A damaszkuszi úton
Szentmiseszándékok
Első és utolsó
Körlevél II.rész
Bénaság
Az anyagág titka
Angyali gondolatok
Így kezdődött az egyházi újév Vadkerten
Jézus megkeresztelkedése
Útravalóul tőlem neked
Adventi lelkigyakorlat 2019
Az én hazámban
Vadkerti Harangok 2019
Kolping híreink
Híreink

A damaszkuszi úton

TUDOD, ki fekszik ott a földön? Saul. Ugye emlékszel még rá? Ő vigyázott azoknak a köpenyére, akik megkövezték Istvánt. Nézd a ragyogó világosságot! Mi történik itt?

Miután Istvánt megölik, Saul ádázul üldözni kezdi Jézus követőit, hogy ártson nekik. Házról házra jár, hogy elfogja és börtönbe vesse őket. Sok tanítvány elmenekül, és más városokban kezdi hirdetni a jó hírt. Saul azonban más városokba is elmegy, hogy felkutassa Jézus követőit. Éppen Damaszkuszba tart, amikor meglepő esemény történik.

Hirtelen világosság ragyog fel Saul körül az égből, mire ő a földre esik, ahogy itt láthatjuk. Majd egy hang hallatszik: Saul, Saul, miért üldözöl engem?

A vele utazó férfiak látják a világosságot, és hallják a hangot, de nem tudják kivenni, hogy mit mond. – Ki vagy, Uram? – kérdi Saul.– Jézus vagyok, akit te üldözöl – feleli a hang.

Jézus azért mondja ezt, mert amikor Saul a követőit üldözi, úgy érzi, mintha őt magát üldözné.

Mit tegyek, Uram? – kérdezi erre Saul.

Kelj fel, és menj Damaszkuszba! – mondja Jézus. – Ott megmondják, mit kell tenned.

Mikor Saul feláll, és kinyitja a szemét, nem lát. Megvakult! A vele levő férfiak ezért kézen fogják, és Damaszkuszba vezetik.

Jézus ekkor ezt mondja egyik damaszkuszi tanítványának:

Kelj fel, Anániás! Menj el az Egyenesnek nevezett utcába. Keress Júdás házában egy Saul nevű embert. Különleges szolgálatra választottam ki őt.

Anániás engedelmeskedik. Amikor megtalálja Sault, ráteszi a kezét, és így szól:

Az Úr küldött el, hogy visszanyerd a látásod, és betelj szent szellemmel.

Egyszeriben valami pikkelyszerű esik le Saul szeméről, és újra lát. Isten nagyszerű módon felhasználja Sault, hogy sok nemzetnek prédikáljon. Pál apostol néven válik ismertté.

(Net)

Körlevél II.rész

A társadalom éltető forrása a Teremtő Istennel való kapcsolat

Isten minden ember szívébe beleírta a végtelen, a teljesség, az igazság, a jóság, a szépség és a szeretet iránti vágyat, amelyek Istenhez vezethetik őt. Isten elénk siet, a megtestesült Fiúban megkapjuk azokat az ajándékokat, amelyek segítségével teljes életet élhetünk. Krisztus „meggyógyítja az ember szívét, megadja neki a képességet, hogy úgy szeressen, ahogyan ő szereti az Egyházat, vagyis életét áldozva érte”.1 A Szentháromság, az isteni személyek szeretetközössége a családhoz hasonló vonásokkal tárja fel önmagát. Ez a családban is megvalósul: van, aki szeret, van, akit szeretnek és van a szeretet-közösség.

Krisztus örömhíre képes arra, hogy megújítsa, Isten akarata szerint emberségesebbé tegye a társadalmat. Ha a nyugati kultúrkörben élő ember elutasítja a hitet, akkor társadalmai lassan elveszítik belső erejüket, elveszítik a célt, a motivációt, a belső békét közvetítő képességüket. A II. Vatikáni Zsinat felszólítja a világiakat, hogy „vállalják […] az evilági rend megújítását […] az Evangélium világosságánál, az Egyház szellemében”.2 A hit cselekvésre indít, sürget, hogy az igazságra épülő szeretet társadalmi méretekben is valósuljon meg: a kultúra, a gazdaság, a tudományok, a politika, a média, a sport, a környezetvédelem területén. A hit érzékenységet és cselekvő segítőkészséget tud kialakítani a szegények, megtörtek, betegek, kirekesztettek iránt.

