Valóban feltámadt!
Szentmiseszándékok
Babík Erzsébet:Elhagyatott Isten
Pillanatképek a Nagyhét eseményeiről
Babík Erzsébet: A legcsodálatosabb
Léleképítés vészhelyzetben
Támpontok a koronavírus idejére
Mindenható Urunk, atyáink Istene!
Kedves Testvérek!
Mielőtt anya lettem volna...
Alázat-Szeretet
Móra István:Édesanyámnak
Corona 2020
Kolping híreink
Híreink

Valóban feltámadt!

Pillanatképek a Nagyhét eseményeiről

Várnai Jakab ferences testvértől érkezett gondolatok szemüvegén át figyelve az érsekvadkerti eseményeket, ismertetném olvasó táborunkkal a karanténos nagyhetünk egyéni, de mégis közösségi ünneplését, mintegy jelét adva annak, hogy aki hisz, annak minden a javát szolgálja. A történetet nem szó szerint idézem, hogy ezzel is teret kaphasson egyházunk megtartó ereje. Bízom benne, hogy a bezárt voltunk felvillantja tudatunkban törékeny emberi voltunkat, míg az „üres templom” képében az üres jézusi sír tudatosul.

A történet így hangzik: Al-Hakim kalifa, Egyiptom muszlim uralkodója (996-1021) elrendelte, hogy kilenc évre zárjanak be minden templomot. (Jelenben a vírus helyzet tesz hasonló lépéseket egy még nem ismert időszakra). A kalifa a zárlat egyik napján végigjárta a keresztények utcáit, a mai helyzetben mondhatjuk Érsekvadkertet. Útja során azt tapasztata, hogy minden házban imádkoznak és Istent dicsőítik. Azonnal meg is parancsolta, hogy nyissák ki a templomokat. Hagyják imádkozni a keresztényeket, ahogy akarnak. Be akartam záratni a települések minden templomát, de most már belátom, hogy a bezárás által minden házban nyitottam helyettük egyet.

Most a kalifa helyébe a vírus lépett a húsvéti készületünk idején. Ám a vírushelyzet sem söpörte szőnyeg alá a hitéletet. Hála érte az országos virtuális lehetőségeknek és a helyi kezdeményezéseknek. A megszokott dolgok helyébe újak léptek, melyek által Jézus kopogtat házaink ajtaján. Hogy mit tapasztalt az Úr, tanúskodjék róla az eseményekről szóló címszavas tudósítás és az arról készült néhány fotó.

Már a virágvasárnapot is otthonainkban ünnepeltük. András atyánk a betegsége miatt a szobájában megtartott szentmise keretében szentelte meg a testvérek által megkészített barka ágakat, azokat is, amelyeket az ünnepre való készület jegyében már otthonainkat ékesítették. A megszentelt ágak a templom nyitott részében és a Lourdes-i barlangnál kerültek elhelyezésre, ahonnan a lelki feltöltődésre érkezők vihettek otthonaikba. Megjegyezni kívánom, hogy hamar elfogyott, ami azt is jelenti, van remény!

A Szent három nap szertartásait a médián keresztül követhettük. Ám mi sem maradhattunk tétlenek. András atyánk közreműködésével több testvérünk szorgoskodott azon, hogy nekünk is legyen saját ünnepünk. A könyvtár, a plébánia napra lebontott imákat nyomtatott ki, melyeket az ügyért szorgoskodó testvérek ki is juttattak azokhoz, akik vélhetően az egyházi és világi virtuális csatornákon nem valószínű, hogy hozzájutottak volna helyi ünneplésünk programjához.

A Szent három napon minden este 7 órakor András atya elmondta a kiküldött imákat, majd az Oltáriszentség jelenlétében adott áldást Vadkert minden lakójára. A feladatunk az volt, hogy a megjelölt időben, egy szál égő gyertya és a mellé helyezett feszület mellett, a nevezett időpontban mi is imádkozzuk a rendelkezésre bocsátott imákat, hisz ezzel lélekben együtt tudunk lenni.

Nagyszombatos este az együtt imádkozás mellé plusz feladatunk is volt. A 19:10-kor kezdődő Szentségi áldáshoz, amit a harangok megszólalása is jelzett, kidíszített ablakainkban gyertyák égjenek, mintegy jelezve, hogy most minden utca körmenetünk helyszíne. Volt testvérünk, aki körbe kocsizta a falut, és azt tapasztalta, hogy a templom körül fáklyák lángja lobog és a néptelen utcák nagyon sok ablakában is megjelent Krisztus világossága.

