Vadkerti harangok
2011. augusztus

Van jövő
Szentmiseszándékok
Életünk
Ima
A gyermek mint zavaró tényező
Tűz Tamás: Szent István király
Családi üdülés Párkányban
Szó és tett
Önkormányzati hírek
Ingyenes jogi tanácsadás
Kolping Híreink
Híreink


Vissza az előző menüre

Van jövő

Nyílt levél tanévkezdésre

Körvonalazódik egy őszinte igény, egy tiszta éhség, mely magasabb rendű vágyainknak nyit utat. Hiszem, hogy mindannyian egy új korszak, egy nagy erkölcsi, lelki forradalom előtt állunk! Szeretettel bátorítalak, ne féljetek a holnaptól, az új tanévtől, ne hagyjátok, hogy a mindent beszennyezni akaró gonosz Isten legszebb ajándékát, a holnapba vetett hitünket is elorozza tőlünk!

A Kárpát- medencében, Kelet-Európában a nyolcvanas évek végére a kommunista ideológiától visszafogott, elzárt emberekben hatalmas éhség uralkodott el. Természetes, hogy nemcsak szellemi, lelki nyitottság, őszinteség, szabadság iránti éhség volt az emberekben, hanem fizikai, anyagi dolgok iránti vágyódás is. Vágyódtak arra, hogy megismerhessék, használhassák az emberiség kutató, kísérletező munkája által megszületett gépeket, eszközöket, utazási lehetőségeket. Mind többen és erősebben vágytak arra, hogy az ember szellem hihetetlen távlatokat nyitó lehetőségeit korlátok nélkül bebarangolják. Ezen igényeknek sokféle módon nyitott utat az 1989-ben beállt változás.

Hiszem, hogy minden egyes, bennünket mozgató éhséget, szomjúságot a végtelen Isten olt a szívünkbe. Isten vágyaink által vezet, irányít mindannyiunkat. Egy fiatal a szíve vágyódása, szerelme által vezérelve találhatja meg élete társát, jelét adva annak, hogy a kimondott igen holtomiglan- holtáig szól.

Hiszem azt is, hogy Isten akarta és most is akarja, hogy szép, kényelmes lakásokban lakjanak gyermekei, és finom, tápláló ételekkel oltsák éhségünket. Hiszem, hogy az emberiséget a kutató, felfedező munkájában, a teremtés hajnalán, még a bűnbeesés előtti isteni parancsok vezérlik: „Szaporodjatok, sokasodjatok, és hajtsátok uralmatok alá a Földet!” Hiszem, hogy a jóságos mennyei Atyánk rejtette el a világunkban rejlő lehetőségeket, titkokat oly szinten, hogy a gyermeke, az ember úgy, ahogy növekszik, lépésről lépésre felfedezhesse és megismerhesse, saját kényelmére, örömére felhasználhassa. Csodálatos, ahogyan vezet bennünket őszinte kíváncsiságunk, éhségünk által a jó Isten. Bennem nincs félelem, szorongás, mikor látom, hogy az emberiség mint nagyra nőtt gyermek, kíváncsian bontogatja a mennyei Atyánk által hatalmas karácsonyfánk alá rakott ajándékokat. Csodálatos dolgok rejtőzködne e díszes csomagokban, melynek kibontásához, megismeréséhez folyamatosan nő fel az emberiség. Természetes az is, hogy a kibontott és megismert értékeket az emberiség örömmel ki is próbálja a maga javára. Hiszem, hogy nem bűn kinyitni a gyermeknek egy könyvet, melyet a szerető, gondos szülő helyezett el fia kis könyvtárában. Nem bűn kibontani egy-egy csomagot, melyet a szülő ajándékozó szeretettel átad nekünk. Egyébként, ha Isten azt akarta volna, hogy gyermekei ne ismerhessék titkait, akkor azokat számunkra elérhetetlen polcokra helyezte volna.

Örömmel látok körvonalazódni egy újabb éhséghullámot a szívünkben! Vágyódunk egy meghittebb, békés világ után. Vágyódunk arra, hogy szorosabban megfogjuk egymás kezét, de arra is, hogy a lelkünk ajtaján kopogtató Istent beengedjük az életünkbe. Vágyódást érzek az emberek szívében egy sokkal mélyebb, nyitottabb, emberhez méltó kapcsolatrendszer után. Vágyódunk arra, hogy megmutathassuk magunkat, hogy megismerjük egymást, és hogy a teremtő Istenünkkel egy asztalhoz ülve elbeszélgessünk, utat nyitva ezáltal magasabb rendű vágyainknak. Hiszem, hogy mindannyian egy új korszak, egy nagy erkölcsi, lelki forradalom előtt állunk! Nem tagadom meg a múltat, az utolsó húsz évet a maga anyagi javak iránti megkülönböztetett vágyakozásával, egyszerűen úgy érzem, hogy tápláló Istenünk az emberiség asztalára egy újabb, lelkibb, spirituálisabb fogást akar felszolgálni mindannyiunk örömére. Bennem hihetetlen kíváncsiság, remény és bizalom van ezen újabb „fogás” iránt. Hiszem, hogy nem valaminek a végén, a szárnyalásainkat lezáró plafonnál, korlátoknál topogunk, hanem a végtelenre nyíló, kitárt ajtó előtti beáramló fényben, bátortalanul, kábán állunk.

