Legyen
Szentmiseszándékok
Evangélium mindennap
Szüleim
Életige
Szécsény - Ferences templom és kolostor
Kedves Barátom
Honlap indul II.János Pál boldoggá avatásáról
Hirdetés
Való világ
Képek életünkből

Önkormányzati hírek
Ingyenes jogi tanácsadás
Kalász-hírek
Kolping Híreink
Híreink

Legyen

(Gondolatok Gyümölcsoltó Boldogasszony napjára)

Az emberiség történetében két, mindennél jelentősebb „legyen„ hangzott el. Az egyik, amikor Isten a Szentírás szerint a „legyen” szóval megteremtette a világot! A másik szóra, amikor Szűz Mária kimondotta a „legyen nekem a Te igéd szerint” mondatot, és ezzel megkezdődött a megváltás nagy műve.

E Mária ünnep tárgyában hitünknek csaknem minden titka egyesül. Atya, Fiú, Szentlélek, Szűz Mária istenanyai méltósága, szeplőtelen fogantatás, a megváltás, Isten nagy szeretete és gondoskodása és az angyalok létezése. Íme, milyen mély hódolattal kell megünnepelni ezt a napot, és mily nagy bizalommal telhetünk el Szűzanyánk iránt!

A Szűzanya ünnepén ne csak kérjünk tőle, hanem adjunk is neki valamit. Például ígéretet, hogy ezentúl úgy élünk, hogy a Szűzanya mindig örömmel, megelégedettséggel és mosolyogva tekinthessen reánk.

Az ünnep érdekes ellentétekre is emlékeztet. Ez a nap egyrészt annak a világtörténelmi fordulópontnak az emléke, amelyen a Megváltó megtestesült, Mária pedig istenanyai méltósághoz jutott. Másrészt meg ez az a nap, melytől fogva Mária élete a szenvedések állandó láncolata lett. A mi esetleges hosszú és súlyos szenvedésünk sem Isten haragjának vagy bosszújának jele, hanem éppen jövendő nagy dicsőségünk és mennyei örök boldogságunk záloga!

(béjé)

Evangélium mindennap

Vissza az újság tetejére

Szüleim

Vissza az újság tetejére

Életige

„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46)

Életünk nagy titka a fájdalom. Szeretnénk elkerülni, de előbb vagy utóbb ránk talál. A hétköznapi tevékenységünket megmérgező egyszerű fejfájásban, a rossz útra tért gyermekünk miatti fájdalomban, a munkahelyi kudarcban, a barátunkat vagy családtagunkat ért autóbalesetben, a sikertelen vizsga megaláztatásában, a háborúktól, a terrorizmustól vagy a környezeti katasztrófáktól való félelemben…

Tehetetlenek vagyunk a fájdalommal szemben. Még az is, aki mellettünk van és szeret minket, sokszor képtelen segíteni nekünk,  úrrá lenni szenvedésünkön,  pedig néha elég, ha valaki – még ha csendben is – osztozik velünk benne.

Jézus is ezt tette: olyan közel jött minden emberhez, hogy mindenben osztozott velünk. Sőt, magára vette valamennyi fájdalmunkat, és fájdalommá lett olyan mértékben, hogy így kiáltott:

„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”

Jézus délután háromkor kiáltott így az ég felé, miután már három hosszú órája függött a kereszten, átszögezett kezekkel és lábakkal.

Rövid életét a mindenki iránti folytonos ajándékozásban élte meg: meggyógyította a betegeket, feltámasztotta a halottakat, megszaporította a kenyeret, megbocsátott a bűnösöknek, a bölcsesség és az élet igéit hirdette.

Még a kereszten is megbocsátott hóhérainak, megnyitotta a mennyországot a jobb latornak, majd – miután odaajándékozta nekünk önmagát az eukarisztiában – testét és vérét adta értünk. Végül pedig így kiáltott:

„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”

De Jézus nem hagyta, hogy legyőzze Őt a fájdalom: egyfajta isteni alkímia révén szeretetté, életté változtatta át. Ugyanis éppen miközben tapasztalni vélte az Atyától való végtelen távolságot, óriási és elképzelhetetlen erőfeszítéssel, az Atya szeretetébe vetett hittel újra ráhagyatkozott: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.”[1]

Helyreállította az egységet az Ég és a föld között, megnyitotta nekünk a mennyek országának kapuját, Isten fiaivá és egymás testvéreivé tett minket.

A halál és az élet misztériumát ünnepeljük ebben az időben, a húsvét, a feltámadás napjaiban.

Ez az a titok, amelyet Jézus első tanítványa, Mária is teljesen átélt. A kereszt lábánál arra kapott meghívást, hogy „elveszítse” azt, ami számára a legértékesebb volt: isteni gyermekét. Abban a pillanatban viszont, pontosan azért, mert elfogadta Isten tervét, számtalan gyermek édesanyja, a mi édesanyánk is lett.

„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”

Végtelen szenvedése által – ez a mi megváltásunk ára – Jézus mindenben közösséget vállalt velünk. Magára vette fáradtságunkat, hiú ábrándjainkat, tanácstalanságunkat, bukásainkat; és megtanított minket élni.

Mivel magára vette az emberiség minden fájdalmát, megosztottságát és sebét, joggal gondolhatjuk, hogy ahol szenvedést látunk – akár a sajátunkat, akár testvéreinkét –, Őt látjuk. Minden fizikai, erkölcsi vagy lelki fájdalom az Ő jelenléte, az Ő arca, Őt juttatja eszünkbe.

Ezt mondhatjuk ilyenkor: „Téged szeretlek ebben a fájdalomban, elhagyott Jézus. Te vagy az, aki magadévá téve fájdalmamat, látogatóba jössz hozzám. És én téged akarlak, átölellek téged!”