A gitáros énekkarunk áhítatát is áthúzta a járvány. A tervezett keresztútjuk is a virtuális világba helyeződött át. A fiatalok úgy gondolták, hogy Nagypénteken 9-17 óra között félóránként jelennek meg a világhálón egy-egy stációval, hogy ha már a vírus korlátozta fizikai mozgásterünket, így is átelmélkedhessük a megváltásunkért hozott jézusi áldozatot. Tevékenységük nem volt eredménytelen, hisz a cikk írásakor 260-360 közötti volt a megtekintések száma.

A keresztút elérhetősége:

https://www.youtube.com/playlist?list=PLg7pVycLxUx2R5xsNNwKMD433HyR2Ap4v&fbclid=IwAR3DZESmVHy73ALrdMcqUY-JbX5NsUola4e0mgm6jbWtxMnIp8i_VD5hS44

Húsvét vasárnap késő délután van.

A településen a polgári törvények miatt alig van mozgás. A templom mint a lelki feltöltődés színhelye nyitva van. Hála Istennek, szinte sosincs egyedül a Feltámadt Krisztusunk. A szabályokat betartva, szinte egymásnak adják a kilincset azok, akik a stabil jövőt csak a mi Urunk, Jézus Krisztusban látják.

(Érsekvadkert, 2020.04.12. emjé, Fotók: Beke Z., Kristók J.)

A bűnbocsánat elnyerésének a bűnös részéről mindig alapvető feltétele a bánat: a bűnök megbánása, mellyel Isten előtt fájlaljuk, hogy vétkeztünk, a bűnt valóban rossznak ítéljük, s egyúttal fölébresztjük a jó szándékot, hogy a bűnt kerülni akarjuk. Rendes körülmények között az Egyházban a súlyos bűnök megbocsátása csakis a gyónás szentségében lehetséges. Olyan helyzetekben, amikor súlyos indok áll fenn, és a gyónási alkalom hiányzik, fölindíthatjuk magunkban a tökéletes bánatot (lat. contritio perfecta), s Isten bocsánatát így is elnyerhetjük. Azonban egy ilyen tökéletes bánat fölindítása magában kell, hogy foglalja a mielőbbi gyónás szándékát. (Vö. CIC 916. kán.)

IMA A TÖKÉLETES BÁNAT FÖLINDÍTÁSÁHOZ:

Teljes szívemből bánom, ó, édes Istenem, hogy Téged oly sokszor és oly nagyon megbántottalak, mert ezáltal méltatlanná lettem kegyelmedre, kedvedből kiestem és mind ideig-, mind örökkévaló büntetésedet megérdemeltem. Kiváltképpen pedig azért bánom bűneimet, mert Téged, legfőbb jót, legjobb Atyámat és legnagyobb jótevőmet megbántottalak. Ó, édes Istenem, erősen felteszem magamban, hogy a Te kegyelmeddel téged, szerető jóságos Istenemet semmi bűnnel, de legfőképp ... [itt gondolj azokra a bűnökre, amelyek ellen különös törekvéssel küzdesz] meg nem bántalak és a bűnre szolgáló alkalmakat gondosan elkerülöm.

Kérlek, Uram, őrködjék fölöttem jóságos szemed, és add, hogy a következő napokat az eddigieknél jobban használjam! Boldogságos Szűzanyám, szent Őrzőangyalom, legyetek velem! Ámen.

LELKIÁLDOZÁS

A lelki áldozás (lat. communio spiritualis) az áldozás egyik módja, amikor fizikai módon nem tudja valaki magához venni az Oltáriszentséget, de lelkileg mégis elnyerheti a szentáldozás kegyelmeit. Fontos azonban tudni, hogy a lelki áldozásra ugyanúgy fel kell készülnie a hívőnek, mint egyébként a rendes szentáldozásra, vagyis a kegyelem állapotában kell lennie. Aki valamilyen súlyos bűn miatt nem járulhat egyébként szentáldozáshoz (pl. rendezetlen házasság miatt), az lelki áldozást sem tud végezni.

IMA A LELKI ÁLDOZÁSHOZ:

Uram Jézus Krisztus, hiszek Benned, imádlak Téged és szeretlek Téged teljes szívemből. Bánom minden bűnömet, mert szeretnélek magamhoz fogadni a szentáldozásban, hogy Veled élhessek. Jöjj hát, ó Jézus, legalább lélekben költözz a szívembe, és végy lakást benne örökre! A mi Urunk Jézus Krisztus Teste őrizzen meg engem az örök életre! Köszöntelek, ó Jézus az én szegény szívemben. Neked adom magamat egészen. Tied akarok lenni életemben és halálom után is. Ámen.

