A
fiatalember tehát annak köszönhette
megmenekülését, hogy tudatos
rendszerességgel készült a lehetséges
veszélyhelyzetre.
Nos,
életünk legkomolyabb veszélyhelyzete halálunk
órája, melyre tudatosan fel kell
készülnünk. Sajnos erre nagyon kevés ember
gondol. (Ezt mutatja a szentségek
nélkül távozók növekvő száma is,
melyben az itt maradók is ludasak.) Az emberek
többsége egyáltalán nem foglalkozik a
halállal. Felelőtlenül él, terveket sző,
célokat tűz maga elé, miközben az élet
elkerülhetetlen végéről, ami bármelyik
pillanatban meglepheti őt, tudomást sem akar venni.
Pedig
Krisztus nagyon komolyan figyelmeztet bennünket, hogy
készüljünk fel erre az
órára: „Virrasszatok és imádkozzatok, mert
nem tudjátok sem a napot, sem az
órát!” Ez nem azt jelenti, hogy e világ javait
és örömeit meg kell vetnünk,
hanem sokkal inkább azt jelenti, hogy életünkben
mindent a maga valódi értéke
szerint kell megítélnünk. Sőt azt is vallhatjuk,
hogy az viszonyul helyesen az
élethez, aki helyesen tud viszonyulni a halálhoz.
Mozart
négy évvel a halála előtt, 1787. április
4.-én, 31 éves korában ezeket írta
édesapjának: „Mivel a halál életünk
végső célja, néhány éve olyan
meghitt
kapcsolatba kerültem az ember e legjobb barátjával,
hogy már semmi ijesztőt nem
találok benne, hanem inkább megnyugtat és
megvigasztal engem. És megköszönöm
Istennek, hogy megadta nekem ezt az örömöt, hogy a
halált a valódi boldogság
kulcsának tekintsem. Sohasem térek nyugovóra
anélkül, hogy ne gondolnék arra,
hogy fiatal korom ellenére már holnap meghalhatok.
És egyetlen ember sincs az
ismerőseim között, aki azt mondhatná, hogy a
halál közelsége mogorvává vagy
szomorúvá tett volna. Ezért a
boldogságért, amit szívből kívánok
minden
embertársamnak mindennap köszönetet mondok a
Teremtőmnek.”
Minden
aggódás ellenére, melyet a halál gondolata
okoz, megéri, hogy komolyan
készüljünk erre a valóságra, mert
ahogyan Heinrich Jung-Stilling mondta két legszebb
dolog van az életünkben:„az otthon ahonnan elindulunk,
és az otthon, ahová
tartunk”.
(Ilk
A)
(TE)
Az
ember idős korban egyre gyakrabban fordul a múltba,
régvolt dolgokról álmodik,
ébren pedig néha rátör a
lelkiismeret-furdalás, vajon helyesen döntött-e
valamikor régen. Az ember élete gyermekkortól
fogva a folyamatos
döntéskényszerben folyik, s minél idősebb,
annál súlyosabb következményei
lesznek minden elhatározásának. Ez az Isten
által nekünk adott szabad akarat
édes terhe. Édes, mert szabadon választhatunk a
lehetőségek között, de teher
is, mert minden döntésünknek komoly
következménye van – földi és
túlvilági
életünkre nézve egyaránt. Az ember szabadon
dönthet jó és rossz dolgok között,
sőt az is szabadságában áll, hogy a jót
rossznak, a rosszat pedig jónak tartsa.
A gyermek arról dönt, hogy jól akar-e tanulni, vagy
rosszul, aztán arról,
milyen iskolába szeretne járni és
milyenhivatást választ. Majd jön a munkahely
és a párválasztás, és ezernyi fontos
sorselágazás: hol akarok élni, akarok-e
gyermeket, járok-e templomba, kiket választok
barátaimnak, milyen pártra
szavazok – és így tovább.
A”modern
embert általában nem érinti meg a
döntés felelőssége, mert igyekszik
racionálisan választani, vagyis a saját
érdekének megfelelően. Haszonelvű, azaz
a pillanatnyi anyagi bevétel irányítja:
önmagát árucikknek tekinti, és keresi a
rá többet ígérő vevőt. Ennek az új
embertípusnak nincs lelkiismeret-furdalása,
mert valójában lelkiismerete, sőt önismerete sincs.
Sodródik az árral, és téves
vagy bűnös döntéseiért környezetét
vagy a társadalmat, politikát, vagy
egyenesen Istent hibáztatja. Ez a tömegember minden igazi
demokrácia és minden
vallási közösség rémálma, mert
fogalma sincs arról, milyen
sorselágazásoknál
tévesztett utat. Szerinte mindenki más hibázott,
csak ő nem. Rengeteg ilyen
emberrel találkoztunk már valamennyien – az
önigazolás bajnokaival, akinek
ajkát egyszer sem hagyta el a
bocsánatkérés. Mi magunk is hajlamosak vagyunk az
önfelmentésre, az elhallgatásra, a
jótékony feledésre. Fontosabb nekünk az
embereknek rólunk alkotott véleménye, mint
Krisztusé, pedig sejtjük, az előtte
fekvő könyvbe minden tévedésünk és
bűnünk pontosan be van írva.