Ha aztán figyelünk arra, hogy szeressünk, hogy válaszoljunk a kegyelmére, és azt akarjuk, amit Isten akar tőlünk a következő pillanatban, ha figyelünk arra, hogy életünket Érte éljük, akkor megtapasztaljuk, hogy a fájdalom legtöbbször eltűnik. Ez pedig azért van így, mert a szeretet magával vonzza a Szentlélek ajándékait: az örömöt, a fényt, a békét, és ott ragyog bennünk a Feltámadott.

 Chiara Lubich

Vissza az újság tetejére

Szécsény - Ferences templom és kolostor

Nagyon régen, 1332. május 9-én XXII. János pápa engedélye hatalmazta föl Tamás erdélyi vajdát, hogy a Nógrád megyei Szécsényben templomot és kolostort emeltessen valamelyik kolduló rend számára, tizekét szerzetes részére. A választás a ferencesekre esett. Így kezdődött Szent Ferenc fiainak immáron 670 éves rendi élete a kis helységben. A templomot az Árpád-kori plébániatemplom helyére építették, 1334-ben a Szent Szűz tiszteletére szentelték fel.

Károly Róbert király 1334-ben városi rangra emelte a települést. Ekkor már állt a mostani szentély és a csodálatra méltó sekrestye - mely a középkori építészet gyöngyszeme -, és az emeleten lévő híres és nagyszerű Rákóczi-terem, ahol a nagyfejedelem a szécsényi országgyűlés idejére megszállt.

A kolostor a XV. században a szinte folyamatos építkezés során bővült. A szerzetesek nagy lendülettel fogtak hozzá a hívek lelki gondozásához. Iskolát nyitottak, a lelkipásztorkodás mellett kódexmásolással, s egyéb akkoriban szükséges iparral is foglalkoztak, a kolostor lakói szegényházat, kórházat emeltek a patak partján álló kápolna mellé. A kolostor 1451-ben tűzvész áldozata lett, majd egyidejűleg épült újjá a vár erősítésével.

A város 1552-ben került a török hódítók kézre, ekkor a régi várat újjáépítették, körülötte erős bástyarendszerrel, melybe a kolostor is belekerült. 1593-ban Szécsény és környéke ismét magyar kézre került, s kisvártatva az épületek újraépítése is megkezdődött.

A törökök 1663-ban újból elfoglalták a várost, a Historia Domus szerint a szentélyt dzsámivá, a templomhajót istállóvá, a sekrestyét pedig fürdővé alakították.

Sobieski János lengyel király seregei Szécsényt 1683-ban szabadították fel.  A török hódítók szinte a földig rombolták az építményeket, olyannyira, hogy 1689-ben Bárkányi János páter megérkezve Szécsénybe, hogy újrakezdje a rend letelepítését, ilyen látványról számol be: „A bozót, bürök és cserje rengetegein nem tudtunk áttörni. Kapával, baltával vágtunk magunknak utat a kolostorig."
     A templomot ezután többször is átépítették, míg végül 1733. május 25-én ismét fölszentelték. A főoltár és a mellékoltárok 1738-ban készült barokk fafaragványok. A diadalív mellett, bal felől áll Szent Ferenc oltára, melyet 1775-ben késztett Alter Antal pesti asztalos. Ehhez az oltárhoz fűződik tulajdonképpen a porcinkula-búcsú, amelyet itt a mai napig is nagy fénnyel tartanak meg a környék hívei és a környékbeli szolgáló papság.

Nagy csapást mért az ország kulturális fejlődésére II. József, mikor feloszlatta a szerzetesrendeket. Szécsényben 1784-ben fejeződött be az utolsó novíciát, míg II. József halála után újra meg nem nyílhatott. Mivel 1785-től újra a kolostor vezette a plébániát, ezért megmaradhatott ugyan, de a szerzetesi életet a rendeletek erősen korlátozták.

1797. augusztusában tűz ütött ki Szécsényben, mely majdnem az egész várost elhamvasztotta. A kolostor alsó részében a ferences testvérek nagy odaadással ápolták és bátorították a sebesülteket és a házukat elvesztett embereket.

A Napóleoni háborúk idején az egyházi értékeket királyi rendelettel lefoglalták. A szécsényi hívek a történtek után annyi pénzt gyűjtöttek össze, hogy azzal kiváltották a templom értékeit.

Az 1848-49-es szabadságharc idején sok testvér tevékenykedett katonai lelkészként. Ebben az időben a noviciátus ismét megszűnt Szécsényben.

1922-től a noviciátus újra Szécsénybe került. 1923-ban kezdték a kolostort és templomot rendbe rakni. Szent Ferenc halálának 700. évfordulójára új oltárkép készült, és a templom boltozatára felkerült az ország címere is. A II. világháborúban az épület több sérülést szenvedett.

Amíg a ferences atyák gondozták a szent helyet – 1950-ben elhurcolták őket, -, az újoncaikat - a novíciusokat – is itt nevelték.  A szerzetesrendek 1950-es feloszlatása és az államosítás után a kolostorban mezőgazdasági technikum és kollégium működött.

1989-ben a ferencesek újból visszatérhettek Szécsénybe, ahol a templomi szolgálatokat 1950-től 1989-ig világi papság látta el. A kolostor épületébent jelentős felújítási munkák kezdődtek. Jelenleg plébánia és a rendtartomány noviciátusa működik az épületben. Szécsényben ma a ferences család minden ága megtalálható.
     A főbúcsú augusztus első vasánapján van.

(Forrás: Ipolyvölgyi Németh J. Krizosztom: Búcsújárók könyve Novitas b. Kft. Balassagyarmat, 1991. 260.old. http://www.szecseny.ofm.hu)