Lassan
fogy el, vagy hirtelen alszk ki az ember élete? Mily nagy titok
ez! Csak Isten
tudja! Az örök élet felé törő lélek
csak Istenben tud igazán megpihenni. Ez a
földi élet méltó előkészület a
nagy találkozásra.
A
halál szigorú tanító! Megdöbbentő
világosságot gyújt az élet
igazságaira egy
frissen hantolt sír! Hitünk fényében a
halál nem megsemmisülés, hanem
határállomás.
Egy
családtag, jóbarát, tudós, gyermek, vagy
ismeretlen virággal borított sírja
egyaránt megtanít odaátra tekinteni
évközben és mindenszentek idején.
Rávezet
az érettebb, nemesebb, bensőségesebb
gondolkodásra.Rávezet az életre, ahol a
szenvedés is elfoglalja méltó, kitisztult,
megérett magaslatait, ahol e
határállomás után már „több bűn
nem lehetséges.”
Megrendítő
sírhantjaink, egyszerű keresztjeink tövében feltűnik
az „örök otthon” reménye,
ahol a halál szomorúsága szertefoszlik és a
lélek eljut a Te Deum laudamus
végtelen szépségébe. A párizsi
temetőben ez áll Luis Veuillot sírján: „Eddig
hittem – most látok”.
Krisztus
hordozó szívvel, már földi
életünkből is oly sokszor átpillanthatunk az
örök
hazába, és ezek az „emelkedett percek” éreztetik
velünk, hogy Isten az Atyánk,
akiért élünk, akihez megyünk és akinek
édes karjaiban van örök, boldog
otthonunk.
(KÉ)
,,Isten
léte evidens. Nézzen meg egy falevelet! Hogyan lehet
ilyet tervezni? Szimmetrikus
minden, s mégis egyedi. Milyen szellem az, amely mindezt
fenntartja és kormányozza?
Mert a rendszer működik. Hacsak Ie nem téped a levelet, az
örök törvények szerint
nő meg. Jelen van egy állandóan megújuló,
kreatív, felfoghatatlan színvonalú, befoghatatlan
méretű világ, amely nem valahol van, hiszen én is
belőle vagyok. Meg maga is,
ahogy a kutya, a hernyó a lepke, a felhő meg minden
létező. Mindig fölfele
mutogatunk, amikor a Jóistenről beszélünk, ami
mókás, mert közben Ausztráliában
is fölfele mutogatnak, ami ugye épp az ellenkező
irány. Pedig ha Istenről beszélünk,
körbe kellene mutatni. Ott van mindenben, bennünk is. A
szeretetben, amely a
kapcsolatkeresés előszobája, egyben szülőszoba is:
ott, és csak ott születik a
megismerés. Intellektuális megismerés ugyanis nem
létezik. Abban benne van az
ítélet, a tetszik - nem tetszik. A szeretet az egyetlen
hatékony megismerő erő.
Amikor megszűnik a tetszik - nem tetszik kettőssége, és
őszintén érdekel, amit,
akit látsz, akkor vagy képes a
megismerésére. Azaz, ha szereted. Ez nem hit-,
hanem ténykérdés. Annyira evidens, hogy én
nem is hiszek. Csupán nem vagyok vak.
Azt viszont, aki erre a valóságra rányitotta a
szemünket, úgy hívják: Jézus Krisztus."
Makovecz
Imre
Október
kilencedike, reggel nyolc óra van. Lógott az eső
lába, amikor elindultunk
Szentkútra, hogy nagyobb közösségben
imádkozva forduljunk Nagyasszonyunkhoz,
mert akár csak a múltban, most is van miért ezt
tennünk. Alig hagytuk el az
Érsekvadkert táblát, máris kezdetét
vette a zarándoklatra történő
ráhangolódás.
Az Úrangyala és Szívem első gondolatja
eléneklését a fájdalmas
rózsafűzér
követte, a tizedek közt megtüzdelve Mária
énekekkel. Szinte elrepült az utazási
idő, s mire odaértünk már a nap is vetett egy-egy
mosolyt a nemzeti kegyhelyre
érkezőkre, mint egy jelét adva ezzel Szűzanyánk
örömének. Jó érzés volt
látni,ahogyan megtelik a szabadtéri szentmise
színhelye, ahogyan kígyóztak a
sorok a gyóntató székek előtt, s miként
zengtek a Szentkút csillaga énekei.
Zarándokútra,
búcsúra jöttünk, hogy a világ
zajától távol, meghalljuk a nekünk
szóló
üzenetet, melyet Udvardy György pécsi
megyéspüspök, sokunk Gyuri atyája
közvetített számunkra.
A
felajánlás már a II. évezred
hajnalán első és szent királyunk által
megtörtént,
kezdte a tanítását a püspök úr.