Gyermekkoromban
szerettem volna sok minden lenni: hős, hazafi,
világutazó, cowboy, pilóta,
orvos régész. Aztán mégis tanár,
író, szerkesztő, újságíró
lettem sok-sok
sorsválasztás, döntés után. Csak
odaát fogom pontosan megérteni, mikor és hol
hibáztam vagy döntöttem helyesen. A Gondviselés
gyönyörű gondolat, magam is
gyakran nyugtatgatom háborgó lelkiismeretemet, hogy Isten
akarta így.. De ez
legfeljebb úgy igaz, hogy együtt akartuk, és
mindenkor én hibáztam, amikor
rossz útra léptem egy-egy
sorselágazásnál. Nem Isten, nem a sors, nem a
végzet,
hanem én voltam a bűnös vagy az ostoba. Amikor a nyomorult
ember Istent
káromolja saját szerencsétlensége miatt,
valójában el akarja felejteni saját
felelősségét. Meg akar bocsátani
önmagának. Csak ez lehetetlen. Önmagunknak
sohasem bocsáthatunk meg. Mindenki másnak
megbocsáthatunk, csak önmagunknak
nem.
A
végső számonkérésnél minden
sorselágazásunk úgy áll előttünk,
akár egy térkép
útjai. Látni fogjuk, merre mehettünk volna. Nem az
őrangyalunkon múlt, hanem a
lelkiismeretünkön.. És ha túl sokszor
tévedtünk el, akkor jön a végtelen idejű
lelkiismeret-furdalás. Köznapi néven a pokol.
(Szszp)
Egy
amerikai fiatalember a New Jersey állami börtönben
raboskodott. Két társával
életfogytiglani börtönbüntetésre
ítélték egy hírhedt bandita
meggyilkolásáért.
Ez a büntetlen előéletű fogoly példamutatóan
viselkedett a börtönben. Életét
teljesen a fogolytársai és az emberiség
szolgálatára szentelte. Mindent
elkövetett, hogy rabtársai munkalehetőséghez
jussanak, és emberibb életük
legyen. Ugyanakkor önként jelentkezett, hogy új
gyógyszereket próbáljanak ki
rajta. Egy ilyen próba alkalmával súlyosan
megbetegedett. Amikor a
börtönigazgató meglátogatta
betegszobájában, és hogyléte felől
érdeklődött, a
fogoly így válaszolt:”Külsőleg rosszul érzem
magam, de lelkem mélyén boldog
vagyok!”
A
tisztítóhelyen szenvedő lelkek is ugyanezt
mondhatják el magukról. Ők ugyanis
az isteni igazságosság kórházában
gyógyulnak, ahol komolyan szenvednek, és
ezért érzik külsőleg rosszul magukat, de lelkük
mélyén örülnek, hogy
szenvedésük lejártakor az örök
boldogság lesz az osztályrészük.
Valahogy
így képzelhetjük el a tisztítóhelyet.
Enyhíti a gyászolók fájdalmát, hogy
az
elköltözött személy (akinek a
sírjánál éppen állunk)
szenvedése nem tart örökké,
mert amikor megtisztult, Isten színe
látására fog jutni.
Az
említett rab olyan példásan viselkedett, hogy
kiengedték a börtönből. Állást
kapott, családot alapított,és minden
igyekezetével azoknak megsegítésén
fáradozott, akik a börtönből szabadultak, hogy
beilleszkedhessenek a
társadalomba.
Bízunk
benne, hogy elköltözött szeretteink is a mennyei
boldogságra jutva viszonozni
fogják azokat az imákat, jó cselekedeteket
és az értük felajánlott
szentmiséket, s így a velünk való
szeretetteljes kapcsolatunk a jövőben sem
szűnik meg.
(Aradi
L A)
Most,
amikor Rómában a II. Vatikáni Zsinat
megnyitásának 50. évfordulóját
ünneplik,
egyben XVI. Benedek pápánk megnyitja a Hit
évét, mi egyházmegyei zsinatunk
megnyitására jöttünk szentmisére
főtemplomunkba, a váci bazilikába. Zsinatot
nyit egyházmegyénk, bevonva annak munkájába
a híveket is. Bevonja, hogy együtt
keressük Isten szándékát abban, amit
elvár tőlünk a hitetlenség felé
sodródó
napjainkban. A zsinat alakalmával jövőbeni
útmutatóul keresnünk kell a választ,
hangsúlyozta ki püspök atyánk, dr Beer
Miklós, hogy a jelen körülmények
között
hogyan tudunk hitünk szerint élni. Keresnünk kell,
mert Jézus Krisztus minden
keresztény embert meghívott munkatársának,
hogy általunk is jelen legyen „való”
világunkban, még akkor is, ha ezért sokan
ellenségnek is néznek bennünket.