Harminc évvel a rendszerváltozás után

Harminc évvel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy Egyházunk és népünk ajándékba kapta a történelem Urától a szabadságot, amiért korábban sokan küzdöttek és szenvedtek. A rendszerváltozás után azonban tömegek érezték úgy, hogy munkájukra nincs szükség és ők maguk is feleslegessé váltak. Megjelentek a hajléktalanok, a nyilvánvaló nyomorúság is megmutatkozott. Felütötte fejét a magántulajdon erkölcsi legitimitásának problémája is.

A kereseti lehetőségek közötti kirívó aránytalanság a munkanélküliséggel párosulva oda vezetett, hogy régiónk fiatalsága nagy tömegben vándorolt nyugatra. A kis nemzetek sajátos nyelve, kultúrája, közösségi tapasztalatának értékei is veszélybe kerültek a népesség fogyásával. Pedig a nemzetek hozzátartoznak a teremtés gazdagságához, létüket az Egyház is értékeli.

A fiatalok távol kerültek a nagyszülőktől, akik a szoros emberi kapcsolatokkal erősíthetnék a szolidaritást és a közösségérzetet a nemzedékek között. A fiatalok távolra költözése sok családban fokozza az idősek elmagányosodásának problémáját. A családok segítése, az értelmes életet kínáló közösségek erősítése és az isteni Gondviselésbe vetett bizalom megújítása mind olyan értékek, amelyekért sürgetően cselekednünk kell.

A világgazdaság súlyos aránytalanságai, a környezetszennyezés és a klímaváltozás miatt egyre nagyobb méreteket öltő szárazság, az ivóvízkészletek szűkössége, valamint a háborús összeütközések sok kérdésben egészen átfogó, nemzetközi felelősségvállalást tesznek szükségessé.

Az evangéliumból fakadó élet, ha szükséges, szembe mer szállni az igazságtalan társadalmi struktúrákkal. Az egység és a béke embereiként ellenállhatunk a kíméletlen haszonszerzés és megalázás mai formáinak. Kultúránkat átjárja az erőszak, mégis gyengédséget kell tanúsítanunk embertársaink iránt, a könyörtelenül felfokozott hajszában Krisztus tanítása szerint türelemmel kell feléjük fordulnunk.

(Folytatás a következő számban)

A karácsony előtti napokban útközben a rádiót hallgatva megdöbbentem, amikor egy idős néni betelefonált a műsorba, hogy segítsenek neki, mert nincs tűzifája és karácsonykor meg fog fagyni. A műsorvezető hölgy udvariasan megkérdezte tőle, hogy vannak-e gyermekei és tudnának-e ők esetleg ebben a gondban segíteni? Az idős asszony azt válaszolta, hogy három gyermeke is van, de messze laknak és nincs idejük neki segíteni. Velem együtt a műsorvezető is megsajnálta a kétségbeesett telefonálót, de azért még megkérdezte, hogy mégis milyen messze laknak a gyermekek? Nagyon messze, 30 kilométerre – hangzott a válasz. Erre a feleletre a rádiós hölgy alig tudta leplezni felháborodását, mert az még talán érthető lett volna, hogy az ország két legtávolabbi pontjáról a gyerekek nem tudnak azonnal segíteni édesanyjuknak, de hogy egy fél órás utat sem tudnak megtenni, az már elképzelhetetlen. Talán ennyire nem szeretik, nem tisztelik édesanyjukat a gyerekek? Vagy csak a néni túlozta el egy kicsit a problémáját? A beszélgetés nem folytatódott, ezért nem derült ki, hogy mi lehet az eset hátterében. Egy másik példa: Két vagy három esztendővel ezelőtt egy fogyatékos ember indított bírósági eljárást, amelyben kártérítést követelt azért, hogy egyáltalán megszülethetett. Úgy gondolta, hogy az orvosoknak még a születése előtt észre kellett volna venniük, hogy ő várhatóan sérült lesz, figyelmeztetniük kellett volna anyját és nem szabadott volna engedniük, hogy világra jöjjön. Az eset egészen az osztrák Legfelsőbb Bíróságig jutott, amely kártérítést ítélt meg az illetőnek. A bírósági döntés óriási felzúdulást váltott ki, még az osztrák püspökök is megszólaltak az ügyben, s velük együtt számos közéleti személyiség és szervezet. Azzal mindenki egyetértett, hogy a fogyatékkal élőknek nyújtson segítséget, anyagi támogatást az állam, de azzal már nem, hogy még ezen felül kártérítést adjanak valakinek azért meg megszületett. Mindenki így érvelt: egy gyermek születése nem káresemény, hogy kártérítés járna érte, de még egy fogyatékkal született személy születése sem tekinthető káreseménynek.

