A szakdolgozat témájául Érsekvadkert nagyközség vallási hagyományainak a bemutatását választottam. Érsekvadkert, a vadkertiek sorsa érzelmileg is közel áll hozzám, hiszen itt lakom. Szüleimtől, nagyszüleimtől, de főképp az idősebb emberektől sokat hallottam arról, hogy milyen vallásos élet folyt és folyik ma is a községben. Sajnos, az idősek elhalálozásával nagyon elhalványul ezeknek a hagyományoknak a tisztelete.
Ezért, ha majd, mint hitoktató gyerekekkel foglalkozom, szeretném számukra is ismertté tenni azokat a hagyományokat, amelyeket most szakdolgozatomban leírok.
A szakdolgozat három nagy téma köré csoportosul. Az első rész a község szakrális emlékeiről és tárgyairól szól, amely nagymértékben meghatározza a falu vallásosságát és lelki életét.
A dolgozat következő része azt mutatja be, hogy milyen búcsúk, körmenetek és szertartások által élik meg az itt lakók hitüket és kerülnek közelebb Istenhez. Mennyire valósul ez meg a faluban és mennyire tudnak tanúságot tenni a többi ember előtt.
A harmadik rész pedig arról szól, hogy ezt a tanúságtételt hogyan tudják búcsújárásaik során kifejezni. Összehasonlítva, hogy az ősök és a mai ifjúság hogyan készül, és hogyan vesz részt nagyobb búcsújáró helyeken, konkrétan Mátraverebély-Szentkúton.
 
1. Rövid áttekintés Érsekvadkert történetéről

Érsekvadkert (1905 előtt Vadkert) Nógrád megyében található a Lókos patak mentén a Nógrád-Honti síkságon, Balassagyarmattól délnyugatra a 22. számú főút mellett.
Nógrád megye legrégibb helységeinek egyike, már jóval a tatárjárás előtt fennállott. 1227-ben az esztergomi érsek vadaskertjeként említik , amelyet IV. Béla ajándékozott neki. Az érsek udvarnokai lakták. A török időkben, majd a kuruc-labanc harcok során lakossága megfogyatkozott.
A középkorban három helység volt a mai Érsekvadkert helyén. Felső-Vadkert a mai község nyugati részén feküdt. Itt 1860-ban a tagosítás után a földek művelés alá kerültek, szántás közben megtalálták a régi helység templomának alapfalait is. Alsó-Vadkerten, a mai község keleti kijáratánál fekvő egykori területen is bukkantak régi házak falaira. Közép-Vadkert a mai község területén helyezkedett el.
Plébániája ősi eredetű, 1283-ban plébánosa Kylianus. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék Albert plébánost említi.  A Pázmány-féle összeírás a nógrádi főesperesség plébániái közt sorolja fel Vadkertet.
1710. január havában császári had szállta meg a helységet és körülsáncolta magát. Január 22-én a kurucok és a császáriak között a II. Rákócszi Ferenc személyes vezérlete alatt vívott romhányi csata – mely a kurucok vereségével végződött – részben e helység határában folyt le. A török hódoltság megszűnésétől 1848-ig az esztergomi érsek földesúri hatósága alá tartozott. A település egyik dűlőjét sírpataknak nevezik, mert - amint azt Kiss István plébános a Historia Domusban leírja – Heister a kuruc lovasság egy részét ere az akkoriban ingoványos terüéetre szorította, és ott lelték hősi halálukat, vérükkel pirosra festve az ott folyó patakot. Erre mondták: „sírjatok patakok”, ezért maradt fenn a név. 
Az 1688. Évi canonica visitatio már a mai tmplomról tesz említést, mely szerint: „… a templom nagy, a szentély és a sekrestye fölött boltozat, a hajót festett famennyezet fedi, amely virágokkal és alakokkal van díszítva. Az ülőhelyek és az új kórus is választékos ízléssel van kifestve”,  ez a templom 1710-ben leégett, 1731-ben új boltozatot kapott, ekkor kápolnája is van az épület jobb oldalán. A mai templom 1743-ban Eszterházy Imre esztergomi érsek-kegyúr támogatásával nyeri el mai formáját.  Ő építette újjá az immár barokk templomot, amely a község középppontjában áll.
Tornya háromemeletes, barokk, bádog hagymakupolával fedett. A római katolikus templom védőszentje Szent András apostol .
A község vallási megoszlását tekintve legnagyobb arányú a római katolikus hívők száma . Ez minden vallási ünnepen megnyilvánul, hiszen ilyenkor zsúfolásig megtelik a templom, az Isten háza.
A mai fiatalok vallási élete is örvendetes, hiszen az iskolai hitoktatáson túl négy hittancsoport (bármálkozási előkészület, 2 ifjúsági hittan és egy felnőtt hittan), és egy cserkészcsapat működik a faluban, amely példásan részt vesz a vallási ünnepek szervezésében is.

2. Érsekvadkert vallásos emlékei, tárgyai

A vallásos emlékek, tárgyak nagy mértékben meghatározzák minden korosztály, csoport vallási életét, amelyek között első és legfontosabb a liturgia színhelye a templom. 

2. 1.  A templom világa

„Templomnak azt az istentiszteleti célra szánt, szent épületet nevezzük, melybe a hívőknek joga van belépni az isteni kultusz – főként nyilvános – gyakorlása céljából.” 
A latin templom szó alapja a görög kivágni, kihasítani, elválasztani jelentésű ige, amely eredetileg elrekesztett helyet jelölt, hogy Isten számára hajlékot emeljenek.  A kereszténység kezdeti szakaszában nem használták ezt a pogány kultuszokra emlékeztető: „emberi kéz emelte” templom  kifejezést.
A keresztény liturgia épületei olyan házak, amelyekben az imádkozó, ünneplő közösség, az Egyház gyülekezik az Úr titkainak ünneplésére.
Az első keresztények felfogása szerint nem az épület szenteli meg az istentizstelet közösségét, hanem e helységek a méltóságukat a megszentelt közösség jelenlétéből, az ünneplésben jelenlévő Úrtól , valamint magától a szent titkoknak az ünneplésétől nyerik. Ha a kultikus helyek, mint szentélyek nem is tartoznak a keresztény liturgia lényegéhez, mégis az istentiszteleti összejövetel előnyére szolgál, ha vannak ilyen sajátos gyülekezési helységek, amelyek az ünneplést segítik, gazdagítják. Jézus a templomba, mint az Istennel való találkozás kivételes helyére ment fel. Számára a templom Atyjának hajléka, az imádság háza. 
 
Így van ez községünkben is, ahol a templom a legfontosabb közösségi színtér, amely összetartja a hívő népet. Ezért nem meglepő, hogy templomnál elhaladva azt köszönéssel illetik: a parasztember kalapot emel, az asszonyok keresztet vetnek. A templom fenntartásáért pedig olykor vállalják a legnagyobb áldozatot is.

2. 1. 1. Az érsekvadkerti római katolikus templom

A templom a falu középpontjában épült. Az érsekvadkerti római katolikus templomot 1743-ban építették, barokk stílusban. Ezt bizonyítják a templom márványtáblái.  A település katolikus temploma természetesen a vallásos életnek és kultuszoknak legfontosabb színtere. A templom boltozatát az oltár felett freskó díszíti, melyen bibliai jelenet,  és a négy evangélista van megfestve. A padok mellett és a főoltárnál szentek szobrai, képek, gyertyatartók, virágok díszítik a templomot.
Jézus, Mária és a szentek szobrainak, képeinek tiszteletadás céljából való elhelyezése jogos és hagyományos. Mértékadó szempont azonban, hogy megfelelő rendben, mérsékelt számban legyenek elhelyezve, és nemes szépség jellemezze. A Codex Iuris Canonici a szentek tiszteletéről így szól: „Meg kell őrizni azt a gyakorlatot, mely szerint a templomokban szentképeket tesznek ki, hogy a hívők tiszteljék őket, mégis, mérsékelt számban és megfelelő rendben helyezzék ki azokat, nehogy a keresztény népben csodálkozást keltsenek vagy kevésbé helyes áhitatnak adjanak tápot”.  Ez a rend és szépség figyelhető meg templomunkban, ahol nincs zsúfolásig tele szobrokkal és képekkel. A főoltár képe, amely a XIX. század végén készült Szent Andrást a kereszttel ábrázolja.  A képet Vasary nevű festő készítette klasszicista stílusban 1686-ban.

