Gyökerekből megújuló nép
Nagyböjti útmuntató
"A mi kincsünk cserépedényekben van"
Rendkívüli gyereknapok.
Kolping hírek
Prohászka Ottokár, Magyarország apostola
Egyházközösségi Hírek
Cserkészek közt
József Attila:Bánat
Megbocsátás és gyógyító emlékezés
Csepel 2006.január 28.
Olvasói levél
KALÁSZ beszámoló 2005-ről
Temetői helyzetkép 2005
Érlelődik az életünk
Idézetek, humor

Mint azt olvashattuk az előző szám hírek rovatában, ismét lelki gyakorlattal nyitjuk a nagyböjtöt. Változás, megújulási igényét nem rejti véka alá sem a média, sem a szűkebb környezetünk. A mesterségesen keltett káoszban, a helyes útra találás elősegítéséhez ajánlom tisztelt olvasóink figyelmébe a tavalyi lelkigyakorlaton elhangzott gondolatokat:
Megújulni Isten nélkül nem lehet. Első feladatom, mielőtt szolgálatot teszek azoknak, akiket vezetek vagy akiket segítek, hogy szembe nézzek Istennel. A Vele való találkozás után már Mózes arca is ragyogott és tudta, hogy mi a jó és mi a rossz. Minden helyzetben szét tudta azt választani népe segítségére, olvashatjuk az Ószövetségi Szentírásban. Te sem vagy alábbvaló ember, mert ha megtapasztalod Isten szépségét, nincs aki, meggátoljon a jócselekedetedben. Tedd félre, tehát otthoni bajaidat és keresd Isten közelségét, biztosan előbbre jutsz. Mindig megkapod azt, amire a legnagyobb szükséged van. Kiegyensúlyozottá válik életed, ha folyamatosan ízlelgeted Isten dicsőségét, a sikertelen halászatot követően, hálóját hittel kivető Péter módjára. Olvasható ez a Szentírásban.  Ő mai szóhasználattal, mint fővállalkozó, aki fölvállalja a tömegek előtt a nevetségessé válást, hisz Jézusnak, és mint tudjuk az eredménye is meglett hitének.
Az eredmény (örök élet) végett tehát folyamatosan kell keresni a személyes Isten kapcsolatot, mert anélkül a vallási gyakorlataink sorát az üresség jellemzi. S ha úgy érzed nincs Isten élményed, tarts, önvizsgálatot s meglátod, ahol megjelenik Jézus, ott beindul az élet, mert Ő semmit sem vett félvállról.
Amit Isten kijelent az meg is történik. Bárhová is lapozunk a Szentírásban, erről győződhetünk meg. Akár a teremtéstörténetet olvassuk (Isten szólt és lett) vagy Noé esetén keresztül, a néma meggyógyulásáig (vedd ágyadat és járj). Tehát Isten szavával cselekszik. Ezt tudatosítja bennünk az a kijelentése, hogy ég és föld elmúlik, de az Én igém el nem múlik.
Megmutatja ezzel a helyes utat. Ezért kell gyakran és nem regényként a Szentírást. Mária módjára megszívlelni és kétely nélkül elfogadni, amit Nekem mond. (Legyen meg a Te akaratod). Nem okoskodni és nem kételkedni, mint Zakariás, kinek fizikai kételye lett az Isteni akarat megvalósulásáig tartó némaságának oka.
Alapkő az Élő Ige életünkben, mert mindanyuinknak szól. A múltból indulva átvilágítja a jelent és megmutatja a jövőt. Isten Igéje a történelmi dolgoktól független és érvényes. Túl mutat Önmagán a leírt eseményen, melyet nem homályosíthatnak el óriás plakátok, médiaördögök globalizálódás irányába terelgető sugallata, mégha a látszat olykor az Ő győzelmük képét is vetíti előre.
Szívleljük meg tehát a Próféta fájdalmas kérését”Bárcsak hallgatnál Rám Én népem”.
Ám a ráhallgatás az újjászületéssel kezdődik, amit Jézus a mélyen hívő zsidó Nikodémusnak is mondott. Ha nem születsz újjá, ne fogod meglátni Isten országát. Mivel a felszólítás egy embernek szólt, ami ma is igaz. Így személyenként kell eltelni a Szentlélekkel és akkor életkortól függetlenül, születünk újjá, ami a család és nemzet újjászületését is magával hozza. Természetesen ez csak az Isten szavának történő engedelmesség útján érhető el.

