Fekete István: Rorate
Szentmiseszándékok
Jön a Megváltó
Mária adventi készülete
Azok, akik komolyan gondolják 3
A chilei bányászok Istenről tettek tanúbizonyságot
Remény nélkül nem lehet normálisan élni
Meghívó helyett
Jubileumi Kolping-találkozó Pécsett
Quo Vadis Kolping Szövetség?
Kedves Barátaim!
Önkormányzati hírek
Hirdetés
Ingyenes jogi tanácsadás
Cserkészek közt
Kolping Híreink
Híreink

Fekete István: Rorate

Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak, és még nem tudják: sírásra vagy nevetésre nyíljanak-e, vagy aludjanak tovább. Hát, csak pislognak.
Enyhe az idő, a szél csak a kerítések mellett lézeng, ámbár elég hűvösen. Az ablakok néhol nézik már a hajnalt, néhol nem, és a csizmák nem kopognak a gyalogjárón, inkább csak cuppognak.
Néhol egy halk szó, néhol az se. Néhol csak árnyak járnak, néhol kis lámpások imbolyognak, és mutatják, hova kell lépni, ámbár hiszen sár van mindenütt.
Az ég még sötét, s a nappal ágyát csak hinni lehet a keleti égen, s ez elég. Egyébként nem gondol rá senki, mert a búzák kikeltek már, a krumpli a veremben, s a jószág betelelt.
Ajtó nem csattanik, kiáltás nincs, a tegnap gondja, mintha aludna, a mai még nem ébredt fel, s a falu csak tiszta önmagát viszi hajnali misére.
A külső mozgás befolyik a templomba, és megnyugszik. Suttog még egy kicsit, vár, s amikor már a gyertyák lángja is megnyúlik a várakozástól, felkiált az időtlen vágy: „Harmatozzatok, égi Magasok...”
Mise végére egészen bemelegedett a templom; majdnem otthonos lett, legalábbis így érezte ezt Baka Máté az alszegből, de így érezte Hosszú Illés is – ugyanonnan –; bár, ha tudták volna, hogy most egy véleményen vannak, hát inkább nem érezték volna. Nagy harag volt ugyanis a két öreg között, kitartó, régi harag, aminek már formája sem volt, nem is emlékeztek, hogy ló volt-e az oka vagy asszony, mindenesetre ragaszkodtak hozzá, mint beteg szilva a fához.
És most bóbiskolva várják, hogy kiürüljön a templom. Az ajtóban még mozgás van, hát csak ülnek, sőt Illés a lábát is kinyújtja, mert úgy kényelmesebb. Illés nem szereti a tolongást, de amúgy is ráér. Fél szemmel odasandít Mátéra, hogy mozdul-e már, de Máté nem mozdul... Amilyen kutya konok ember volt világéletében – gondolja Illés –, azt akarja, hogy én menjek előbb, de abból nem eszel, pedig már a gyertyákat is eloltogatta a dékány, azaz a harangozó, szóval a sekrestyés.
Azután: csend.
Illés gondol erre, gondol arra, állát belesüllyeszti a meleg nyakravalóba, és szeme szép lassan lecsukódik.
– Nem! – ijedt meg. – Ezt igazán nem szabad – és Mátéra néz, aki – úgy látszik – elaludt.
– Ez hát el, a híres – mosolyodik el –, pedig három hónappal fiatalabb. Nem nagy idő, az igaz, de mégiscsak fiatalabb. Aztán milyen sárga a füle... akár a halotté...
– Jóságos Isten, csak nem lett vele valami?!...
Harag ide, harag oda – a rothadt szilva is lepottyanik egyszer a fáról – csendesen odamegy, és kicsit borzongva megérinti Máté vállát:
– Hallod-e, Máté?
Máté felhorkan:
– No! – és néz Illésre, mint a csodára. – Te vagy az, Illés?
– Én hát, mondom megnézlek, mert olyanformán ültél...
És nézi egymást a két öreg.
A templomban meleg csend, a kőszentek mosolyognak.
– Kicsit megszédültem – hazudja Máté, de áhítattal, mert tele van a szíve, és szereti most Illést így közel látni –, már elmúlott.
– Na, hál Istennek, hát akkor menjünk.
És egymás mellett kicsoszognak a templomból.
– Mi volt ez, Szentatyám? – néz fel az egyik kis pufók angyal Szent Péterre, amikor az ajtó becsukódott. – Olyan meleg lett a szívem egyszerre.
– Két ember kibékült – mondja a főszent, és melegen sóhajt.
– Csoda! – suttog a kis angyal.
– Hát bizony a mai világban...
– És most mit csinálnak?
– Nézz utánuk, fiam.
A két öreg már Illés háza elé ért. Az utca üres, a kémények lágy selymet füstölnek a reggelnek, s a kertekben puhán békét álmodnak a fák.
– Gyere be, Máté, régen voltál nálunk – mondja Illés –, lángost sütött a lányom...
A kis angyal kérdőn néz a főszentre:
– Mi az a „lángos”, Szentatyám?
A toronyban ekkor ütött hetet az óra, s ettől a földi hangtól megmerevedtek újra a szobrok, de a mosolygás mintha ott maradt volna az arcukon.