2. 1. 1. 1. A templom szobrai

A szentélyben található két szobor, a jobb oldalon Jézus szíve szobor, bal oldalán a Szűzanya szobra áll. A Szűzanyát különleges tisztelet illeti meg. A nő égi minta szerinti ideálja Szűz Mária, a palócok „Máriácská”-ja. Valami különös, bensőséges tisztelettel, szeretettel, közvetlen bizalommal fordulnak az Istenszülő Szűz Máriához, a legédesebb édesanyához, Magyarok Nagyasszonyához, betegek gyógyítójához, özvegyek és árvák pártfogójához, bűnösök menedékéhez, foglyok szabadítójához. A pap nélkül, előimádkozók vezetésével tartott ájtatosságokon Mária van a középpontban, noha e kultusz voltaképp elválaszthatatlan Jézus vallásos tiszteletétől. A II. Vatikáni zsinat tanítása a Boldogságos Szűz tiszteletéről így szól:  
„Szűz Máriát minden angyal és ember fölé magasztalta fel az Isten kegyelme. Ezért méltán becsüli meg őt az egyház sajátos tiszteletével, mert ő az Isten szentséges anyja, és mert részese volt Krisztus misztériumainak.”  Ilyen ájtatosságot szoktak végezni a vadkerti hívek minden hónap 13-án a Fatimai Szűzanya tiszteletére. A szentmise előtt imaórát tartanak, amelyen szép számmal vesznek részt a hívek, hogy köszöntsék a Szűz Máriát és kérjék az ő közbenjárását.  
Szentek szobrai még a templomban: Szent Erzsébet, Szent Rita, Szent Teréz, Szent József karján a gyermek Jézussal, Szent Antal, valamint Szent Anna a kis Máriával.  Valamennyi szent ünnepén a szép virág és a gyertya jelzi az illető szent ünneplését.

2. 1. 1. 2. A templom fogadalmi ünnepe

Érsekvadkerten külön templomi szoborban és szentélybeli falfestményen  örökítették meg az 1870-es évekbeli állatvészkor történteket. A Loyolai Szent Ignác napján, amely július 31-én van, abbamaradt vész után a helyi nép örök időre megfogadta, hogy e napon nem végez munkát, hanem ünnepet tart. Szent Ignác szoborábrázolása az erről szóló pecsétes papírtekercset tartja a kezében, a falfestményen pedig olvasható is e fogadalom (((„Örök időre megfogadjuk))). Ily módon Isten házának és tágabban a település egészének ünnepei, a templom- és fogadalmi búcsúk évről – évre a lakosság isteni büntetéstől való oltalmazását, békéjének biztosítását szolgálhatták. Loyolai Szent Ignác ünnepén ünnepi szentmise van, amelyen a hívek emlékeznek fogadalmukra, és e napot betartják, hogy nem végeznek semmilyen munkát.

2. 1. 1. 3. A falakon lévő egyéb ábrázolások

A templom falai sem maradtak üresek, a keresztet vivő Krisztus utolsó útjának legendás állomásait, stációit ábrázoló képeket (stációkat) függesztettek rájuk.  A keresztút kifejezés jelenti magát az áhitatformát, és ugyanakkor az ebből a célból létrehozott ábrázolásokat is. Az egyház életének második évezredében a keresztes háborúk Európa figyelmét a Közel-Kelet felé irányították, általuk a Szentföld, Jézus életének és szenvedésének színhelye ismertebbé vált. Az a tény, hogy a pogány térhódítás miatt a zarándokutak szinte lehetetlenségnek bizonyultak, csak fokozta az emberek vágyakozását. A középkori rmberek lelkiségében az első évezred fenséges, trónoló Krisztusa fokozatosan átalakul az emberként szenvedő, a részvét és együttszenvedés érzését kiváltó „fájdalmak Emberé”-vé. A Szentföldről visszatérők igyekeztek megörökíteni a látott szent helyeket. A keresztutak tehát előbb a Jézus szenvedéseit megörökítő jeruzsálemi szent helyek épületbeli, templomon kívüli ábrázolásai voltak. Az ún. állomások száma még nem alakult ki. Rómában, pl. a hét nagy stációs templom mintájára Jézus hét elesését tisztelték. A 14-es stációra rögzítés 1584-ben történt egy Adrichomius nevű pap Jeruzsálemet leíró könyve alapján. A keresztutat elsősorban a ferencesek terjesztették. A terjedést elősegítette az is, hogy a XVII. Század végén XI. Ince pápa azoknak is nagy búcsúkat engedélyezett, akik Jeruzsálembe ugyan nem tudtak elzarándokolni, de a ferencesek templomában végigjárták a keresztutat az egyes stációk előtt. Valójában tehát a XVIII. Század első felében az áhitat iránti igény és a búcsúnyerés szándéka hozta be a templomokba a keresztút állomásait. XII. Kelemen pápa minden templomban engedélyezte a keresztút felállítását, az állomások számát 14-re rögzítette és megáldásukat, mint a jeruzsálemi szent helyek őreire, a ferences atyákra bízta. Az áhitatformának nagy elterjedése a XVIII. Századra esik, amikor az állomások ábrázolásait elsősorban az augsburgi rézmetszők sokszorosítják és terjesztik. Megjegyezhetjük, hogy az újszövetségi szenvedéstörténet eseményeiből merítő állomások között van egy, a Veronika alakja, mely apokrif eredetű. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a 14 stáció búcsúval történő ellátásához nem kellett okvetlen képi ábrázolás, elég volt 14 kis fakereszt. A nép azonban igényelte a vizuális ábrázolásokat. A XIX. század végéig a keresztúti állomások ábrázolásaiban inkább a történeti, narratív ábrázolás volt szokásban. A XX. században sem csökkent a keresztutak kedveltsége és bőséges teret nyújtottak a művészek, vagy többször inkább mesterek kivitelezéseinek. Mert a keresztúti stációk anyagára, formájára semmiféle megkötés nincs.
A falon helyeztek el táblákat is az előtérben. A hajó két oldalán függnek egymással szemben, vörösmárványból készültek. A bal oldali – már említett – tábla a templomépítés dátumáról árulkodik, vele szemben a táblán ez áll:
D. O. M
HOC SUB SALUTIS SIGNO
SALVATOREM EX PECTANT
EXUVIAE
SUSANNAE VILT NATAE ZAVODAY
IN CRYPT ECCL. VADKERT
A. C. 1769
Recondital
POSUIT
GENITRICI SUAE GRATUS
JOS. VILT
PAR OLIM VADKERT V. A. DIAC
SZETSENY

2. 1. 1. 4. A templom ablakai és más felszerelések

Az üveggyártás fejlődése járult hozzá az ablakfelületek megnagyobbodásához. Templomunk ablakainak, melyek alul rézsűsen kiképzettek, nagyméretű, szimpla, színes üvegei vannak. Az ablaküvegek szentek mellképeit ábrázolják. A szentté avatott magyar királyok – Szent István, Szent László – alakja mellett szerepel a tisztaságot jelképező Szent Imre királyfi is. A többi üvegen a kövelkező szentek láthatók: Szent Péter, Szent Pál, Szent Erzsébet, Szent Gellért, Szent Adalbert, Szent Margit és Boldog Gizella.
Rengetek terítő, és gyertyatartó teszi még szebbé a belső teret. A terítők léte nagyrészt a Rózsafűzér-társulat adományainak köszönhető.

2. 1. 2. A Szentháromság szobor és a Lourdes-i barlang

A templom mellett található a Szentháromság  oszlop, amely ro-mantikus stílusban épült 1865-ben. Sziklatalapzaton, téglaalakú tal-pazat ezen felfelé keskenyedő pilléren puttókkal díszített felhőgomo-lyagon Jézus és az Atyaisten. Fejük felett a Szentlélek galamb alakjában.
A Lourdes-i barlang  a templom bejáratával szemben található. A barlangot 1954-ben állították az érsekvadkerti hívek „Szűz Mária tiszteletére”. Benne Szűz Mária álló szobra és egy térdelő női alak található, valamint az alakok körül kis táblácskák „Szűz Máriának hálából” felirattal. A barlangot a Rózsafűzér-társulat egyik tagja gondozza. Legfőképpen Úrnapjakor és a húsvéti időszakban tartja nyitva. Ugyanis a virágvasárnapi barkaszentelés a barlang előtt zajlik le.

2. 2. A keresztek szerepe az Egyház liturgikus életében

A katolikus templomnak és katolikus tájnak legjellegzetesebb szakrális ismertetőjele a kereszt, a feszület Krisztus megfeszített testével, továbbá az egyszerű kereszt, melyen nincs corpus, legfeljebb fölírások.
 