Az újjászületett ember jegyeit is jól láthatjuk:
·        Megbékélt (Nem másban keresi a hibát.)
·        Lelkiekben, szellemiekben örömhordozók
·        Étvágya van a Szentírás olvasására (Megnyitja az elmét)
·        Semmi sem szakítja el Jézus szeretetétől
·        Életre való, mert élete Jézus
·        Nem az anyagi javak motiválják

Az újjászületett emberből a mustármag módjára növekszik az érett egyéniség, akinek nem nyugtalankodik a szíve. Sem börtön (Mindszenty, Márton Áron), sem világi megvetés, sem liberális világkép nem téríti el a helyes útról. Nem válik reklámemberré, hiszen Őt nem az óriásplakátok a szappanoperák, a médiaördögök sugallata élteti. A saját lelke táplálja és formálja a testét, így stabilan áll a világi viharokban. Nem a külső körülmények határozzák meg Őt (ideológiák jönnek-, mennek), ezért egyedi és megismételhetetlen lény, aki sohasem válik konzumemberré.

Ezért mindannyiunkra vár az a feladat, hogy itt a nagyböjt kezdetén, kutassuk fel kik is, vagyunk mi személyenként. Milyen erkölcsi tőke rejlik mögöttünk? Az újjászületés útján járunk-e, hogy Isten azzá tehessen bennünket, akinek megálmodott?! Tudunk-e személy szerint felelősséget vállalni tetteinkért? Minden helyzetben meg tudom-e vallani magam, vagy mások mögé bújok a nehéz esetekben? Vajon mennyire vagyok nagykorú Krisztusban?!

Zárószóként csak annyit még, hogy az érett személyiség mindig képes megvallani magát. Olyan, mint a kő, amit már tapintással is meg tudunk különböztetni a rongylabdától. Ő alapja tud lenni a családnak, az egyesületeknek, az egyháznak és a nemzetnek egyaránt. Erre törekedjünk a kísértésekkel ma is bővelkedő 40 böjti nap során és törekvéseink eredményeként a megnyesett fa bőven termő hajtásokat, hoz világunknak.

Erdei Kolpingház, 2005. február 12-13.
emjé

40 nap arra,
hogy kiválogassam, mi fölösleges, haszontalan az életemben,
hogy ne elégedjek meg az éppen csak szükségessel a lelki életemben, a legszigorúbb minimummal a hitben,
hogy kiragadjam lelkemet a megszokásokból, a készen kapott gondolatokból, eszmékből és rányíljak az újakra,
hogy élesítsem tekintetemet s túlhaladjak az elkopottakon, áthaladjak az álarcok és szokások képernyőjén,
hogy megtisztuljak elvégezve a „nagytakarítást”,
hogy nézzek másokra, nézzek Istenre, hallgassam Krisztus szavát és hagyjam, hogy működjék bennem,
hogy átváltozzam,
hogy növekedjek az Evangéliummal,
hogy nagyobb teret adjak Istennek és másoknak.

(A. K.)