Csak két szomorú példát említettem, de sajnos folytathatnánk a sort ezekhez hasonló történetek sokaságával, amelyek mind azt bizonyítják, hogy korunkban mennyire eltorzult az édesanyák megbecsülése és az anyaság iránti tisztelet. Mennyire elkeserítő, amikor a fiatal lányok, akár házasságban élnek, akár nem, fenyegető veszélynek élik meg, hogy gyermeket várnak és meg akarnak szabadulni tőle. Ők valóban „terhesek”, mert teherként élik meg születendő gyermeküket. Mennyivel szebb volna, ha minden várandós édesanya érezné és őszintén mondaná, hogy „áldott állapotban” van. Mennyivel szebb volna, ha ők, születendő gyermekük édesapja és egész családjuk Isten áldásának tekintenék a gyermeket!

A mai napon Szűz Máriát, mint Isten anyját ünnepeljük, s ez a nap ráirányítja figyelmünket most az anyaság titkára, az anyai hivatásra és az édesanyák tiszteletére. Miután a karácsony ünnepe során a betlehemi jászolban fekvő kis Jézust szemléltük, most az ő édesanyjára tekintünk, aki minden édesanya számára példakép és mindannyiunk édesanyja. Mária életéből tanulja meg minden földi édesanya, hogy az anyaság az élet szolgálatát jelenti, hiszen egy új élet adásával válik valaki édesanyává. Ugyanakkor egy életen át tartó szolgálatot jelent az anyai hivatás, amely magába foglalja a gyermekek testi és lelki nevelését. Minden édesanya Mária hitével figyeljen Istenre és az ő szeretetével gondoskodjon gyermekéről.

Szűz Mária, Isten anyja mutasson utat minden embernek Jézus felé, s ugyanazt tegye minden édesanya is: gyermekük iránt érzett szeretetük legszebb jele az legyen, hogy elvezetik őt Jézushoz.

(© Horváth István Sándor, fotó: Hajnika)

Vissza az újság tetejére

Angyali gondolatok

(Útravaló 2020-ra)

Nézem a sok embert, valamit keresnek!

Ám nincs eredménye, amíg nem szeretnek!

Hiába a sok dísz, gazdag, szép ajándék,

mikor más célt szolgál mögöttük a szándék.

Pénzben mért szeretet, anyagias vágyak,

görbe tükrei egy eltorzult világnak.

A mosoly, az öröm, egymás ölelése,

önző világunkban, nem kérdés-e?

Vajon hová bújt el az igazi érték,

a szív gazdagságát, sosem pénzben mérték.

Figyelmet és időt kéne többet adni,

minden körülményben embernek maradni!

Vissza az újság tetejére

Így kezdődött az egyházi újév Vadkerten

Vissza az újság tetejére

Jézus megkeresztelkedése

Vissza az újság tetejére

Útravalóul tőlem neked

Kedves tettre kész, hazaszerető magyar fiatalok! Hozzátok szólok most, akik már a gimiben a jövőtöket tervezgetitek, legfőbb célotoknak érzitek, hogy mihamarabb saját lábra állhassatok, tanulhassatok, dolgozhassatok, családot alapíthassatok, építő tagjai legyetek a társadalomnak. Ti, akik jól tudjátok, nem szabad bedőlni a liberális meséknek, akik átláttok a „thunbergizmuson”. Ti, akik jól tudjátok, úgy is lehet vigyázni a bolygóra, ha nem böfögjük vissza egy tinilány betanult, erőltetett szavait. Ti tudjátok, meg kell becsülni mindazt, amit a természet adott, vigyáznunk kell rá, mindenkinek a maga módján. Hiszen ez nemcsak egy átmeneti trend, hanem egy életre szóló kihívás.

