak beteg gyermekük mellett, s
tudják, mert úgy nevelték, hogy mikor szokott
imádkozni és mikor volt gyónni
gyermekük. Az anyai szeretet véget nem érő,
még a halált is túléli, amit így
fogalmazott meg Gyulai Pál:
(T.
Tihamér 1927-28 írása alapján)
“Íme, én
veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt
28,20)
Evangéliumának
legelején Máté azt írja, hogy Jézus
az Emmánuel[1],
a
‘velünk-az-Isten’. Az ő történetéről
számol be. Az evangélium legvégén pedig
azokat a szavakat idézi, amelyekkel Jézus
megígérte, hogy mindig velünk marad,
a Mennybe való visszatérése után is. A
világ végezetéig ‘velünk-az-Isten’.
Jézus
akkor intézte tanítványaihoz ezeket a szavakat,
amikor rájuk bízta a feladatot,
hogy menjenek el az egész világra hírül adni
üzenetét. Úgy küldte őket, mint
bárányokat a farkasok közé, és tudta,
hogy ellenállásba ütköznek és
üldöztetést
szenvednek[2].
Ezért nem akarta magukra hagyni őket
küldetésükben. Megígérte tehát
nekik –
pontosan abban a pillanatban, amikor eltávozott tőlük –,
hogy velük marad! Nem
fogják többé látni, nem hallják majd a
hangját, nem érinthetik őt, mégis ott
lesz velük, mint korábban, sőt még annál is
inkább. Eddig ugyanis mindig csak
egy meghatározott helyen volt jelen: Kafarnaumban, vagy a
tónál, vagy a hegyen,
vagy Jeruzsálemben; mostantól fogva viszont ott lesz
mindenütt, ahol
tanítványai vannak.
Jézus
gondolt mindannyiunkra, akik hétköznapi gondok
között élünk. Mivel Ő a
megtestesült Szeretet, azt gondolta: “Mindig az emberekkel
szeretnék lenni,
szeretnék megosztani velük minden aggodalmat,
szeretném megvigasztalni őket;
ott szeretnék járni velük az utcán,
belépni házukba, jelenlétemmel újra
és újra
örömöt szerezni nekik…”
Ezért
akart velünk maradni és éreztetni velünk
közelségét, erejét, szeretetét.
Lukács
evangéliuma elbeszéli, hogy a tanítványok,
miután látták Őt fölmenni az Égbe,
“nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe”[3].
Hogyan lehetséges
ez? Úgy, hogy megtapasztalták a mondottakat.
Mi
is eltelünk majd örömmel, ha valóban hiszünk
Jézus ígéretében:
“Íme, én
veletek vagyok mindennap, a világ végéig.”
Jézus
földi életének végét jelzik a
tanítványaihoz intézett utolsó szavai. Ezek
jelentik egyben az Egyház életének kezdetét
is, azét az Egyházét, melyben
sokféle módon jelen van: az Eucharisztiában,
Igéjében, szolgáiban (püspökökben
és papokban), a szegényekben, a kicsikben, a
kitaszítottakban… minden
felebarátban.
Mi
szívesen hangsúlyozzuk Jézus egyik
különleges jelenlétét, melyet ő maga
ajánlott nekünk szintén Máté
evangéliumában: “Ahol ketten vagy hárman
összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.”[4]
Ezen a jelenléten
keresztül Ő mindenhol ott szeretne lenni.
Ha
éljük mindazt, amit Ő parancsol, különösen
az új parancsot, akkor
megtapasztalhatjuk ezt a típusú jelenlétét
a templomokon kívül is, az emberek
között, mindenhol.
Amit
ehhez tőlünk kér, az a szolgálattal,
megértéssel teli kölcsönös szeretet, amely
osztozik a testvér fájdalmaiban, vágyaiban
és örömeiben; az a tipikusan
keresztény szeretet, mely mindent betakar, mindent
megbocsát.
Éljünk
így, hogy mindenkinek lehetősége nyíljon
már itt a földön találkozni Vele.
(C.
L.)