Pál apostol azt mondja: ez az én emberi testem, s ez a néhány esztendő, amit ajándékba kaptam itt: cserépedény .Ezt az én cserépedény testemet, Isten mennyei kincsekkel tölti meg. A földi élet csak keret. Ez önmagában csak lehetőség arra, hogy megtelítődjem, és amit kaptam, azt továbbadjam másnak. S minél többet adok tovább, annál többet kapok. Pál apostol ebben az Igében arra hívja fel a figyelmünket, hogy a tartalommal kell többet törődnünk, mert akkor érik az életünk, ha telik, ha telítődik egyre több, egyre gazdagabb isteni ajándékkal. Teljesen mindegy, hogy milyen hosszú valakinek az élete, -ha ez alatt az időtartam alatt telítődött kinccsel, mennyei tartalommal. Az Urat szolgálni, küldetésben lenni mindvégig. a küldetéshez való hűség, elvégezni mindazt, amire megbízást kaptunk, az Atya iránti engedelmesség -ez az élet tartalma. Az élet jelentőségét nem annak hosszúsága méri, hanem az, hogy a küldetését elvégezte-e valaki, vagy nem. Vallom, hogy Isten mindannyiunknak adott küldetést. A küldetés az a feladat, amit ott, ahova Isten állított, a legjobban tudunk elvégezni. Nem az a. különbség ember és ember között, hogy kinek mi a küldetése, hanem hogy ki hogyan végzi azt. Nincs rang- és értékkülönbség, férfi és nő, művelt és kevésbé művelt, rangos és kevésbé rangos között az Újszövetségben. De abból a szempontból nagy különbséget tesz a Biblia: hűséges-e a végzett küldetéshez, vagy nem. Küldetésként végzi-e azt, amit végez, vagy nem. Isten kincseket akar nekünk adni és az az életünk célja, hogy ezekkel telítődjék. Akkor nemcsak múlik, hanem telik az élet a számunkra. Akkor életté, kenyérré válunk mi is másoknak, és ilyen értelemben érett korban térhetünk majd a koporsóba, amint a maga idejében takaríttatik be minden gabona. A tartalom túléli a kereteket. Ilyen-e a mi életünk? Ezt a néhány évtizedet arra kaptuk, hogy telítődjünk. és másoknak adjunk. Kívánom, hogy cserépedény-életünk teljen meg olyan kincsekkel, amivel Isten teljessé akarja tenni életünket. Töltsön meg minket egészen Szentlelkével, szeretetével, erejével, Igéjével, hogy tudjunk áldássá lenni, s elvégezni a futásunkat örömmel.

Rendkívüli gyermeknap

„Rendkívüli gyereknap az bármikor lehet. A lényeg az, hogy tudjon róla minél több gyerek!" – énekli Halász Judit.

Kedves Testvérek! Bizonyára sokan értesültek arról, hogy községünkben január harmadikával Támogató Szolgálat kezdte meg működését és megannyi nemes feladatai között felvállalta a rendkívüli gyereknapok megszervezését is. Mit is takar ez a gondolat? És mitől rendkívüli? Hát attól, hogy még nem írunk májust, nemcsak egyszer van egy évben, illetőleg azért, mert azoknak a gyerekeknek és fiatal felnőtteknek szervezi, akikre eddig a községünkben – a Karitászon kívül - senki sem gondolt.

Kik ők: hát a fogyatékkal élni kényszerülő gyermekek, illetőleg fiatal felnőttek, akik örökre gyermekek maradtak.

Mivel sikerült őket boldoggá tenni:

• Szerveztek üvegfestéssel, színezéssel egybekötött délutáni programot
• Tanultak „virágkötészetet”, szőttek
• Volt farsangi báljuk is: élőzenével, fánkkal, jelmezzel és nagy-nagy boldogsággal
• A jövő héten pedig színházba megy a gyerekcsapat.

Bár egyik műsoron sem lehettem jelen, és sokan kérdezhetnék ezért: honnét tudom, hogy jól sikerült? Úgy gondolom, szinte mindenki életében előfordult már, hogy látott már „túlcsorduló boldogságot”. Ha egyszer valaki ilyet lát, annak nem kell leírni, hogy milyen az, egyszerűen csak felismeri. A felismerés pedig mérhetetlen boldogsággal tölti el.

A Támogató Szolgálat nemcsak a gyermekek megsegítésére jött létre, hanem minden rászoruló támogatására is. Arra biztatok mindenkit, hogy kérje segítségüket, hiszen egy időben jött segítség megakadályozza, hogy egy önként vállalt 24 órás szolgálat a hosszú évek elteltével teherré váljon. Nem váltja ki a családtagot, de egy lélegzetvételnyi időhöz juttatja, miközben egy hivatásos ápoló maximálisan ellátja feladatát.

Egy chilei költőnő ekképp vélekedik a szolgálatról:

„Ne hidd, hogy csak a nagy szolgálat érdem. Az apró szolgálat öröme is létezik, például amikor meglocsolod a kertet, rendet raksz a könyvek között, vagy megfésülöd egy kislány kócos haját! Ne hidd – tévesen – hogy szolgálni a kis emberek dolga. Az életet adó Isten is szolgál, s joggal mondhatjuk így: Ő, aki szolgál.

Naponta néz a kezünkre, s kérdezi: szolgáltál-e? Kit? Egy barátot? Szerettedet? Idegent?
Köszönöm, hogy megengeded, hogy szolgáljalak.”