Az ma is érvényes, még akkor is, ha
időnként
sokan nem veszik tudomásul. A történelem
megmaradásunkkal igazolta az életet
adó döntés helyességét.
Zarándokként vagyunk itt jelen, hogy mi kései
utódok,
megújítsuk a jövőt adó
felajánlást, tudatosítva azt, hogy a
válságból való kiút
Márián keresztül vezet. A felolvasott
evangéliumi részben hallhattuk az angyal
Máriát köszöntő szavát.
„Üdvözlégy Mária!” Ezzel a
köszöntéssel az Úr
irgalmának elérkezése valósult meg,
kifejezve Isten jóságának nagyságát.
Az
Isten ma is szól hozzánk. Gyermekem én jót
akarok neked! Ne ragaszkodj hát
görcsösen a megszerzett földi dolgokhoz.
Legyen hát bátorságunk mindent megosztani
Vele, hisz ha egy dolgot is
megtartunk, a többi odaadott tétel is
értékét veszíti.
Igaz
nem könnyű feladat ez, és a való vilgunk
szirén hangja is mást sugall a szerezz
meg magadnak mindentben. Pedig a szerzés előtérbe
helyezése háborgó tengerre
viszi törékeny tutajunkat. S ott a lázadozás,
a rugkapálás, a veszekedés vihara
tombol, a célba érés esélye pedig
minimálisra zsugorodik. A biztos
célbaéréshez
nyugodt, másokat szemelőtt tartó és
békés döntést kell hozni. Hagynunk kell,
hogy jóvá tegyen bennünket az Isten. Ehhez mutat
példát Mária. Figyelek-e a
példájára? Ki tudom-e
mondani az ő
szavait: „legyen nekem a Te igéd szerint.” S ha hittel
kimondjuk, élő tartalmat
ölt a nap folyamán elénekelt
kérésünk is: Óh, Szűzanyánk, te
jól tudod, nekünk
csak szenvedés jutott. Vesd áldó két szemed
reánk,és felragyog a Golgotánk!
Magyarokra nézz, sorsunk míly nehéz. Hát
szánd meg őket, és védd meg őket,
viharban annyit szenvedőket.
Az
ünnepi szentmise szentségi körmenettel zárult.
Felemelő érzés volt látni a
lobogók alatt rendezetten vonuló, énekelve
imádkozó tesvéreket, ami azt
súgallja, van jövőnk. Ezt pecsételte meg
Mészáros Csaba, dányi plébános,
litániát követő elbocsátó imája
is, felébresztve egy másik ének kezdősorát:
„Uram, jó nekünk itt lenni!”
A
zarándoklat ugyan véget ért. Ám a
hatása nem múlhat el. Erőt adhat számunkra a
mindennapok keresztjeinek viteléhez , ha nap-nap után
bátran merünk égi
édesanyánkkal beszélgetni.
(Szentkút,
2011.10.09. emjé)
Űdvöz
légy, Árpád-ház virága,
nemzetünk dicsősége,Szent Ferenc rendjének
dísze, Szent
Erzsébet! Téged választott az Úr, hogy az
élet számos helyzetében
példaképünk
légy, irányt mutass az ifjúságnak,
mintája légy a családanyáknak,
vigasztalása
az özvegyi sorsban szenvedőknek, bátorítása a
megaláztatásban és szenvedésben
meggyötörteknek, példája a testi és
lelki irgalmasság erényeinek. Bizalommal
ajánlo magam mennyei pártfogásodba, és
kérlek, fogadj kegyeidbe, ajánlj engem
Jézus Krisztus kegyelmébe, mutass be a boldogságos
Szűz anyai Szívének! Én
pedig ígérem, hogy tiszteletedet minden tőlem telhető
módon, de különösen
erényeid gyakorlásával terjesztem. Ámen.
(ke)
„Kövess engem!” (Mt
9,9)
Amikor
Jézus elhagyta Kafarnaum városát, meglátott
a vámnál egy Máté nevű adószedőt,
akit foglalkozása miatt az emberek megvetettek:
kizsákmányoló, nyerészkedő
uzsorásnak tekintették. Ezért az
írástudók és a farizeusok a
nyilvános
bűnösökkel egy kategóriába sorolták,
Jézusnak pedig a szemére vetették, hogy „a
vámosok és bűnösök barátja”, sőt
együtt étkezik velük .
Jézus
– nem törődve a kor társadalmi szokásaival –
meghívta Mátét, hogy kövesse őt,
és elfogadta tőle az ebédre szóló
meghívást. Így tett később Zakeussal is, a
jerikói vámszedők vezetőjével. Amikor
kérdőre vonták, hogy miért teszi, azt
válaszolta, hogy a betegeket jött gyógyítani
és nem az egészségeseket; nem az
igazakat jött hívni, hanem a bűnösöket.