Ti, akik lehet kritikával illetitek a jelenlegi rendszert, mégis jól tudjátok, ennél jobb helyzetet senki nem tudna nektek teremteni. De jól teszitek, hogy kritikusok vagytok, hiszen ahogy Kepler mondta: „jobban örülök egyetlen intelligens ember éles kritikájának, mint a tömegek gondolkodás nélküli elfogadásának”. A Ti kritikátok csak jobb munkára ösztönöz és inspirál. A Ti kritikáitok segíthetnek megtisztítani a rendszert az ide nem illő élősködőktől, akik csak kihasználják a jobboldali emberek jószívűségét, miközben bepiszkolják a jobboldali eszmét és megmérgezik a közösségeket. Helyettük inkább Rátok lenne szüksége a rendszernek. Szóban, írásban, tettben. Hiszen ha kritizáltok, az azt jelenti, hogy odafigyeltek és tisztában vagytok a jó és a rossz dolgokkal egyaránt!

Ti, akik büszkék vagytok a nemzetre. Ti, akik büszkén valljátok, hogy magyarok vagytok, nem pedig csak „európaiak”. Ti, akik itt akartok élni, családot alapítani, mert szeretitek a magyar földet minden szépségével és hibájával együtt. Akik büszkén éneklitek a Himnuszt, akik nem féltek a piros-fehér-zöldtől és teli torokból üvöltitek, hogy „Ria, ria, Hungária”!

Igen, Ti, kedves jobboldali fiatalok, nektek most nem szabad félni. Nem szabad hagyni, hogy a nagyszájú liberálisok kinevessenek, megalázzanak. Ugyanis csak azért ilyen nagy a szájuk, mert irigyek Rátok. Irigyek, mert Nektek vannak céljaitok, ti nem semmittevő megmondóemberek akartok lenni hatszáz bölcsészdiplomával, hanem tettre kész, példamutató édesanyák, szorgalmas, védelmező édesapák. Irigyek Rátok, mert Ti nem másoktól várjátok el a segítséget, hanem saját magatok teremtetek olyan életet magatoknak, amilyenre mindig is vágytatok. Ne hagyjátok magatokat megfélemlíteni, álljatok ki elveitek mellett, harcoljatok az igazatokért. Mert jó úton jártok! Csak így tovább!

Hajrá!

(Zelenka Dóra, 888.hu)

Vissza az újság tetejére

Adventi lelkigyakorlat 2019

A három estében - a Zsoltárost idézve - arról elmélkedünk a jelenleg kórházi kezelés alatt lévő András atya által szervezett lelkigyakorlaton, hogyan kell az Istengyermeket várni ― vezette be tanítását Kovács György atya. A teljesség igénye nélkül itt megosztanám néhány gondolatát azok számára, aki önhibájukon kívül nem tudták élőben hallani, de olvasói a Vadkerti Harangoknak.

Az adventi készületben sok minden szóba kerül világunk vásári forgatagában. Vajon gondolunk-e arra, hogy ezt a készületet egységben (családban és a családok képezte közösségekben) éljük meg. Mert az képezi igazi alapját a nagy ünnepre történő megérkezésünknek.

A 84. zsoltár, amely a zsidóság babiloni fogsága után íródott, advent fő üzenetét, az Úrra várást állítja elénk azzal, hogy az Úr megkegyelmez országának abban az időben, és most is. Látható, hogy a történelem ismétli önmagát. Csak az emberek és a fogsági formák cserélődtek mára. Feltehető a kérdés: Ma miben áll a mi fogságunk lényege? Nem lépett-e Babilon helyébe az önzés és a nihilizmus?

Ismerjük hát meg történelmünket, s vegyük komolyan hitünket, mert egyedül ez a túlélésünk záloga. Észre kell vennünk, hogy az arcok, a nevek és az események között Isten arca bontakozik ki, ismét beleszületve mindennapi életünkbe. Ha mindezt észrevesszük, és feléje irányítjuk életünk folyását, akkor a mi sorsunk is jobbra fordul, ugyanúgy, mint a zsoltárban szereplő Jákobé. Hinnünk kell abban, még a meglepő dolgok esetében is, hogy Isten meg tudja fordítani a mi életünket is, mert neki ehhez hatalma van. Ezért kell megtalálnunk a békét szívünkben, a családunkban és az emberi közösségek minden szintjén.

Igaz az is, hogy korunk embere egyre inkább kiiktatja életéből az Istent, mintegy sarokba állítva Őt. Utána pedig rácsodálkozik, majd számon kéri Tőle sorsának sanyarúbb voltát. Jegyezzük meg jól: Isten soha meg nem szűnik. Nem lehet Őt rács mögé zárni, mert valójában bűneink miatt mi vagyunk a rács mögött (fogságban).