Mi
nem kértünk és mégis kaptunk. Hála
Istennek! Mindez úgy kezdődött, hogy iker
unokáim sokat betegeskedtek. Mint minden nagymama sok
egyéb dolog mellett én is
sokat segítettem a nem is olcsó gyógyszerek
beszerzésében. A gyógyulásukhoz
immunerősítőre
lett volna szükségük, melyek nem olcsó
készítmények. Elkeseredtünk mindannyian,
hiszen ezt már mi nem tudjuk kifizetni. Ekkor jelent meg
életünkben az „Isteni
gondviselés” külső személyek képébe
rejtőzködve. A Kati doktor nénitől kaptuk
az első lökést a cselekvésre, hisz
ráirányította figyelmünket a
községünkben
működő Szent Kamill Alapítványra, aki a
krónikus betegek mellett a rászorulókon
is segít. Az első lépéseket Margó
asszisztenssel meg is tették azzal, hogy az
alapítvány felé jelezték a gyermekek
kezelésének rászorult voltát. És
beindult
a segítési akció folyamata az
alapítványon belül is. Hálásan
köszönjük az
alapítványban tevékenyen dolgozó
Dombainé Szilvia és Záhorszkiné Magdolna
hölgyeknek,
hogy biztosították a gyógyszerek
beszerzését, sőt még kis ajándék
csomaggal is meglepték
a gyerekeket.
Hálás
köszönetet szeretnék mondani minden
gyógyulás érdekében tett
fáradozásukért,
anyagi támogatásért. Isten áldása
kísérje további
tevékenységüket, hogy helyt
tudjanak állni az eltorzult arcú emberi
világunkban. Örülök, hogy ennyi segítő
kész emberrel hozott össze a sors, hogy az általunk
adott 1%-ból és némi
adományból működik a fent említett
alapítvány községünkben.
Segítsük továbbra
is munkájukat, hisz nem tudhatjuk nem kerülünk-e
hasonló helyzetbe mi is. Adni
jó, hirdette egyházunk országszerte
óriásplakátokon. Adjunk és majd nekünk
is
adnak!
(2011.
május, egy nagymama)
„Örömmel
és szeretettel vagyok itt közöttetek, Kedves
Testvérek, hogy Anyaszentegyházunk
megbízásából szolgáljalak Benneteket
az üdvösség útján. …
Feladatom
a Feltámadottnak, Jézus Krisztus
személyének - minden ember
Megváltójának-és az
Ő Evangéliumának hirdetése, akiről ma is hittel
valljuk az ősegyház meggyőző
tapasztalatát: Jézus Krisztus az Úr” –mondta
Dr.Udvardy György püspök atya
beiktatása alkalmából a pécsi
bazilikában.
Már
hét évvel ezelőtt is nagy öröm volt
számunkra, amikor az esztergomi bazilikában
részt vehettünk dr. Udvardy György egykori
érsekvadkerti káplán atya
püspökké
szentelésén.
Amikor
1985-ben megérkezett falunkba éreztük, hogy
különleges ajándékban van részünk,
hisz tudásával, mély hitével,
emberszeretetével már akkor példát
állított
elénk. Már akkor ott motoszkált bennünk az
érzés, hogy „sokra hivatott” ember
ajándékozott meg néhányunkat őszinte
barátságával.
Nehéz
leírni azt a felemelő és semmihez sem fogható
érzést, amikor 2011. április
25-én több mint 25 évvel
megismerkedésünk után, megpillantottuk Őt, amint a
pécsi egyházmegye papsága, a püspöki kar
tagjai, dr. Erdő Péter bíboros-prímás
és Julius Janus pápai nuncius
kíséretében, a Pécsi Egyházmegye 82.
megyés
püspökeként lép be a zsúfolásig
megtelt pécsi székesegyházba. Nehéz
kifejezni
azt a meghatottságot, amit akkor éreztünk, amikor a
püspök atya új hívei szűnni
nem akaró tapssal fogadták köszöntő szavait.
Saját szemünkkel láthattuk, hogy
mennyire várták már érkezését.
Püspök
atya hosszú utat tett meg eddig az emlékezetes napig, de
belül mindvégig
ugyanaz a nyitott, életvidám, higgadt, a Jóisten
határtalan szeretetét
szüntelenül sugárzó ember maradt, mint akit
hosszú évekkel ezelőtt
megismertünk. Sokunk szemébe könny szökött,
amikor Veres András apostoli
kormányzótól átvette a pásztorbotot,
és elfoglalta az egyik legősibb magyar
egyházmegye püspöki székét, amit
egykoron Janus Pannonius töltött be.
Bizonyossá
vált hát, hogy a Jóisten nagy feladatra szemelte
ki Őt!