Szeretettel bátorítalak, ne féljetek a holnaptól, az új tanévtől, ne hagyjátok, hogy a mindent beszennyezni akaró gonosz elvegye tőlünk a jövőbe vetett hitünket, mint Isten legszebb ajándékát. Higgyünk a holnapban, higgyünk abban, hogy az emberiség nagy tornájában a mi generációnk által vívott meccset igenis megnyertjük. Igen, a magunk kis lépéseivel vihetjük előbbre társadalmunkat egy tisztább, nyugodtabb, verejtékes munkákkal, tanulásunk által pedig szépülő világot hagyunk örökségül a gyermekeink számára. Olyan jó volna, ha a múltban való nosztalgikus elmerülés helyett bátran előre néznénk, a holnapban keresve válaszát a bennünk lappangó éhségre. Az idők Ura szelíden vezet. Nem a múltban, hanem a jövőben vár ránk a nekünk szánt csodás ajándékaival. Én nyugodt vagyok, és bátorítalak, hogy szívetek vágyára hallgatva elinduljatok, mert tudom, hogy az évmilliárdok óta tartó feltartóztathatatlan utazásunk a végtelenül szerető Szentháromságos egy Istenünk karjaiba vezet.

-bécsé írása alapján-

Vissza az újság tetejére

Életünk

Egy ma élő családban történt, történik

„Férjem is, én is katolikus nevelést kaptunk. A párválasztásnál mindkettőnknek fontos volt a világnézeti azonosság. Házasságkötésünk előtt eldöntöttük, hogy öt gyermekünk lesz, és eszünkbe sem jutott azon gondolkodni, miből fogunk megélni. A házasságunk első öt évében nem volt saját lakásunk, ez alatt az idő alatt három gyermekünk született. Isten abban segített minket, hogy a lényegest nézzük, és ne a lényegtelent” – kezdte a családja történetét Mihályi Krisztina. A hétgyermekes édesanya a későbbiekben arról is beszélt, hogy a családjában jelentkező betegség és annak következményei hatására hogyan változott meg a gondolkodása önmagáról, az életről és Istenről. Megrendítő vallomásából idézünk a következőkben.

Nagyon boldogok voltunk, amikor megszületett az első gyermekünk. Azt gondoltuk, a házasságunk majd működik a saját erőnkből. Okossággal, közös erővel minden nehézségen felülkerekedünk, sőt a házasságunkban nem is lesznek problémák. Lettek. Jött az első döbbenet: a második gyermekünk súlyos szívbetegséggel született. Az embernek ilyenkor az az első reakciója, hogy vele ez nem történhet meg. Megtörtént. Akkor azt gondoltam: mindegy hogyan, csak éljen!

S ennek érdekében mindent képes voltam megtenni a gyermekemért. Maga az élet volt számomra fontos, és nem mérlegeltem azt, hogy milyen lesz egy beteg gyermekkel együtt élni. Ágoston azután nyolc hónaposan meghalt… A kezeim között. Egyedül voltam vele otthon. Tudtam, hogy meghalt, mégis rohantam vele a kórházba, mert nem voltam képes elfogadni a tényt mindaddig, amíg az orvos azt nem mondta: itt minden hiába. Egy életre szól az, amit akkor Isten megmutatott számomra. Ott, a gyermekemmel a kezemben megéltem azt, hogy ki az Isten, és milyen hatalmas, és azt is, hogy ki vagyok én: hogy mennyire nem tudok mit tenni. Meghal a gyerek a kezemben, és tehetetlen vagyok. Valahogy így mondja Jób a bibliai történet végén: eddig csak hírből ismertelek, de most találkoztam Veled…

Azután sorban születtek a gyermekeink. A nagyszülők távol voltak, megtapasztaltuk, mit jelent nehézségek között élni, több gyerekkel. Csak olyan munkakört tudtam vállalni, amelyben szó sem lehetett túlóráról, hiszen ha beteg lett valamelyik gyermek, otthon kellett maradnom. A férjem fiatal mérnökként szintén keveset keresett.

De ekkor is csak a magunk szempontjából néztük az életünket. Amolyan vasárnapi keresztények voltunk, elmentünk vasárnaponként a templomba, megtartottuk a törvényt. Elhittük magunkról, hogy tökéletesek és jók vagyunk: „a háromgyermekes család” – még vállon is veregettük magunkat ezért. De a vasárnap mindig alkalmat adott arra is, hogy szembesüljünk önmagunkkal; fogadkoztunk, hogy megváltozunk, majd a következő héten… De az életünkben nem változott semmi.