Fábiánné Csejk Erika

Kolping Hírek

Éves közgyűlésünket február 10-én tartottuk több mint hatvan testvérünk megjelenése mellett. Beszámoló hangzott el a mögöttünk hagyott év eseményeiről, melynek élére a szerda esti felnőtt – Máté Evangéliumát elemző – katekézise került. Természetesen nem mentünk el a Vadkerti Harangokban is közölt programok rövid elemzése mellett sem. Kiemelt tétele volt a tavalyi év gazdálkodását vetített diagrammok kíséretében bemutató mérleg, ahol látható volt a tagdíj elmaradások miatti tartozás is. Megjegyezni kívánom, hogy a felnőttek által befizetett évi 4000 Ft-ból 2400 Ft-ot a szövetség felé kell utalnunk. Tehát, ha valaki nem fizetett és tagként van nyilvántartva, azok után a nálunk maradt részből kell azt állni, ami természetesen a működési körülményeket nehezíti.

A 2006-os programokról készített rövid áttekintés élére is a lelki programok kerültek. Az ifjúsági és felnőtt hittanok aktivitása, a helyi és térségi egyházi rendezvényeken történő buzgó megjelenés, hogy plébánosunk bevezetőben elhangzott szavait idézzem, hasonlít ahhoz a vesszőhöz, amelyet a pusztai vándorlás során Mózes a keserű vizű forrásba dobva ihatóvá teszi azt az Őt követők számára. Természetesen most sem maradnak el a különböző sportesemények, közös névnapok, bálok és nyári kirándulások, melyekről folyamatosan tájékozódhatunk a Vadkert Harangokból.

Tagságunk személyi összetételének helyesbítő feladata is van az éves közgyűlésnek. A Dombai család, az alapszabályhoz igazodó módon bejelentette távozását közülünk. Köszönjük nekik, hogy a velünk töltött időben színesítették a közösség életét, és sok sikert kívánunk további életükhöz. Örömteli, hogy Csernák János, Holman László és családja, valamint Holman Diána személyében új és eddig is aktív tagokkal gyarapodott a közösség. Isten hozta Őket.

A nemzetközi focibajnokság szervezőinek sikerült időpontot szerezni hagyomány teremtő rendezvényüknek. 2006. április 29-i időpontban a balassagyarmati sportcsarnok ad otthont az Érsekvadkert hírnevét öregbítő eseménynek. A lebonyolításban segítőket és SZPONZOROKAT szívesen fogadnak, hisz közösen minden könnyebb.

6 apartmanban, 30 személy számára kedvezményes, balatonfenyvesi üdülési lehetőség kínálkozik ismét, melyre 2006. február 27-ig lehet jelentkezni Beke Lászlónál. A lehetséges üdülés időpontja 2006. június 16- 23.

Száz évvel ezelőtt iktatták be a székesfehérvári püspöki szolgálatba Prohászka Ottokárt, a szentéletű és kimagasló műveltségű polihisztort, aki nemcsak pap volt, nagy hatású lelkipásztor, hanem politikus, tanár, lelki vezető, író, költő híres szónok, és – nem utolsó sorban – püspök. De mindezek előtt: Magyarország apostola, aki egész életében azért fáradozott, hogy szabadulást hirdessen a foglyoknak, és gyógyulást a megtört szívűeknek.

Prohászka Ottokár ma is példakép, hiszen nemcsak a krisztusi irgalom volt a sajátja, hanem egy folytonosan, a részletekben is cselekvő szeretet. Már esztergomi spirituálisként is kivette részét a szociális munkából, rendszeresen látogatta az „Aggok házát” a beteg és magányos rászorulókat. Másrészt magatartásának, gondolkodásának nagyvonalúsága abban is megmutatkozott, hogy már 10 évesen, losonci diák korában az a terv foglalkoztatja: „Én pedig hivatásomat abban fogom látni, hogy a magyar nép állapotán segítsek.”

Székesfehérvári megyéspüspökként is számon tartotta a város szegényeit, betegeit, haldoklóit, személyesen szolgálta őket, de sugalmazta és életre segítette a Farkas Edit által alapított Szociális Missziótársulatot, és írt többek között a szociális érzékről, a „szociális föladatokról”, a szociális kérdésről, az evangélium és a szociális fejlődés kölcsönhatásáról, a „ katholikus patronázsról”.