Imádkozzunk
érte, hogy a Jóisten adjon Néki
egészséget, bölcsességet, erős hitet,
türelmet
hogy a vállalt feladatát teljesíteni tudja.
Mi
biztosak vagyunk abban, hogy Püspök atya Pécsett is
nagy szeretettel gondol
egykori vadkerti híveire, barátaira, akik oly sokat
imádkoztak érte, kísérték
figyelemmel életútját.
Imádkozzunk
hát továbbra is egykori káplán
atyánkért, hogy pécsi püspökként
ugyanúgy tudja
szolgálni a rábízottakat, mint ahogy azt
nálunk Érsekvadkerten tette.
Kovács
család
A
Katolikus Egyházról sok ostoba és aljas dolgot
lehet olvasni. Értelmetlen és
lehetetlen is lenne minden támadásra megfelelően
válaszolni. A hazugságok
tárháza kimeríthetetlen, az őrült
gyűlölet azonban egyszerre ijesztő és
elgondolkodtató. Mint sokat olvasott, teológiában
is jártas hívő ember, nem
sértődöm meg, inkább csodálkozom, milyen
jó nyomtatott és elektronikus sajtója
(ide tartoznak a hivatal ablaka alatt, választott vezetőket a
hátuk mögött
valótlanságokkal vádolók is) van az
ördögnek, mekkora hévvel ismételgetik a
gyilkosnak szánt vádakat, történelmi
kitalációkat és durva ferdítéseket.
Az
interneten bukkantam rá a fenti című pfamfletre, amely
azzal indít, hogy „új
kultúrharc van kibontakozóban Magyarországon. A
konzervatív kurzus dacos
elszántsággal törekszik a maga
értékrendjének bebetonozására.
Miniszterelnökünk
ellátogatott a pápához, a
köztársasági elnök sekélyes dolgozatot
ír a
kereszténység erényeiről, fel-felmerül a
hitoktatás valamiféle visszacsempézése
a közoktatásba, az új alkotmány pedig
jó erősen belekapaszkodik a jó Isten
hófehér szakállába. Számukra a
Biblia hemzseg az elfogadhatatlan
ostobaságoktól, mivel az Ószövetség
Istene egy kíméletlen tömeggyilkos, míg az
Újszövetségé skizoid alak.” Tehát mi
vagyunk az emberiség és a haladás
ellenségei.
Mi,
idősebbek, akik még az 50-es évek tankönyveiből
tanultunk, régi ismerősként
üdvözölhetjük ezeket a gondolatokat. Az
előttünk járó nemzedékek pedig a
felvilágosító liberális, szabadkőműves
értekezésekből értesülhettek, milyen
„babonaság”megszállott terjesztői vagyunk, akik Istent
képesek vagyunk nagy
I-vel írni Az idézett eszmefuttatás
leszögezi: „szabadsághoz szokott, az élet
sokrétű gazdagságára nyitott – művészetet,
a tudást, a szerelmet, az emberi
kapcsolatokat, lakomákat és más testi-lelki
örömöket élvezni tudó- ókori
polgár
bízvást tarthatta ellenségeinek a
keresztényeket. Sokszor papjaink is
mosolyogva legyintenek az efféle badarságokra, ám
időnként nem árt meg felvenni
a kesztyűt, mert a csepegtetett méreg alattomosan
pusztít. A fenti idézet
magasztalja az „ókori polgárt”, kissé
megfeledkezve arról, hogy ennek a
jólétnek a milliónyi rabszolga volt az ára.
Ez
a rettentően álnok szemlélet járta át a
modern Európát, mely a „szabad
gondolat” és az „autonóm élet” jelszavaival modern
rabszolgaságba (kifosztottak
bérrabszolgasága) taszította a gyanútlan
népeket, olyan rabszolgaságba, melynek
kimondása is bűnnek számít.
A
válságba jutott „atlanti” civilizáció
megtagadta keresztény gyökereit, szembe
fordult Istennel és parancsolataival, de végre felismer a
„keresztény kurzus”
valójában annyit tesz, hogy véget vetünk a
rombolásnak, a cinikus hazugságnak,
az emberi értékek tagadásának. És az
emberiség végre felismeri, kik a
legádázabb ellenségei, akik ma is úgy
gyűlölik Krisztust, mint kétezer évvel
ezelőtt.