Meghívása ez alkalommal is egy bűnöshöz
szólt:
„Kövess engem!”
Jézus
ugyanezekkel a szavakkal fordult a tó partján
Andráshoz, Péterhez, Jakabhoz és
Jánoshoz. Bár más szavakkal, ugyanerre
hívta Pált is a damaszkuszi úton.
Így
folytatódott ez évszázadokon át: minden
népből és nemzetből számtalan férfit
és
nőt hívott magához; és így tesz ma is.
Belép életünkbe, különböző helyeken
és
különböző módokon találkozik velünk,
és újra elismétli a meghívást, hogy
kövessük őt.
Személyes
kapcsolatra hív bennünket, hogy vele legyünk,
ugyanakkor meghív arra is, hogy
együttműködjünk vele az új emberiségről
alkotott nagyszerű tervének
megvalósításában.
Jézusnak
nem számít, hogy gyengék, bűnösök
és nyomorúságosak vagyunk. Szeret és
kiválaszt bennünket úgy, ahogy vagyunk. Szeretete
átalakít, erőt és bátorságot
ad, hogy válaszoljunk neki és kövessük őt,
ahogy Máté is tette.
Mindegyikünket
különlegesen szeret, mindegyikünk számára
különleges életutat és hivatást
tartogat. Ezt a szívünk mélyén
érezzük meg a Szentlélek sugallatára
körülményeink révén, vagy azok
tanácsai és útmutatásai által, akik
szeretnek
minket. Bár a legkülönfélébb
módokon, mégis ugyanazt a szót ismétli:
„Kövess engem!”
Emlékszem
arra, amikor megértettem, hogy Isten hív engem.
Egy
nagyon hideg téli reggelen történt Trentóban.
Édesanyám megkérte a húgomat,
hogy hozzon tejet egy tőlünk két kilométerre levő
helyről. A nagy hideg miatt ő
nem akart menni, és a másik húgom is
visszautasította a kérést. Akkor
megszólaltam: „anyukám, elmegyek én.” Fogtam az
üveget, és elindultam. Félúton
különös dolog történt: az volt a
benyomásom, mintha megnyílt volna az ég, és
Isten arra hívott volna, hogy kövessem őt. „Add nekem magad
teljesen” –
hallottam a szívemben.
Olyan
egyértelmű hívás volt, hogy azonnal
válaszolni akartam rá. Beszéltem róla a
gyóntatómnak, aki megengedte, hogy örökre
Istennek ajándékozzam magam. Ez 1943.
december 7-én történt. Sohasem leszek képes
rá, hogy kifejezzem, amit aznap a
szívemben éreztem: Istennel kötöttem
házasságot. Mindent várhattam tőle.
„Kövess engem!”
Ez
az ige nemcsak életünk sorsdöntő
választásaira érvényes, Jézus minden
nap
megismétli. „Kövess engem!” – javasolja legegyszerűbb
hétköznapi kötelességeink
teljesítése közben. „Kövess engem” – mondja
abban a próbatételben, amelyet át
kell ölelnünk; a kísértésben, amelyet le
kell győznünk; a szolgálatban, amelyet
meg kell tennünk…
Hogyan
válaszoljunk hívására?
Úgy,
hogy megtesszük, amit Isten kér tőlünk a jelenben, ami
mindig különleges
kegyelmet hordoz.
Kötelezzük
hát el magunkat ebben a hónapban, hogy
határozottan Isten akaratának szenteljük
magunkat: a testvérnek, akit szeretnünk kell, a
munkának, a tanulásnak, az
imádságnak, a pihenésnek, annak a
tevékenységnek, amelyet éppen végzünk.
Meg
kell tanulnunk minden pillanatban meghallani szívünk
mélyén Isten hangját,
amely lelkiismeretünkön keresztül is szól,
és megmondja, hogy Ő mit kér tőlünk.
Legyünk készek mindent feláldozni, hogy
teljesítsük kérését!
„Add
meg, ó Istenünk, hogy egyre jobban szeressünk
téged, és ne csak napról napra,
mert lehet, hogy túl kevés napunk van hátra. Add
meg nekünk, hogy a jelen minden
pillanatában teljes szívünkkel, lelkünkkel
és erőnkkel szeressünk téged abban,
ami a Te akaratod!”
Ez
a legjobb módja annak, hogy kövessük Jézust.
Chiara
Lubich
„Legyetek
mindnyájan egy!”
Pár
nappal a talákozó előtt jött az ötlet, hogy az
idén kerékpárral megyünk az
ifjúsági találkozóra. Október
elsején, korán reggel vágtunk neki a dombokkal
tagolt, erdőkön át vezető útnak. Alig két
óra elteltével már csatlakoztunk is
már helyszínen lévő vadkerti fiatalokhoz, hogy
együtt vegyünk részt a lelki
töltekezésen.