A nehéz körülmények közepette arra jutottunk, hogy elmegyünk az országból. Eladtuk az értékeinket (egy villanyvarrógépet meg a könyveinket), felépítettük a légvárainkat és becsomagoltunk a bőröndökbe. Az indulás előtt két nappal azonban történt valami, amiből arra következtettünk, hogy Istennek más a terve velünk, nem az, amit mi akarunk.

A szomszéd néninek nem volt senkije, mi segítettünk neki. Combnyaktörést szenvedett, kórházba került. Tudtuk, ha mi elmegyünk, ő teljesen egyedül marad. Bejártam hozzá a kórházba. Az egyik vasárnapi látogatás alkalmával úgy esett, hogy már nem tudtam hova elmenni szentmisére. A néni ágyán ülve arra gondoltam: Istenem, az a fontos, hogy teljesítsem a törvényt, vagy az, hogy meghallgassam a néni panaszait? Arra jutottam, hogy fontosabb ott maradni mellette, Isten majd ad lehetőséget, hogy eljussak szentmisére. Látogatás után kijöttem a kórházból, s a Kis Szent Teréz-templomba – ahol azelőtt soha nem jártam – még éppen el tudtam menni. Ott meghívás kaptam egy közösségbe, éppen másnap volt az első katekézis. A negyedik alkalomra már a férjemet is meghívtam.

Akkor láttam először, hogy Isten benne van az életemben, és neki más az akarata, mint az enyém. A férjem is egyetértett velem, s ennek nagyon örültem. Itthon maradtunk.

Már negyedik éve jártunk a közösségbe, amikor elkezdtünk gondolkodni arról, hogy mire is való a mi házasságunk, ha bezárjuk az élet továbbadásának a lehetőségét. A legkisebb gyermekünk akkor már tizenkét éves volt. Döntöttünk és kockáztattunk: ha Isten még szeretne gyermeket adni nekünk, akkor nem állunk ellen. Még három gyermekünk született.

Az ötödik születése előtt már harmincnyolc éves voltam, és az orvos el akart küldeni genetikai vizsgálatra. Persze nem mentem. Az orvos nem értette ezt az egészet, agresszíven kezdett velem beszélni, mondván: örülhetnék neki, hogy ezt a vizsgálatot ingyen kapnám, míg mások súlyos összeget fizetnek érte. Látta, hogy ez nem hat meg engem. Azt válaszoltam: akármilyen baja van a gyereknek, meg fogom szülni. Erre másképpen próbálkozott: amíg a szülők élnek – mondta –, addig valahogy elvan a beteg gyerek, de ha meghalnak, akkor mi lesz? Azt válaszoltam: ez nem a mi dolgunk. Az életben azt tapasztaltam, hogy még a következő napomat sem tudom bebiztosítani, nemhogy a távoli jövőt. Ekkor meg azzal jött, hogy gondoljam meg, mibe kerül a társadalomnak egy beteg gyermek felnevelése!

Hála Istenek megszületett az ötödik gyermekünk, azután a hatodik majd a hetedik – akkor még azt gondoltuk, hogy egészségesen. A hetedik gyermekünkről nyolc éves korában derült ki, hogy nagyon súlyos betegsége van. Egy kötőszöveti betegség, amely elsősorban a csontjait érinti. Ez eleinte nem látszott, most, tizennégy éves korában már egyre inkább. De érintheti a szemet, a veséket, a szívet is – nem tudjuk, mi jöhet még, és sajnos az orvosok sem, ugyanis nagyon ritka betegségről van szó.

Ha elmegyek a genetikai vizsgálatra, és elsorolják a rengeteg súlyos problémát, amivel a gyermek születik, ha nem így gondolkodom az életről, akkor Matyi nem születik meg, mert ez a mai szemlélet: dehogy kell nekem egy ilyen beteg gyerek. Most azonban azt kérdezem: azok közül, akik ismerik, ki merné azt mondani, hogy Matyinak nem kellett volna megszületnie?! Ő a legmozgékonyabb gyermekem. Már reggel a lába alatt van a focilabda, kedves, helyes gyerek, melegszívű fiú. Valóban találó a neve: Isten ajándéka. Azt gondolom, Isten általa is megmutatja nekünk: az élet sokkal több, mint az egészség.

Persze nem könnyű ezzel a betegséggel együtt élni. Az orvosok is tanácstalanok, rengeteg összefüggésre magunknak kellett rájönnünk. Sokszor csak állok tehetetlenül: most mit tegyek, kihez forduljak, hogyan segítsek? Elég reménytelen a helyzet…

Bennem van az aggodalom, de talán Isten azért adja ezt a helyzetet, hogy lássam a gyengeségemet. Idősek vagyunk már. Felvetődik bennem a kérdés: mi lesz vele, ha mi nem leszünk már… Azután arra gondolok: Isten biztosan elrendezi majd.

