Sziklára építeni
Szentmiseszándékok 
Magyarok Nagyasszonya
Életige
Augusztus 20.
Pogány Európa
Hogyan tovább Vadkerti Harangok?
Fogadalmi ünnep
Hittan-tábor 2019
Urunk színeváltozásáról
Imádság
Záró mise a gitáros táborban
Kolping híreink
Híreink

Sziklára építeni

Életige -Evangélium mindennap

„Mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette.” (Jn 13,1)

 Tudod, hol szerepel az Evangéliumban ez a mondat? János evangélista írja, mielőtt beszámolna arról, hogy Jézus megmosta tanítványai lábát és felkészült a szenvedésre.

 Az övéi körében töltött utolsó órákban Jézus a maga teljességében és félre nem érthető módon fejezi ki szeretetét, melyet kezdettől fogva táplált irántuk.

„Mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette.”

 A „mindvégig” szó azt jelenti: élete végéig, utolsó leheletéig. De a tökéletesség gondolata is ott rejlik benne. Arról szólnak ezek a szavak, hogy teljességgel, tökéletesen, mélységesen szerette őket, egészen a legvégsőkig.

 A tanítványok a világban maradnak akkor is, amikor Jézus már megdicsőül. Egyedül fogják érezni magukat, sok megpróbáltatást kell majd kiállniuk. Jézus éppen ezek miatt a pillanatok miatt akarja, hogy biztosak legyenek a szeretetében.

„Mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette.”

 Talán nem világlik ki ebből Krisztus életstílusa, az, ahogyan ő szeret? Megmossa tanítványai lábát. Szeretete olyan szolgálatra készteti, amit abban az időben kizárólag a rabszolgák végeztek. Jézus a kálvária tragédiájára készül, hogy a rendkívüli igéken, a csodákon és minden cselekedetén túl az életét is odaadja „övéinek” és mindenkinek. Szükségük volt rá, hiszen minden embernek leginkább arra van szüksége, hogy megszabaduljon a bűntől, azaz a haláltól, hogy beléphessen a mennyek országába. Békét és örömet kellett találniuk abban az Életben, amely soha nem ér véget.

 Jézus halálra adta magát, elhagyottságában az Atya után kiáltott, míg végül azt mondhatta: „minden beteljesedett”.

„Mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette.”

 Az isteni szeretet hűségét és a testvéri szeretet gyöngédségét tükrözik e szavak.

 Mi keresztények is szerethetünk így, mert Krisztus bennünk él.

 Mégsem azt akarom most mondani, hogy abban utánozd Jézust, ahogy meghalt másokért (amikor eljött az órája). Nem akarok olyan egyértelmű példákra hivatkozni, mint Kolbe atya, aki meghalt egy fogolytársa helyett, vagy Damián atya, aki leprás lett a leprásokkal, és meghalt velük és értük.

 Lehet, hogy életed folyamán soha nem fogják azt kérni, hogy fizikailag is áldozd fel magad a testvéreidért. Azt viszont biztosan kéri Isten, hogy szeresd őket mindvégig, a végsőkig, egészen addig, hogy te is elmondhasd: „minden beteljesedett”.

 Így tett a tizenegy éves Cetti egy olasz városban. Észrevette, hogy vele egyidős barátnője és osztálytársa, Giorgina mennyire szomorú. Próbálta vigasztalni, de sehogy sem sikerült. Mindent meg akart tenni érte, és megtudakolta bánatának okát. Giorginának meghalt az édesapja, anyja pedig a nagymamánál hagyta, mert egy másik férfivel élt. Cetti érezte, hogy nagy baj van, és segíteni akart.

 Bár gyerek volt, megkérte barátnőjét, hogy beszélhessen a mamájával. Giorgina pedig arra kérte, hogy előbb menjenek el az édesapja sírjához. Cetti nagy szeretettel elkísérte őt a temetőbe, és hallotta, amint Giorgina sírva könyörög apjának, hogy jöjjön el érte és vigye magával.