Elsőként
Orosz István görögkatolikus pap és
felesége előadását hallgattuk meg. Őszintén
beszéltek arró.hogyan tudnak hűségesek maradni
Istenhez és egymáshoz, ami
kapaszkodót adhat eljövendő életünkhöz.
A
délelőtt folyamán több fakultációs
program adott lehetőséget a hítbéli
növekedéshez. A mi csapatunk Kerényi Lajos piarista
szerzetest választotta,
ahol az évhez illeszkedve a csalkád és a
házasság állt a beszélgetés
középpőntjába. Innen a
Szentségimádásra vitt az utunk, melyet a
Schönstatt
ifjúsági csoport vezetet, támpontokat adva az
otthoni folytatáshoz.
Az
előadások közti szünetet sem töltöttük
tétlenül. Temető látogatásra mentünk,
hogy imádkozzunk volt plébánosunk, Néder
Géza apátúr sírjánál.
Az
egésznapos programot szentmisével zártuk, melyet
Palánki Ferenc, egri
segédpüspök mutatott be, melyen együtt
imádkoztunk és énekeltünk Sillye Jenő
és
barátaival.
A
találkozó véget ért.
Kerékpárjaink hazahoztak, hogy a kapott
élményekkel
otthonainkban folytassuk az ott hallottakat.
(Holman
András-Pistyúr Péter)
Mi Atyánk! Ki a
mennyekben vagy!
Kitől jő élet
és halál!
Hívó szavunk
tehozzád szárnyal
És vigaszra csak ott
talál!
Nagyobbak voltunk minden
népnél
S ha meghalunk is
úgy halunk,
Hogy az egész
Föld népe
Megkönnyezi ravatalunk!
A Te neved
megszenteltessék!
E nép mindig benned
bízott.
Te székely Isten!
Félünk Téged
Bár sújtva
súlyt az ostorod!
Atyánk! Bár
itt van a halálunk,
Büszke lelkünk
nem kesereg,
Bár sorsunk nem
érdemeltük
Megszenteltessék a
te neved!
Óh, jöjjön
el a Te országod
Add, hogy boldogok
legyünk!
Add, hogy még
egyszer reánk nézzen
A mi szent Hargita
hegyünk!
Add, hogy még
egyszer legyen boldog
Székelyhon minden hű
fia!
Add, hogy még
felvirradjon egyszer
Ez a bús,
gyászos éjszaka!
A Te akaratod legyen meg!
Hogyha már minket
elhagytál,
Ha fohászunk
már meg nem hallod
S ha sorsunk egy hős
halál.
De engedd meg, kis fiunknak
Kiért
szívünk vérezett,
Virradjon Erdély
hegyein még
Egy dicső, Székely
kikelet!
Ne vígy minket
kísértésbe
Ne higgyük, hogy
hiába volt
Hogy annyi szörnyű
ütközetben
Mindig csak a
székely vére folyt!
Ne add, hogy Benned is
csalódjunk!
Ne add, hogy ne
higgyünk Neked!
Nem lehet az Istenünk,
hogy Te
Cserben hagyjad a
népedet!
Tied lesz Hatalom,
Dicsőség,
Ki belénk
oltád a hitet,
Amely belénk
múltban bízó
És jövőt
szülő reményt vetett4
A mi lelkünk nemesebb,
büszkébb?
Merészebb, mint
más népeké.
Vállaljuk, ami
lehetetlen,
Mert felnézünk
a nap felé.
Tanuljatok, Ti földi
népek!
Éreznétek
csak egyszer azt,
Ami most
elgyötört lelkünkből
Sír
szélén is reményt fakaszt!
Éreznétek a
szent hitet, mit
Minden hű székely
szív dobog!
Éreznétek,
és megértenétek,
hogy a székely csak
győzni fog!
Győzünk! ha nem mi:
unokáink!
S mi szépen,
csendben meghalunk.
Mert tudjuk, egyszer
még felharsan
Erdély szent hegyein
a dalunk!
Bár mi
szívünk szent keservével
E jégvilágban
megfagyunk,
Hisszük most és
hisszük mindörökké,
Mi székelyek
vagyunk! Ámen
Túrázásaink
során a székelyderzsi Erődtemplom falánál
induláshoz készülődtünk, amikor
megállt mellettünk egy fekete ruhás, fejkendős,
hajlott hátú néni. Egészséget
kívánt, majd megkérdezte honnan jöttünk.
Amikor válaszoltunk, ezt kérdezte: És
Magyarország tényleg olyan szép, amilyennek
mondják?