Fél évvel ezelőtt kiderült, hogy öröklött betegségről van szó, ami a családban eddig nem jött ki, ugyanakkor minden gyermekünket érinti valamilyen szinten. Reméljük, persze, hogy nem lesz gond. De néha jön a kísértés: mi lesz, ha mégis… Talán bíztató, hogy vannak családtagok – most már tudjuk –, akik normális életet élnek ezzel a betegséggel.

Nem merném mondani, hogy nagy hitem lenne, de tapasztalom, hogy Isten kegyelme velem van a nehéz helyzetekben. Talán egy nagyon pici hitem mégis van. Ha nem lenne, akkor a kisfiunk halálába belebolondultam volna. Sokszor feltettem magamban a kérdést: hogyan tudják elviselni az ilyen vagy hasonló helyzeteket azok az emberek, akik nem hisznek Istenben?

Az életünk során sok nehézséggel kellett szembenéznünk, és azt látom, hogy emberi erővel tényleg semmit nem tudunk tenni. Mindig elbukom, de tudom, hogy Krisztus azt mondja: van újrakezdés, megint fel kell állni!

Valaha azt képzeltem magamról, hogy erős vagyok, jó vagyok. Azóta egy lefelé haladó úton megyek, de a történtek által látom, hogy valójában ki is vagyok én és ki az Isten. Hálás vagyok azért, hogy Ő ezt engedi látnom.

(EMKÁ)

Vissza az újság tetejére

Ima

Jó Atyám, fogadd el áldozatokat,

hogy levezekeljem bűnös voltomat.

A magyar bűnökért mindezt felajánlom,

a papok vétkeiért áldozatul dzánom.

 

Migebből sarjadjon kegyelmi vetés,

katolikus magyar ujjászületés.

Mindent erre szánok, s ezért a munkáért,

amit egykor végezhetk Isteért, hazáért.

 

De Jézussal kérem, hogy ez a pohár,

ha csak lehetséges, múljék tőlem már.

Mégis kérésemmel nem kötöm meg karod:

Úgy történjék velem minden, ahogy Te akarod.

 

Istenem, Istenem, miért hagytál el?

Imám meghallgatlan még meddig szál fel?

Mégis Szent Fiaddal kezedbe ajánlom

lelkem, sorsom és jövőm, bárhogyan is álljon.

 

Jézus keresztjénél Te hű maradtál,

Szűzanyám, Te senkit el sose hagytál.

Ha mindenki elhagy, Szíved el ne hagyjon,

a Golgota keresztútján mellettem maradjon.

(J. Imre atya -1919-2011-)

Vissza az újság tetejére

A gyermek mint zavaró tényező

Egyre önzőbb és öregebb európai világunkban szomorú dolgok történnek, lassan már semmin sem csodálkozunk. Az emberek annyira „meg akarják valósítani” önmagukat, hogy a másság tisztelete felülírja az azonosságét, a jogok védelme pedig megfeledkezik a kötelességekről. Jó negyed százada, amikor családommal lakást szerettünk volna bérelni, lépten-nyomon olyan hirdetésekre bukkantunk, amelyekben ott állt a kikötés, hogy csak gyermek és háziállat nélkül kiadó a hirdetett bérlemény. Most olvasom a hírt, hogy egy skóciai falu, Firhall lakói úgy döntöttek, településük gyermekmentes falu lesz, az itt lakó személyek háztartásában nem élhet gyermek, s az ott élés, illetve letelepedés feltétele a betöltött 45. életév. Az idős lakók nyugalomra vágynak, utálják a gyermekzsivajt, bár a gyermekek, unokák rövid látogatását azért engedélyezik. A „szinglik” és a büszke melegek világában nincs ebben semmi abszurd, nyilván tényleg halálos csönd van abban a faluban, ahol én nem szeretnék élni. A keresztény ember számára felfoghatatlan önzés „természetesen” jogszerű, csak éppen természetellenes, ember- és istenellenes, és persze jövőellenes. Csak sajnálni tudom ezeket az embereket, hiszen szemem előtt cseperednek fel unokáim, és minden gond ellenére csodálatos, megfiatalító érzés már puszta látványuk is, nem szólva a közös játékról, meséről, és a többi nagyszülői örömről. Ezek a skótok valóban „szegény gazdagok”, akik mellesleg a nyugati kultúra és civilizáció összeomlásának előhírnökei. A gyermektelen falu lakosai „szakítani akarnak az öregedéssel kapcsolatos előítéletekkel”. Nos, valóban sokat változott az élet az elmúlt évszázadban, jelentősen nőtt az átlagos életkor és – főleg Amerikában- akár hetvenévesen is bátran nekivágnak a negyedik (persze gyermektelen) házasságnak. Mindenki látott már csiricsáré ruhában díszelgő amerikai aggastyánokat, mint jómódú turistákat, akiket leszármazottai évente egyszer, karácsonykor felhívnak telefonon, élnek-e még. Nálunk, Magyarországon is egyre több a gyermekmentes falu, ahonnan nem az öregek utálják ki őket, hanem a fiatalok menekülnek el a kilátástalan szegénységből, illetve nem mernek gyermeket vállalni biztos megélhetés nélkül. A probléma nem egyszerű. Mondhatunk szép szavakat a családról, ha maga az egész „euroatlanti” civilizáció felesleges teherként kezeli a gyermekeket és az öregeket. Számára csak a 20-40 év közötti korosztály „versenyképes”, azt alkalmazza és megfizeti, de ha nincs elég jelentkező, áttelepíti iparát oda, ahol olcsóbb a munkaerő és biztosított az utánpótlás, a gyermekáldás.