(Forrás: Magyar Kurír, Váci Egyházmegye, Fotó: Kristók J.))

Vissza az újság tetejére

Támpontok a koronavírus idejére

A gyerekek talán örülnek, hogy nem kell iskolába menni, de minden csoda három napig tart, utána rájövünk, hogy ez bizony drasztikus változást eredményez a mindennapi életben. A családoknak önerőből kell választ adni arra, hogy mi történik a nap 24 órájában. Nem lehet elküldeni a gyereket a nagyszülőkhöz, nem vezeti le az energiáit az edzésekkel, nem megy közösségbe, nincs program. Akit megnyugtat az, hogy a gyerek örül a napi 14 óra gépidőnek, és majd elfoglalja magát a telefonjával, a filmsorozataival, videojátékaival, az a legrosszabb választ adja, ami létezik.

Erre a helyzetre reflektálva szeretnék néhány gondolatot a figyelmükbe ajánlani:

1. A struktúra nélküli időt a gyerek, és sokszor a felnőtt sem tudja értelmesen kitölteni. Sok embernek most több ideje lesz, de ha nem használjuk fel jól, akkor az unalom, a kezünk közül kifolyó idő erkölcsileg romboló. Gyűjtsük össze azt, hogy házon belül mire nem jut idő a hétköznapokban, és most foglalkozzunk ezekkel is.

2. A családok működjenek „akciócsoportként”, hozzanak szabályokat az idő beosztására, mindenkinek legyen feladata a háztartásban - lehetőleg valakivel együtt, mert a közös tevékenységnek is van öröme; legyen idő testmozgásra (hála Istennek tavaszodik, ki lehet menni a szabadba), legyen meghatározva és szigorúan betartva a gépezésre szánt idő, illesszük be a napirendbe a közös társasjátékot.

3. Hallgassunk tudatosan zenét, ami érzelmi háztartásunkra is jótékonyan hat, nézzünk együtt filmet, amit kövessen beszélgetés!

4. Remélhetőleg az iskolák, a kormányzat, a tananyagok fejlesztői gondoskodnak arról, hogy legyen tanulmányi feladat az iskolás gyermekek számára. Tudatosítsuk a gyermekekben, hogy bár a tanóra és a számonkérés számukra teher, mégis segítség a tanulásban. Hirtelen minden iskolás olyan lett, mint egy levelező tagozatos egyetemista, és nem könnyű így haladni. Határozzuk meg a tanulási időt, természetesen a megfelelő szünetekkel, és a szülők figyeljenek oda, hogy a gyermekek beküldendő feladatai valóban készüljenek el, ne csak átvegyék az osztálytársuktól, vagy letöltsenek valamit az internetről.

5. Lehetőség ez az időszak arra, hogy a szülő a saját tevékenységébe is jobban bevonja a gyerekeket. Játékosan, együttműködésbe vonva taníthatók háztartási ismeretekre, ház körüli, vagy kerti munkákra, javításokra.

6. Beszélgessünk arról, hogy „vihar előtti csend” van. Nem azért van vészhelyzet, és nem azért áll le a fél ország és a kontinens nagy része, mert néhányan kórházban vannak. A vírus okozta betegségnek lappangási ideje van. Valószínűleg jóval többen hordozzák és terjesztik a vírust, mint ahány embernek már tünetei vannak. Ezért kell visszafogott életet élni: kerülni a tömeget, az utazást, a csoportos összejöveteleket. Nem tudjuk, kinek a köhögése fertőz. Lehet, hogy mi nem vagyunk veszélyeztetett korcsoport. De a szüleink azok. A mellettünk élő idős szomszéd, a gyerekeink idős tanárai, az egészségügyben végkimerülésig dolgozó orvos és nővér azok lesznek. És a fiatalabbak sem kaptak írásos ígéretet arról, hogy nem lesz szükségük kórházi kezelésre. A lemondásokat fogjuk fel nagyböjti önmegtartóztatásként.

7. Fordítsunk kiemelt figyelmet a személyes és háztartási higiéniára. Levegőbe, kézbe ne köhögjünk, tüsszentsünk, zsebkendőt tegyünk az arcunk elé. Közös tálból csak evőeszközzel vegyünk, ami nem ér a szánkhoz. Kilincseket és azokat a gyakran használt tárgyakat, amit többen is kézbe vesznek, naponta többször tisztítsuk. Gyakori kézmosás mellett is ügyeljünk arra, hogy arcunkhoz, szánkhoz, orrunkhoz csak tiszta kézzel nyúljunk.

