„Két oszlopa igazságnak,
Két csillaga e világnak.
Imádjátok Istent értünk, Péter
és Pál,
Hadd jöjjön el ő országa közibénk
már!”
A két
apostol vértanúsága 67. június 29-én
történt. A IV. században, Itáliában
és Észak-Afrikában mennyei
születésnapjukként tartották meg e napot
vigíliával és később nyolcaddal. A
pápa ezen a napon három szentmisét mutatott be:
Szent Péter, majd Szent Pál
sírjánál és a Szent Sebestyén
katakombában, ahol egy ideig elrejtették földi
maradványaikat. A XII. században az ünnepet
két egymás utáni napra helyezték,
ma ismét együtt ünnepeljük a két nagy
szentet.
A mise
szövegei már felbukkannak a veronai
szakramentáriumban. Itt már megtalálhatók
annak a prefációnak a főbb
gondolatai, amelyeket ma is hallhatunk a szentmisék
szövegében. Az örvendezés
okát abban látja, hogy Isten
általánosságban törődik az egyházzal.
Gondolatainkat azonban egyre inkább a két apostol
tevékenységére irányítja.
Péter apostol a hit megvallásában lett
tekintély számunkra. Milyen mély hit élt
benne, amikor a feltámadt Krisztus háromszori
kérdésére: „Szeretsz engem?”,
megvallja: „Szeretlek”, sőt megerősíti: „Te tudod, hogy
szeretlek téged.” Pál
apostol esetében a gondoskodás jele, hogy feltárta
hitünk mélységes értelmét.
Valóban kimeríthetetlen leveleinek
tanítása, olvasásuk mindig újabb és
újabb
gondolatokat tár fel.
Apostoli
munkájuk különböző volt. Péter az ősegyházba szervezte azokat, akik
Izrael népéből
hűek maradtak, Pál pedig a
pogány nemzeteknek lett tanítómestere. Így tudott megvalósulni Jézus
parancsa:
„Menjetek az egész világra, hirdessétek az
evangéliumot minden népnek.” A
prefáció utolsó részében ezt meg is
fogalmazza: Bár két úton jártak,
egységbe
gyűjtötték a „krisztusi család népét”.
A
koronát a befejező szavakkal teszi fel az
egyház, amikor a földi világból
átlép az örök hazába: A két
apostolt együtt
tiszteljük a földön, mert közös mennyei
koszorú várta őket. Azért
könyörgünk,
hogy a szentségekkel megerősítve magunk is
részesei lehessünk a mennyei
hazának. Fogadjuk meg Szent Ágoston
tanácsát, amit a mai ünnepen tartott egyik
homíliájában így fogalmazott meg: „Az
evangélium tanítása megmondja nekünk, mit
kell szeretnünk, mit kell megvetnünk, mit kell tennünk,
mit kell kerülnünk és
mit kell remélnünk” A keresztény ember
életének napjaira tehát a program adva
van Szentírás soraiban. Csak alkalmazni kell azt, melyhez
adjon erőt egyházunk
két oszlopának életpéldája.
(Verbényi
I. cikke alapján)
Mennyország Gyöngye,
édes jó Anyám,
Ó, Boldogasszony, mint kis gyerek
Köszöntenélek, verset mondanék,
De dadogok csak, szólni sem merek.
Ó, mennyi nótát
énekeltem én,
Mennyi köszöntőt, mennyi verset írtam!
Ó hányszor szárnyalt égig az imám,
A porban mennyi keservesen sírtam.
Oly könnyen áradt
szívemből a dal
És a panasz is úgy csordult magától,
Oly könnyen ömlött ajkamról a szó
S a könny szememből, mint vad nyári zápor.
Most a torkomban dobog a szívem
És fülledt, fojtó sírás fojtogatja,
Mint aki egyszer csínyt tett, gyerekest,
S nem tudja, hogy kéri számon Atyja.
És így kell menni
köszöntőre most:
Virág kezében, szép új a ruhája.
Odaállítják verset mondani:
Az édesanyja oly boldogan várja.
Így állok mostan előtted,
Anyám,
Friss fehér köntöst kapott gyermeked.
Így állok némán. Ó csak azt ne hidd,
Hogy nincsen semmit mondanom Neked.