Nézőpontjuk hamis, hisz a keresztények sohasem voltak
ellenségei másoknak és az
éppen fennálló társadalmaknak. Erre
már a IV.században rájöttek az
uralkodók, s
ért véget az első keresztény
üldözés.
Ma
hogy is van ez, amikor 50 év alatt többet változott
a világ, mint akkor 500
alatt? Vegyük észre, hogy a ma
önmegvalósító én
központúsága a szeretettel
szemben dolgozik. Eltávolít egymástól
és Istentől egyaránt. Sorsunkon pedig
csodálkozunk. Ez a folyamat csak a hit
erősödésével törik meg. Ezért fontos
feladat az, hogy nyíltan hitünk szerint éljünk,
mely tükrözi a feltámadásba
vetett hitet is. Ennek megéléséhez elengedhetetlen
az Élő Krisztussal való
szoros kapcsolat.
A
megélt hit kincs, amit vétek véka alá
rejteni. Fényként kell hitünket az
emberek közé vinni, hogy a remény jelét
kapják általunk a gondjaikkal birkózó
embertársaink, erőt nyerve a megújulásra,
megtisztulásra és megerősödésre, így
válva újabb építőkövekké a
másik emberben is istenarcot látó új
világ, szebb
jövő megteremtésében.
Vác,
2012.10.11. emjé-cspeter
Mindenható
mennyei Atyánk! Bizalommal fordulunk hozzád és
kérünk, küldd el nekünk a
Szentlelket, hogy zsinati munkánk folyamán jó
gazdaként felismerjük az újban és
a régiekben rejlő értékeket, és ezeket az
idők jeleire tekintve adjuk tovább a
jövendő nemzedékeknek.
Fiad,
a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjére tekintve akarunk
járni az Evangélium
útján. A keresztről forrásozó kegyelem
tisztítson meg minket. Szentlelked adjon
bátorságot nekünk a megújulásra.
Add,
hogy észrevegyük a szükséget és
segítsünk, ebben legyen közbenjárónk a
mennybe
felvett Boldogasszony.
Küldd
el nekünk Szent Mihály főangyalt, hogy legyen
bátorságunk védelmezni a
szegényeket, Egyházunk igazi kincseit.
Erre
kérünk Téged, a mi Urunk, Jézus Krisztus
által, aki veled él és uralkodik a
Szentlélekkel egységben, Isten
mindörökkön-örökké. Ámen
„Hozzád repül ma hő fohászunk, Nagyasszonyunk Szűz Mária.
Már
hagyománnyá vált, hogy Magyarok
Nagyasszonya ünnepén útra kelünk nemzeti
kegyhelyünkre, Szentkútra, hogy
nagyobb közösségben is kérve égi
édesanyánkat, adjunk hálát Istennek
azért,
hogy megannyi vétkünk ellenére is fiainak tekint
bennünket. Két nagy busszal és
legalább annyi testvérünket
ideszállító személykocsival indultunk
zarándoklatunk célja felé. Lógott az eső
lába, de ez senkit sem riasztott
vissza az úttól. Az utazás is gyorsan eltelt, hisz
útközben imádkoztunk élő és
elhunyt családtagjainkért, az otthon maradt
testvérekért és papi hivatásokért,
de az éneklés sem maradt ki az
imaláncunkból. Mire befejeztük imáinkat a
kegyhely parkolójában is voltunk, ahonnan
keresztaljába szerveződve énekelve
mentünk a kegytemplomhoz. Itt a bazilika plébánosa
fogadott bennünket
Van
remény. Ez volt az első benyomásom, hisz csak
másfél óra múlva kezdődik az
ünnepi szentmise, mégis hosszú sorok
kígyóznak a 12 gyóntatószék előtt.
Ők
búcsúra és nem kirándulni jöttek e
szent helyre
A
mise kezdetéig lévő idő is tartalmasan telt
el. Aki nem a gyóntatószékek előtt, vagy a
kegytemplomban tartózkodott értékes
előadást hallhatott a szerzetesi hivatásról. Az
előadó Varga Kapisztrán, a
szécsényi Ferences Kolostor novicius mestere volt.
Gondolatai alapjául II.
János Pál pápa tanítása
szolgált, miszerint a szerzetesség Isten
ajándéka ma a
világnak is. Istennek szentelt élet, amely Krisztus
tanításán alapul. Nem az
számít, mit nem tehet meg egy szerzetes, hanem az, hogy
milyen színes a
lehetőségek sokasága. Mindent a jó
oldaláról közelít meg, ami számunkra
is
követendő példa, mivel kitörli életünkből
az ez sem jó, úgy sem jó
pesszimizmusát.
Kapisztrán
testvértől a kegyhely kántora vette
át a szót. Sorban és egyre nagyobb hangerő mellett
szólaltak meg a Szentkút
csillagai énekeskönyv énekei, hogy általuk
még jobban ráhangolódjunk a 11
órakor kezdődő szentmisére, amit az erdélyi
Gyulafehérvár érseke, dr. Jakubínyi
György celebrált. Ekkora, mintegy a Szűzanya
mosolyaként, már a nap is
kisütött.