A feszület a megváltás emlékjele a főoltár liturgikus, tehát elmaradhatatlan, előírt tartozéka, amelyet sem kép, sem Krisztusszim-bólum nem helyettesíthet.

2. 2. 1. Útszéli keresztek

Az egész katolikus Európában, így hazánkban is nagy számmal állnak útszéli keresztek. Keresztet általában családok, vallási társulatok, helységek emeltek jámbor elhatározásból, fogadalomból. Kint a határban, rendesen útkeresztezésnél állították őket.
A kereszt mellett elhaladva hívő parasztok megemelik a kalapjukat, az asszonynép pedig keresztet vet.
A község határainak keresztjeit 30-40 évvel ezelőtt látogatták gyakran és egyéni ájtatosságok színhelye volt. Valamint a Patak nevű falu irányában lévő keresztig vonult el a feltámadási körmenet. A határbeli keresztek közül kettő a falu határát jelzi a mai napig. Ilyen határbeli kereszt található még Balassagyarmat irányában és a Lókos-patak Gát-hídjánál. A Gát-hídjánál kb. 30-40 éve szőlősgazdák borospincéi sorakoztak. A szőlők és Isten tiszteletére egy keresztet állítottak, ahol mindig megemelték kalapjukat. A határ menti keresztnél nagyböjt minden péntekén keresztúti ájtatosságot végeznek, mind a mai napig. Szent kereszt felmagasztalásának az ünnepén is elmennek a kereszthez, és rózsafűzért imádkoznak.
Az utak, utcák keresztjeit fogadalomból, hálából, gyógyulásért vagy tiszteletből állították. A keresztek gondozását egyének vagy családok végzik. A kereszteknek a község lakói külön nevet adtak és a mai napig így emlegetik őket. Ezek a nevek azonban nem az állítandó nevével egyeznek meg.
A Bera keresztet  fogadalomból állíttatta két szülő. Ugyanis 1945-ben két fiukat elvitték a háborúba és fogságba estek.
 
 A szüleik megfogadták, ha épségben hazaérnek, akkor keresztet állítanak. A fiúk hazatérte után 1946-ban elkészülta kereszt a következő felirattal:

Isten dicsőségére
Emeltették
Nagy István
és neje
Boda verona
1946.
A Balácai keresztet Bíró József nagyapja készítette  gyermekáldás miatt.
A Vadrác keresztet  beteg ember gyógyulásáért állították. A Rákóczi u. 94.szám alatti ház előkertjében helyezkedik el a kereszt, a következő felirattal:
Az Isten dicsőségére
Emeltették
Csernák Ilona
És
Bosó Mária
1898

2. 3. Szentek szobrai a faluban és magánházaknál

Az utcákon, tereken, magánházaknál találkozhatunk szentek szobraival.
A szentek szobrai közül a községben a legismertebb a Nepomuki Szent János  szobor. Körülbelül a XIX. század vége felé állították a vihar, a szélvész, a villámcsapás elűzésére, megelőzésére. Ugyanis a faluban nagy szélvész, vihar tört ki egy alkalommal. Ekkor meghúzták a Kálvária harangjait és elcsendesedett a vihar.  Ennek az eseménynek a hatására állították a szobrot.
Azóta 1992-ben a hívek adományából újjáépítették. Ennél a szobornál a falu lakói külön ájtatosságot nem végeznek, ellenben János névnapján virágokkal kidíszítik a szobrot. 
A magánházaknál legkedvesebb szobor a szűz Máriát ábrázoló. A Szűzanya szobor hajlékban vagy az udvarban található, de mindenképpen védett helyen. 
Egy család a ház elejéhez épített hajlékba tette a kb. 1, 2 m magas Szűz Mária szobrot az 1970-es évek táján. A szobor egy szoboregyüttes tagja volt, de a szoborcsoport megrongálódása után és az akkori pap engedélyével saját háza elé állíttatta. Szűz Mária összekulcsolt kézzel és alázatos tekintettel van megformálva. 
2. 4. A kápolnák szerepe községünkben

„Kápolnának nevezzük azt az egy közösség vagy a hívők egy ott összegyűlő csoportja számára az ordinárius engedélyével istentiszteleti célra rendelt helyet, ahová az illetékes elöljáró beleegyezésével más hívők is bemehetnek.”
Érsekvadkerten 1904-ben építették a Kálvária kápolnát, majd 1965-ben felújították. Jelenleg műemléknek van nyilvánítva, ezért a felújítására nyílt csak lehetőség, holott a község lakói szerettek volna új kápolnát építtetni.
 
A Kálvária egy füves, gyepes domb tetejére épült, alakja hosszúkás, két oldalán 7-7 stáció helyezkedik el.  A bejárattal szemben pedig a Kálvária kápolna áll. A stációkban olajfestmények  vannak elhelyezve. A kápolna elé 1918-ban az érsekvadkerti jámbor hívek keresztet állíttattak „Az Isten dicsőségére”. Valamint a kereszttől balra prédikációs állvány helyezkedik el.
 A Kálvária kápolnában nincsenek padok, csak szőnyegek. A főoltár nagyalakú 1,8-2 méter magas Szűz Mária szobrától balra a Szűzanya siratja fiát” szoborcsoport helyezkedik el. Ezen kívül jelentős még a fafaragott Szűzanya szobor is.  A Kálvária kápolnát az érsekvadkarti hívek Szent Kereszt felmagasztalásakor  és húsvétkor keresik fel.
A Fájdalmas kápolnát 1905. május 10-én állíttatta Jakubecz Antalné, született Szabó Erzsébet „az Isten dicsőségére”.  A kápolnában Hétfájdalmú Szűzanya található karján a Jézussal. Hétjájdalmú Szűzanya ünnepére, Mária felmagasztalt anyai fájdalmáról való megemlékezésre jellemzően éppen a Szentkereszt felmagasztalásának ünnepét követő napon, búcsúnapjának megülésére a rákövetkező vasárnap kerül sor. Mária hét fájdalmát az egyházi év fájdalmaspénteken is számontartja. A Szűzanya fájdalmainak kultuszát az evangélium tekintélye alapozza meg, amikor Simeon szavaira emlékezik: „S a Te lelkedet is tőr járja át, hogy kinyilatkoztassanak sok szívből a gondolatok” (Lk 2, 35). A legenda lélektenilag most is jó helyen tapogat, amikor a kultusz megalapítójának János evangélistát tartja. Úgy mondja, hogy János Mária mennybevétele után nagyon szerette volna látni a Szűzanyát. Egyszer aztán az égbe ragadtatott és hallotta, hogy Jézus nagy kegyelmet ígér azoknak, akik Mária anyai fájdalmát tisztelik.  A szobor fába faragott és festett. A Kálvária kápolnát és a Fájdalmas kápolnát is Sági Józsefné gondozza férjével együtt.

3. A búcsú és a zarándoklat fogalma, célja

II. János Pál pápa 1999. December 24-én éjszaka megnyitotta a római Szent Péter-bazilika szent kapuját,  s ezzel egyidőben a Szentévet, egyházunk nagy jubileumát.
Jubileumot vagy Szentévet 25 évente ünnepel az Egyház már századok óta.  A jubileum célja a hit és a keresztények tanúságtételének megerősítése és megszilárdítása. A jubileumi év a zarándoklat ideje is. A zarándoklás ősi idők óta azt jelentette, hogy az ember távol kerülve a mindennapi dolgoktól, Istenbe merüljön, ebből a magasból lássa át élete minden feladatát, kapcsolatait, terveit.
A búcsúról szóló tanítás csak fokozatosan alakult ki. Az apostoli idők óta megvolt a meggyőződés, hogy a bűnbánat szentségében elnyert bűnbocsánat különbözik a keresztségben elnyert megigazulástól. A 6. századtól a föloldozást kezdték megadni a bűn megvallása után, s a vezeklő elégtételt utólag kívánták meg. Ez világosabbá tette a bűn és a büntetés megkülönböztetését, továbbá azt is kimutatta, hogy az egyházi közbenjárás lehetséges a szoros értelemben vett szentségi aktuson kívül is. Ilyen megfontolások alapján találkozunk a 11. Századtól kezdve a búcsúk engedélyezésével, először Franciaországban: a pap vagy a püspök ünnepélyes formában biztosítja a vezeklőt a hívők közbenjárásáról, s egyúttal jogi illetékessége alapján elengedi neki a bűnért járó vezeklést vagy annak egy részét. Itt tehát valójában könyörgő feloldozásról van szó, nem úgy, mint a bűnbánat szentségében. S a vezeklés, illetve a büntetés elengedése is a szentségen kívül, külön ünnepi aktusban megy végbe.
 