Elkezdem mindjárt. Csak várj
egy kicsi…
„Nagyon szeretlek, Jó Anyám, nagyon.
Nagyon szeretlek….” Többet nem tudok.
Belesültem, lásd. Abba is hagyom.
Én nem is bánom.
Azért sem sírok.
Nem is akartam többet mondani.
Úgy-e megvédesz, ha kemény Atyám
A régi csínyről akar hallani?
Itt az öledben most már
jó nekem,
Szívemet szíveddel kihallgathatod.
Ugye, hogy csupa édes muzsika?
Azt muzsikálja, hogy boldog vagyok.
Baljós jelekkel vágtunk neki
a készületnek, hisz még a pénteki
sátorállítási időszakot is
többször zavarta meg eső. De nem adtuk fel, hisz
Csaba atyától hallhattuk a csíksomlyói
búcsúban azt, hogy nincs nehéz helyzet,
csak akaratgyenge ember. Hát már ezért sem adjuk
fel és nem adta fel a
Csepelről, Herminamezőről, Romhányból,
Vácról, Városmajorból, valamint a
rendező Érsekvadkertről jelenlévő száznál
több testvérünk sem, köztük
országgyűlésünk
két képviselője, az elmúlt 20 év helybeli
polgármesterei. A nap mondandójának
vezérfonala a most munkához látott
országgyűlésünk ünnepségéhez
csatlakozott
azzal, hogy a nap témakörei nem engedték a
feledés homályába sodorni Trianon 90
éves diktátumát, annak napjainkban élő
hatásaival együtt.
A 10 órakor kezdődő
történelmi előadást a „Testvéreim,
Atyafiak!” megszólítással kezdte
Fábián Gyula erdélyi születésű
történész és
újságíró, a Trianoni Szemle főszerkesztője.
Hazánk sorsfordító eseményeit vette
számba, amikor az összeomlás és a
megszűnés veszélye igencsak nyerő
pozíciókat
mutatott. A mögöttünk hagyott, megélhetési
bűnözést zászlójára tűzőkkel most
nem foglalkoznék, hisz arra megadta a választ a
legutóbbi választás. Csak ne
álljunk meg félúton. Ne várjuk a
csodát. A csodát csináljuk meg együtt!
Visszatérve a
történelmünkhöz: az 1526-os mohácsi
vész került terítékre.
Felmerült már akkor, hogy kibírjuk-e a
török által ránk szabadított
nyomást,
hisz az itt eltöltött 150 évük a letűnt
népek sorába sodorhatott volna
bennünket. Ám Európát is védve nem
lettünk törökké, hanem ha
nehézségek árán is
megmaradtunk magyarnak és kereszténynek. Sok kisebb
csatározás és elbuktatott
szabadságharc után, a kiegyezést követően az
Osztrák - Magyar Monarchiában találjuk
magunkat. Európa éléskamrája lett ez a
terület, a sógorok által ma újjá
építést
szorgalmazó vasúthálózattal és annak
logisztikájával. Valakik szemét szúrta ez.
A szabadkőműves összeesküvés akaratunk ellenére
belevitt az első világháborúba,
melynek „hozama” az ország területének
kétharmad részének elvesztése a
bányák
és az erdők nagy részével együtt. Ez egy
ítélet nélküli ítélet volt a
magyarok
kollektív bűnösségének
kinyilvánítása. Ezt hogyan lehet kibírni!
És ki
lehetett, mert most is itt vagyunk, Európa közepén,
saját országrészeinkkel
körbevéve. És van jövőnk a letűnt nyolc
év után is. Sok mindenre megtanított
bennünket ez a letűnt időszakok sora. Jelzés lehet erre a
június 4-i parlamenti
ülés is, ahol az ország
házából, kis kivétellel az Isten
házába vezetett választott
képviselőink útja. Ilyenre már rég nem volt
példa. És gyorsvonati sebességgel
életre
kelt a politikai nyomásra elbuktatott kettős
állampolgárság intézménye,
ami nem trianoni határ-revíziót, hanem
határok nélküli nemzeti összetartozást
jelent. Ez jelenti az első lépést ahhoz, hogy Isten
segítségével, összefogással
és kemény munkával újjá és
emberközpontúvá építjük
országunkat, testvérként és
nemzetünk részének elismerve minden magyart,
éljen az a világ legelrejtettebb
zugában is.