(Fekete István)

Jön a megváltó

Vissza az újság tetejére

Mária adventi készülete

Vissza az újság tetejére

Azoknak, akik komolyan gondolják 3.

(Családi megújulás Krisztusban)

7. A Szentírás olvasása

Hetenként jelöljünk ki alkalmas időt a Szentírás olvasására,

- rövid részletet olvassunk az Evangéliumból,

- igyekezzünk életté váltani a hallottakat,

- adjunk alkalmat azok megbeszélésére, az életből származó tapasztalatok megvitatására.

 

8. Helyes viszony az anyagiakhoz

A fogyasztói társadalom kihívásaival szemben ajánljuk, hogy

- a fényűző anyagiak szerzése nem lehet életcélunk,

- ezek megszerzéséért, megtartásáért nem áldozhatjuk fel egészségünket, sem családtagjaink buzgó ápolását, mert

- a telhetetlen vágyak és igények hajszája elidegeníti egymástól a családtagokat és keményszívű érzéketlen önzésbe viszi őket.

- Ezek szerint alakítsuk gyermekeink értékítéletét is.

 

9. Munkahelyen, iskolában

Tudjuk azt, hogy nagy boldogság a krisztusi emberszeretetben élni,

- ez nyilvánuljon meg szüntelenül munkahelyünkön, az iskolában, az üzletben és az utcán is,

- az előzékenység, a kedves modor, megdicsőíti Jézust, és megszépíti az emberek együttlétét,

- a becsületesen végzett munkánkkal Istennek tartozunk, de önmagunknak, társainknak és hazánknak is,

- tudatosítsuk családunkkal, hogy egyéni életünkben, de főleg a munkahelyünkön nem csupán az anyagi szolgáltatás az egyetlen tényező.

 

10. Részvétel az egyházközségi életben.

A templomi szolgálatokban is vegyünk részt családunk tagjaival, ki- ki a lehetőségeihez mérten. Az énnek kar, a szent szövegek felolvasása, a ministrálás, segítkezés a körmenetek rendezésében, a templom környezetének rendbe tartásában, az egyesületeink életének pezsgőbbé tétele és sok egyéb apró feladat lehetőséget ad erre. Élni kell vele, és nemcsak kritizálni!

(Befejező rész következik)

Vissza az újság tetejére

A chilei bányászok Istenről tettek tanúbizonyságot

(Amiről a médiák hallgattak)

A CBN News arról számolt be, hogy a chilei bányából kimentett bányászok többsége mély lelki életről és az Istenben való töretlen hitről tettek bizonyságot. A riport azt is megjegyzi, hogy mindannyian egyetértettek abban, hogy a hitük tartotta őket épségben és biztonságban azalatt a 70 nap alatt, amíg a föld mélyében voltak.

A riport szerint minden egyes bányász egy olyan pólót viselve jött ki a mentőkapszulából, aminek az elején az állt, hogy „Köszönöm Uram”. A póló hátulján ezek a szavak álltak: „Neki legyen dicsőség és tisztesség”, a 95. zsoltár 4. sorát idézve, ami azt írja: „Kezében vannak a föld mélységei, és övéi a hegyek csúcsai”. A póló ujján pedig „Jézus” neve szerepelt.

Mario Sepúlveda, a második dolgozó, aki kilépett a kapszulából, ezt mondta: „Isten és az ördög harcolt felettem, és Isten győzött. Mindvégig tudtam, hogy ki fognak hozni. Mindvégig hittem az itteni chilei szakemberekben és a Nagy Teremtőben.”

A negyedik felszínre lépő bányász, Carlos Mamani, azonnal letérdelt, ahogy kijött a kapszulából, majd az égre mutatott, hálát adva Istennek, és ugyanígy tett Omar Reygadas, akinek egy Biblia is volt a kezében, a sisakjára pedig ez volt írva:

„Isten él”.

Jézus a világosság - felirat egy sisakon

Egy másik riport megjegyzi, hogy a 19 éves Jimmy Sanches még a bányában rekedve írt egy levelet, amit felküldtek a felszínre, ezzel a szöveggel: „Valójában 34-en vagyunk, mert Isten soha nem hagyott el minket itt lent.”

A chilei bányászok csodával határos megmenekülésére is emlékezve, idézzük azt a zsoltárt, amely mindannyiuknak ennyi lelki erőt, kitartást és reményt adott:

Gyertek, zengjünk dalt az Úrnak, ujjongjatok üdvünk sziklája előtt!

Dicsőítő énekkel lépjetek színe elé, magasztaljátok hangosan, zsoltárt énekelve!

Mert nagy Isten az Úr, fölséges király minden isten fölött.

Kezében vannak a föld mélységei, és övéi a hegyek csúcsai.

Övé a tenger, ő alkotta, övé a föld, keze teremtette.

Gyertek, boruljatok le és imádjátok, hajtsatok térdet az Úr előtt, aki teremtett minket!

Mert ő a mi Istenünk, mi pedig legelőjének népe, s kezére bízott nyáj vagyunk.