Hazajöttünk
e szent helyen édesanyánkhoz, a
Magyarok Nagyasszonyához. Hazajöttünk, mert ahol az
édesanyánk van, ott vagyunk
igazán otthon, éljünk akár Erdélyben,
a Felvidéken, Kárpátalján, vagy a
világ
bármely pontján.
Mária
édesanyakénti tisztelete a kereszt
tövéig nyúlik vissza, amikor elhangzik az asszony,
íme a te fiad, fiú, íme a te
anyád. Ez a kijelentés egy folyamat kezdete volt
és a világ végezetég tart, így
reánk is vonatkozik, még akkor is, ha olykor- olykor nem
veszünk tudomást róla.
A
magyarság mindig is tisztelte a Szűzanyát.
Ez ölt testet Szent István király anya fiúi
kapcsolatra épülő ország
felajánlásában is. Tudta, hogy népe
jó kezekbe kerül Mária esetében. Tudta azt,
hogy óvni fogja gyermekeit még akkor is, ha „sokszor
bérmálkozott barátunk”
szerint, már rég levette kezét rólunk.
Búcsúra
jöttünk e szenthelyre és tanulni
édesanyánktól, a Magyarok
Nagyasszonyától,
amit hazaviszünk és megosztunk testvéreinkkel. Nem
könnyű senkinek sem az
élete. Panaszkodunk az
életkörülményekre, betegségeink miatt,
állástalanságunk
végett. Vigyük hát haza és éljük
meg nap mint nap Mária mondatát: „Legyen nekem
a Te igéd szerint.”
emje
Érdemes
volna megszámlálni, hogy reggeltől estig hányszor
mondunk jót és rosszat a
másikról. És azt is, hogy a jónál
vagy a rossznál időzünk el többet. Ne
feledjük, hogy a rossz nem egy új dolog, hanem a jó
egy selejtes, vagy
visszafogott változata. Ezért ennél elidőzni
annyit tesz, mint magunkat is
apránként visszafejleszteni egy alacsonyabb szintre.
Persze, hogy ennek örülnek
csak igazán a bukott angyalok, akik nem akarják Krisztus
győzelmét sem bennünk,
sem a világban.
Nemcsak
elkövetni tilos a bűnt, hanem fenntartani sem szabad. S
idetartozik az is, ha
túl sokat beszélünk róla.
Például magukat kereszténynek tekintő emberek is,
akiknek lételeme, hogy mindig rágják valaki
gyengeségeit. Akik abból éknek,
hogy mások szerintük mennyire nem élnek. Jobb lenne
a világ, ha többet
beszélnénk a másik
jóságáról és kevesebbet bűneiről.
SJ-MK
Az
eddigiektől eltérően egy héttel korábban,
szeptember 22.-én került
megrendezésre a már hagyománnyá
vált, sok embert megmozgató falunapunk A pásti
helyszínen minden korosztály megtalálhatta a
hozzá szóló programot. Több
sátorban főtt a nagygönc, ami felvette a versenyt a
vanyarciak haluskájával. Ehhez
az ágyat a babgulyás vetette meg.
A
vásári forgatag rengeteg élménnyel
gazdagodhatott, melyre a koronát számomra a
képen is látható kovácsműhely tette fel, de
nagy sikere volt a lovaglásnak, a
környező települések folklór műsorainak, a
gumivárnak, az eü sátornak, s az
éjfélig tartó koncerteknek is. Úgy
érzem, hogy a községünk legjobb
rendezvénye
volt ez a nap, ami 2013.-ban szeptember utolsó szombatján
lesz. Ide várjuk
azokat az embereket is (akár rendezőnek is), akiknek „minden
szőlő savanyú” és
semmi nem történik Érsekvadkerten.
Magyarok
Nagyasszonya van. Most ismét kiléptünk
községünkből, hogy Mátraverebély -
Szentkúton, egy nagyobb közösségben
köszöntsük a Szűzanyát. Köszönteni,
megköszönni
és hálát adni azért, hogy megannyi
viszontagság után sem vette le kezét arról
az országról, melyet első királyunk, Szent
István ajánlott fel neki. Öröm volt
látni, ahogyan megtelt a barlang előtti tér
imádkozó emberekkel, köztük nem
kevés felvidéki és ukrajnai katolikus magyarral.
Azzal, hogy mi jelenlévők
Erdély érsekével, Jakubínyi Györggyel
együtt imádkoztunk édes hazánkért,
szinte
felülírtuk a politikát, melyet még ma is
nyomaszt Trianon átka.
Október
13., szombat van. Megint megmozdult a falu, hiszen
délután szüreti felvonulás,
majd este bál van a közösségi házban.
Öröm volt látni, hogy van igény a
hagyományokat felelevenítő programokra. A
népviseletbe öltözött fiatalok, akik
lovasokkal
az élen hintó lovas kocsi
igénybevételével járták
községünk utcáit.