Az előadást követően a
romhányi férfikórus lépett
színpadra, kiket egy
fizikailag törékenynek tűnő, de akaraterős hölgy
dirigált. Vetített képekkel
illusztrált dalaikkal, mint egy keresztútként
körbejártuk az 1920-ban
elszakított országrészeket. Ugye
emlékszünk még a nagyböjt
keresztútjaira. Ott
is az élet győzött a halál felett. Most sem lehet ez
másként, gondolatban járva
Pozsonyban és Kassán, Beregszászon és
Munkácson, Székelyudvarhelyen és
Csíksomlyón, Fiúméban és
Zentán, Kismartonban és Klágenfurtban,
kérve Isten segítségét,
hogy embertársaink ott, ahol születtek, élhessenek
szabadon akként, aminek
születtek.
A
délután is hűen csatlakozott a nap
szellemiségéhez, amikor kilenc rimóci hölgy
(egy vadkerti már évek óta) egy férfi
társaságában tangóharmonikákkal
felvértezve adott élmény-gazdag műsort.
Egyházi énekekkel, nótákkal és a
Székely himnusz együtténeklésével
adták tanújelét annak, hogy Isten
segítségével van jövőnk.
A tartalmas napra a záró
koronát a szentmise tette fel, melyet Lukács
András plébános, a helyi közösség
prézese mutatott be. Ugye emlékszünk rá,
Krisztus köntösét sem tépték darabokra.
Arra sorsot vetettek, hogy ne egy
értéktelen rongydarab birtokosai legyenek az
osztozkodók. Ha végig nézzük az
emberiség történetét, hányszor
tapasztaljuk ennek ellenkezőjét. Amikor nincs
konszenzus, hanem az önzés kerül hatalomra. Ez
szétzilálta az Egyházat
(felekezetek- szekták), de mint a nap folyamán
hallhattuk, széttépte hazánkat
is. Most Úrnapja előestéjén ismét az
egységet kell magunk elé állítani. Erre a
most bemutatott áldozat, a kenyér és bor legyen
szemünk előtt, amely Krisztus
Testévé forr össze nap - mint nap templomaink
oltáránál. Így kell annak lenni
az emberiség életében is, hogy
méltóan zenghessen kérő énekünk:
Forrassz egybe
békességben, minden népet, nemzetet. Ámen!
Érsekvadkert,
2010.06.05.
emjé
A XXV. ifjúsági
világtalálkozó
előkészületeként mintegy hetvenezer fiatal
érkezett Rómába Olaszországból,
főként Rómából és
környékéről a Szentatyával való
közös virrasztásra március
25-én este. XVI. Benedek a virrasztás során
három római fiatal kérdéseire
válaszolt.
Harmadik
kérdés: Szentatya, honnan meríthetek erőt a nagy
döntésekhez, ki tud segíteni?
Kezdjük
egy nehéz dologgal: a lemondással, ami végül
megszépül, ha tudjuk, miért vállaljuk. Ez
indokolja a lemondással járó
nehézségeket is. Szent Pál említi, hogy az
olimpiai versenyzőknek nagyon kemény
fegyelmezettségben kellett élniük, sok mindenről le
kellett mondaniuk, hogy
elnyerjék a győzelmet. Ez a példa – mondta a pápa
– nemcsak a sportra, hanem az
élet minden területére érvényes. Senki
sem lehet például jó szakember megfelelő
felkészültség nélkül, ami mindig
fegyelmet és sok lemondást követel. Ugyanígy
a
művészetben vagy az élet más területein.
Vagyis meg kell értenünk, hogy egy cél
eléréséhez, legyen az akár szakmai, sport,
művészeti vagy kulturális, sok
mindenről le kell mondanunk, áldozatokat kell hoznunk. Az emberi
lét művészete
sok lemondást követel. A lemondások
segítenek, hogy megtaláljuk az Isten igéje
által mutatott utat, és ne kerüljünk a drog, az
alkohol, a szexualitás, a pénz,
a lustaság rabságába. Ezek eleinte
szabadsággal kecsegtetnek, valójában azonban
egyre leküzdhetetlenebb rabság kezdetét jelentik.