Nem
várta meg a választ, hanem hiba nélkül
elmondta ezt a Petőfi verset:
Járjatok
be minden
földet,
Melyet Isten
megteremtett,
S nem
akadtok bizonyára
A magyar
nemzet párjára.
Vajon mit
kell véle
tenni:
Szánni
kell-e vagy
megvetni? -
Ha a
föld isten kalapja,
Hazánk
a bokréta rajta!
Oly
szép ország, oly
virító,
Szemet-lelket
andalító,
És
oly gazdag!...
aranysárgán
Ringatózik
rónaságán
A
kalászok óceánja;
S hegyeiben
mennyi
bánya!
És
ezekben annyi kincs
van,
Mennyit nem
látsz
álmaidban.
S ilyen
áldások dacára
Ez a nemzet
mégis árva,
Mégis
rongyos, mégis
éhes,
Közel
áll az
elveszéshez.
S
szellemének országában
Hány
rejtett gyöngy és
gyémánt van!
S mindezek
maradnak ott
lenn.
Vagy ha
éppen a véletlen
Föltalálja
hozni őket,
Porban,
sárban érnek
véget,
Vagy az
ínség zivatarja
Őket messze
elsodorja,
Messze
tőlünk a világba,
Idegen
nép kincstárába,
És ha
ott ragyogni
látjuk,
Szánk-szemünket
rájok
tátjuk,
S
áldicsőséggel lakunk
jól,
Hogy ez
innen van honunkból.
Ez
hát nemes
büszkeségünk,
Melyről
annyiszor
mesélünk?
Azzal
dicsekedni váltig,
Ami
szégyenünkre
válik!...
Csak a
magyar
büszkeséget,
Csak ezt ne
emlegessétek!
Ezer
éve, hogy e nemzet
Itt
magának hazát
szerzett,
És ha
jőne most halála,
A
jövendő mit találna,
Mi neki
arról beszélne,
Hogy itt
hajdan magyar
éle?
S a
világtörténet
könyve?
Ott sem
lennénk
följegyezve!
És ha
lennénk, jaj
minékünk,
Ezt
olvasnák csak
felőlünk:
"Élt
egy nép a
Tisza táján,
Századokig,
lomhán,
gyáván."
Óh
hazám, mikor fogsz
ismét
Tenni egy
sugárt, egy
kis fényt
Megrozsdásodott
nevedre?
Mikor
ébredsz önérzetre?
Majd
folytatta:Mondják, miért írt ez a Petőfi
ilyeneket? Azután elmondta, hogy 88
éves az idén. És hogy fogadjunk el tőle valamit. A
szatyrában volt pár tojás és
négy, azaz négy szelet kalács. Ebből kettőt
nekünk adott, hogy osszuk el. Egészséget
kívánt, és elcsoszogott. Én pedig
leültem a székelyderzsi Erődtemplom falához,
és olyat tettem, ami nem illik bele egy 40 körüli,
erősen borostás
túramotorosról alkotott képbe. Sírtam.
És arra gondoltam, hogy az itthoni,
magukat bal-, és jobboldalinak nevező, megosztó
politikusok csak egyetlen
egyszer jönnének el ide, és hallgatnák meg,
ahogy egy 88 éves, görbe hátú
öregasszony ŐSZINTÉN Petőfit szaval a boltból
hazafelé, és négy szelet
kalácsból kettőt odaad vadidegen embereknek. Talán
elszégyellnék magukat, pont
úgy, ahogy akkor, ott, én. Talán
elgondolkoznának azon, hogy vajon ki és miért
tette őket oda, ahol vannak, és hogy mi dolguk a világban.
Máriaremete az
egykor önálló
Pesthidegkút területén fekszik - ma Budapest II.
kerületében.
A török
hódoltság alatt a Buda
környéki községek java részt
elpusztultak, ezért az élet
indítására az
idegen betelepítés látszott legmegfelelőbb
megoldásnak. Hidegkút területét a
Kincstár báró Kurz Ignác kamarai
adminisztrátornak adományozta. A földes úr
megbízottakat küldött a fekete erdő falvaiba, hogy
telepeseket toborozzon.
A betelepedési
hullám 1720 után indult
meg. A betelepülő nép nagyon vallásos volt. A
vallásos buzgósághoz
hozzátartozott a zarándoklat is. A Duna és a Rajna
forrásvidékének népe
valószínűleg a viszonylag közeli (100-150 km-re)
fekvő Svájc híres einsidelni
bencés kolostorát kereshette fel.
A XVIII. században a
A századforduló
tájékán egy budai
polgárasszony a kép előtt ájtatoskodva
visszanyerte szeme világát. Ennek hírére
a XIX. század első felében indult meg a
búcsújárás. A falu földesura,
Terstyánszky Ignác előbb egy fa, majd később egy
kőkápolnát építtetett azon a
helyen, melyet Kisboldogasszony tiszteletére szenteltek fel.