 Cetti szíve majd meghasadt. Nem messze tőlük egy romos kis templom állt. Beléptek. Csak egy tabernákulumot és egy feszületet találtak benne. Cetti megszólalt: „Látod, a világon minden elpusztul, de a feszület és a tabernákulum megmarad.”

 „Igen, igazad van!” – válaszolta Giorgina, és letörölte könnyeit. Aztán Cetti kedvesen kézen fogta őt, és elkísérte édesanyjához. Alighogy odaértek, Cetti határozott hangon így szólt: „Tudom, nem rám tartozik, és ne tessék haragudni, mégis meg kell mondanom, hogy megfosztotta Giorginát az anyai szeretettől, pedig nagy szüksége lenne rá. Azt is meg kell mondanom, hogy nem fogja megtalálni a lelki békét, amíg magához nem veszi őt, és meg nem bánja, amit tett.”

 Másnap az iskolában Cetti megint szeretettel vette körül Giorginát. De váratlan esemény történt: tanítás után egy autó jött a barátnőjéért. Az édesanyja vezette. Ettől kezdve mindig ez az autó jött érte, mert Giorgina újra az édesanyjával élt, aki végérvényesen szakított azzal a férfival.

 Cetti kicsi, de hősies tettéről el lehet mondani, hogy abban „minden beteljesedett”. Mindent megtett, teljes mértékben, és sikerrel járt.

 Gondolkozz csak el! Hányszor kezdtél törődni valakivel, aztán magára hagytad, és ezer kifogással elhallgattattad a lelkiismeretedet? Hányszor fogtál valamibe nagy lelkesen, aztán a nehézségek miatt félbe hagytad, mert úgy tűnt, hogy az erődet meghaladja?

 Jézus ma erre tanít: 

„Mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette.”

 Tégy így!

 S ha majd egy nap Isten valóban az életedet fogja kérni, te sem fogsz bizonytalankodni. A vértanúk énekelve mentek a halálba. A legnagyobb dicsőség lesz a jutalmad, mert – ahogy Jézus mondta – „senkinek a világon nincs nagyobb szeretete annál, mint aki vérét ontja barátaiért.”

Chiara Lubich

A lények zöme harcol egymással a földön, vízben, levegőben. Általában két dologért: a táplálékért és a párzás jogáért. A homo sapiens azzal emelkedett ki az állatvilágból, hogy Alkotója révén fölismert egy harmadik célt is. Ez pedig a hit, pogány módra leértékelve az eszme. Részletezve: Isten, szabadság, hatalom, tudomány (áll-e a Föld vagy forog, netán kering?) Mi a létezés értelme, van-e egyáltalán, sőt! Az ember attól ember, hogy fölteszi e kérdéseket, meg alapjukat: mi történik velem halálom után?

Az emberiség harcai kezdettől fogva rendszerint vallásháborúk voltak. Azok is maradtak, és nem is lesz másként, amíg ember él a Földön. Az újkori Európában már nem a felekezetek harcoltak egymással, mióta a korábbinál irgalmatlanabb háborúk élét a jakobinusok, a kommunisták, a nácik a hívő emberek, leginkább a keresztények és a zsidók ellen fordították.

Két kérdés merül föl: hogyan és miért?

A háborúk azért vallásháborúk, mert a Földön egyetlen lénynek, az embernek lehet hite. Csak ő tudja, legalábbis sejti, hogy a halálon túl is van valami. Olyasvalami, ami a földi életnek, küszködésnek, sőt, a halálnak is értelmet ad. Annak a falubelimnek is, aki azt állítja, hogy neki nincsen. Ám, ha azt kérdezzük tőle, hogy eszerint képzelőereje sincs, álma vágya sincs, ami mondjuk túlterjedne egy jóféle marhapörköltön, bankbetéten vagy hasonlón, akkor fölháborodottan tiltakozna, s követelné, hogy hagyjunk föl a szofista szövegeléssel.