Amikor aztán a búcsú különféle elemei a gyakorlatban eggyé olvadtak, már nem annyira a könyörgő föloldozásra gondoltak, hanem egyszerűen arra, hogy az Egyháznak hatalma van a büntetések elengedésére. 

3. 1. A búcsújáróhely, zarándokhely

A kegyhely, búcsújáróhely, zarándokhely olyan hely, amely valamilyen oknál fogva szent és tiszteletre méltó. Eltekintve a kimondottan szent földektől, mint például Jeruzsálem vagy Róma, szentély rendszerint templom, kápolna, forrás, melyet megszentelt valamilyen ott történt esemény, valamilyen megszentelt tárgynak a jelenléte, szentnek a sírja, egy nagy tiszteletben álló kép vagy szobor, ereklye vagy ezekhez hasonló.
A Codex meghatározása szerint kegyhelynek azt a templomot vagy más szent helyet nevezzük, ahová különleges vallásos okból számos hívő zarándokol el a helyi püspök jóváhagyásával.
Az ószövetségi kinyilatkoztatás világában is ismeretesek a szentélyek, ahol Isten különösképpen meghallgatja az emberek kérését. A Sínai-félszigeten vándorló zsidóknak megparancsolja az Úr: „Készíts nekem szentélyt, hogy közöttük lakjam.”(Kiv 25, 8)
Napjainkban azokat a templomokat és helyeket nevezzük szent helyeknek, amelyeket általános tisztelet övez, mert bennük csodák, jelenések, imameghallgatások történnek, vagy mert az ott tisztelt kegyképek, szobrok vagy kiváló ereklyék révén és a pápk engedélyezése folytán, a hívek búcsúkat nyerhetnek. Éppen ezért ezeket a kegyhelyeket messzi földről nagy áhitattal keresik föl a zarándokok.

3. 2. A keresztény búcsújárás rövid története

A keresztény zarándoklatok közvetlen előzményének a zsidók jeruzsálemi zarándoklatait tekinthetjük. A keresztények búcsújárása csaknem egyidős a kereszténységgel és annak elterjedésével az antik világban. Már a III. századtól vannak rá adataink. A zarándoklatok célja ekkor még elsősorban a Szentföld, Palesztína, Jézus, Mária és az apostolok életének színtere volt. A IV. századtól kezdve a keresztények egyre növekvő számban keresték fel Jeruzsálemet és Palesztína többi szent helyét is. A palesztínai búcsújárások fénykora a IV-VII. századra esett. A IV. századtól kezdve a Szentföld mellett a zarándoklatok céljaként megjelentek a szentek, mártírok, az apostolok sírjai és relikviáiknak őrzőhelyei. A Szentföld mellé a IV. századtól kezdődően jelentőségben felnőtt Róma, majd a IX. századtól Compostela.
A középkor századaiban a szent zarándoklatokat jelentőségben egymástól megkülönböztették: a szentföldi és a római zarándoklatok voltak a nagy zarándoklatok, míg a többi helyre vezetett utakat kisebb zarándoklatoknak tekintették. Sajátos középkori formája volt a búcsújárásnak a súlyos bűnök elkövetőire rótt vezeklő kényszerzarándoklat. 
A zarándoklatoknak külön liturgiája, szokásai voltak. Külön miseszövege volt az indulásnak. A zarándokoknak külön ruhájuk, ismertetőjeleik voltak: bot és tarisznya.
Előírt imák voltak, szokás volt a templomban aludni, melynek különösen sok gyógyulást tulajdonítottak. A meggyógyultak votivtárgyakat helyeztek el: táblákat, viasz végtagokat, mankókat. Pénzadományokat, misealapítványokat is tettek.
 
Az ezredforduló utáni időszak jellemző alakja az utakat járó zarándok, a peregrinus. A XI-XII. századra kialakult sajátos zarándokviseletük: a kalap, a búcsús táska, tarisznya, a zarándokbot, a zarándokjelvény, a zarándokcédula, amelyeket útnak indulás előtt meg is áldottak. A változások egyik leglényegesebb vonása az volt, hogy az eddig egyéni jellegű zarándoklatok helyébe fokozatosan a tömeges búcsújárás lépett. Mind nagyobb tömegeknek az egyház életéhez és kegyelmi eszközeihez kapcsolását szolgálták a jubileumi szentévek is. 
A reformáció egy jó évszázadra erősen visszavetette mind a nemesség és a polgárság, mind pedig a parasztság búcsújáró kedvét. Fellendülés majd csak a XVII. Században következett be Európa-szerte, a Mária-kultusz jegyében.
A szerzetesrendek Mária-tisztelete, a Mária-kultusz protestáns ellenessége mellett nagy szerepet kapott egy erős törökellenes motívum is, hiszen ekkor már javában folytak a török elleni felszabadító háborúk. Ezek során a keresztények tapasztalták is Mária hathatós segítségét. Az egyes szerzetesrendek bizonyos Mária-ábrázolások kultuszát különösen szívesen ápolták. Ebben a korban, bár egyes középkori kegyhelyek jelentőségüket megőrizték, a távolsági zarándoklatok visszaszorultak, s a helyi kultuszok kerültek előtérbe.  
Ma pedig már a tömeges búcsújárásoknak kedvezett a közlekedés nagyarányú fejlődése. A kedvező közlekedés miatt ismét egyre többen látogatják a távoli kegyhelyeket: Rómát, Szentföldet, Lourdes-ot.

3. 3. Zarándoklás vagy búcsújárás

A zarándoklás vagy búcsújárás a zarándokhelyek egyéni vagy csoportokban való imádságos felkeresése. Tehát ez az út nem egyszerű turizmus, gyaloglás, utazgatás, hanem hitvalló áhitat gyakorlat: alázatos, bűnbánó, de mégis örvendetes szívű közeledés a zarándokhelyre.
A zarándoklás értelmét és értékét XII. Pius pápa gyönyörűen kifejtette az alábbi beszédében: „Minden zarándokút hosszú. Elszakadással kezdődik. Elhagyjuk megszokott környezetünket és mindennapi életünket. Elfelejtjük gondjainkat és tevékenységeinket, amelyek gátolják és megnehezítik a lélek felemelkedését. Így kezdjük meg bátran a zarándokutat. Lemondunk megszokott étkezési módunkról és szállásunkról. Szenvedünk a fáradtságtól… Így könnyebben fordulunk Istenhez az imádságban. Amikor pihenőre megállunk és az útitársakkal összejövünk, érezhetően megkönnyebbülünk és szinte magától támad bennünk az imádság, az ének és az eszmecsere. A legmélyebb élményt az Úr asztalánál éljük át, amikor maga Krisztus igénye nyújtja nekünk zarándokoknak saját feláldozott testét úti eledelül az Istenhez vezető utunkhoz. A zarándoklás felébreszti bennünk a vezeklés szellemét, a Gondviselés és az Istenbe vetett bizalom iránti érzéket. Újra megtapasztaltatja velünk az élet értelmét. Megtanít bennünket arra, hogy elszakadjunk a jelenvalóktól, a mindennapi örömök és szenvedések szövevényétől.
A búcsújárás nem közönséges vándorlás, amelyen csak a természettel keressük a kapcsolatot, hanem imától és testvéri szeretettől átitatott, szent helyekre vivő zarándoklás. A közös cél és erőfeszítés egyesíti a résztvevőket és feloldja az előítéleteket.”

