Legyen
Szentmiseszándékok
Evangélium mindennap
Szüleim
Életige
Szécsény - Ferences templom és kolostor
Kedves Barátom
Honlap indul II.János Pál boldoggá avatásáról
Hirdetés
Való világ
Képek életünkből

Önkormányzati hírek
Ingyenes jogi tanácsadás
Kalász-hírek
Kolping Híreink
Híreink

Minden megmozdul

Máté evangéliumában (21,10) olvashatjuk, hogy Jézus jeruzsálemi bevonulásakor megmozdult az egész város. Itt valami készül, gondolhatták egykor az emberek. Az evangélista azt is itt írja le, hogy abban a pillanatban, amikor Jézus a keresztn kilehelte lelkét, „a föld megmozdult, a sziklák megrepedtek”. Nagypénteken ílyen természeti jelenségek irányították figyelmünket a Golgota felé, amelyen Jézus keresztje állt. A virágvasárnap megmozdult városi nép a föld megmozdulásakor megnyugszik. A nagy feltűnést keltő Jézus többé már nem él. Jézus ellenségei megnyugodhatnak, hiszen elérték céljukat. Húsvétvasárnap hajnalban azonban újra megmozdult a föld, s megmozdult a Jézus sírját elzáró kő. Jézus feltámadása óta a húsvéti napokban megmozdul a világ. Zarándokok tömege látogat Jeruzsálembe, hogy végig járja a szenvsdés helyeit, belépjen a Jézus sírja fölé emelt templomba és az utolsó vacsora termébe. Igen. Mozgásbe jön most is az éppen nem békés Jeruzsálem, de mozgásba jön a mi környezetünk is a szertartások és körmenetek által. Mi is elindultunk és elindulunk húsvét éjszakáján, hogy közösségben ünnepeljük Krisztus feltámadását.

A feltámadás hitünk egyik legnagyobb titka. Vajon mi áll ezen titok hátterében? Kinek köszönhető Krisztus feltámadása a halálból? A húsvéti szentmise kezdő imádsága pontos választ ad erre: „Feltámadtam, és veled vagyok! Kezedet rajtam nyugtatod: Csodálatos a te tudásod,alleluja!” Jézus mondja ezeket a szavakat a mennyei Atyának. Krisztus feltámadása egyértelműen az Atya cselekedete. Ő ajándékozott Fiának új életet. Még a halál, a kereszthalál sem szakíthatja el Jézust az Atyától. A feltámadás által Jézus újból az Atyával van. A kereszten átélte az Atyától való elszakítottságot, amit a halála órájában elhangzott szavak is jeleznek számunkra: „Istenem, Istenem miért hagytál el engem?” A feltámadás pillanatában pedig átéli, hogy újra együtt van az Atyával.

Mi következik ebből számunkra? Ha Krisztus feltámasztása az Atyának köszönhető, akkor neki hatalma van arra is, hogy minket is feltámasszon majd a halálból, megadva általa az Isten közeli élet lehetőségét.

A mai éjszakán talán semmi mást nem látunk, mint egy üres sírt. Azt látjuk, hogy a sírbarlang, amelybe Jézus testét elhelyezték, most üres. A követ elmozdító angyal megmutatta az üres sírt egykor az odaérkező asszonyoknak, ma pedig nekünk mutatja meg. A következő napokban  még ennéál is nagyobb élményben lehet részünk. Ugye emlékszünk arra, hogy az asszonyok kis idővel az űres sír látványa után,találkoznak a Föltámadottal.. Ettől kezdve már nem az üres sír látványa a hitük alapja, hanem az élőként látott Úr. Az előttünk álló Húsvéti időben mi is Jézust keressük. Nem csupán az üres sírt, hisz az már kevés számunkra. A feltámadt Üdvözítőt keressük, vele szeretnénk találkozni.

Egykor megmozdult a várois, megmozdultak az emberek. Most nekem kell megmozdulnom, nekem kell elindulnom, ha a feltámadás tanúja és hirdetője szeretnék lenni.

(his- től)

Együtt az idősekkel

(Anyák napi gondolatok)

Vissza az újság tetejére

Móra István: Édesanyámnak

Vissza az újság tetejére

Életige

„Ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te!” (Mk 14,36)

Jézus az Olajfák hegyén volt, a Getszemáni kertben. Elérkezett a várva-várt óra, egész életének kulcspillanata. Földre borult, és bensőséges bizalommal „Atyjának” nevezve Istent hozzá fohászkodott, hogy ne kelljen „kiinnia a kelyhet”[1], vagyis szenvednie és meghalnia. Azt kérte Tőle, hogy múljon el ez az óra, aztán mégis teljesen az Ő akaratára hagyatkozott:

„Ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te!”

Jézus tudta, hogy szenvedése nem a véletlen műve, és nem is egyszerűen emberi döntések eredménye, hanem Isten terve. Az emberek ítélik el és utasítják őt vissza, de a „kehely” Isten kezéből származik.

Jézus azt tanítja nekünk, hogy az Atya személyes szeretettel szeret minket, és mindannyiunkról van egy szeretet-terve. Ha hiszünk ebben a szeretetben és válaszolunk rá – ez ugyanis feltétel –, akkor Ő mindent a javunkra fordít.