8. Nagyjából évszázadonként van nagy járvány. 1918-19-ben a spanyolnátha, a középkorban a pestisjárványok, most a koronavírus van terítéken. Vegyük komolyan a megelőzést, de ne essünk pánikba. Járványok idején erőre kap az imádság. Ez a fő dolog! Most ennek van itt az ideje. A Mária Rádió az interneten keresztül mindenhol hallgatható. Minden nap tudatosan szánjuk az eddigieken felül valamennyi időt az imádságra. Kapcsolódjunk bele a rádión keresztül esetleg olyan imádságba, amit eddig nem gyakoroltunk. Vagy hallgassunk meg tudatosan egy lelkiségi műsort. Örüljünk, hogy ezt most még úgy tehetjük, hogy nem kell beteget ápolni, kórházban lévő hozzátartozóért (akit látogatni sem lehet) aggódni, halottat siratni!

(Lukovits Milán atya, Mária Rádió)

Vissza az újság tetejére

Mindenható Urunk, atyáink Istene!

Vissza az újság tetejére

Kedves Testvérek!

Vissza az újság tetejére

Mielőtt anya lettem volna...

Mielőtt anya lettem, főzhettem magamnak meleg ételt. Ruháim nem voltak pecsétesek. Nyugodtan telefonálhattam.

Mielőtt anya lettem, addig aludtam, amíg akartam és nem izgultam, hogy milyen későn fekszem le. Minden nap megfésülködtem és fogat mostam.

Mielőtt anya lettem, minden nap kitakarítottam. Nem botlottam meg játékokban és nem felejtettem el altatódalok szövegét.

Mielőtt anya lettem, nem izgultam, hogy a növényeim mérgezők-e, és nem gondoltam védőoltásokra.

Mielőtt anya lettem, nem hányt le senki, nem lettem kakis, nem köptek le, nem rágcsáltak meg, nem pisiltek le és nem csipkedtek meg pici ujjak sem.

Mielőtt anya lettem, teljes birtokában voltam gondolataimnak, testemnek, lelkemnek és végigaludtam az éjszakát.

Mielőtt anya lettem, sosem tartottam kezemben egy síró gyereket, hogy az orvos megvizsgálhassa, vagy beadja neki az injekciót. Sosem néztem könnyes szemekbe - és fakadtam sírva.

Mielőtt anya lettem, nem éreztem ekkora boldogságot egy egyszerű mosolyon, és nem maradtam fenn késő éjjel, hogy egy alvó bébiben gyönyörködjem. Sosem tudtam, hogy képes vagyok ennyire szeretni.

Mielőtt anya lettem, sosem éreztem, hogy a szívem apró darabokra törik, mikor nem tudtam megszüntetni a fájdalmát. Nem tudtam, hogy egy ilyen pici élet ekkora hatással lesz az életemre.

Mielőtt anya lettem, nem ismertem azt az érzést, hogy a szívem a testemen kívül van. Nem tudtam, milyen nagyszerű érzés a gyerek etetése. Nem tudtam, hogy valami olyan fontossá tehet engem.

Mielőtt anya lettem, sosem keltem fel az éjszaka közepén tízpercenként, hogy megnézzem, minden rendben van-e?

Mielőtt anya lettem sosem ismertem a melegséget, az örömöt, a szívfájdalmat - egyszóval azt a csodát, hogy anya lehetek!

 

(2007. május 6. Máriabesnyő)

Vissza az újság tetejére

Alázat-Szeretet

A gyerekeink iránti jóságukért köszönetképpen, szeretném megosztani Önökkel az egyik nagyon szép nagycsütörtöki élményemet.

Aki gyerekekkel foglalkozik, az tudja, hogy mindenik évnek megvan a maga keresztje, van olyan tanév, amikorra a himlő, máskor az influenza környékezi meg a nagycsaládot, és biza' akkor „megy a gyűrű vándorútra, egyik kézből a másikba”, és nehéz megfékezni a járványt. Persze nemcsak fertőző betegségek indulhatnak el a gyermekek világában, hanem különféle divatok, hóbortok is, melyeket a felnőtteknek nagyon nehéz megérteni, befolyásolni. Volt egy év, amikor a fiaink folyton bosszantották a tanárokat, az osztályok szinte versenyeztek, hogy ki tud csínytevésben rálicitálni a másikra. Nekik nagyon jó bulinak tűnt, de egy-egy tanár a felmondását fontolgatta. Mi mást tehettem volna, újból és újból összeszedtem az intézet belső udvarára a gyerekeket, hol szép szóval, máskor meg minden pedagógiai haragomat csatasorba állítva próbáltam a fiaimat nevelgetni, a kedvesség és a jóság útjára terelgetni.