Bárcsak meghallanátok ma a szavát: „Ne keményítsétek meg a szíveteket, mint egykor Meribánál [zúgolódás], mint a pusztában Massza [kísértés] napján!

Atyáitok ott megkísértettek, bizonyítékot követeltek, jóllehet látták tetteimet.

Negyven évig viszolyogtam e nemzedéktől. Így szóltam: Tévelygő szívű nép ez, nem ismeri útjaimat.

Ezért esküdtem meg haragomban: Nem mennek be nyugalmam (országába)!”

- XCV. zsoltár -

Gracias, Señor! - felirat a nemzetiszín pólón, chilei zászló a kézben; hálára összekulcsolt kézzel a legidősebb kimentett bányász.

Hálával eltelt szívvel dicsérjük mi is az Urat tetteiért és csodáiért, azért is, amit a chilei bányászokkal tett; dicsérjük és dicsőítsük Őt, mert jó; hisz mi is a mélységekből kiáltunk Hozzá, akár a bányászok a messzi dél-amerikai országban!

A házasságra készülő bányászok kedd este, egy olyan mulatságon kérték meg választottjaik kezét, amelyen kiszabadulásuk óta először mutatkoztak együtt nyilvánosan. Az összejövetelt a tengerparti Caldera városban rendezték egy átalakított vasúti állomáson.

"Tíz együtt töltött év után végre itt az ideje, hogy összeházasodjunk" - mondta Claudio Yanez barátnőjének, Cristina Nuneznek.
Esteban Rojas még a föld alatti elzártságban megígérte feleségének, hogy amint kijut, 25 évi polgári házasság után megtartják a templomi esküvőt is. Ígéretét levélben juttatta el a felszínre azon a csövön át, amin a föld alatt rekedt bányászok a külvilággal tartották a kapcsolatot, amíg ki nem szabadították őket.
"Igent mondtam. Még mindig megvan a levél, hogy meg ne gondold magad" - tréfálkozott a boldog feleség, Jessica Yanez.

(CBN nyomán Szent Korona Rádió)  

Remény nélkül nem lehet normálisan élni!

Az advent eljövetelt jelent. Az Egyház ebben a szent időszakban reményt akar lehelni a sötétségben botorkálók lelkébe. Valaki eljövetelét ígéri, Aki eljött már, de még nincs itt. Hiszen minden új nemzedék híjával van annak tudásnak, amely reményteljes válasz a teljes létre, megtanít jól értelmezni eseményeket, és szól arról a történelmi személyről, Akit kétezer éve nem sikerült semmi ellenerőnek lejáratnia Az adventi várakozás talán soha nem volt annyira időszerű, mint napjainkban. Az emberiséget avatatlan prókátorok mindig nagyobb reménytelenségbe taszítják. Hiszen amint előző nagy pápánk, II. János Pál az Egyház Európában című apostoli buzdításában megállapítja, a remény elvesztésének oka az a gondolkozásmód, amely úgy tekinti az embert, mint a valóság abszolút középpontját, aki elfelejti, hogy nem az ember alkotja Istent, hanem Isten teremti az embert.

Ezért tág tere nyílt a nihilizmusnak E szerint a jövő a semmibe torkollik, ezért itt és most kell habzsolni a kincset, a hírnevet és minden gyönyört. A sír mindent elnyel, nem kell számolni semmiféle felelősségre vonással, számonkéréssel. Az európai kultúra a csöndes aposztázia (igazi értékektől való eltávolodás) benyomását kelti, és az önelégült ember úgy él, mintha Isten nem létezne. Ez valójában - fejezi be a pápa - a halál kultúrája.

Mindez mélységesen megtévesztő, és képtelen annak a boldogságvágynak kielégítésére, amit az emberi szív szüntelen érez. Remény nélkül nem lehet normálisan élni! Akik lezártak a természetfeletti felé, a csak evilági keretek között tartott reményt azonosítják például a tudomány és a technika által ígért paradicsommal, a fogyasztással biztosított hedonista boldogsággal meg az érzékiséggel. Ők előbb-utóbb csalódnak, boldogtalanok lesznek, pszichés zavarokkal küzdenek.

Létezik hát igazi boldogságot jelentő személy vagy léthelyzet vagy értékrend, akit vagy amit bizton várhatunk? Vannak-e jelei a jogos reménynek? Igen, de nem a hitetlen, az istengyűlölő, a tisztátalan, a csaló, a rabló vagy a gyilkos.

Igenis vannak reménykeltő jelek! Elsősorban a keresztény hit sok-sok tanúja. Ők fényt jelentenek az Egyháznak, az emberiségnek, mert a hitetlenség és erkölcstelenség sötétjében felragyogtatják Krisztus világosságát. Jel a szentek sokasága az elmúlt évtizedekben. Előző pápánk több mint nyolcszáz férfit és nőt avatott boldoggá, szentté.

Áldott advent, add vissza önbizalmunkat! Kezünkben egy nemzet sorsa. Advent Jézusa! Segíts jól választanunk!

Kerényi Lajos: Mondom néktek.