Tehát talált a kérdés. Mit talált el? A gyönge pontot. A gyönge pont akkor keletkezett, amikor ama bizonyos „titkos féreg” foga lyukat rágott némelyek, később többek, majd sokak lelkébe. A lyuk természeténél fogva valami üreg, aminek a lényege a hiány. A lyukban nincs semmi. Idő múltával a semmi lesz a sérült ember valamije, mondhatjuk a lényege. Ettől kezdve a megtámadott felebarátunk a semmit tekinti lénye lényegének. Természetesen nem semminek tartja, hanem valaminek, amire gondolkodását, életét, világnézetét alapítja. A hiány ettől kezdve a holmi valamiből átalakul „szegletkővé”. Ám ha jól megnézzük semmivé, mert embere egyre azt hajtogatja, hogy nincs túlvilág, nincs Isten, sehol sem létezik menny vagy pokol. Tehát erkölcs meg bűn és erény sincsen, vagyis egyik sem lehet az élet alapzata. Mondani sem kell, hogy ez a valami nem kő, sokkal inkább sár, amibe beleragad szegény ember.

A sár - tudjuk - vizes föld, amiből az Úr megformálta Ádámot. Ő azonban ezzel nem fejezte be az ember megalkotását, mert lelket is lehelt belé. Nem a szívébe vagy a tüdejébe, netán a gyomrába, hanem az egész lényébe. Ettől lett ember. Az isteni lélek-lehelet nélkül legfeljebb szobor lett volna, esetleg állat, egy a bacilusok, a tigrisek és birkák közül.

Az önmagát hiányossá tenni próbálkozó ember valami ilyesmin mesterkedik, de még ez sem fog sikerülni neki.

A mostanában Európában zajló iszlám behatolás tagadhatatlanul vallásháború. A muszlimok nyíltan lenézik a „gyaur kutyákat”, a hitevesztett, hajdani keresztényeket, akik valaha a „könyv népei” voltak, de mára lényük kiürült, „liberális semmik” lettek, tehát a hitharcosok jogosnak tartják becsapásukat, kirablásukat, megölésüket, országaik elfoglalását. Szerintük ugyanis, aki Istent nem ismer, az nem emberi lény. Az ilyen leigázható, irtható, a légynél is alábbvaló senki. Használható senki.

Nem véletlen, hogy a muszlimok bevándoroltatói, az élet császárai, a nagy mozgatók nem sejtik, vagy ha igen, nem akarják elhinni, hogy ők is benne vannak a célkeresztben, amióta bekapták a csalit, és belepistultak a régen lejárt liberális gondolkodók álmaiba. E tanokat persze továbbra is buzgón terjesztik, hogy a gyanútlan becsvágyókat beetessék az úgynevezett egyetemeik, szórakoztatóiparuk, politikájuk mérgezett csalijával. Nem kell ahhoz túltanultnak vagy nagyon öregnek lenni, hogy valaki fölismerje a CEU meg a hajdani Foxi-Maxi szellemi és tudományos szintjének azonosságát.

A mozgatók bábelőadása fölött mi loboghatna zászlóként, ha nem a pénz? Régebben az arany, újabban a tarka papírdarab, vagy az sem: „a bankrendszer fizetési ígérete.” Ennek ellenére nem akármilyen tekintélynek örvend. Hiszen ma a kapitalizmus, magyarra fordítva: „tőkeizmus”, a „pénzizmus” istentelensége uralkodik. Mivel lényege szerint nem ember, hanem dolog, ezért soha nem szokott felelősként szerepelni. Ráadásul alapállása a rejtőzködés. Az ő világa az erszény, a pince, a páncélteremben zajló titkos pénzmozgások homálya, az utóbbi századokban az árfolyamkeverés követhetetlen örvénye.

A pénz tán csak akkor lesz nyilvános mozgató, ha színt vall, s kijelenti, hogy ő se Istent, se embert, se népet, se művészetet meg tudást, sem életet se halált, azaz semmit sem önmagán, vagyis becstelen személyén kívül.