3. 4. A búcsú fogalma, meghatározása

„A búcsú Isten színe előtt, a már megbocsátott bűnökért járó, ideig tartó büntetések elengedése részben vagy teljesen, melyet a katolikus hívő, aki megfelelően felkészült, és teljesítette a kiszabott feltételeket, elnyer az Egyház segítségével, amley mint a megváltás szolgálója Krisztus és a szentek elégtételt nyújtó érdemeinek kincstárát hivatalosan kezeli, és abban részesítheti tagjait.”
Erős meggyőződés volt az Egyházban, hogy az Úr nyájának pásztorai meg tudják szabadítani az egyes híveket a bűneik után megmaradó büntetésektől, felajánlva értük Krisztus és a szentek érdemeit. A századok folyamán lassanként így jöttek szokásba a búcsúk a Szentlélek irányításával, hiszen ő élteti az Isten népét. Ez azonban csak a tanítás és az egyházi fegyelem fejlődése volt, és semmi esetre sem annak megváltozása, hanem a kinyilatkoztatáson alapuló új módozat, amely a hívek és az egész Egyház javára szolgál. A búcsúk gyakorlata, amely lassanként terjedt, akkor vált a leginkább szembetűnő ténnyé az Egyház történetében, amikor a római pápák úgy rendelkeztek, hogy az Egyház közjavát szolgáló bizonyos jócselekedetek „beszámítandók a teljes vezeklés helyettesítésére”, és „a valóban bűneiket bánó és szentgyónást végző” híveknek, akik az ily jócselekedeteket teljesítik, „a mindenható Isten irgalmából és… apostolainak érdemeire és hatalmára hagyatkozva”, „apostoli hatalmuk teljességével” engedélyezték a hívek „minden vétkének nemcsak teljes és bőséges, hanem a legteljesebb megbocsátását is”.
A búcsú részben megegyezik azokkal az egyéb utakkal és módokkal, amik a bűnök visszamaradó mozzanatainak megszüntetését szolgálják, ugyanakkor azonban határozottan különbözik is tőlük. A búcsúnál ugyanis azzal a hatalmával él az Egyház, amely őt mint a Krisztus Urunk által történt megváltásnak közvetítőjét megilleti.
 Ez esetben tehát nemcsak könyörög, hanem a megfelelőképpen előkészült hívőnek adományoz is hatalmával Krisztus és a szentek elégtételének kincstárából az ideigtartó büntetések elengedésére. Ha pedig a hívek elhunytak megsegítésére ajánlják fel a búcsúkat, akkor kiváló módon gyakorolják a szeretetet, és miközben az égiekre gondolnak, földi tennivalóikat is helyesebben végzik.
Az Egyház napjainkban is felszólítja minden gyermekét, hogy mérlegelje és fontolja meg, milyen nagy értéket képvisel a búcsúnyerés mind az egyes ember, mindpedig az egész keresztény társadalom javára.
A kelta bűnbánat átvételével, hogy a gyónások nagy számánál a feladott vezeklésben egységes gyakorlathoz jussanak, felállítottak meghatározott, az egyes bűnöknek megfelelő „vezeklési tarifákat”. Később, hogy egyéni helyzeteknek is jobban meg tudjanak felelni, ezeknek a „tarifáknak” különböző változatait dolgozták ki: a vezeklés átváltása, a vezeklési gyakorlat megváltása és a helyettesítő vezeklés, amelynél mások együtt-vezeklését is beszámították.  Az átváltásból, a megváltásból és a helyettesítő vezeklésből fejlődött ki a 11. Században a búcsú: valamilyen imádságra, vezeklési gyakorlatra vagy pénzadományra hivatalos egyházi aktusban kimondják azt, hogy az időleges büntetések elengedésével jár. 
Mindenekelőtt azt kell hangsúlyoznunk, hogy a búcsú nem bűnbocsánat. Tehát nem helyettesítheti semmiképpen a bűnbánat szentségét, a gyónást, hiszen a búcsú alapvető feltétele a gyónás.
 A búcsú tehát a gyónásban elnyert bűnbocsánat után is bűneink miatt fennmaradó ún. „ideigtartó büntetések” teljes vagy részleges elengedésére irányul. Eszerint van teljes és részleges búcsú. Minden búcsúnyerés feltétele a kegyelem állapota, a búcsúnyerés szándéka és az előírt ima vagy cselekmény elvégzése. A részleges búcsú elnyeréséhez még ezen kívül akarni kell a búcsú elnyerését. De ehhez elegendő az általános jó szándék, hogy mindig el akarja nyerni a lehetséges részleges búcsúkat.
A teljes búcsú elnyeréséhez szükséges még a szentségi gyónás, a szentáldozás, lehetőleg a teljes búcsú elnyerésének a napján, az általános szándék, mentesség minden bűnhöz, még a bocsánatos bűnökhöz való ragaszkodástól is, és imádság a pápa szándékára.  Nagyon ritka a teljes búcsú elnyerése, még akkor is, ha a régiekkel azt valljuk, hogy az egyház törvénykezése kiterjed az élők túlvilági büntetéseire. A teljes búcsú elnyerésére törekedni mégsem fölösleges, mert ha adott esetben csak részlegesen hat, hatása akkor is nagyobb, mint bármely részleges búcsúé, hiszen itt tudatosabban törekszünk gyarlóságainktól megszabadulni, mint a részleges búcsúknál. 

3. 5. A búcsúba járók száma régen és ma

A búcsújárás napjainkban egy változó,  alakuló szokásrend képét mutatja. A gyalogos, több napig is tartó zarándoklatok az 1960-as évekre megszűntek. A legtöbb kegyhelyre ma már autóbusszal mennek. A zarándokutak manapság nem kötődnek a búcsús napokhoz, a nagyobb kegyhelyekre tavasztól őszig minden vasárnap érkeznek zarándok-, turistacsoportok. Életkor szerint a zarándokok között a középkorúak, s az annál idősebb korosztályok vannak többségben. A fiatalság részvétele egyes kegyhelyek ifjúsági búcsúin nagyobb arányú. A zarándokok nemek szerinti megoszlását tekintve egyértelműen a nők túlsúlyát állapíthatjuk meg. 
Régebben – 1950-es évek közepéig – sokkal több ember járt búcsúkba, mint manapság. Annak ellenére, hogy a búcsús utat gyalog kellett megtenniük a híveknek, mégis 300-400 fő indult útnak egyszerre a faluból. Ennek az oka az lehetett, hogy a parasztembereknek a búcsújárás jelentette az Úr Jézus tiszteletét.
Az 1950-es évek végén csökkent a búcsújárók száma. Mivel a fiatalok vidéken dolgoztak, kevés volt az idejük, az idősebbek pedig már nem bírták az út fáradalmait.
Manapság jobban lecsökkent ez a szám 40-50 főre. Mindez azárt alakult így, mert ma attól függ, hogy mennyien mennek búcsúba, hogy hogyan érnek rá az emberek. Még régebben ez nem függött semmitől, ma a kényelmi okok is befolyásolják a híveket a döntésben.

3. 6. Magyarországi és külföldi búcsújáró helyek, melyeket az érsekvadkertiek látogatnak

A búcsúvezető Magyarországra és külföldre szervez búcsúkat, gyűjti össze a híveket. A legrégibb és leglátogatottabb búcsújáró kegyhely Palócföldön Szentkút.
Ezen kívül egyre több helyre latogatnak az érsekvadkerti hívek: Hont-Tsitár, Hasznos, Gyöngyös, Máriabesnyő, Márianosztra, Szentkereszt. Rendszeresen látogatják a külföldi búcsújáróhelyeket is: Mariazell (Ausztria), Lourdes (Franciaország), Róma (Olaszország), Medjugorje (Jugoszlávia). Ezeken a helyeken az éjszakát apácáknál, szállóhelyeken vagy házaknál alvással töltik. Több napig tartózkodnak (5-10 nap) a külföldi kegyhelyeken.
A magyarországi kegyhelyeket különböző búcsús ünnepeken látogatják az érsekvadkertiek:
Hont-Tsitár: a kegyhely jellegzetessége a Három Szent Forrás, a Tre Fontána, palócosan Kutyika, melynek vize idecsalogatja az embereket, és jelenleg egy helyre gyűjtve, egy ivómedence csapján vehető belőle. A hagyomány szerint egy útszéli fakereszt állt a források mellett a törökök kiverése utáni időben. Sokszor imádkozott itt a bárányokat legeltető uradalmi pásztor, vakon született fiacskájával együtt. Az imádság mellett hívő lélekkel mosogatta az édesapa gyermekének világtalan szemeit a Kutyika vizével, mígnem egy szép napon a fiúcska meggyógyult és látni kezdett. Ide járnak a hívek Gyertyaszentelő Boldogasszonykor (február 21), Áldozócsütörtökön, Szent Anna ünnepén, Kisasszony napján (szeptember 8.). Útközben rózsafűzért imádkoznak és főleg Mária énekeket énekelnek.
 Hasznos-Falloskút: a rokonlátogató Szűzanya, régi nevén Sarlós Boldogasszony szentélye ez. Az év minden napján, állandó szent jövés-menésben hódolnak a hívek itt is, a kegyelmeket osztogató égi jó anya előtt, és boldogan merítenek Mária vizéből, az üdítő forrásból. Az érsekvadkertiek Nagyboldogasszonykor, Gyümölcsoltó Boldogasszonykor és a templom főbúcsúján Sarlós Boldogasszonykor járnak a hívek búcsúba.
Gyöngyös: a gyöngyösi ferencesek templomában a Fájdalmas Szűzanya minden évben többször is várja zarándok híveit. Fő búcsúja a templom titulusünnepén, Sarlós Boldogasszony napján van. Azonban a porcinkula búcsújára és a Fájdalmas Anya ünnepén zarándokolnak nagy tömegben erre a helyre.
Máriabesnyő: Grassalkovich Antal 1758-ban kápolnát kezdett el építeni, miközben egy csonttárgyra bukkant. Örömmel észlelte, hogy az a Boldogságos Szűzanya szobra. A szobrocskát üvegszekrénykébe, mintegy ereklyetartóba foglaltatta és az épülő templom főoltárára, helyeztette. Fő búcsúja Nagyboldogasszony ünnepe. 
Márianosztra: Nagy Lajos királyunk akaratából és fogadalmából települtek ide szent Özséb szerzetes-remetéi, a pálosok, akik évszázadokon át, zengedezték imáikat, énekeiket Isten dicsőségére, a Szűzanya dicséretére ebben a hegyek közé zárt völgyben. Érsekvadkertről a Szent Sebek ünnepére (július első vasárnapja) és Kisboldogasszony ünnepére szokás zarándokútra menni.
Szentkereszt: 1700 elején remeték éltek itt, akik saját kápolnával is rendelkeztek. A mostani templomot Eszterházi Imre hercegérsek építtette 1735-ben a szent kereszt tiszteletére és egyúttal búcsújáró hellyé nyilvánította. Ezt a kegyhelyet Szent Kereszt felmagasztalásakor szokás meglátogatni.
Az előzőekben ismertetett kegyhelyekre akkor járnak a vadkerti hívek, ha idejük, elfoglaltságuk engedi. Egy évben 6-7 búcsúba mennek el a falu hívő emberei.