Vagyis ez nem egyszerűen demográfiai gond. Ez magának a nyugati civilizációnak és kultúrának az elhallgatott és félrekezelt betegsége, egyszerre istentelen és embertelen. Nincsen igazi család gyermekek nélkül, és nincs nagyobb fájdalom, mint utódok nélkül hagyni itt ezt a világot. Ez vonatkozik a népekre, nemzetekre is: amelyik nép nem képes önmaga pótlására, az súlyosan beteg, abban a népben valami megtört, az a nép már elfogadta saját pusztulását. Ezért fontos, hogy támogassunk minden olyan törekvést, mely gyógyítani akarja e nagy bajt. Ebben bizonyosan nem lehet példaképünk az önző, önmagában gyönyörködő nyugati civilizáció. Jókai gyönyörű két regényét idézve:inkább legyünk gazdag szegények, mint szegény gazdagok.

(szszp)

Vissza az újság tetejére

Tűz Tamás:Szent István király

Jól megjelölte ezt az ezredévet:

kereszttel írta rá kemény nevét,

mint hallhatatlan győzelmi ék.

Alapkő lett, de kőnél súlyosabban

vetette el az épülő falakban

toronyszökkentő, férfias hitét.

 

Amint alázatát mindegyre inkább

úrrá emeli roppant erején,

a bércre hág, s egy országot tekint át,

hol hajnalpírban reszket még a fény.

Komor felhőkből bomlik ki a kék ég

s virrasztva várja népe ébredését

a századok szélfútta reggelén.

 

Nem tétován, de biztos mozdulattal

lendül előre tervező keze

míg port kavar, és szilaj kedvvel nyargal

a forró puszták zendülő szele.

Bölcs szemmel néz a fényes távlatokba,

s pillantásával féltőn átkarolja

a frissen szántott szűzi földeket.

 

Kegyes jobbjával törvényt ír, keményet,

hogy megkösse a rónák vad porát,

szőlő teremjen és kenyér, fehérebb,

s hogy mindenki meglelje otthonát.

Áldott szigor, rendet hozó szelídség!

aranyszív, mely eltékozolja kincsét,

hogy új szívekben ragyogjon tovább!

 

Hát róla zengjen most a lelkes ének!

Uram, téged dicsérünk általa,

mert ő volt a te választott edényed,

apostolod; híved s a föld sava.

És ő volt ama bibliai sáfár;

kire be jó, hogy éppen rátaláltál,

midőn megvirradt napunk hajnala!

 

Vissza az újság tetejére

Családi üdülés Párkányban

 

Már a közgyűlésen elhatároztuk, hogy a fiatalok Bogácson, míg mi az alapítók csapata Párkányt tesszük családi üdülésünk központjának a családok évében. Az időpont augusztus 6 és 14 közé esett, így most is elmondhattuk azt „együtt két helyen”.

Most röviden összefoglalom a párkányi hetünket, hogy megosszam az ott szerzett élményeket. Szombaton indult útjára az idősek csapata, hogy elfoglalja helyét a Vadas termálfürdő területén álló apartman házakban. A szombati nap a terület megismerésével és medence próbákkal telt el, míg vasárnap átsétálva a vén Duna felett Esztergomban szentmisével kezdtük a püspöki palota melletti templomban, ahol annak idején volt plébánosunk Kiss István kanonok úr is szolgált.

Visszatérve bázisunkra a nap hátra lévő részét, akár csak a többi napok esetében is vízben és víz közelben töltöttük. Ám nem maradt el a kisváros és környezetének megismerése sem. Többször is kisétáltunk a sétáló utcává alakított óváros részbe. Gyönyörködtünk a megújított 1896-ban épült (honfoglalás 1000. éve) házakban. Sokunk szemében lepergett az utóbbi 100 év története a vasfüggönytől a szabad átjárásig. Szép házak, élettel teli utcák, de a híd felé haladva az a benyomásom alakult ki, hogy Párkány fő nevezetessége mégis a Duna másik oldalán van, a várhegyen álló, felénk mosolygó, magához vonzó Isten házában, az esztergomi Bazilikában ölt testet. Egyházunk központja nem hiába csalogatott bennünket. Így szerda reggel ismét gyalogszerrel a II. világháború végén felrobbantott, de tíz éve felújított hídon átkelve, Esztergom elfoglalására tettünk kísérletet. A Püspöki Palota szebbnél szebb szobái, köztük az is, ahol első magyarországi látogatásakor megszállt boldog II. János Pál pápa, majd a Keresztény Múzeum szárnyas oltárai festményei, szőttesei a hozzáfűzött idegenvezetői mondatokkal rengeteg értékes ismerettel bővítette tudásunkat, lesöpörve a port a sokszor ez alatt szunnyadó múltismeretünkről.