Egy-egy megállónál nagy tömeg várta a
kisbíró bejelentéseit és jó
kívánságait,
amit helyszíni tánc és
nótázás követett. Elfigyeltem a nézők
örömteli mosolyát,
a kisgyermekek szárnyalást a hintó, a lovas kocsik
és huszárok láttán, ami a
nyíló értelmüket közelebb hozza a falusi
élethez.
Még
egy eseményt meg kell említeni, mellyel egy újabb,
hagyományteremtő ünneplés
veheti kezdetét. Az 1962.-ben végzett
általános iskolásaink
osztálytalálkozót
tartottak.A találkozó része volt az esti
szentmisén való közös hálaadás
(hasonlóval Erdélyben, a Székelyföldön
találkoztam), tájház látogatás (nagy
élmény volt az életvitel szerűen máshol
élők számára), a fehér asztal melletti
kötetlen beszélgetés.
Ezerkilencszárhatvanhármasok, rajtatok a sor!
„A
te szavadra kivetem a hálót” (Lk 5,5)
Amikor Jézus
befejezte
tanítását Simon bárkájában
ülve, azt mondta neki és társainak, hogy
vessék ki
hálójukat a tengerbe. Simon, bár megjegyezte, hogy
egész éjjel hiába
fáradoztak, mégis így szólt: „a te szavadra
kivetem a hálót”. Az pedig annyira
megtelt halakkal, hogy szakadozni kezdett. Erre társai
odasiettek, hogy
segítsenek, és úgy megtöltötték
mindkét bárkát, hogy csaknem elsüllyedtek.
Ennek láttára Simon, társaival, Jakabbal és
Jánossal együtt annyira megdöbbent,
hogy Jézus lábaihoz vetette magát, kérve,
hogy távozzon tőle, bűnös embertől.
Jézus viszont azt felelte, hogy ne féljen: ezentúl
az emberek halásza lesz.
Attól a pillanattól fogva Simon, Jakab és
János Jézus tanítványai lettek.
Ez a csodálatos halfogás története, az
apostolok küldetésének jelképe. Péter
magatartása viszont példa nemcsak a többi apostol
és utódai, hanem minden
keresztény számára.
„A te szavadra
kivetem a
hálót”
Péter, aki értett a halászathoz, egy
eredménytelen éjszaka után mosolyoghatott
volna Jézuson, visszautasíthatta volna a
felszólítást, hogy nappal, vagyis
kevésbé alkalmas időszakban vesse ki a
hálót. De túllépett saját
gondolkodásmódján, és bízott
Jézusban.
Olyan helyzet ez, amelyet minden hívőnek át kell
élnie – éppen azért, mert
hívő. Hitünknek ugyanis százféle
próbatételen kell átmennie.
Jézus követése határozottságot,
eltökéltséget és kitartást
kíván, míg a
világban, ahol élünk, minden a
lazaságról, a középszerűségről
szól, az „ugyan,
hagyd már” szemléletről. Ezért tűnik
óriásinak, szinte elérhetetlennek, és
mintha eleve kudarcra lenne ítélve.
Erő kell ahhoz, hogy előre menjünk, hogy ellenálljunk a
környezetünknek, a
társadalmi körülményeknek, a barátoknak,
a tömegtájékoztatási eszközöknek.
Kemény próbatétel ez, amellyel napról
napra, sőt, óráról órára meg kell
harcolnunk.Ha viszont szembenézünk vele és
elfogadjuk, akkor arra fog szolgálni,
hogy kereszténységünkben megérlelődjünk,
hogy megtapasztaljuk Jézus rendkívüli
szavainak igazságát, azt, hogy ígéretei
valóra válnak; hogy életünk isteni
kalanddá lehet, ami ezerszer vonzóbb, mint amit csak el
tudunk képzelni.
Tanúságot tehetünk például
arról, hogy míg a világban az élet sokszor
nehézkes,
lapos és terméketlen, addig Isten minden jóval
elárasztja azokat, akik követik
Őt: megadja a százszor annyit már ebben az
életben, és ráadásul az örök
életet.
A csodálatos halfogás ismétlődik így meg
újra és újra.
„A te szavadra
kivetem a
hálót”
Hogyan váltsuk tehát életre ezt az igét?
Úgy, hogy mi is csatlakozunk Péter
választásához: „A te szavadra…”. Bízzunk
Jézus szavaiban, ne kételkedjünk abban, amit
kér! Sőt: viselkedésünket,
tevékenységünket, egész életünket
alapozzuk az igére!
Így a legszilárdabb, legbiztosabb alapra
építjük létünket, és
csodálkozva
fogjuk látni, hogy pontosan ott, ahol minden emberi
erőforrás csődöt mond,
Jézus közbelép, és ahol emberileg
lehetetlennek tűnik, ott élet születik.