Ettől kezdve beszélhetünk
népesebb zarándoklatokról, a Remete Mária
kegyszobrához. A mai nagyméretű
templomot, neogótikus stílusban Schömer Ferenc
építette (1899).
Máriaremetén
kifejezetten csoda nem
történt, hanem imameghallgatások
következményeként történtek
gyógyulások,
melyek ékes latin nyelven vannak feljegyezve és a
székesfehérvári püspöki
levéltárban őrzik.
A kegytemplom harangjait
elvitték
beönteni az első világháborúba, így
újakat kellett öntetni, melyeket Prohászka
Ottokár áldott meg 1924. augusztus 31-én.
A kegytemplom
orgonáját a budai király
várkápolnából kapta Ferencz József
császár és Erzsébet királyné
adományaként.
1959-ben épült
a Mária év alkalmából a
szabadtéri oltár, mely fölött a szobor
fülkében lévő Mária szobrot Péter
Théas
püspök adományozta. A szobor felett pedig van
egy vastag lánc, melyet a
Magyar Katolikus Püspöki Kar kapott és hozott 1991-ben
a lourdesi
eucharisztikus kongresszus alkalmával, mely a
szabadságától megfosztott magyar
népet jelképezte. 1991-ben II. János Pál
pápa a „basilica minor” címet
adományozta a kegytemplomnak.
A
kegyhely fő célja az ősi „Mária-tisztelet”
ápolása és megőrzése. Fő
búcsúi:
Szentháromság vasárnapja, illetőleg Kisasszony
napja (szeptember 8).
A máriaremetei
templom
jellegzetessége, hogy szentélyében, az
oltár mögött megőrizték azt a fatörzset,
amelyen a kegykép függött. A kép és a
hely a „remete" nevet a svájci
Einsiedelnről, a kultusz eredeti helyéről nyerte.
A város zajából lelki felüdülést
kereső hívek szívesen keresik fel a ligetes
erdőben épült kegytemplomot. A hely hangulatát
nagymértékben meghatározza a
templomhoz vezető út jegenyesora.
(Forrás:
Barna Gábor: Búcsújáró és
kegyhelyek Magyarországon Panoráma, Budapest, 1990. www.mariaremete.hu)
Októberben
két alkalommal ülésezett
képviselőtestületünk. Módosítva lett az
építési
szabályzatunk és jóváhagyásra
került a Káposztások adásvételi
szerződése. A
vevő ígérete alapján másfél
éven belül nyugdíjas otthon kezdi ott meg
működését.
Ugyanekkor az ÖNO vezetői állás
betöltésére kiírandó
pályázatról is döntöttünk.
A
második ülésen a műfüves pálya
építésére beérkezett
pályázatokból eldöntésre
került a kivitelezők személye. Tervek szerint a
SPORTCHANPION Kft és a GAMESZ
közreműködésével, a
Belügyminisztériumnál megnyert
pályázati és a támogatói
pénzekből karácsonyra működő pálya lesz az
iskolánk területén.
Az
előzőszámban tévesen jelent (azt nem nyertük meg
most) meg a gyalogátkelőhely
helyszíne, melyet pályázati
forrásból kívánunk
megvalósítani. Helyszín: 22-es
úton a Hunyadi és Kert út
kereszteződésében.
Közreműködő ügyvéd: dr. Molnár Arnold
Bejelentkezni a 06-20-823-1091
telefonszámon lehet
Mindkét
cserkészinduló (”Vígan fiúk...'' és
,,Fiúk föl a fejjel!'') Turry Peregrin
zeneszerző műve. Turry abban az időben a Regnum Marianum zene-
és énektanára
volt. Az alábbiakban elmondja, mint keletkezett a
cserkészinduló. A magyar
cserkészmozgalom 1913-ban még csecsemőkorát
élte. A Zászlónk akkor az angol
cserkészéletet
behatóan ismertette a magyar diákság előtt.
Jómagam is a Zászlónkból merítettem
első cserkészismereteimet. Ebben az esztendőben
történt: május egyik
délelőttjén betoppan hozzám kedves
poétatársam és barátom, Sík
Sándor. Nagy
munkában talált. Első színpadi művemen, a
,,Kozáklakodalom'' című operettemen dolgoztam
lázas izgalommal. Sík Sándor
fölöttébb komoly és határozott volt.
-
Egy verset hoztam. – mondotta és a verset zongorán
kottatartójára helyezte.
-
Örülök Sanyikám, - mondtam neki ha az
operettemmel készen leszek,július eleje
körül, akkor rögtön megzenésítem
költeményedet. Addig sajnos még lélegzeni sem
lesz időm.