Ezután a vár bevétele következett. A tanítóképző felőli meredek oldalon jutottuk be a várba, ahol az ásatások különböző mélységeiben, a letűnt és egymásból táplálkozó korok üzenetét érzékelhettük a feltárás során előkerült tárgyakon, fal- és freskómaradványokon keresztül. Áthaladva a várkápolnán, sok lépcső leküzdése után a várfokán találtuk magunkat. Megérte a fáradságot, hisz onnan körültekintve már egész Esztergom, Párkány, a Dunakanyar a Garam torkolati részével együtt a lábunk alatt hevert.

A várból kijövet a Bazilikába vitt utunk, hogy hálát adjunk Istennek e sikeres hadműveletért és imádkozzunk az ötvenes évek elején mártírhalált halt boldog Meszlényi Zoltán ereklyéje által ékesített, égő gyertyákkal és imádkozó emberekkel körülvett oltára előtt.

Esztergomi utunk végállomása a vadkerti kezek által, a Confector Kft. szervezésével megújult, sokáig a szovjet hadsereg zöldséges pincéjévé züllesztett, Prímás Pince megtekintésével zárult.

35 percnyi erőltetett menet után ismét a vadasparki bázisunkra értünk, hogy ki-ki a maga módján felkészüljön az újabb ismeretszerzésre. Késő délután még Muzslára vitt az utunk, ahol a 16 hektár szőlőt művelő Becse József adott betekintést a szőlészet és borászat múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Visszatekintve a közösen eltöltött időszakra, ismét megérezhettük a közösség megtartó erejét. 12 családból állt össze e „honfoglaló csapat”, aki a harcok hevében is tudott ünnepelni, köszöntve a születésnapjaikat, 20. házassági évfordulójukat e hadművelet alatt ünneplő harcos társaikat. Az ünnepek az idő múlására is emlékeztetik az embert és erősítik azt az érzést, hogy a jót nem tegnap, nem majd holnap, hanem ma és szüntelenül kell tenni, hogy kijuthassunk abból a kátyúból, ahová az önző korszellem taszított bennünket.

(Párkány- Érsekvadkert, 2011. augusztus 14. emjé)

Vissza az újság tetejére

Szó és tett

Szavaink és tetteink között gyakori a szakadék. Van, amikor sikerül ezt áthidalni, de gyakran nem. Könnyen kimondjuk például az ígéreteket, olykor a komolyakat is, és fájó, hogy annyiszor megfeledkezünk teljesítésükről. Különösen nyomasztó, hogy a kulturált keresztények is mennyire feledékenyek tudnak lenni ebben a tekintetben. Mintha futóhomokra írnánk az ígéreteinket.

A Hegyi beszéd befejezése különösen emlékezetes, amikor Jézus határozottan kijelenti: „Nem mindenki, aki mondja nekem: Uram, jut be a mennynek országába, hanem az, aki teljesíti Atyám akaratát”, olvashatók e figyelem felkeltő sorok Mt,7,21 alatt. A végítélet dramatizált képe külön is kiemeli a szó és a tett szembesítését. Mert sokan hivatkoznak Jézus nevére, akiket nem ment föl az ítélet. Tehetnek megcsodálható dolgokat, felemás karizmatikus adományok birtokában, anélkül, hogy ez szerves része lenne a megszentelt életnek. Jézusra nem elég hivatkozni. Őt követni kell. Nem elég csodát tenni. A boldoggá- vagy a szentté avatás bizonyságául az Egyház csak akkor fogadja el a csodákat, ha azokat megszentelt élet is hitelesíti.

Van aztán egy hasonló, térben és időben nagyon tágas emberi tapasztalat is: az Isten akaratára való gyakori és olykor könnyelmű, sőt vétkes hivatkozás. Ekkor Isten akaratába bújtatjuk saját akaratunkat. Ez komoly teológiai problémává nőtte ki magát. Ebben az esetben nem Jézus nevével, hanem Isten nevével élnek vissza emberek, akik könnyelműen hivatkoznak a Mindenható akaratára. Persze van, amikor a naiv jó szándék, máskor viszont a vétkesen elfogult nézet a vezető motívum. Pál apostol üldözői is „szolgálatot véltek tenni Istennek”, vagyis az a meggyőződés vezette őket, hogy Isten akaratát teljesítik tetteikkel. Még az Ószövetség választott népe sem volt mentes ettől a nagyon is emberi szemléletmódtól, amikor Isten akaratának vélték a „szent háborút”. Még többször leleplezték azt a jellemzően emberi törekvést, amikor a háborúban mindkét fél saját oldalára kívánta állítani az Istent. Ez a kívánság azonban teológiailag nem igazolható. Akik jó ügyért harcolnak, hittel vallhatják, hogy „Velünk az Isten”. Ez lelki erőt ad nekik, csak nem éppen úgy, ahogyan általában gondoljuk. Istent nem lehet kötelezni arra, hogy mitológiai felfogásban győzelemre segítse akár az egyik, akár a másik sereget. Nincs szükség viszont a cinikus mondásra sem:„Isten mindig a győzteseket segíti”. Egy hívő sakkozó imáját érdemes most felidézni: „Add, Uram, hogy ne csak a győzelem, a vereség is a javamra váljék”. Mert ugye emlékszünk arra a Szentírási részre, mely felhívja figyelmünket arra, hogy az Isten szeretőknek minden a javukra válik.