Chiara Lubich
2012.
október 6-án 2 órakor
kipirult arcokkal, csillogó szemekkel, örömteli
hangokkal zsibongó társaság
gyülekezett a felső iskola bejárata előtt. Ők az 1962-ben
végzett nyolcadik
osztály tagjai, akik az érsekvadkerti
általános iskolai 50 éves
osztálytalálkozójára
igyekeztek. Egy részük a községben lakik
ballagásuk óta is, más részük
elkerült, ki közelebbre, ki távolabbra, még
külföldre is. Izgalommal
vizsgálgatták egymást a távolra
kerültek, felismerik-e régi társukat,
padtársukat, barátjukat. Egy kis segítség,
emlékeztető után örömmel ölelték
át
egymást. A régi tanteremben tanár és
diák röviden beszámolt életéről.
Valóra
váltak-e vágyaink, elképzeléseink; vannak-e
gyerekek, unokák, akik megszépítik
életünket. Megemlékeztünk az
eltávozottakról is. Előző napon, október
5-én ugyanis
valamennyi 1962-ben végzett tanulóért,
élőkért és holtakért,
tanárainkért bemutatott
szentmisén vettünk részt. Ezek után
elsétáltunk a számukra új iskolába.
Benéztek néhány tanterembe. Tapasztalhatták
a megváltozott szebb körülményeket Az
emlékházban csodálkozva nézték az
összegyűlt hatalmas anyagot, s örömmel fedezték
fel magukat az ő diákságuk
idején készült fényképeken. A
közösségi házban terített asztal
várt minket, s
folytatódott a derűs, meghitt beszélgetés az
iskolai életről, saját életünkről,
örömeinkről, bánatainkról. Ügyes kezek
gondoskodtak finom ételekről, hogy
testileg is élvezetessé tegyék
találkozónkat. Emléklap készült
mindenki
számára, összegyűjtve a jelenlevők
aláírását és az ez alkalomra
készült verset,
osztálytársuk, a Pásztón élő Zsiga
Lajos költő Osztálytalálkozó
című költeményét. Mint volt
osztályfőnöknek jó
volt látni az egymásra figyelő mosolygós arcokat,
boldog tekinteteket,
felhangzó nevetéseket. Ők voltak az első
osztályközösségem tagjai. Nagyon
szerettem őket. Hogy mindezt átélhettük,
élvezhettük, néhány lelkes,
fáradságot
nem ismerő társ munkájának,
szervezésének volt köszönhető. Ők: Híves
Margit,
Varga Mária, Nagy József, Zsiga Lajos, Kovács
Ágnes és Szabó Erzsébet Isten
áldását kérve jó
egészséget, sok örömet kíván a
következő 50 évre is volt
osztályfőnökötök
Pálinkás
Józsefné
Közreműködő ügyvéd: dr. Molnár Arnold
Bejelentkezni a 06-20-823-1091
telefonszámon lehet
A
gyűjtemény története A
Magyar Cserkészszövetség
könyvtárát, múzeumát és annak
szakgyűjteményeit,
valamint a cserkészcsapatok otthonait és emlékeit
1948-ban, az Úttörők
Szövetségével történt
egyesítéssel - tehát a magyar cserkészet
beolvasztásával-
egyidőben szüntették meg. Az anyag egy részét
máglyára dobták, más részét
azonban sikerült múzeumokban, gyűjteményekben,
egyházi szerveknél vagy magánosoknál
megőrzésre elhelyezni, megmenteni. Az 1988/89-es
rendszerváltás után, a
cserkészet újraindulásával egyidőben igen
sok cserkész relikvia került elő: elsősorban
a csapatok öregcserkészei által megőrzött,
eldugott értékek; illetve a korábban
őrzésre vállalkozott más
magánszemélyek, egyházak, múzeumok
visszaadták a letétbe
helyezett cserkésztárgyakat. Lelkes muzeológusok
és cserkészvezetők
közreműködésével
ezekből a tárgyakból született meg 1988'
májusában a szegedi Feketeházban az
első cserkészkiállítás, amit megannyi
új kiállítás követett az ország
számos
pontján, különböző múzeumok
rendezésében. 1992 tavaszán született meg a
gondolat
a Testnevelési és Sportmúzeumban, hogy
rendszeresen gyűjtsék a cserkész emlékeket.
A felhívás eredményre vezetett, és sok
száz könyvet, folyóiratot és cserkész
tárgyat
tudtunk begyűjteni. Ekkor a Sportmúzeum és a Magyar
Cserkészszövetség olyan
megállapodást kötött, hogy amint a
Szövetségben megteremtődik a lehetőség
állandó
kiállítás rendezésére, a
Sportmúzeum átadja a gyűjtött anyagot a
Szövetségnek.
Az átadás az új székházunk
átvételével, 1994 augusztus 1-vel
megtörtént: így alakulhatott
meg a Magyar Cserkészszövetség Gyűjteménye.
Az eredeti elgondolás szerint a
földszinti nagyterem és helyiségek a
Gyűjtemény és egy állandó
cserkészkiállítás
céljait szolgálta volna.