Tavasz felé már az egész pedagógiai eszköztárunk romokban hevert. Magamba roskadva behívtam az intézet vezetőjét, és megbeszéltük, hogy ha már nincs eredménye annak, hogy a gyerekek fejét mosogatjuk, próbáljuk meg a lábukat megmosni.

A nagycsütörtöki szentmisén a legcsintalanabb gyerekeket kiültettük az első padba, és az evangélium után prédikáció helyet letérdeltem mindenik fékezhetetlen kiscsikó elé, és szelíden, ahogyan mesterünktől tanultam, megmostam, megtörölgettem a lábát. A hívek döbbent csendben nézték, nem mondtam semmit, csak céltudatosan végeztem a dolgomat, a kántor közben szép nagyböjti zsoltárt énekelt. A szertartást elsősorban a gyerekeknek szántam pedagógiai célzattal, de igazából engem is végtelenül megindított. Ott és akkor döbbentem rá, hogy Péter lábát mosva az én lábamat is megmosta a Mester. Bár Júdás zsebében ott zörgött a harminc ezüstpénz, Jézus mégis lehajolt, és az áruló lábát is megmosta. Aztán belém nyilallt a felismerés: Jézus nemcsak megmosta a tanítványai lábát, hanem utána meg is halt értük a kereszten! Vajon én meg tudnék halni ezekért a rosszcsont gyerekekért? A szertartást befejezve felálltam, és csendesen néztem őket, míg az orgona utolsó akkordjai is elhaltak. Néztem a fiaimat, és annyira szépnek láttam őket, mint még soha!

A megfosztott oltár előtt sokáig némán térdeltünk. A végén, a sekrestyében minden tanítványom odajött, hozzám bújtak, megöleltek csendesen. Néma percek után az egyik, talán a legcsintalanabb megszólalt: „Csaba testvér, én többet nem leszek rossz!” Én sem, én sem, visszhangozták a többiek a mélyről jövő jó elhatározást.

Évek teltek el, ma már felnőtt emberek, elsodorta őket a múló idő, de én úgy gondolom, hogy legtöbbjüknek sikerült megtartani a tiszta szívből felfakadt őszinte fogadalmat. Egy biztos, ha találkozunk, ugyanazzal a szeretettel tudjuk átölelni egymást. A gyerekek előtt térden állva örökre megértettem, hogy szeretetre csak végtelen alázattal és nagy-nagy szeretettel lehet tanítani az embereket.

Ezúton kívánok Önöknek kegyelmekben gazdag húsvétot!

Csaba testvér OFM

Vissza az újság tetejére

Móra István: Édesanyámnak

Csendes alkonyat volt,

Ahogy hazaértem,

Ave Máriára

Harangoztak éppen.

 

Ültél a ház előtt

A régi kispadon,

Könnyekkel szemedben,

Sóhajjal ajkadon.

 

Letérdeltem eléd,

Közelről néztelek,

Úgy eltévedt rajtam

Jóságos két szemed.

 

Kerested a régi

Derült vonásokat,

Ragyogó szemeim,

Nevető arcomat.

 

Az arcom oly törött,

A szemem sem ragyog,

Miről is tudtad meg,

Hogy a fiad vagyok?

 

Hazajöttem, anyám,

Beteg vagyok, lelkem,

Anyai szerelmed

Gyógyítson meg engem.

 

Taníts meg engemet

Még egyszer nevetni,

Taníts meg remélni,

Taníts meg szeretni.

 

Vígy el, ahogy régen

Az első misére-,

Mutasd meg még egyszer

Az utat az égre.

 

Ugye megvannak még

A glóriás szentek,

Akik énnálam is

Még többet szenvedtek?

 

Mutasd meg őrizőm

Az Isten Bárányát,

Mondd, hogy csókoljam meg

A feszület lábát.

 

A nagy kereszt alatt

Térdeljünk le ketten,

S mondjuk el mint régen:

Hiszek egy Istenben…

 

Vissza az újság tetejére

Corona 2020

A járvány időszaka rámutat törékenységünkre és arra, hogy a saját és mások életére vigyáznunk kell. Imáinkkal és példánkkal erősítsük a bizalmat Istenben és egymásban. Gyakoroljuk a nagylelkűség erényét, és ebben a helyzetben különösen is figyeljünk egymásra, főleg beteg és idős embertársainkra. Idős paptestvéreinket tisztelettel kérjük, hogy ebben a helyzetben különösen vigyázzanak egészségükre.

  Vissza az újság tetejére