Jézus életében semmi sem történt véletlenül, még a szenvedés és a halál sem. Ezt követte a Feltámadás, amit ebben a hónapban ünneplünk.

A Feltámadt Jézus példája fény kell, hogy legyen életünkben. Mindent, ami bekövetkezik, ami történik, vagy ami körülvesz bennünket, azt is, ami fájdalommal tölt el, tudnunk kell úgy látni, hogy az a minket szerető Isten akarata – vagy pedig megengedte, mert ezzel is szeret bennünket. Így minden értelmet nyer. Felfedezzük, hogy minden végtelenül hasznos: az is, ami érthetetlennek és abszurdnak tűnik az adott pillanatban, sőt az is, ami olyan halálos gyötrődéssel tölt el, mint amit Jézus is átélt. Elég, ha az Atya szeretetébe vetett teljes bizalommal Vele együtt ismételjük:

„Ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te!”

Az Ő akarata nem olyan, mint amilyennek sokszor gondoljuk: nem olyan elrendeltetés, amelybe bele kell nyugodnunk, különösen, ha fájdalmas; és nem is monoton cselekedetek szórványos ismétlődése életünkben. Az Ő akarata az, hogy éljünk, hogy örömmel adjunk hálát Neki az élet ajándékaiért.

Isten akarata az a hang, amely folyton megszólít és hív; az a mód, ahogyan Isten kifejezi szeretetét, hogy nekünk adja Élete teljességét.

Úgy lehetne legjobban ábrázolni, mint a Napot, amelynek a sugarai olyanok, mint az Ő akarata rólunk mindannyiunkról. Mindenki a saját sugarán halad, amely különbözik a mellette lévő sugártól, de mindegyik a Nap sugara, Isten akarata. Mindannyian egyetlen akaratot teszünk, Istenét, de ez mindenki számára különböző. A sugarak pedig minél közelebb kerülnek a Naphoz, annál közelebb kerülnek egymáshoz is. Mi is, minél közelebb jutunk Istenhez azáltal, hogy egyre tökéletesebben tesszük isteni akaratát, annál közelebb jutunk egymáshoz, amíg végül mindnyájan egy leszünk.

Ha így élünk, akkor életünkben minden megváltozhat. Ahelyett, hogy csak azok felé fordulnánk szeretettel, akik szimpatikusak, képesek leszünk odalépni mindenkihez, akit Isten akarata mellénk állít. Ahelyett, hogy a számunkra kedves dolgokat keresnénk, tudni fogjuk azt választani, amit Isten sugall nekünk. Ha próbálunk ráfeszülni az adott pillanatra vonatkozó isteni akaratra („amit te akarsz”), el tudunk majd szakadni mindentől, még önmagunktól is („ne az legyen, amit én akarok”). Így teszünk majd, annak ellenére, hogy nem az elszakadást keressük, hanem egyedül Istent; örömünk pedig teljes lesz. Elég, ha belemerülünk az adott pillanatba, és teljesítjük az Ő akaratát a jelenben, ezt ismételgetve:

„Ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te!”

Az elmúlt pillanat nem létezik többé, az eljövendő pedig nincs még birtokunkban. Olyan ez, mint az utazás a vonaton: azért, hogy célba érjünk, nem járkálunk fel és alá, hanem nyugodtan ülünk a helyünkön. Ugyanígy kell a jelen pillanatba helyezkednünk: az idő vonata halad magától. Istent csak a nekünk megadatott jelenben tudjuk szeretni úgy, hogy kimondjuk erős, teljes és aktív „igenünket” az Ő akaratára.

Szeressük tehát azt a mosolyt, amelyet adnunk kell, azt a munkát, amelyet el kell végeznünk, az autót, amelyet vezetünk, azt az ételt, amelyet el kell készítenünk, a tevékenységet, amelyet szervezünk, azt az embert, aki szenved mellettünk!

A próbatételek és fájdalmak sem tölthetnek el félelemmel bennünket, ha Jézussal fel tudjuk fedezni bennük Isten akaratát, irántunk való szeretetét. Sőt, így imádkozhatunk:

„Uram, add meg nekem, hogy semmitől se féljek, mert mindaz, ami történik, nem más, mint a Te akaratod! Uram, add meg, hogy ne vágyjak semmire, mert nincs kívánatosabb, mint a Te akaratod!

Mi az, ami számít az életben? A Te akaratod.

Add, hogy semmi ne csüggesszen el, mert minden mögött a Te akaratod van! Add, hogy semmi miatt ne helyezzem dicsfénybe magam, mert minden a te akaratod szerint van!”

 Chiara Lubich

Vissza az újság tetejére

Útravalóként

A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útrabocsátó hatalom így szólt:

Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra és ne hagyd a sötétben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tied. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki sem tiltja, de jaj neked ha magadnak tartod. Elbocsátottalak téged is, mint mindenkit. Felelős vagy minden emberért, aki veled él. El kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg.

Most eredj, és élj, mert a világ a tiéd!

(Hamvas Béla: A láthatatlan történetéből)