Mi az, ami teológiailag igazolható? Az Ószövetségben visszatérő felhívás mindenképpen Isten akarata, hogy „szentek legyetek”. Az Újszövetségben pedig a hittétel jelenti a hívő bizonyosságot, mint például Isten egyetemes üdvözítő akaratának dogmája. Ez azt jelenti, hogy Isten minden ember üdvösségét akarja, ha az ember maga is akarja.

Van egy csodálatos mondat, amely győzelmet eredményezett egy itáliai Dante-versenyen. A tét: az lesz a nyertes, aki megtalálja az Isteni színjáték legsúlyosabb mondatát. A bírálókat is dicséri, hogy annak a pályázónak adták a fődíjat, akinek választása erre a mondatra esett: „A te akaratod a mi üdvösségünk”.

béel


Önkormányzati hírek

Július 26-án a nyári ülésszünet ellenére rendkívüli ülést tartottunk, ahol a meghibásodott fogorvosi szék javítási lehetőségével, a gép lecserélésének lehetőségeivel foglalkoztunk. A többmilliós nem tervezett kiadás legköltséghatékonyabb, de szolgáltatási színvonalában azonos értékű megoldásáról augusztus végén születik döntés. Addig osztott költség melletti bérléssel működünk tovább.

Vissza az újság tetejére

Ingyenes jogi tanácsadás

A képújságunk mellett ezúton is tájékoztatjuk tisztelt olvasóinkat, hogy havonta egy alkalommal, délután öt órától ingyenes jogi tanácsadás van a Polgármesteri Hivatalban.

Közreműködő ügyvéd: dr. Molnár Arnold

Bejelentkezni a 06-20-823-1091 telefonszámon lehet

A következő időpont: 2011.szeptember 19. hétfő 17-18 óra között

Vissza az újság tetejére


Kolping hírek


Vége a nyaralásoknak. A gyerekeknek is megkezdődik az iskolaév, és sűrűsödnek az ünnepségek is. Felhívjuk a Kolping testvérek figyelmét, hogy a vasárnapi szentmisék hirdetésében hallható ünnepeken (Hősök napi szentmise, majd koszorúzás, Jubileumi búcsú a váci Hétkápolnánál, Kálvária búcsúnk körmenettel) minél többen, a világ felé jelet adva hovatartozásunknak, vegyenek részt.

Ebbe az ünnepsorba beilleszthető a szeptember 17-i csepeli meghívás, ahol az EMESE park ad otthont egy országos Kolping rendezvénynek.

Kolping Támogató Szolgálat

FELHÍVÁS

A Kolping Támogató Szolgálat továbbra is várja azok jelentkezését, akik segítségre szorulnak maguk, vagy a ház körüli munkájuk ellátásában. Gépkocsival el tudjuk szállítani kórházba, rendelésre, bevásárolni, rokonlátogatásra, temetői látogatásra és az élet adta egyéb helyekre. Továbbra is foglalkozunk a térség hátrányos helyzetű gyermekeivel, hogy közösséget alkotva tartalmas életet élhessenek.

Telefonszámaink. 340-228,     06-20-578-0867
Várjuk hívását!  A Támogató Szolgálat vezetője és dolgozói

Vissza az újság tetejére

Egyházközösségi hírek

Termény hálaadásunk augusztus 28-án, vasárnap a de. fél 10-kor kezdődő szentmisén, és az azt követő körmeneten lesz.

Pusztaberkiben a szentmise: szombaton du. 5-kor lesz.

SZEPTEMBER 4-ÉN HŐSÖK ÜNNEPE, a fél 10-es szentmisét követően emlékezés a Hősök emlékművénél.

Szeptember 8-án, csütörtökön Kisboldogasszony ünnepe, Mária születésének napja. Reggel 7-kor, és este 7 órakor lesznek a szentmisék.

A Váci Hétkápolnai búcsú szeptember 11-én lesz. Különös ünnepélyességgel, hiszen a Kegykápolna 300. évfordulóját ünnepeljük. Az ünnep programja a Hirdetőtáblán megtekinthető. A Búcsúi főmisére a Székesegyháztól körmenet indul 9-kor, és a kápolnánál 10 órakor lesz a szentmise.

A KÁLVÁRIA BÚCSÚ: SZEPTEMBER 18-ÁN LESZ. Előtte szombaton fél 6-kor keresztúti ájtatosság, majd szentmise a Kálváriánál.

