Odaát mindennap karácsony van
Szentmiseszándékok
Velünk az Isten
Túrkevei Erzsébet: Karácsony este
Templom búcsúnk 2013
Két koccintás közt...
Karácsony öröme
Hívom a családokat 2013 decemberében
Életige
A kommunikációs eszközök hatásáról
Szentatya üzenetei II.
Ingyenes jogi tanácsadás
Kolping híreink
Önkormányzati hírek
Közlemény
Műfüves pálya bérlése
Híreink

Odaát mindennap karácsony van

Velünk az Isten

Szent Máté apostol írja evangéliuma első fejezetében Jézus születéséről. „Anyja, Mária, József jegyese, még egybekelésük előtt méhében fogant a Szentlélektől. Férje, József, igaz ember volt, és mivel nem akarta rossz hírbe hozni, az volt a szándéka, hogy titokban bocsátja el.”

Ha valaki kételkedik az evangélium hitelében, az azért lehet, mert az illető eltűrte, hogy megkérgesedjék a szíve, és azóta érzéktelenül hallja, olvassa a Szentírást, ha egyáltalán megtörténik ez vele. Kérges szíve olyan, mint az „útfél”, ahonnan a Magvető igéjét a madarak rendre fölcsipegetik. Bizonyos értelemben védekezik, mert látja azoknak a sorsát, akik bíztak a szó és az írás hitelében, és számtalanszor bedőltek ravaszdi hirdetéseknek, a még agyafúrtabb politikai cselfogásoknak. Azóta anyagi meg személyes csődben siratják, hogy nemzetmegmentőnek néztek libatolvajokat és csodadoktornak kuruzslókat.

Milyen szívszomorítóan mai és személyes Szent József tartózkodása! Hányan és hányan nem akarják tulajdon gyermeküket, noha atyaságukban, sőt anyaságukban kétségük nem lehet, de mégis elvetik a gyermekáldást. Az áldást magát! Még ma is több tízezren odáig mennek, hogy orvosi segédlettel meggyilkoltatják tulajdon magzatukat Még népesebb azoknak a tábora, akik a kis Jézussal, vagyis a Világ Világosságával, az Élő Istennel teszik ugyanezt.

Megy ez ölés nélkül is. Hányan és hányszor nem akarjuk Isten megszületését! Vagy ha igen, gyakran nézzük holmi kijárónak, aki ennyi Miatyánkért - Üdvözlégyért elintézi makacs köhögésünket, amannyiért adósság-ügyünket. Hol vagyunk a magzat Keresztelőtől, akinek édesanyja, Erzsébet így köszönt vissza az őt üdvözlő Máriának: „fölujjongott méhemben a magzat!”

Felujjongunk-e, ha Megváltónkra gondolunk? Fölujjongtunk-e valaha, amikor eszünkbe jutott? Voltunk-e már boldogok Tőle? Csak úgy, egyszerűen, amikor eszünkbe jutott a neve? Nem fohászkodtunk, nem kértünk semmit, nem is gondoltunk arra, hogy bármire is szükségünk volna némi leveszöldségen kívül, amiért éppen a piacra karikáztunk, és ahogy szoktunk barátainkra, ismerőseinkre gondolni, Jézus is felbukkant a tudatunkban. Ízlelgettük a Nevet, és ez jó volt. Nagyon- nagyon, elképesztően, tündöklően finom érzés. Szóval le sem írható, mert a nyelv mélyvilágán is túl történt, a szavak nélküli gondolatok felhőjében.

Szent Józsefnek álmában megjelent az Úr angyala és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, hiszen a Szentlélektől van áldott állapotban. Fiút fog szülni, akit te Jézusnak nevezel, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Nem a szegénységtől, a pénzváltók, a bankok visszaéléseitől, a gazdagok és rómaiak elnyomásától, hanem bűneitől. „Bocsásd meg a mi vétkeinket!”  Nem kertelek, hanem éppenséggel a lényeg szíve közepéről beszélek. Ha bűnök nélkül tudnánk élni, akkor átbucskáznánk az Igazság országába, és szabadok lennénk! Többé nem találna rajtunk fogást sem idegen hatalom, sem a pénzvilág, sem a szórakoztatóipar, szóval lepattanna rólunk az Anti-Krisztus minden fegyvere. Az egykori és a ma is köztünk élő szentek életpéldája igazolja, hogy tényleg így van.

„Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: Íme a szűz méhében fogan, és fiút szül, és Emmanuelnek fogják hívni. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. Bűneinktől meg tudunk szabadulni az Ő segítségével, például egy őszinte gyónással, de ismerjük magunkat, hogy rendre vissza is esünk. Egyetlen reményünk, hogy „velünk az Isten!”Éppen ez a karácsony örök üzenete: velünk az Isten!