Prohászka mint fiatal pap 1882-ben, Magyarországra hazatérőben Szent Ferenc sírjánál Assisiben megfogadta, hogy egész életében a szegények pártfogója lesz. Ez a prófétai előrelátással tudatosan vállalt elkötelezettség haláláig meghatározója, legszemélyesebb magatartásán túl, papi, lelkivezetői, irodalmi és közéleti tevékenységének. Sok más kortársával szemben felismerte, hogy a szociális kérdés a társadalmi fejlődés hozta valóságos probléma, valóban társadalmi igazságtalanság okozta feszültség.

Megfontolásra ajánlott néhány gondolat Prohászka Ottokár Így éljetek című gondolatgyűjteményéből:

·         „Reggel: :Az igazi nemesség – a Krisztusszolgálat. Tehát Istennek szolgálni dicsőségem, örömöm, erőm. Jézus nevében járok szerető szívvel végig a világon.

·         Ott kinn az élet sodrában: Lelkem mécses, tehát világít; szívem tűzhely, tehát melegít.

·         Ha elsötétül körülöttem a világ: Legyetek olyanok mint a madár, mely alól ha kivágják a fát, nem zuhan lehet, hanem még magasabbra repül.

·         Az én legnagyobb munkám: Önmagunk kialakítása; hogy az ember ne legyen tárgy, hanem személy. Mindezt a Jézus erejével. A szép erkölcs a legnagyobb remekmű.

·         Az én feladatom: Sugározd ki a virágos, illatos lelket; a világ azt a színt ölti, melybe öltözteted.

·         Este: Mennyivel lettem jobb, több ember? A lélek mily motívumát állítottam bele a világba? Nem voltam-e kontára önmagamnak? Szomjaztam-e lelkeket Istennek? 

Futtam, mint a szarvasok, lágy bánat a szememben. Famardosó farkasok űznek vala szivemben.	Farkas leszek, takaros. Varázs-üttön megállok, ordas társam mind habos; mosolyogni próbálok.
Agancsom rég elhagyám, törötten ing az ágon. Szarvas voltam hajdanán, farkas leszek, azt bánom.	S ünőszóra fülelek. Hunyom szemem álomra, setét eperlevelek hullanak a vállamra.

Nagy öröm, hogy 2006. január 18-án templomunkban ismét együtt imádkozhattunk a balassagyarmati evangélikus és református testvérekkel. Nem kis áldozat részükről, hogy vállalják az utazás fáradságait is, hogy lelkészeik és papjaink jelenlétében osszák meg velünk azon kincseiket, melyeket a moly nem képes megrágni. Ilyen kincs volt az is, hogy sok keresztyén testvérünk már az imaórát megelőző szentmisénken is jelen volt. A valódi kincsre jellemző, hogy él benne a továbbadási vágy, ami az azóta történt beszélgetések során az Ő rendezvényeikbe történő bekapcsolódásban kezd kikristályosodni.

Ennyi bevezető után nézzük át, miről is szólt az az este. Az elhangzottak mennyire váltak és válnak életelemeinkké? A tanítás szentírási alapjául Máté „Hányszor kell megbocsátanunk” Jónás próféta „Ninive bűnbánata” és János „Én nem ítéllek el téged” gondolatkört tartalmazó részei szolgáltak.

A múlt bűneinek elismerése, a megbocsátás kegyelme és a megbékélés emelkedett az este központjába azáltal, hogy közösségeink kapcsolataikban ma is hordozzák a múlt gyarlóságainak és bűneinek maradványait. Az egyes sebek már begyógyulóban vannak, mások pedig ma is a fájdalom és megosztottság okozói. Szembenézni a múlttal nem könnyű. Ez mind az egyének, mind pedig a közösségek részéről őszinte önvizsgálatot igényel. Csak így uralkodhat szíveinkben és kapcsolatainkban Krisztus békessége.

Jónás arra hívja fel Ninive népét, hogy őszintén vallja meg önzését, a jóság iránti érzéketlenségét és erőszakos cselekedeteit. Üzenetét az egész városhoz, annak minden lakójához intézi. Mindannyiuknak meg kellett térni gonosz útjaikból, erőszakosságaiktól.