-
De erre a muzsikára még ma szükségem van. -
jelentette ki költőm félelmetes
komolysággal. Bevallom, én korántsem voltam
ennyire komoly és mosolyogva magyarázgattam.
-
Sanyikám, akkor nem marad más hátra' légy a
vendégem két-három hétre, de
legalábbis addig, amíg a II. felvonás
fináléját befejeztem.
-
Kérlek, - szólt Sanyi – nem bánom, hogy gondolod,
mint csinálod. Egy biztos:
addig innen el se megyek, míg a Cserkészinduló
zenéje nem lesz kész!
Most
már tudom, hogy a drága Sanyi barátom miért
fogott ily szigorú ostrom alá. A
helyzet ugyani s az volt, hogy a budapesti piaristák
cserkészcsapata, amelynek
parancsnoka Sík Sándor volt, avatás előtt
állt.
Költő-parancsnok
számára mi sem volt könnyebb saját
csapatának indulót írt. Peregrin majd
megírja a muzsikát.
Így
is történt! Azaz: Sík Sanyi leült és
irigylésre méltó nyugalommal – várt. A
cserkészinduló vers a zongora kottatartóján
szintén _ várt. De nem sokáig! Mert
ahogy asztalomhoz leültem, hogy tovább dolgozzam,
önkéntelenül feltekintgettem
a vers felé:
…
Jó fegyverünk, izmos karunk,
Égő
szemünk, vidám dalunk,
Amerre
nézünk megterem a győzelem!
-
Nagyszerű! Pompás! - gondoltam magamban. S ahogy megint
olvasgattam, hallom magamban
a dallamot! A zongorához ugrom, kezdem játszani;
énekeltem a szöveggel a dallamot.
-Ez
az! Ez kell nekem! – mondja Sík Sanyi lelkendezve.
Persze
most már gyorsan ment az első rész
megkomponálása is. Elkészült a
zongorakivonat- szerű négy szólamra írt
vezérszólam is.
Mégis
Sík Sándornak lett igaza! Vitte a kész
indulót, melyről akkor nem is
sejthettük, hogy országunk fiatalja-öregje
énekelni fogja. Most, 20 év múltán
boldog szívvel,' boldog büszkeséggel hallgatom
szerteszét.
Fiúk, fel a fejjel
(A magyar cserkészek
indulója)
írta: Sík
Sándor, zenéjét szerezte
Turry Peregrin
Fiúk, fel a fejjel,
a harsona zeng,
Álljunk csatasorba
vidáman.
Ránk vár a
világ, ez a harc a miek,
Katonái vagyunk
valahányan.
Jó fegyverünk,
izmos karunk,
Égő szemünk,
vidám dalunk,
Amerre nézünk
megterem a
győzelem,a győzelem!
Fiúk, fel a fejjel,
az óra közel,
Kel a magyar éjben a
hajnal,
Most kell az erős kar a
férfiú-
mell, Ezeréves
acél akarattal.
Zúg, mint a harci
trombita: A
Lomnic és a Hargita!
Értünk
kiált, felénk süvölt
Az ősi föld, a
drága föld!
Szabadba fiúk! A Nap
arca nevet,
Ott pezsdül a friss,
tüzes élet.
Járjuk be mezőt meg
a rengeteget,
Szabad ott a szabadban a
lélek!
Ott szemben, szívben
tiszta láng,
S az Isten arca néz
le ránk.
Leheletén ott
megterem
Erő, szabadság,
győzelem!
Kezdetét
vette a Karácsonyi hangverseny szervezése. Gyimesi
tanárúr állítja össze a
programot, melyet a püspök atyánknak is
megküldünk. Természetesen most is
elfogadunk támogatásokat, melyeket Beke
Lászlónál, Fábián
Andrásnál vagy Molnár
Jánosnál lehet átadni. Tervezett időpont
változatlanul advent 3. vasárnapja.
Telefonszámaink.
340-228, 06-20-578-0867
Várjuk
hívását! A
Támogató Szolgálat vezetője
és dolgozói
18. Gulyás Panna (Gulyás Árpád – Zsiga Eszter)
HÁZASSÁGOT KÖTÖTT:
HALOTTAINK:
1. kedd
- Mindenszentek r. fél 8
- du. 2 Temetői ájtatosság
2. szerda
- r. 7 Érsekvadkerti
lelkiatyákért
és munkatársaikért
- este 6 Összes megholt hívőért
3. csütörtök - Vitéz
Ferenc, szülők, nagyszülők, Dr.