(SzSzP
írása alapján)
Mindazt
mindannyian tudjuk egyházunk május elsején a
boldogok sorába emelte az emberek
sokasága által korunk legnagyobb emberének
elismert II.János Pál pápát. Ebből
az alkalomból április 28-30 között mi is
bekapcsolódtunk az életjel által meghirdetett
„Egy este II. János Pállal” címszó alatt
meghirdetett imaláncba. Szentmisék, az
Irgalmasság olvasója, vetítés,
gitáros énekek, s a Tőle elhangzott gondolatok
felidézése egyaránt jellemezte közös
együttléteinket. Sok ma is életünkre
ráillő gondolat közül egyet emelnék ki, hogy
ebből is erőt meríthessünk a
bizonytalan jelen túléléséhez. Ne
féljünk hát a jövőtől! Krisztus által
hinni
tudtok a jövőben, akkor is, ha nem tudjátok felismerni
még a körvonalait sem,
mondta a Szentatya a XVIII. Béke világnapi
beszédének kezdetén. Ti az Úrra
bízhatjátok magatokat a jövőben, és
így felülkerekedhettek a bátortalanságon,
amit a feladat nehézségével és a jutalom
értékével szemben éreztek. Az emmauszi
úton megrémült tanítványoknak azt
mondja az Úr: „Nem ezeket kellett
elszenvednie Krisztusnak, hogy beléphessen
dicsőségébe?” Az Úr felteszi nektek
is egyenként ugyanezt a kérdést. Ezért ne
féljetek odaszentelni az életeteket
békében és igazságban, mert ti
tudjátok, hogy az Úr veletek van minden utatokon!
Nem kell hát félni sem a szenvedéstől, sem pedig a
haláltól. Mivel Krisztus
keresztje a szeretet és megváltás jele, nem kell
meglepődnötök azon, hogy
minden igazi szeretet áldozatot követel. Ne féljetek
tehát akkor, amikor a
szeretet sokat követel. Ne féljetek, amikor a szeretet
áldozatot követel
(elviselni a rágalmakat, a kárörvendező
rémhír terjesztéseket, had ne soroljam
tovább a napokban felcsendülő feszítsd meg-eket.) Ne
féljetek Krisztus
keresztjétől! A kereszt az élet fája. Minden
öröm és béke forrása. Jézus
számára ez volt az egyetlen út, hogy eljusson a
feltámadásra és a győzelemre.
Az egyetlen mód számunkra is, hogy részt
vegyünk az ő életében, most és
mindörökké.
(Évad,
2011.05.07. emjé)
Horváth István Sándor
zalalövői plébános, a
napi evangélium című internetes
szolgáltatás gazdája, az Élő Kenyér
liturgikus
gyermeklap felelős kiadója szervezésében
május 1-jén internetes játék indult
gyermekek
és fiatalok számára.
Az internetes játék
bemelegítésként most, az
iskolaév végén és a nyáron
egy könnyű
fordulóval kezdődik. Hetente csak egy kérdés lesz.
Minden héten két
ajándék vár a szerencsés
nyertesre, mint például márkás baseball
sapka, tolltartó, DVD filmek.
Szeptembertől, amikor elkezdődik az iskola, több
kérdés is lesz hetente. Akkor
is hetente lesznek nyeremények, a végére pedig
valami nagyon komolyat szeretnék
- mondta Horváth István Sándor, a
játék szervezője.
A kérdés vasárnap 0
órakor jelenik meg és
szombat éjfélig lesz
látható. Ez idő alatt lehet
beküldeni a
megfejtést.
A honlap
címe: www.elokenyer.hu
Az
április 28-i ülésen elfogadásra került a
2010.évi zárszámadási rendeletünk.
Ugyanekkor született meg és több mint 20 oldalon
rögzített, részleteiben már
ismert Gazdasági Programunk. Ez szolgál alapul a
kiírandó pályázatoknál is, s
tartalmazza a lakosságtól származó –
út-, járdaépítés,
belvízelvezetés,
turisztika és sport, a munkahelyteremtés, falu
tisztaság, közbiztonság, stb- igényeket
is.
Május
16-án a közbeszerzési törvényünk
szerepelt a napirenden
Közreműködő ügyvéd: dr. Molnár Arnold
Bejelentkezni a 06-20-823-1091
telefonszámon lehet
A következő időpont: 2011.június
20.
hétfő 17-18 óra között
Régen
sem volt rózsásabb a
helyzet, mint most, akkor is pogány volt a világ – mondja
Sillye Jenő, aki
előadásával felvezeti a nap témáját,
a házasság szentségét (Boldogság -
szélessávon, ahogy szól a találkozó
mottója). A választás nem véletlen, a
Család
évében miről lenne szó másról - az
őszi találkozó témája pedig a család
lesz.