4. A búcsújárás leírása

Az érsekvadkertiek csak egy helyre, Szentkútra jártak régen búcsúba.

4. 1. Mátraverebély-Szentkút története

Mivel az érsekvadkerti hívek legtöbbször ebbe a búcsúba járnak és a legtöbben, ezért elengedhetetlen Szentkút történetének a leírása. 
Mátraverebély nevét a történelem során először a XI. században említik, amikor a mai Szentkút területén is több csatát vívott Szent László a kunok ellen. Ehhez egy szép legenda is kapcsolódik. A király kisérőit elhagyva egyedül jutott el a mai szentkúti-völgynek ismert részre. A szomszédos hegyoldalakon táborozó kunok felismerték a magányosan hírszerző útján járó királyt. A kunok biztosak voltak abban, hogy elfogják. A legenda szerint a király, mikor észlelte a közeledő veszedelmet, a Boldogságos Szűzhöz folyamodott segítségért. A segítség nem is maradt el: paripájával sikerült átugratnia az előtte lévő széles és mély szakadékon. Üldözői döbbenettel álltak meg a szakadék szélén. Később észlelték, hogy a király lovának patkója úgy belesüppedt a kőbe mintha az viasz lett volna. A patkószegek nyoma is meglátszott, melyből kristálytiszta víz tört elő. Szentkút kegyhely valószínűleg 1051 és 1200 között alakult ki és vált az ország egyik leglátogatottabb búcsújáró helyévé. Az első legenda keletkezésének idejét is erre az időpontra teszik a kutatók, mely így szól.
A verebélyi pásztor – születésétől fogva - néma gyermekével együtt őrizte a nyájat, itt az erdőben. A gyermek megszomjazott és vizet keresett. Egyszerre egy fa lombjai között megjelent neki a Boldogságos Szűz, kerján a kis Jézussal és egy lópata alakú mélyedésben felcsillanó forrásvízre mutatott. A fiú lehajolt, ivott belőle és utána nyomban apja után kiáltott. Az apa álmélkodva kérdezte fiától: „Mi történt veled?” A fiú örömtől sugárzó arccal felelt: „Egy csodálatos szépségű és jóságos arcú asszonyt láttam az imént kisgyermekkel a karján, aki egy forrásra mutatott. Ittam ebből a forrásból, és íme tudok beszélni.” Az apa megnézte a forrást és ásni kezdett azon a helyen: így alakult ki Szentkút.
1210-ben a mai Mátraverebélyben már templom állt és ismert búcsújáróhely volt. Mivel 1191-ben László királyt már szentté avatták és az előbb említett történetet is erre az időre teszik a kegyhely kialakulása a Boldogasszony és Szent László király nevéhez fűződik.
Az Apostoli Szentszék 1258-ban nyilvánította kegyhellyé amikor megadta az első búcsúengedélyt. A XII-XIV. században igen fellendült a vallási élet Európában és hazánkban is. László király halála után az ő sírját is számtalan zarándok kereste fel. De búcsújáró helyekké váltak az általa épített templomok és azok a helyek, ahol életében valami csodás emléket hagyott. Így lett Szentkút egyre ismertebb, ahol a „kegyes király” mintegy második Mózesként vizet fakasztott a sziklából a Boldogságos Szűz közbenjárásával.
A tatárjárás idején a templomok megteltek könyörgőkkel. Mind gyakoribbá váltak a nagyobb csoportok búcsús menetekben való felvonulása.
A mai kegytemplomot  Almásy János építtette 1758-1763 között. A kegytemplomot Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték fel. Mennyezetfestményei a Szűzanya első itteni gyógyítását, a Szűzanya mennybevitelét, valamint Szent László király szentkúti vízfakasztását ábrázolják.
 
Mellékoltárait Szent Anna asszony és Páduai Szent Antal tiszteletére szentelték. 

4. 2. Előkészület a búcsúba

A búcsú általában a kegytemplom búcsúünnepén, a templom védőszentjének ünnepén, nagybúcsúkor szokott lenni. A hívek több okból járnak búcsúba: fogadalomból, felajánlásért, lelki megnyugvásért, hálaadásért, kérésért, bánat miatt, örömért, családért.
A búcsúba menő út fontosabb, ennek során készül fel az ember, a lélek a szenttel való találkozásra. Ez a via purgativa, a bűntől megtisztító szakasz.
Így egyúttal vai sacra, szent út is, amely lehetővé teszi a lelki felkészülést az útmenti keresztekkel, szentek szobraival, kápolnákkal való találkozás révén.
A távoli kegyhelyekre vezetett gyalogos zarándokút nemcsak a léleknek, hanem a testnek is nagy feladatot, erős fizikai megterhelést, kényelmetlenséget jelent. Amennyire lehet és szükséges, gondoskodni kell a testi szükségletekről is. Mikor még gyalog indultak a búcsúba a hívek, a templomban talákoztak, gyülekeztek, ma a falu középpontjában történik mindez. Előtte a pap misét tartott az útra indulóknak. A menet úgy állt fel, hogy elől mentek a fiatalok, akik a keresztet és a lobogót vitték, majd utánuk az imádkozók és az öregebbek. 
 
4. 3. Út a búcsúba

Az 1950-es években az út gyalogosan több órát vett igénybe, ma buszokkal 2-3 óráig utaznak Magyarország területén.
Az útra olvasót, énekes könyvet, lobogót, keresztet, ételt vittak, visznek magukkal a hívők.
A búcsúsok minden útba eső keresztet üdvözöltek. A pihenőkön kívül megálltak még szentek szobrainál, ahol rövid ájtatosságot tartottak. Az ájtatosság Miatyánkból, Üdvözlégyből és keresztúti énekekből állt, valamint elétérdelésből. A búcsújárók a zarándokút nagy részét végigénekelték és imádkozták.  Ez ma is így van, amikor autóbusszal mennek a hívek. A búcsúhely érkezéséig a rózsafűzért mondják, közben pedig Mária-énekeket énekelnek.
Gyalogosan kisebb emelkedőkön felfelé menet imádságokat mondtak, hegynek fölfelé pedig csendben voltak.
A leggyakoribb énekek a búcsújáróhely védőszentjéhez szólnak,  vagy Mária-énekek, amiket a búcsúvezető  kezd el énekelni. A folyóban mosakodáskor nem énekeltek, hanem imákat mondtak.
Ha útközben egy falun mentek át és észrevették jövetelüket, pl. az éneklésből, akkor harangoztak. A falun végigmenve énekeltek, és a lakók mind megcsókolták a keresztet. A falusiak vizet adtak, és gyümölcsöt hoztak ki kosarakkal a búcsúsoknak.
 