18-án, vasárnap a templomból fél 10-kor indul a körmenet a Kálváriához, majd ott szentmise, és körmenetileg jövünk vissza.  A szentmisét, szentbeszédet a Székesfehérváron pappá szentelt Szilágyi Szabolcs újmisés végzi.

Pusztaberki szentmise du. 5 órakor

Szeptember utolsó vasárnapja SZENTÍRÁS VASÁRNAP. - Ugye nemcsak a Biblia évében, most is kézbe vesszük és olvassuk Isten Igéjét?


KERESZTELÉSEK:

13. Virág Zsanett, Zsaklin  (2008 Virág Attila- Kartnyák Zsanett
14. Virág Amanda (2009 Virág Attila, Kartnyák Zsanett)
15. Virág Virginia (2011, Virág Attila, Kartyán Zsanett)
16. Kis Dániel (Kis Zoltán – Gálik Szabina)
17. Barák Mátyás (Barák Barna Imre – Blaskó Magdaléna)

HÁZASSÁGOT KÖTÖTT:

2. Molnár László – Vozik Katalin

HALOTTAINK:

-

Vissza az újság tetejére

Szentmiseszándékok

Szeptember

1. csütörtök    -

2. péntek        - Laczó János, felesége Erdős Rozália, lányuk és vejük

                        - Sípos Ferenc, Sípos és Pataki család élő és elhunyt tagjaiért

3. szombat     - Súth Antal, felesége Bicskei Anna, fiuk, szüleik, unokavejük

                        - Varga Imre, szülei, Szakács József, felesége Pataki Mária, fiuk József hősihalott, élő és elhunyt családtagokért

                        - Kiss és Kukkel család élő és elhunyt tagjaiért

4. vasárnap   - Szakács János, felesége Kovács Rozália, Halaj József, felesége Konopás Mária, a család élő és elhunyt tagjaiért

                        - Kordics János, felesége Pálinkás Anna, a család élő és  elhunyt tagjaiért

5. hétfő           -

6. kedd           -

7. szerda        -

8. csütörtök    -

9. péntek        - Urbán Ignác, Urbán és Kaba család elhunyt tagjaiért (alapítványi)

                        - Boda János, 2 felesége, szüleik, testvéreik, sógoraik és sógornőik

10. szombat   - Jakubecz János, felesége Szabó Erzsébet (4. évforduló), szülők, hozzátartozók

                        - Molnár József, felesége Boda Anna, vejük, szüleik, testvéreik

                        - Kovács István, felesége Pálinkás Mária, Gál Géza, 2 unokája Tamás és Gábor és szülők

11. vasárnap - Holes Antal, felesége, a család élő és elhunyt tagjaiért

                        - Vitéz Istvánné szül. Csillag Mária, 2 fia, veje, valamint Mrekvicska József és szüleik

                        - Kristók Jánosné szül. Halaj Margit, lánya, a család élő és elhunyt tagjaiért, Balázs Sándor és felesége

12. hétfő        -

13. kedd         -

14. szerda      -

15. csütörtök - Laczó András 1. évforduló, szülei, testvérei és hozzátartozók

                        - Szabó Ignác, felesége Záhorszki Margit, gyermekeik, szüleik, testvéreik, elhunyt családtagok

16. péntek     -

17. szombat   - Záhorszki Gergelyné szül. Csillag Erzsébet 1. évforduló

                        - Valkó János, nagyszülők, élő hozzátartozók

                        - Néder Géza apát úrért és elhunyt papokért

18. vasárnap - dr. Mácsik Ferenc, szülei és testvére

19. hétfő        -

20. kedd         -

21. szerda      -

22. csütörtök -

23. péntek     -

24. szombat   - Paulicsek János, szülei, a család élő és elhunyt tagjaiért

                        - Gálik István 1. évforduló, szülei, anyósa, apósa, testvérei, a család élő és elhunyt tagjaiért

                        - Berta és Boda család halottaiért

25. vasárnap - Jakubecz Mihály, felesége Mrekvicska Mária, szüleik és testvéreik

                        - Szrenka János, felesége Szabó Ilona, a Szrenka és a Lukács család élő és elhunyt tagjaiért

                        - Konopás István, szülei, testvérei, apósa Nagy Lajos, felesége Molnár Ilona, a család élő és elhunyt tagjaiért

26. hétfő        -

27. kedd         -

28. szerda      -

29. csütörtök - Híves Mihály, 2 felesége, szüleik, gyermekeik, a család élő és elhunyt tagjaiért

30. péntek     - prof. Dr. Molnár Sándor, szülei, nővére Margit és férje, sógorai, Kristók Sándor és nagyszülei

                        - Halaj Ignác, felesége Kosztrihán Mária, fiuk, vejük és szüleik

                        - Szabó jános, szülei, apósa, anyósa és Czinege Ferenc

 

Vissza az újság tetejére
Vissza az előző menüre