Sillye
Jenő nagy idők
tanúja, emberemlékezet Óta jár a
Dunakanyarban megrendezett seregszemlére. Mint
mondja, feleségével, Julcsival bőrönddel
kezdték és az anyukájánál laktak
először.
Fontos
megjegyzés ez olyankor,
amikor éppen arról cikkeznek a lapok, hogy a nyolcvanas
években születettek
nemzedéke nem tud elköltözni otthonról az
egyetem befejezése és a munkába
állás
után, és így később
önállósul, és maguk az érintettek is
erről panaszkodnak. A
minta ugyanis a szülők nemzedéke volna, akiknek
állítólag sikerült ilyenkor
elköltözve önálló háztartást
alapítani. Sillye Jenő azonban saját dalaival
kísért
előadásában - amit talán
impressziókból álló
tanúságtételnek lehetne nevezni
rávilágított,
hogy régen sem volt ez másként, és ettől
még vállalták a házasságot és
a családot
az emberek.
Felesége,
Julcsi arra hívta
fel a figyelmet, hogy ma sokszor nevetségessé
akarják tenni az anyai hivatást,
Úgy állítják be, hogy aki nem akar
dolgozni, az sok gyereket vállal. Ezzel szemben
viszont csak a nő tud otthont teremteni. Ne harcoljunk a
férfiakkal! - hívott
fel Julcsi, megjegyezve: a hazaérkezés pillanata mindig
legyen egymásé, ekkor
pár percre tegyük félre a bajainkat.
Sillye
Jenő még megjegyezte,
hogy a család a kereszténység utolsó
végvára, márpedig a végvári
harcokban nagy
gyakorlatunk van.
Két
fiatal házaspár is
beszélt a kapcsolatáról. Halupka Attila és
felesége, Rebeka, akik a MÉCS
családközösségből jöttek,
elmondták, hogy már azt is
tanúságtételnek érzik, amikor
a gyermekeikkel felszállnak a metróra. Fogarasi
Fábián és felesége, Kata több
példával
szemléltették a keresztény házasság
lényegét, és elmesélték, hogyan
adtak esküvőjük
előtt meghívót magának Istennek, az
Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek,
védőszentjeiknek
és az angyaloknak.
Minden
ember elemi erővel vágyik
arra, hogy szeressék.
Hogy
legalább egyvalaki megértse,
és elfogadja olyannak, amilyen. De van, hogy úgy
érzi, erre semmi esélye. Sőt, hiába
bizonygatják neki annyian, néha azt is nehéz
elhinnie, hogy Isten tényleg feltétel
nélkül szereti őt. Olyan nehéz felfogni, hogy Isten
állandóan közeledik felénk,
mindent megtesz, hogy megismerjük, mi mégis olyan keveset
tudunk róla -
olvasható a találkozóra írt levélben.
A
bevezető előadások után több
lehetőség közül lehetett választani. A
Duna-parton kiscsoportos beszélgetések indultak,
férfi és női szerzetesrendek képviselői
beszéltek hivatásukról, Kerényi Lajos
piarista
a keresőkről és keresőkkel beszélt a templomban, a
plébániakertben a főelőadókkal
lehetett társalogni.
Jelenits
lstván előadásában
a Biblia emberképét mutatta be a kellemesen hűvös
református templomban a
teremtéstörténettel kezdve Szent Pálig.
Felkapaszkodtunk
a nagymarosi
kálváriára is, ahol Brückner Ákos
ciszterci szerzetes és Várnai Péter, valamint
Somogyi Sándor atya válaszolt a nekik feltett
kérdésekre. Miért kell olyan sokat
készülni a házasságra?
Telefonszámaink.
340-228, 06-20-578-0867
Várjuk
hívását! A
Támogató Szolgálat vezetője
és dolgozói
1./ jún. 4-én a Kolping erdei háznál juniális. Szeretettel várnak mindenkit. Du. 5 órakor záró szentmise.
7. Zsiga Julianna (Zsiga László- Horváth Katalin)
Elsőáldozó
volt 22 gyermek május 15-én.