4. 4. Megérkezés a kegyhelyre, az ünnep vigíliája

A kegyhelyre érkezéssel a búcsúsok elérték céljukat. Beérkezés előtt kb. 500 méterre tisztálkodtak, mosakodtak és átvették ünneplő ruhájukat, a lányok a Máriás-ruhákat. A búcsújáróhelyre sokan vonultak be a kereszttel és a lobogóval. Égő gyertyát nem vittek magukkal, azt inkább a szentségi körmenetkor. A kegyhelyre érve a búcsús csoport egyszer körüljárja a kegytemplomot, s csak azután vonul be. A kegykép előtti beköszönés után a csoport megkerüli az oltárt, pénzadományokat helyeznek az oltárra, a kegyszobor lábánál levő perselybe. Ha a kegykép, kegyszobor elérhető magasságban van, akkor kendőikkel, ruháikkal, virággal, zöld gallyal megérintik, hogy a kegytárgy ereje a kendőbe átáramoljon.  Egyenesen a templomba mentek, ahol a pap köszöntötte őket. Majd a vezető a csoport nevében beköszönő imádságot mondott.  Minden búcsújáróhelyen van forrás. Így félrevonulhattak a hívek és megmosakodtak benne és a gyógyulás reményéért, a Szűzanya közbenjárásáért ittak belőle. Mindezt a búcsúba érkezéskor volt szokás végezni. De nemcsak beteg emberek ittak a vízből, hanem az egészségesek is. A hívek gyógyulásáért emléktáblácskákat állítottak, szöveget vertek be egy falba. Manapság már csak a misére érnek oda a hívek. Régen a kegyhelyre érkezéskor általában harangszót hallott a búcsúscsapat. Ennek hatására az emberek mind sírni kezdtek, mert meghatódtak és nagy lelki változás ment bennük végbe. Egyesek szerint a Szűzanya sugárzása az okozója mindennek. Ezáltal megkönnyebbültek az emberek. A föld megcsókolása nem volt szokás a hívek körében. Állandó közös imát végeznek és kihirdetik a falu által, a faluért mondott misét. 
A búcsú vigíliáján mindig volt szentmise 30 percenként, falunként megtartva. Szokás volt a virrasztás, de olykor alvással töltötték ezt az időt a fáradság miatt. Előfordult azonban, hogy egész éjszaka virrazstottak. Éjszaka misét tartottak éjfélig, utána pedig ájtatosság volt. A „Szent vagy Uram” című ima-és énekeskönyvből  tartották az éjszakai ájtatosságot, minden órában más faluért. Az éjféli ájtatosság Mária-énekekből, rózsafűzérből és szentségimádásból állt. A búcsú előtti estén körmenetet végeztek a hívek, ahol mindenki jelen volt. A körmenetben gyertyákkal vonultak fel és csak a keresztutat végezték el. Az éjszaka folyamán a temetőben a halottak litániáját végezték el.  Az éjszaka után a hívek nagyon várták a napfelkeltét. Az érsekvadkerti asszonyok olyannak látják a napfelkeltét, mintha a Szűzanyát ringatná a hold.

4. 5. A búcsú napja, az ünnep a kegyhelyen

A búcsú napja előtt a helybéli hívek már elkezdték díszíteni a búcsújáróhely templomát. Virágokat helyeznek az oltárra, a szobrokra, a padokra, a legszebb terítők kerülnek ilyenkor az oltárra. A keresztre, lobogókra is virágokat tesznek.
A búcsú napján külön is végeztek a hívek ájtatosságot:  imádkoztak, énekeltek és könyörgéseket mondtak. Az ünnepi nagymise 10, 30-kor vagy 12-kor kezdődött, utána pedig körmenet volt. A körmenet jelentősége az, hogy alapvető emberi és keresztény igazságot fejezzenek ki: az emberi élet zarándok voltát és közösségi jellegét. Továbbá azt az igényt, hogy amit bensőnkben vallunk, arról külső és közös magatartásunkban is tanúságot kívánunk tenni.
Így minden körmenet nyilvános tanúságtétel legyen a közös hitről és az áhitatról. Aki hívő lélekkel és bensőséges lelkülettel vesz részt, az föltétlenül megerősödik hitében, vallása szeretetében és nagy közösségi élményben van része.  Az ünnepi nagymisén hangos ujjongásban törnek fel a lelkek. Szívből fakadó ének kíséri a szent cselekményt. A szentáldozásban pedig a hívek elnyerik azt, amiért tulajdonképpen mentek: a búcsút.
Ezek után történik a szentségi körmenet,  amelyben imádó lelkek ezrei követik a szentségi Jézust. Példás rendben sorakoznak a hívek a vezetők irányításával. Bensőséges áhitat olvasható le ilyenkor az arcokról.
Az ünnepi nagymise, s a körmenet végeztével a búcsújáró hely ünnepe befejeződött.

4. 6. Az ún. „búcsúfia” kérdése

Ezek az összejövetelek, sokadalmak nem a gazdasági élet kényszerítő ereje folytán keletkeztek, hanem a gazdasági érdekek kapcsolódtak azokhoz a búcsús alkalmakhoz, amelyeken alapvetően vallási indíttatásból közeli és távoli települések, tájak népe nagy számban összegyűlt. A búcsújáró helyek így nagy szerepet játszottak a települések, városok növekedésében, utak kialakulásában, s vásári alkalmak megteremtésében.

 A búcsús központok és a vásárok között tehát mindig szoros kapcsolat állt fenn, azaz a búcsúi napok jelentős vásári napok is. Ezeken a vásárokon élvezeti cikkeket (étel, ital, édesség), és emléktárgyakat árultak. Szívesen vásárolnak a búcsúsok gyertyákat, amelyek egyszerűek, de vannak nagyobb méretűek is, amelyek díszesek, olykor a kegykép másolatával díszítik őket. Kis szentképekre azért volt szükség, hogy a zarándokok búcsúfiaként emlékül magukkal vihessék. A feliratokkal, rövid imaszövegekkel ellátott szentképek révén egy-egy búcsújáróhely híre messzi vidékre elterjedt. Régi mátraverebély – szentkúti szentképen lehet olvasni a következő nyomtatott, esetleg kézzel írt szöveget:
          Szentkútnál jártam
Rád is gondoltam
Ezt a kis ajándékot
Neked onnan hoztam.

Búcsújáró helyeink  többségének sajátossága, hogy a tisztelet tárgyai között szentkutak, források is szerepelnek. Ilyen például Mátraverebélyen. A zarándokok ebből a forrásvízből vagy kútvízből visznek haza, hiszen gyógyító erejűnek, többnyire Mária-jelenés kapcsán csodatevőnek tartják.

4. 7. Hazafelé a búcsúból

A csoportok készülődtek a visszafelé útra. A búcsúhelytől imákkal,   énekekkel vettek búcsút. Majd elindultak hazafelé.
A falu határában már várták őket az otthoniak a kereszttel.  Mikor találkoztak összeölelkeztek, átadták egymásnak a búcsús ajándékokat és örvendeztek egymásnak. Hazaérkezés után, elindultak a templomba hálát adni az Istennek, amiért ilyen nagy kegyelemben lehetett részük. A hálaadás után a pap szentségi áldásban részesítette a hazatérőket.

5. A helyi búcsúk szokásai

Érsekvadkerten két búcsú tartása vált szokássá, Kálváriabúcsú és a templom védőszentjének búcsúnapja.