Nagy
problémánk, hogy ezt a
részt a Szövetség kénytelen volt bérbe
adni, hogy a rezsiköltséget pótolni
tudja, így csak időszakos
kamara-kiállításokat áll módunkban
bemutatni. Első
emeleti nagytermünk vitrinjeinek
felhasználásával több mint ötven
időszakos
(3-4 hónapos) kamara-kiállítást mutattunk
be. Emellett számos nagyszabású,
komplex kiállítást rendeztünk: a
legutóbbi 2000 augusztusában nyílt az esztergomi
Szent István gimnáziumban a ''Magyar cserkészet
múltja és jelene'' címmel. Ez
az anyag nemrég országos körútra indult: volt
már Cegléden, Kecskeméten, és
Szegeden is. Ezen kívül
cserkészkiállítást rendeztünk
Csongrádon, Tiszaújvárosban,
Pásztón, Leányfalun, Szigethalmon,
Dunaszerdahelyen és az USA-ban is. Munkánk
során segítséget nyújtunk a csapatoknak
történetük megírásához,
kutatóknak Vagy
a sajtó, TV, rádió képviselőinek
cserkész témájú anyagok
összeállításához. Nagyobb
cserkész események alkalmából
emléklapot, emlékborítékot adunk ki
és alkalmi
postahivatalt működtetünk.
Közreműködésünkkel az 1997. évi Szent
Gyöngynapra,
az „Ifjúság-sorozatban”' a Magyar Posta egy 20,- Ft
címletű cserkészbélyeget
adott ki.
Októberben
ismét elkezdjük az első pénteki hittanokat. A
program este 6-kor szentmisével
veszi kezdetét, majd a Kolping házban folytatódik
beszélgetős formában.
Témakörökként szerepel az előző
vasárnapi evangélium és
prédikáció, a Hívom a
családokat sorozat egy-egy részének
felolvasása, megbeszélése. Mindig lesz egy
tized rózsafüzér valamilyen célra
felajánlva, de gitáros énekeink
felelevenítését is napirendre tűztük.
Magyarok
Nagyasszonya lesz októberben. Hagyományainkhoz hűen,
október 7-én vasárnap szentkúti
zarándoklatot szervezünk. Kellő számú
jelentkezés esetén buszokat is indítunk.
Jelentkezni lehet Bekénénél a butikban és a
templomi hirdetésben megjelölt
személyeknél.
Akik
személykocsikkal jönnek, azoknak jelezzük, hogy a
nagyparkolóból körmenetben
megyünk a kegytemplomhoz. Megjegyezni kívánom, hogy
az ünnepi szentmisét
Jakubínyi György gyulafehérvári
(Erdély) érsek úr celebrálja.
Telefonszámaink.
340-228, 06-20-578-0867
Várjuk
hívását! A
Támogató Szolgálat vezetője
és dolgozói
A
szeptember 27.-én megtartott testületi ülésen
szándéknyilatkozat született a
Petőfi Sándor Általános Iskola további
működtetésével kapcsolatban. Elfogadásra
került az ÖNO SZMSZ-ének
módosítása valamint szakmai programja.
Döntés született
az óvoda-tej program folytatásáról
és határozatot fogadtunk el a 458 hrsz-ú
ingatlan ügyében. Egyebek között két
központon álló ingóság
törvény szerinti
megvásárlásának módját is
elemeztük.
Az utolsó októberi
rózsafüzér okt. 31-én, szerdán a
Kálvária kápolnánál lesz a
szentmisével együtt.
November 1-én, Mindenszentek
napján, csütörtökön
de. fél 8-kor szentmise. du. 2 órakor a temetőben A
Drágffy kápolna fölötti
keresztnél rövid közös ima a halottakért.
November 2-án, Halottak napján,
pénteken reggel
7-kor és este 6 órakor lesz ünnepi szentmise az
összes meghalt hívőért.
Az elsőpéntekes betegekhez egy
héttel később, 9-én
megyünk.
November 12-én hétfőn
ÉVES SZENTSÉGIMÁDÁSI NAPRA
hívjuk a K. Híveket. De. 10-kor ünnepi
szentmisével kezdődik, majd óránként, a
beosztás szerinti imaórák. Este fél 6
órakor rövid közös
szentségimádás,
szentmise zárja ünnepünket.
November 25-én, vasárnap a
Szent Erzsébet nappal
kapcsolatos KARITÁSZ GYŰJTÉS lesz.
December 2: Ádvent 1
vasárnapja, az első hajnali
szentmise dec. 3-án, hétfőn
r. 6 órakor
lesz
A templombúcsúnk napja november
30-án, pénteken,
Szent András napján lesz. – A
szokás
szerint esze 6 órakor ünnepi szentmisét, az
ígéret szerint Dr. Osztie Zoltán,
Bp-Belvárosi Plébánossal, egykori
Érsekvadkerti káplán atyával együtt
ünneplünk. (Érsekvadkerten működött
1982-1983)
Templomunk
külső felújítása, és
majd a környezetének rendbetétele folyik. Minden
Vadkerti érezze
magáénak Isten házát, és anyagi
segítségével tegye lehetővé a
jövőre 270 éves templomunk
megújítását. –
Sajnos nemcsak a külső, de egyre sürgetőbb lesz a belső
javítás is. –
Adományokat a plébánián, a templomi
„adományos” perselybe, vagy a
Takarékszövetkezetnél a Plébánia
folyószámlájára adhatják.