Isten nem hagy el minket, ám mi oly sokszor nem vagyunk hajlandók tudomást venni Róla. Tudatosodjék bennünk a mai este tanúságaként az, hogy az Isten végtelenül irgalmas. Forduljunk hozzá őszintén, hogy áldott földként tudjunk tekinteni településünkre és a másik ember arcából is felvillanjon szemünk előtt az isteni arc.

A második este azzal a gondolattal vette kezdetét, hogy a választott nép örül a szabadulásnak. A szétdúlt országuk a lerombolt Jeruzsálem, a hitükhöz történő visszatalálás után, Isten segítségével megújul. Már régen szabadok, ám Istent mint Szabadító Istenként éltetik népük tudatában. Szabadítónak, mert ezzel is azt akarják elérni, hogy a múltat könnyen felejtő emberi voltuk (voltunk) ellenére se felejtsék fogságbeli hányatott sorsukat. A múlt ismerete legyen segítségükre (nekünk ma a mi múltunk) a köztük (ma köztünk is) jelen lévő Isten akaratának befogadására.

Vajon a mi szívünk ma és itt Érsekvadkerten, a hazánkban képes-e befogadni az isteni akaratot? Mert ha nem, akkor látható módon felüti fejét a harag, az emberiesség hiánya, a széthúzás, mely minden szinten, a látszat épülése mellett hatalmas rombolást végez.

A karácsonyra történő adventi készület a szabadulás útja. Mi is mondhatjuk a zsoltárossal: „Építsd újjá országunkat Uram!” Törekednünk kell arra, hogy Isten visszhangjai legyünk vajúdó világunkban. Egyre jobban váljunk a béke eszközeivé is, ami a krisztusi békét tükrözi, azt, ami a ne félj tőlem, mert az én nem bántalak téged érzését ébreszti szunnyadó környezetünkben.

Tegyük fel magunknak a kérdést: Van-e bátorságunk a béke útján járni? Van-e bátorságunk szembe nézni a csalódásokkal, amiket elszenvedtünk, vagy másoknak okoztunk? Mit teszünk, amikor csalódást okoztunk, vagy épp nekünk okoztak?

Fontos, hogy ne engedjük meg azt, ezekből harag származzék, mert a haragépítés helyett csak rombolni tud!

Uram, szeretném, ha újjá építenél engem kapcsolataimban, közösségeinkben. Hiszem, hogy Te ezt meg tudod tenni, mivel irgalmad határtalan, mely bennünk talajt fogva léphetünk az igazi kiengesztelődés útjára. Biztosak vagyunk abban, hogy Te nem kétségbeesésre, hanem ország-újjáépítéssel bíztál meg bennünket. Újjáépítéssel úgy, hogy mindennap keressük az erre irányuló és szereteten alapuló lehetőségeket, ami új életet ad egyénnek és társadalomnak egyaránt.

Megtelt a templomunk a lelkigyakorlat befejező napján is. Nem az volt a célom, hogy megmondjam nektek, hogyan kell készülni karácsonyra, hanem az, hogy együtt keressük a megoldásokat életünk problémáira – e sorokkal kezdte tanítását György atya. Ismét a 84. zsoltár szolgált mondandójának vezérfonalául, ahol az irgalom és az Istenhez való hűség kéz a kézben jár, megadva általa világunk számára az igazi békét.

Nemzeti tragédia volt Izrael népének a megosztottság és a szétszórattatás. A tragédia azonban akkor lezárult, amikor belátták, hogy mindannyian Jákob fiai (hasonlóság kedvéért megjegyzem, mi isten fiai vagyunk, még akkor is, ha fogságban tartjuk ezt a tudatot) és az egység útjára léptek. Sokszor elhangzik a választott nép szájából az a kérés, hogy építsd újjá országodat, Uram! Hát nem hangozhatna-e el korunk emberének szájából, természetesen a miénkből is, ugyanez a kérés, még 2600 év távlatából is?

Ugye mennyi csalódás kíséri életünk mindennapját. És még mindig nem látjuk be, hogy a bajok abból származnak, hogy elzárjuk Isten irgalmának felénk irányuló csatornáit. Szívünk ki van téve a szomorúságnak, ám azt nem a vigasztaló Isten küldi. Ő mindig békét hirdet az embereknek, melyet oly sokszor visszautasítunk.

Isten gyermekei nemcsak arra vannak hívva, hogy a rosszat kerüljék, hanem arra is, hogy minden élethelyzetben keressék az Istenhez vezető utat. Ehhez mindig szükség van a belső békére, melyben Istennel tudunk találkozni. Találkozásaink során meg akarjuk hallani azt, amit az Isten nekünk akar mondani.