(Czakó Gábortól)

Vissza az újság tetejére

Hogyan tovább Vadkerti Harangok?

Vissza az újság tetejére

Fogadalmi ünnep 2019

Vissza az újság tetejére

Hittan-tábor 2019

Mindannyiunk nagy örömére az idei évben is megrendezésre került a Hittan tábor, melyre július második felében került sor. Kicsik és nagyok, lányok és fiúk egy héten keresztül igen sokoldalú programokkal teli napokat tölthettek el „főhadiszállásunkon”, a Kolping-házban és annak udvarán.

Hétfő reggel 9 órára gyülekeztünk, majd közös imádság után kezdetét vette a tábor. Ági néni és Anna néni a társaságot négy csoportra osztotta, melynek irányítására 2-2 idősebb gyermek kapott tőlük megbízást.

Sok színes, változatos tevékenységekre került sor a hét folyamán. Ültettünk magokat, kézműveskedtünk, oldottunk meg játékos feladatokat, pizzát készítettünk, sőt egyik délelőtt vendégünk is volt, akivel a hitről és a szentekről eszmecserét folytattunk, elmélkedtünk.

Minden nap jutott elég idő a szabadban való játékra, mozgásra is. A csapatok ezzel pontokat gyűjthettek, melyet a tábor végén összegezve kiderülhetett, hogy melyik volt az idei év Hittan táborának legjobb csapata.

Programjainkat színesítette, hogy egyik nap ellátogattunk a máriabesnyői Mária-kegyhelyre, ahol megismerhettük a hely történetét, és megcsodálhattuk a szép Nagyboldogasszony Bazilikát. Ezen a napon a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertet is meglátogattuk, ahonnan késő délután fáradtan és élményekkel telve tértünk haza.

A mozgalmas, játékkal, jókedvvel teli hetet péntek este hálaadó szentmise zárta, melyben megköszöntük a Jóistennek a jó időt, a sok élményt, és hogy mindenki balesetmentesen, sérülés nélkül megúszta a tábor napjait.

Köszönet a szervezőknek és mindenkinek, aki valamilyen formában hozzájárult az idei tábor sikeres lebonyolításához.

Zsiga Luca és Zsiga Marcell

Vissza az újság tetejére

Urunk színeváltozásáról

Egyházunk augusztus 4-én, vasárnap Jézus színeváltozását ünnepelte. Ezt az eseményt olvastuk a vasárnapi evangéliumban is. A történetet olvasva késztetést érzünk arra, hogy a három kiválasztott apostollal együtt mi is felmenjünk erre a hegyre, erre a lelki magaslatra. Mi is szeretnénk bepillantást nyerni Jézus isteni dicsőségébe és megpillantani legalább egy kis időre azt a dicsőséget, amely ránk vár a mennyországban, ahol teljes boldogságban élhetünk együtt majd Istennel. Hiába is próbálnánk ezt a lelki magaslatot egyedül elérni, az Úr vezetése, segítsége, felemelő kegyelme nélkül nem lehetséges. Jézus az, aki elvezet minket oda, ahol Isten-élményben lehet részünk, ahol megtapasztalhatjuk a mennyei Atya jelenlétét. És azt is jó tudnunk, hogy az élmény elmúltával, a hétköznapok gondjai között is velünk marad, velünk van Jézus. Lejön velünk a hegyről, hogy ne csak az ünnepi pillanatokban érezhessük közelségét, hanem a küzdelmes hétköznapokban is.

Az élményt viszont őrizzük meg szívünkben! Gondoljunk arra, hogy ugyanez a dicsőség vár Jézusra a feltámadás után, és mindannyiunkra, akik hiszünk abban, hogy Isten minket is feltámaszt az örök életre. Krisztus dicsőségében akkor részesedhetünk, ha kitartunk vele a szenvedésekben is. Ha kész vagyok vele együtt meghalni, akkor vele együtt fogok feltámadni is.

(HIS-től)