5. 1. A Kálváriabúcsú

A Kálváriabúcsút Szentkereszt felmagasztalásának ünnepén, szeptember 14-én szokás tartani vagy a hozzá közelebbi vasárnapon. Szentkereszt felmagasztalásának ünnepe a 4. Század elejére vezethető vissza. 335. Szeptember 13-án szentelték fel Jeruzsálemben a Golgotán a feltámadás és martirium templomát. Másnap ünnepélyes tiszteletadásra felmutatták a népnek a megtalált szent keresztet. Ezek az események képezik alapját az évi emlékezésnek, amely Konstantinápolyban az 5. Században, Rómában a 7. Század végén tűnik fel. Szeptember 14-én azokban a templomokban, ahol nagyobb keresztereklye volt ünnepélyes szertartás keretében a hívőknek fölmutatták. Innen nyerte az ünnep is a nevét: szentkereszt felmagasztalása. Szentkereszt ünnépét máskor is megtaláljuk, méghozzá május 3-án, Szentkereszt föltalálása címen. Legendába hajló históriája szerint Nagy Konstantin császár édesanyja, a később szentté avatott Ilona buzgolkodására 320. szeptember 14-én ásták ki a Kálvária földjéből. Mindhárom kereszt előkerült, külön a titulus, vagyis az INRI-tábla, amelyet Pilátus az Úr keresztjére tűzetett. Nem lehet megállapítani, hogy a három közül Krisztus melyiken adta ki lelkét. Ezért Makárius jeruzsálemi püspök mindhármat hozzáérintette egy halálosbeteg asszonyhoz. Az egyiktől meggyógyult. Így jelentődött ki, hogy melyik Krisztus keresztfája. A császárnő a kereszt egy részét és a szögeket fiának küldte Konstantinápolyba, a másik rész ezüst tartóba foglalva Jeruzsálemben maradt. Ezt a püspök minden nagypénteken nyilvános imádásra tette ki. Ezt a kereszt-ünnepet május 3-án tartották a gall liturgiában, és bekerült a római liturgiába szent kereszt megtalálása néven.
Régebben erre a búcsúra a környező falvak lakói körmenettel jöttek. Manapság a meghívott rokonok látogatják a búcsút.
A búcsú vigíliáján esti misét tartanak a kálváriánál, utána pedig végigjárják a keresztutat imádkozva, énekelve, gyertyákkal világítva. Az idősebb asszonyok mise után virrasztottak a kálváriánál egész éjjel,   de jelenleg csak éjfélig engedélyezett a virrasztás. Minden évben felelevenedik a hagyomány.
Délelőtt 10 órakor gyülekeznek a templomnál a hívek, ahonnan énekelve vonulnak a Kálváriához. Egymás után sorakozva férfiak, cserkészek, népviseletes lányok, köztük a Máriás lányok Máriát víve, Kolpingosok, a pap és ministránsok, majd a hívek zárják a sort. A Kálváriához érve kezdődik az ünnepi szentmise vendégpap celebrálásával. Az ünnepi szentmise végén sor kerül a pápai és a magyar himnusz eléneklésére. Ezután elindul a körmenet a főtemplomhoz, ahol a szentségbetétel után eléneklik a Boldogasszony Anyánk kezdetű éneket.
 
A nap ünnepe után gyorsan szétoszlik a tömeg, mert ilyenkor falusi szokás szerint ünnepi asztal várja a vendégeket. A búcsúnak ezt a részét torkos búcsúnak nevezik.

5. 2. A Templombúcsú

Évenként meg kell ünnepelni a fölszentelt templomokban a szentelési évfordulót a misében. Ha nem ismeretes a szentelés napja, akkor évi egy alkalommal (Magyarországon mindig október 22-én) kell erről megemlékezni a templomokban.
A templom címe az a titok vagy szent, akinek tiszteletére emelték a templomot. A templom címének ünnepe a templombúcsú, amely a felszentelés évfordulójával együtt az illető templom főünnepe.  
A templombúcsút általában a templom védőszentjének (patronusának) ünnepén tartják. Korábban a falvak életében jelentős szerep jutott a búcsúnap nagymiséjének. Az egyház tanítása szerint, aki a templombúcsú napján részt vesz a misén, és teljesíti a feltételeket teljes búcsút nyer. Ősi soron ezzel függ össze az ünnep búcsú elnevezése. Szokás, hogy a szomszéd helységek papjai búcsú idején meglátogatják egymást. Ilyenkor otthon csak reggel vegy este miséznek. Annál nagyobb ceremónia van a templombúcsús helyen. Az ünnep fényét emelendő szinte elengedhetetlen a koncelebrált mise, amire más alkalommal úgysem kerül sor faluhelyen. Előfordul, hogy a prédikációt valamelyik vendégpap tartja, ami szintén nem mindennapi esemény.
A 20. Század közepe előtt a templombúcsúkat általában a napjukon, vagyis a helyi egyház hagyománya szerinti napokon tartották. A század második felében az életformaváltozás hatására akadályokba ütközött, hogy minden búcsút a napján tartsanak. Sok esetben a következő vasárnapra kellett áttenni a búcsút, mert hétköznap az emberek vállalatoknál dolgoznak. A templombúcsú napja azonban a falu minden lakosa számára ünnep.
Ma a temlombúcsú mégis azon a napon van megtartva, amelyen a védőszent ünnepe van.

5. 2. 1. A templombúcsú szertartása

Érsekvadkert hívei november 30-án Szent András apostol  ünnepén tartják az évi búcsút. Mivel a lakosság a délelőtt folyamán dolgozik, ezért az ünnepi szentmise az esti órákban kezdődik.
A szentmisére vendégpapok érkeznek, és a vendégszónok mondja az ünnepi szentbeszédet. A bevonulás ünnepélyesen történik és az egész szentmisének emelkedett a hangulata. Az ünnep emelkedett hangulatát fejezi ki a tömjénezés (incenzálás). Tömjénezni szokták a szentmise kezdetén az oltárt, az evangélium hirdetése előtt, felajánláskor az adományokat, az oltárt, a papot és a népet, és konszekráció után a szentostya és a kehely felmutatásakor. A tömjénezésnek mély mondanivalója van: imádságunk, szolgálatunk illatáldozatként szálljon Istenhez. Egyúttal jelzi a megtisztulást, a megszentelést is. 

5. 2. 2. Az ünnephez kötődő szertartások

A templomban két alkalommal (április 15-én és november 16-án) nyílik lehetőség a hívek számára, hogy misén kívül is tisztelhessék az Oltáriszentséget. Az áhitat, amely a híveket az Oltáriszentség imádására készteti, a húsvéti misztériumban való bensőségesebb részvételre is serkent, és arra indít, hogy cselekedetekkel és életmóddal kell megvalósítani, amit a szentmisében hittel ünneplünk, és szentségi módon befogadunk. A szentségkitételnél sem szabad elhomályosulnia, hogy Jézus kifejezett akarat az Oltáriszentség alapításánál az volt, hogy táplálékul, erősítőül, az üdvösség eszközéül adja. Ezért a kitétel helye rendes körülmények között az oltár menzája, ahol a szentmiseáldozatot is ünnepeljük és csak hosszabb szentségimádás idejére helyezzük trónusra a monstranciát.
         Szentségimádási napon a reggeli szentmise után teszi ki a pap az Oltáriszentséget imádásra. Ezek után – a már előzőleg beosztott hívek, utcánként – kezdődik el a közös szentségimádás. Ez abból áll, hogy egy előénekes megfelelő szentségi énekekkel és imákkal köszönti az Úr Jézust. Ez a nap ünnep a hívek számára, ilyenkor nem dolgoznak, azok akik megtehetik.
A templombúcsú emelkedettségét segítheti, ha azon a napon egyéb szertartások is vannak. Ilyen lehet, pl. a felajánlási körmenet és a templombúcsú vesperása. A felajánlási körmenetet a nyugati liturgia ősidők óta ismerte. A nép adományul kenyeret és bort hozott, de más dolgokat is fel lehetett ajánlani, pl. olajat vagy gyertyát. A 11. Századtól lép pénzadomány az ajándékok helyébe.
Ezeknek a szertartásoknak a bővebb leírása már meghaladná egy szakdolgozat terjedelmét, ezért nem kerül leírásra.   

6. Összegzés

Búcsúkban, zarándoklatokon régebben többen vettek részt. De mégis, hiába változnak a formák, a búcsújárás tartalma a vallásgyakorlás szempontjából változatlan: vezeklés és elégtétel, az Istennel való találkozás sajátos és bensőséges módja,  olyan helyen, a búcsújáró helyen, ahol minden – a külső körülményektől a kegyhely lelki tartalmáig – ezt a találkozást segíti elő. S ez az igény az, amely a folyton megújuló búcsújárást élteti.
A 2000. Évben sok lehetőség nyílhat arra, hogy elzarándokoljunk közelebbi és távoli helyekre.  A római zarándok templomok vagy ha valakinek lehetősége engedi, a Szentföld meglátogatása nagyon nemes és életre szóló lelki élmény. De csak akkor lesz valós élmény, ha kegyelmi megújulással jár, különben csak turistaút, aminek nem sok köze van a jubileumhoz. Fontos, hogy lelkileg jól felkészüljünk a zarándoklatra: ismerjük meg a szenthelyek történetét, annak jelentését. De ennél is fontosabb, hogy imádságban, bűnbánatban és a szentségekben részesedve vegyünk részt a zarándoklaton. Csak olyan zarándoklatra vállalkozzunk, amelynek egyértelműen az a célja, hogy a lelki megújulást teszi fő céljául. 
A jubileumi búcsú feltételei: szentségi gyónás, amely a szív igazi megtéréséhez vezet, szentáldozáshoz való járulás, zarándoklat, imádságok (Hiszekegy, Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség – a Szentatya szándékára), Magyarországon kijelölt templomok meglátogatása, a testvéri szeretet cselekedetei.