József fölébredt álmából, és úgy cselekedett, amint megparancsolta az Úr angyala. Mi is kövessük Józsefet és fogadjuk el az újszülött Jézus pici kezét az áldó-gyógyítót, az Oltáriszentség-teremtőt, a szöggel átvertet, a Genezáreti-tó partján az Ő országának halát-kenyerét osztót, az egyházalapítót. Ezekkel a gondolatokkal kíván kegyelmekben gazdag Karácsonyt és áldásos Új évet minden olvasójának a Vadkerti Harangok szerkesztősége.

(czakó)

Túrmezei Erzsébet: Karácsony este

Vissza az újság tetejére

Templom búcsúnk 2013

„Zeng a harang, hívó szóval, e szép ünnep estelén.
Összegyűltünk oltárodnál, kél szívünkben új remény.
Földi bajban, gyötrelemben, tűnik, múlik életünk.
Áldozatod erejében új életre ébredünk.”

Szent András ünnepe van. Már az esti szentmise kezdetére megtelt a templomunk a búcsú alkalmával. Ünnep és hálaadás ez a szent óra, hisz Stella Leontin atya, balassagyarmati plébános ez ünnep alkalmával áldotta meg a megújult templomkülsőt és környezetét. Ám az áldás részese volt minden jelenlévő is, amit a szentelt vízzel történő meghintés is jelképezett.

Páratlanul szép ünnep tanúi vagyunk most, kezdte prédikációját Leontin atya. A jelenlévők nagy száma, a szentmisében való aktív részvétel mintegy tükrözi azt, hogy a kövek mellett itt a lelkekből is templom épült. Ritkán adódik meg egy ember életében ilyen jeles nap, amikor a templombúcsú alkalmával kerül megáldásra az eleink által épített, most megújult templom. Örülnünk kell ennek a pillanatnak, de nem szabad megfeledkezni az idevezető út keresztjeiről sem.

Idejövet, ha feltekintünk a templom épületére, már messziről kiviláglik annak tornyának keresztje. Amikor beléptünk e szent hajlékba, ugye keresztet rajzoltunk magunkra a szentelt vízbe mártott kezünkkel. Ha szétnézünk a templom belsejében, itt is több kereszttel találkozhatunk, köztük Szent András apostoléval - templomunk védő szentjét az oltárkép ábrázolja. Láthatunk még kereszteket az utak mentén, hivalkodásból vagy meggyőződésből nyakban hordva, s a temetőkben földi véges voltunkat jelezve.

A kereszt, az ókor „szégyenfája” számunkra azonban az üdvösség forrása. A kereszt a szenvedés jele is. Ám ha hittel tekintünk Jézus vagy Szent András keresztjére, erőt kell hogy nyerjünk saját keresztjeink méltó viseléséhez. Ez abban lát napvilágot, hogy Máriát idézve mi is ki tudjuk mondani azt, hogy legyen meg a te akaratod.

Isten letekintett a keresztfáról az emberre. Látta akkor, és látja ma is a szenvedéseinket, még akkor is, ha szeretetlenségeink végett távol is kerültünk tőle. Ugye hányszor megtapasztalunk olyan eseteket, hogy embertársunk még bírta erővel, segített, ám ereje fogytán nem akadt senki, aki akár egy pohár vízzel is enyhítse szenvedését. Ez nemcsak az egyén életében fordul elő. Kis hazánk sorsának alakulásából is jól kitűnnek az ilyen dolgok, amit történelmünk tanulmányozása is jól mutat. Történelmünk és napjaink egyaránt rávilágítanak arra, hogy Magyarország senkinek sem kell. Támadnak és támadtak bennünket Keletről és Nyugatról egyaránt. Mint sok öreg, a több mint ezer éves Magyarország sem kell senkinek. Baj ez, de nagyobb baj az, ha föladva a „szentistváni örökséget”, már magunknak sem kellünk. Vissza kell hát térnünk gyökereinkhez, hogy megmaradjunk kereszténynek és magyarnak az eleink által belakott földön (tájon), itt a Kárpát-medencében.

A keresztek láttán legyen előttünk az a gondolat, hogy az Isten mindig jó. A keresztek (szenvedések) sem véletlen dolgok életünkben. A szenvedés jobbá teszi azt, aki lázadás nélkül el tudja azokat viselni. Tudatosodjék mindannyiunkban az is, hogy senki sem kap nagyobb keresztet annál, amit el tud viselni. Segít ebben égi Édesanyánk is, aki minden ellenhíresztelés hatására, ma sem vette le kezét rólunk.