Gyakoroljuk hát az irgalmat, hűséggel az igazságot, hogy ellen tudjunk állni a ránk zúduló kísértéseknek, melyből az indulatmentes és igazi élet születik meg a bennünket körülvevő békétlenség idején is. Csak így közeledhetünk igazán emelt fővel a betlehemi jászolhoz és hitelesen kívánhatjuk a kegyelmekben gazdag karácsonyt!

(Érsekvadkert, 2019. 12. 12-14. emjé; fotó: Kristók J.)

Vissza az újság tetejére

Az én házamban

Nem kell nekem több idegen érzés, több extrém változat,
És nem kell nekem több meddő vezeklés.
Ne adja többé parancsba senki, hogy ki volt az áldozat.
Kit kell szeretnem és ki az ellenség.
Nem kell nekem több kétértelmű burkolt kérdés,
És a válaszokkal is torkig vagyok már.
Nem kell nekem ez a nyilvánvaló álszentféltés.
Nekem ne mondják meg mi az, ami fáj!
Nem kell nekem más vagyona, háza,
Se múltja, se földje, se bankszámlája.
Nem kell a másé, az én házamban én vagyok az úr!
Nem kell nekem a mások szeretője,
Idegen sírok a régi temetőkben.
Nincs nagy baj, hisz egyelőre mi még itt vagyunk!
Nem kell nekem a sok farizeus idegen zsivány,
Latroktól a végső feloldozás!
Júdáspénz és júdáshit és júdástanítás.
Nem kell nekem újabb árulás!

(KerecseN együttes)

 

Vissza az újság tetejére

Vadkerti Harangok 2019

„Új évet kezdünk szolgálatodban. Szolgáljon Téged ez az év, uram!” Túrmezei Erzsébet sorokkal köszöntöm Kedves Olvasóinkat, akik immár a Vadkerti Harangok XXIX. évfolyamának első számát olvassák.

Hála Istennek, a mögöttünk hagyott évben is minden hónapban, nyomokat hagyva a történelemben, meg tudott jelenni újságunk.

Az első szó, mint mindig, a köszöneté. A legelső köszönet az olvasóinké, akik meghallva az évközi segélykiáltásunkat, a becsület kasszán túl is (6 személy 34 500Ft-tal) támogatták a megjelenéshez szükséges anyagi hátterünket, mert már a példányszám 500-ról 430-ra történő csökkentése sem vezetett biztos anyagi háttér megőrzéséhez. Támogatásuk eredményeként a 2019. évet 95 000 Ft-tal zártuk az előző évi 95 515 Ft-tal szemben. Ez a maradványösszeg 2 havi tartalékot képez még úgy is, hogy ettől a számtól kezdve újabb és már bejelentett 7%-os megjelenési költséggel kell számolnunk.

Az anyagi támogatáson túl köszönet minden beküldött fotóért és írásért, melyek, ha nem is azonnal, de a soron következő számainkban váltak olvashatóvá, legtöbb esetben a beküldők neveinek feltüntetése mellett. Biztatásként kérem Önöket, hogy minél több eseményről küldjenek tudósításokat, hogy azok megjelenésével egyre inkább a mi lapunkká váljék a Vadkerti Harangok. Köszönet jár azoknak is, akik nevei (kérésüket teljesítve) nem voltak olvashatók, de küldeményeikkel aktív részeseivé váltak lapunk megjelenésének.

Köszönjük András atyának, hogy a megjelenés előtt, még a betegágyáról is figyelemmel kíséri és javítja a Harangok cikkeinek mondandóját. Köszönjük Pálinkás Katalinnak és édesanyjának a nyelvtani ellenőrzéseket, Molnár Balázsnak az Életige rovatot, Csatári Tibornak a szentmisés oldalt, Fábián Istvánnak a nyomdai előkészítést, és a Barák családnak, hogy az egyházközségi honlapon is olvashatók számaink.

Természetesen köszönet jár a dejtári Horváth Zoltánnak is, aki még késlekedésünk ellenére is időre biztosítja a nyomdai megjelenést.

Befejezésként mindenkinek köszönöm a legkisebb segítségét is, bízva abban, hogy a 2020-as év végén is reménykeltő szavakkal tudósíthatok újságunk életének alakulásáról.

(Érsekvadkert, 2020. 01. 06. emjé)

 

Vissza az újság tetejére