Köszönjük a
legkisebb anyagi segítséget is.
-
HÁZASSÁGOT
KÖTÖTT:
HALOTTAINK:
41.Gulya József (1939)
1. csütörtök -
2. péntek reggel 7 - Vadkerti elhunyt papokért,
Egyházközség
munkatársaiért
este
-
Minden megholt hívőért
3. szombat
- Erdős János, felesége Kopisz Mária, fiuk
János, vejük és
hozzátartozók
-
Híves Ferenc, felesége és szülők
-
Urbán István, felesége, Koza József,
felesége és szüleik, vejük
4. vasárnap - Czinege János, felesége
Pálinkás Rozália, szüleik, fiuk
István,
menyük Borbála és hozzátartozók
(Alapítványi)
-
Urbán Ignác, beteg felesége, Urbán
és Kaba család elhunyt tagjaiért
(Alapítványi)
-
Vitéz Ferenc, szülei, nagyszülők, dr. Borsa
Mihály atya, szülei, testvérei és
nagyszülők
5. hétfő -
6. kedd
-
7. szerda
-
8. csütörtök - Papi hivatásokért
9. péntek -
Szabó István, felesége Kristók Margit,
szüleik, gyermekeik,
Fábián Ignác, felesége Kovács
Erzsébet és szüleik
-
Jakubecz Lajos, felesége Kaba Piroska, szüleik,
testvéreik, a Záhorszki család
halottaiért
-
Kovács Lajos, felesége Bugyi Mária, vejei
és Gyurkovics Sándor
10. szombat
- id. Valcz Ferenc felesége, fiuk, szüleik, Sors
Károly, felesége
és hozzátartozók
-
Hálából
-
Holes Antal (9. évforduló) és felesége,
szüleik, elhunyt hozzátartozók és élő
családtagok
11. vasárnap - Pistyur Károly és családja,
Pistyur Ignác és családja
-
Kristóf József, felesége Tokodi Margit 1.
évforduló, gyermekük és menyük
-
Keresztes József, szülei, a Molnár család
élő és elhunyt tagjai
12. hétfő - Balogh
István, felesége Kaba Ilona, szüleik,
nagyszüleik és
a családok halottaiért
-
Hálából
-
Csernák István 10. évforduló
13. kedd
-
14. szerda
-
15. csütörtök - Kristók János, felesége
Híves Katalin, szüleik és vejük
-
Kovács Lipót, felesége Kocsmáros
Erzsébet és elhunyt hozzátartozók
-
Nagy István, felesége Kristók Emerencia, fiuk
Ignác, szüleik és hozzátartozóik,
16. péntek - Macska Károly,
felesége Czinege Erzsébet, násza,
nászasszonya
és a család halottaiért
-
Valkó Ignác, 2 gyermeke, a Valkó és a
Péter család halottaiért
-
17. szombat
- Kalmár József, apósa Jakubecz
János és élő hozzátartozókért
-
Boros Ernőné Zsilkó Erzsébet
-
Hálából élő családért
és élő hozzátartozókért
18. vasárnap - Nagy Jánosné Boda Margit, 2
férje és hozzátartozók, Vitéz
József,
felesége Szabó Anna, szüleik és
hozzátartozókért
-
Pinke Istvánné Kovács Anna, élő
férje és elhunyt hozzátartozókért
-
Vitéz Sándor, felesége Nagy Mária,
gyermekeik, unokáik és hozzátartozók
19. hétfő -
20. kedd
-
21. szerda
-
22. csütörtök - Péter Jánosné Kopisz Katalin
és gyermekei
-
Szabó Istvánné Csillag Mária,
édesapja, apósa, anyósa és élő
hozzátartozók
-
Huszár Pál, felesége Rados Mária 2.
évforduló, unokája, élő és elhunyt
családtagok
23. péntek - Molnár és
Urbán család halottaiért
-
Pásztor István, felesége Pálinkás
Mária 1. évforduló és szüleik
-
Mrekvicska János, felesége Krizsan Rozália,
gyermekeik, szüleik, vejük
24. szombat
- Karitasz tagokért és a Karitasz
munkáját segítőkért
-
Kristók Ignác, élő és elhunyt
hozzátartozókért
-
Káplár Győző 1. évforduló, szülei,
apósa, anyósa, a család élő és
elhunyt
tagjaiért
25. vasárnap - Kiss András, élő és elhunyt
hozzátartozókért (Alapítványi)
-
Mohai Sándorné Dombai Mária, szülei,
nagyszülei, apósa, anyósa
-
Kakas Ferenc, felesége Boda Mária 1.
évforduló, szüleik
26. hétfő -
27. kedd
-
28. szerda
-
29. csütörtök -
30. péntek -