Borsa Mihály, szülei, testvérei, nagyszülők
és Ignác nagybátyja
- Kristók János, felesége Híves
Katalin,
szüleik és vejük
- Záhorszki József, szülei, testvérei,
veje,
Boda és Szuhánszki család élő és
elhunyt tagjaiért
4. péntek - Urbán Ignác, Urbán
és Kaba család
megholtjaiért
-
Nagy Jánosné, sz. Boda
Margit, 2 férje, szülei,
testvérei, Vitéz József, felesége
Szabó Anna és szüleik
-
Szabó Ignác, szülei,
menye: Szabó Józsefné és
hozzátartozókért
5. szombat
- Urbán István,
felesége Csernák
Mária, Koza József, felesége Nagy Erzsébet,
vejük és szüleik
-
Erdős János, felesége: Kopisz
Mária, fiuk: János, és
a Kopisz család halottaiért
-
Valcz Ferenc, felesége: Boda Margit,
fiuk, menyeik,
szülők, - Sors Károly és Felesége
6. vasárnap - Czinege
János, felesége, Pálinkás
Rozáli, szülők, fiuk: János, menyük:
Borbála és hozzátartozók
-
Majer László, fia.
László, Majer és Danázs család
hozzátartozóiért
-
Kovács Ignác, szülei,
apósa: Bozsonyik Sándor,
felesége és hozzátartozók
7. hétfő -
Záhorszki András,
felesége
Kopisz Margit, lánya. Margit, fiaik: József és
András
8. kedd
-
9. szerda
-
10. csütörtök -
- Meghalt János testvérünkért
élő és elhunyt
családtagokért
- Élő családért
11. péntek - Macska Károly, felesége: Czinege
Erzsébet, 25. évf. élő és meghalt
családtagokért
-
Pistyúr Károly,
felesége, Híves Mihály, Pistyúr
Ignácné összes élő és meghalt
családtagokért
-
Szabó István,
felesége, gyermekei, szüleik,
12. szombat
- 10 óra:
Szentségimádás kezdő
szentmiséje Egyházmegyénkért
-
este: Holes Antal 8. évf.
felesége élő és elhunyt
családtagokért
-
Balogh István, felesége: Kaba
Ilona 10 évf. család
élős és meghalt tagjaiért
- Csernák István, élő és meghalt
családtagokért
13. vasárnap - Valkó
Ignác, 2 fia, Valkó és Péter
család halottaiért
-
Vitéz Sándor,
felesége: Nagy Mária, gyermekeik,
unokáik és Nagy Ignác
-
14. hétfő - Záhorszki Jánosné, sz.
Kovács
Borbála, szülei: Kovács Gergely, Dósa
Erzsébet és 5 gyermekük
15. kedd
-
16. szerda
- Kovács Lipót,
felesége Kocsmáros
Erzsébet és meghalt hozzátartozóikért
17. csütörtök -
- Csillag Sándor, leánya és
hozzátartozókért
- Szabó Ignác, szülei, testvéreik,
nagyszülők, Laczó család élő és
elhunyt tagjaiért
18. péntek - Urbán Ignác, felesége,
testvére,
Molnár család megholtjaiért, -
Hálából élő családért
és hozzátartozókért
-
Pelle András, Dombai Gábor
és hozzátartozókért, -
valamint élő családért
-
Kalmár József 2. évf.
apósa: Jakubecz János és
szülőkért
19. szombat
- Karitász tagokért
és a Karitász
munkáját támogatókért
-
Kristók Ignác, élő
és elhunyt hozzátartozókért
-
Boros Ernőné, sz. Zsilkó
Erzsébet
20. vasárnap - Szabó
Istvánné: Csillag Mária, édesapja,
anyósa, apósa élő családtagokért
-
Pistyúr Ignác,
felesége: Szluka Erzsébet, 2 gyermekük
és szüleikért
-
Kovács Lajos, felesége: Bugyi
Ilona, vejeik és
Gyurkovics Sándor
21. hétfő -
22. kedd
-
23. szerda
-
24. csütörtök -
25. péntek - Zöllei József, szülei,
anyósa, apósa
és hozzátartozókért
-
Huszár Pál, felesége:
Rados Mária 1. évf. unokái és
hozzátartozókért
-
26. szombat
- Hoszpodár
Józsefné: Szabó Julianna 1
évf.
-
Pataki András, Pataki és
Bimbó család élő és elhunyt
tagjaiért
-
27.
vasárnap
- Mohai Sándorné:
Dombai Mária 5. évf. szülei, nagyszülei,
apósa, anyósa
-
Híves András, szülei,
apósa, anyósa és
hozzátartozókért
- Pincze
András, felesége:
Nagy Anna, szüleik, fiuk: Ferenc – Busai Kázmért
és szülei
28.
hétfő -
Szűzanya
tiszteletére első hajnali szentmise
-
29. kedd
- Kiss András, élő
és meghalt
családtagokért
30. szerda
- este 6: BÚCSÚI
SZENTMISE EGYHÁZKÖZSÉGÜNKÉRT