3.a | 3.b |
1.Bogdán Alexandra Szátok | 1. Boda Bálint Bendegúz |
2.Farkas Diána | 2. Bojtos János |
3.Magyar Dorina | 3. Fehér Krisztina |
4.Magyaros Réka | 4. Fövényesi Márk |
5.Nagy Nándor | 5. Gálik Gergő |
6.Szrenka Mátyás | 6. Halaj Benedek |
7.Valcz Anna | 7. Kovács Péter |
8.Vígh Rajmund Szátok | 8. Krizsán Petra |
9.Zachar András | 9. Pálfi Erik |
10.Kiss Krisztián | 10. Sági Viktor |
11. Szúnyogh Balázs | |
12. Szalai Márton Patak |
HÁZASSÁGOT KÖTÖTT:
-
HALOTTAINK:
1. szerda
-
2. csütörtök -
3. péntek - Csontos
Jánosné Keresztes Rozália 20.
évforduló, férje,
fia, Verebes Ignác 10. évforduló, felesége
Szabó Ilona és testvérei, sógorai
4. szombat
- Vitéz István, Kosztrihán Mária,
Ferencsik és Pinke család
elhunyt tagjaiért
-
Kristók János, veje, szülei, apósa,
Mrekvicska József, felesége Csillag Mária,
és a család halottai
-
Pálinkás István, élő feleség Csillag
Erzsébet, szüleik és hozzátartozók
5. vasárnap -
-
Kovács Ignác, szülei, apósa, anyósa,
testvérei, élő és elhunyt
hozzátartozók
-
Konopás Jánosné szül. Csernák Margit
3. évforduló, szülei, nagyszülei,
testvére
és apósa
6. hétfő -
7. kedd
- Szrenka József, felesége Laczó Margit,
szüleik, fiuk és
Laczó Mihály és hozzátartozók
8. szerda
-
9. csütörtök - Hotzi Jánosné 1
évf
10. péntek - Halaj
Gyuláné Antal Margit 15. évforduló,
szülei és
hozzátartozók
-
Virág Gyula
-
11. szombat
- Szarvas Józsefné Kocsis Margit 2.
évforduló, veje Vitéz János,
Szarvas és Kocsis család halottaiért
-
Macska András és a család élő és
elhunyt tagjaiért
-
Szabó András, felesége Csernák
Rozália és a Laczó család halottaiért
12. vasárnap -
-
-
13. hétfő -
14. kedd
-
15. szerda
-
16. csütörtök -
17. péntek - Szabó,
Molnár és Németh család élő
és elhunyt tagjaiért
18. szombat
- Holman József, élő és elhunyt
családtagok
-
Zsiga Gyuláné Szabó Mária 1.
évforduló, férje, lánya és a
család élő és elhunyt
tagjaiért
-
19. vasárnap - Szabó János, szülei, Kaba
család elhunyt tagjaiért (alapítványi)
-
Csabák Lajosné 13. évforduló, 2
férje, fia István, szüleik és
hozzátartozók
-
Pincze András, felesége Nagy Anna, szüleik,
testvéreik, Busai Kázmér és szülei
20. hétfő -
21. kedd
-
22. szerda
-
23. csütörtök -
24. péntek - Jakubecz István,
nagyszülők, élő és elhunyt
hozzátartozók
-
Vitéz Sándor, felesége Nagy Mária,
szüleik, gyermekeik, unokáik és testvére
Ignác
25. szombat
- Varga Gergely, felesége Péter Anna, gyermekeik,
hozzátartozók,
unokájuk János és Ferenc
-
Koza Kálmán, élő és elhunyt
hozzátartozók, Szúnyogh Gusztáv,
felesége Tóth
Erzsébet és hozzátartozók
-
Deszpót Mihály, szülei, apósa, anyósa,
testvére, sógorai, valamint a Jakubecz
és Raduly család élő és elhunyt
tagjaiért
26. vasárnap -
-
Koza János és hozzátartozók
-
Lencsés László 15. évforduló,
édesapja és a család élő és elhunyt
tagjaiért
27. hétfő -
28. kedd
-
29. szerda
- Pásztor János 2. évforduló,
szülei, apósa, anyósa és
hozzátartozók
-
Kristók János, felesége Híves Katalin,
vejül és nagyszülők
-
Szabó Péter, Erdélyi Béla, felesége,
2 gyermeke és nagyszülők
30. csütörtök -