János evangéliumi része rámutat arra, hogy a farizeusok és írástudók kizárólag a parázna asszony bűneit látják és múltjával azonosítják őt, mint ahogyan mi is tesszük azt több esetben. Ugyanakkor nem hajlandók (sokszor mi sem) arra, hogy saját múltjukat és bűneiket elismerjék. Jézus minket is arra hív, hogy ne vessük az első követ, ne gyakoroljunk (nem is a mi dolgunk) ítéletet mások felett és a benn szereplő személynek szóló felhíváshoz kapcsolódóan mi se vétkezzünk többé.

A bűnbocsánat mérhetetlen. Isten kimeríthetetlen kegyelméből nemcsak hétszer, hanem hetvenhétszer lehetséges és szükséges az egységkereső úton arra kapunk hívást, hogy Istennek e végtelen kegyelméről tanúskodjunk.

Visszagondolva az elmúlt évek közös imaóráira, még ha tudatlanul is, de az utolsó sorok által vázolt útra lépés esete sejlik fel bennem. Főként, ha a folytatásra nem kell újabb évig várni. Rajtunk is múlik…

„ krónikás”

„Mielőtt gitárt veszel a kezedbe, tedd fel magadnak a kérdést: szereted-e azokat, akiknek énekelsz? Mert e nélkül csak zengő érc és pengő cimbalom leszel. Ha valamit felvállalunk és valamit kiteszünk az életünkből, a szívünkből, akkor vissza fognak kérdezni, hogy mi van bennem és mi van e mögött. Rajtam keresztül az Isten nagy munkát visz végbe. Meg kell próbálnom hitelesen élni, és amit énekelek, azt élni is akarom.”

/Sillye Jenő/

Mikor először mentünk Csepelre a Kolping Zenei Napokra, az csak egy jó bulinak tűnt,  szerintünk profi módon énekelt dalainkból vittünk néhányat. Már akkor kitűnt, milyen sokszínű ez a nap. Nem egyházi jellegű, nem világi jellegű, mégis mindkettő békésen megfér egymás mellett. Rendkívül jó, hogy nem templomban rendezik, hiszen oda néhány produkciót nem lehetne bevinni, persze nem a minősége, hanem a stílusa miatt. Viszont itt a Kolping házban csupán a jelenlévők hozzáállásán múlik az, miként hangzik el egy egyházi ének.  

Az évek alatt egyre inkább bebizonyosodott, hogy ez nem csupán egy jó buli. Magas színvonalú, művészi előadások mellett jó látni a kisebbek próbálkozásait, s évek múlva jó lesz látni azt, hová jutottak el sok-sok munkával.

Ha szeretjük azokat, akikhez megyünk, adni is akarunk valamit. Általában ez a legnagyobb gond, hogy mit. Mi ebben az évben Sillye Jenő dalaiból válogattunk néhányat, s a dalok és imák az Oltáriszentségre irányították figyelmünket. Fiataljaink gitárral, kislányaink furulyával, fuvolával kapcsolódtak a felnőttek énekéhez, melyet Csernák János művész úr szövegmondása húzott egyre fölfelé. Minket is meglepett a mély csend, mely szavai alatt betöltötte a termet. S bízunk abban, hogy üzenetet közvetíthettünk az ottlévőknek. Ugyanakkor nekünk is volt módunk el-elgondolkodni ezen az üzeneten.  

Öröm volt hallgatni a csepeli fiatalok templomi kórusát. Jó volt átélni lelkesedésüket, sok munkájuk eredményét. A sláger persze a country zenét előadó együttes volt, nagyon nehezen tudtak lemenni a színpadról, annyi vastapsot kaptak. A szólisták között voltak kezdők, gitárral, citerával, akik megénekeltettek, és művészek, akik elámítottak minket.

S mindezt egy hatalmas énekléssel egybekötött vendéglátás zárta, melynek kedves színfoltja volt, hogy a hegedűművésznő milyen örömmel játszotta a népdalokat és a magyar nótákat gitárosunkkal együtt.  

Ha szeretünk valakit, adni is akarunk neki. Mi igyekeztünk örömet és gondolatainkat vinni, s nagyon megpakolva, sok-sok ajándékkal értünk haza. Nem kézzelfogható ajándékkal, hanem azzal, hogy minket is szeretnek.

Érsekvadkerti Kolping Család

Olvasói levél