Nem teljes az ünnep, ha abban a köszönet szavai nem hangzanak el. Elsősorban köszönetet mondunk Istennek, aki a megújításhoz a gondolatot és a lehetőséget adta. Köszönet jár az érsekvadkerti híveknek, akik a vasárnapi perselyadományok, az egyházi hozzájárulás mellett még 340 esetben adtak adományt, hogy megszépüljön templomunk. Köszönet az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázaton nyert 8 millió forintért, az Agroméra Zrt. 3 milliós és az Önkormányzat 1 milliós segítségéért. A támogatásokból a szükséges összeg 1/3-a, míg a kiadások 2/3-a a vadkerti hívek nagylelkűségéből jött össze. Köszönet a templomon lelkiismeretesen dolgozóknak, a Zsiga Ács munkásainak. Mindenkinek köszönet, azoknak is, akik a pályázatok megírásában, ajánlásában közreműködtek. Amilyen izgalommal és félve kezdtem e nagy munkához, olyan nagy öröm volt látni a hívek pozitív hozzáállását és most együtt örülni a megszépült Isten házának gondolatsorral, természetesen Leontin atya ünnepi szolgálatát is megköszönve - zárta közös ünnepünket plébánosunk, András atya.

Érsekvadkert, 2013. 11. 30. emjé

Vissza az újság tetejére

Két koccintás közt...

Pár perc még, és tizenkettőt üt az óra. Öregebbek leszünk. Fülünkbe cseng még az angyali ének: „Örömet mondunk, nagy örömet néktek, mert ma született a ti Üdvösségtek! Mert ma született a ti Üdvösségtek!”

Leszámítva azt az asszonyt, aki az egyik kereskedelmi rádióba betelefonálva arról beszélt, hogy karácsonykor nem fogja bekapcsolni a televíziót, a rádiót, nem fog kimenni az utcára sem, hogy ne halljon, és ne lásson karácsonyt. Bizonyára nem volt olyan ember széles e hazában, aki ne találkozott volna ilyen emberrel.

De tényleg: meghallottuk az Örömhírt? Úgy feleltünk-e rá, mint a pásztorok: „Menjünk el, lássuk hát, amit mond az angyal! Siessünk! Ne késsünk! Örvendező arccal”? Megajándékoztuk-e a karácsonyt gyermekded lelkülettel vagy felnőtt komolysággal. „Nesze a furulyám, tedd el, neked adom: ha másokon segítek, dal fakad ajkamon?”Vagy: Köszönöm, Istenem, hogy Jézusod küldted: Földi munkánk után nyerjük meg az Eged”? Mert hiszen munkatársainak méltóságára hívott meg mindnyájunkat a Teremtő: „Töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá”. Egy-két vendégségbe vagy ebédre siető az utcán, hónuk alatt ajándék, kezükben virág. Valaki ócska bakancsában, ülepe-térde-lyukas göncében töri a ház előtti járda jegét. Amikor hó esett s jégpályává taposták a járdát a járókelők, nem ért rá havat söpörni, lapátolni. Akkor dolgozott. Most meg mi a csudát tudna tenni az ebédig? A gyárak, üzemek állnak. Most azért, mert ünnep van. Emberünk nem tud mit kezdeni vele: „Feltöröm a járda jegét”. Legfeljebb: „Kiálts ki, ha kész az ebéd”. Igen, a munka is lehet kábítószer. Mert ahhoz a munkához, amely a föld „betöltéséről”, Uralom alá hajtásáról” szól, semmi köze nincsen. Mert aki kihirdette a munkálkodás kötelezettségét, engedte a felismerést is: Boldog az a nép (család, nemzet, közösség), amely tud ünnepelni. Ünnepelni - nem csak mulatni, inni és ricsajozni.

És le tudjuk-e tenni ajándékainkat úgy, mint az öreg pásztor: „Jól tudom az élet, mint az árnyék, múlik bár ha jósoromban száz évre is nyúlik. Add, hogy számadásom ne legyen hiányos, családjaim miatt legyél te méltányos. Tanítottam őket munkára, imára, életem gyümölcsét teszem a pólyádra”. Ennél többet igazán nem tehetett, hiszen embert nevelt, Istentől álmodottat, akinek hivatása van a földre és égre tekintve is. Descartes-ot épp úgy kell szeretnünk, mint Pascalt, az e világ mesterét éppúgy, mint a másvilágét.

Pár perc még, és tizenkettőt üt az óra. Öregebbek leszünk! És okosabbak? Ha nemcsak karácsonyeste lesz a „szeretet ünnepe”. Ha nem csak az óév és újév fordulóján, két koccintás között van az, hogy „szeressük egymást gyerekek!” Ha a ma adott csokrok virágaiból minden napra el tudunk tenni egy-egy virágszirmot mosolyban, jó szóban, türelemben, egymás nagyvonalú elfogadásában, elviselésében: egymás napi megajándékozására.

(Tóth Péter Domokos)