Igazi
szabadságot
az ad, és az teszi értékessé az
életet, ha legyőzzük a pillanatnyi
kísértést,
és tovább megyünk a jó felé –
figyelmeztetett XVI. Benedek. – Látnunk kell
tehát: ha nem mondunk nemet bizonyos dolgokra, nem erősödik
a valódi életre
kimondott, nagy igenünk. Legyenek példáink a
szentek, akik tudtak lemondani, s
így szabaddá váltak; gazdagítják az
egész világot, és megmutatják, hogyan is
lehet élni.
Arra
a kérdésre
pedig, hogy ki tud segíteni, azt mondanám, hogy
segítenek az egyháztörténelem
nagy alakjai, segít Isten igéje, segít a
plébániai közösség, a mozgalom, a
vállalt szolgálat. Segít olyan emberek
barátsága, akik előttünk járnak az
élet
útján, és meg tudnak győzni arról, hogy ez
a helyes út. Kérjük az Urat, adjon
nekünk mindig olyan barátokat, akik segítenek
meglátni a helyes utat, s így
szép és örömteli életre leljünk!
Szent Ágoston püspök
valamikor a IV-V. század fordulóján írta
örök
érvényű tapasztalatát: „Látom a jót,
helyeslem is, mégis a rosszat cselekszem.”
Azt hiszem, ennél nagyobb
bölcsességgel nem lehetne megragadni az ember
egyik legjellemzőbb vonását, az akarat, a szabad akarat —
újra meg újra
megmutatkozó, megnyilvánuló —
gyengeségét, az ember vívódásainak a
természetét.
Tudjuk, hogy a dohányzás
és a túlzott alkoholfogyasztás árt az
egészségnek, mégis dohányzunk, mégis
felöntünk néha a garatra.
Tudjuk, hogy a közlekedési
szabályok az életünket – és nemcsak ami
életünket, másokét is- védik,
mégis száguldozunk az országutakon, a
városok
utcáin.
Tudjuk azt is, hogy a tisztaság
fél egészség, sőt több annál,
embervoltunk egyik igen fontos jellemzője, mégis kidobjuk az
autóból az égő
cigarettacsikket, az erdőszélre meg az utak mellé
hányjuk a hulladékot, a
civilizációnak ezen bomló termékeit.
Temetőkben, fejfák előtt
állva, sokszor elgondolkodunk azon, milyen kár,
hogy a sírban porladónak nem mondtuk el akkor, amikor
még élt, amit el kellett
volna mondanunk, nem tettük meg érte azt, amit meg kellett
volna tennünk. A
lelkiismeretét olykor-olykor megvizsgáló ember, ha
tud, és ha akar őszintén
szembesülni gyengeségeivel, mulasztásaival,
restségével, ráébredhet arra, hogy
kevés a jó szándék, erő is kell a
cselekvéshez, mindenekelőtt lelkierő.
Az emberséges élet a
jó meglátásával kezdődik, de a lelki
energiák
hiánya gyakran vezet a rossz cselekvéshez,
pótolhatatlan mulasztásokhoz. Szent
Ágoston felismerése – „látom a jót,
helyeslem is, mégis a rosszat cselekszem” –
emberségre ösztönözzön mindnyájunkat,
legalább egy csepp emberségre!
(Vígh
Gábor 2004.)
Aki
szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. S én is
szeretni fogom, és
kinyilatkoztatom magam neki. (Jn 14,21)
Jézus utolsó
beszédének középpontjában a szeretet
áll: az
Atya szeretete a Fiú iránt és az ember szeretete
Jézus iránt, ami azt jelenti,
hogy megtartjuk parancsait.
Akik hallgatták Jézust,
azoknak nem volt nehéz felfedezniük,
hogy szavaiban a Bölcsesség könyvének sorai
visszhangoznak: „A (bölcsesség)
szeretete a törvényeinek a megtartása” , és –
a Bölcsességet – „könnyen
felismerik, akik szeretik”. De Jézus szavaival – hogy
kinyilatkoztatja magát
azoknak, akik szeretik Őt – leginkább az az
ószövetségi gondolat cseng össze,
melyet a Bölcsesség könyve első fejezetének
második versében olvashatunk, hogy
az Úr kinyilvánítja magát azoknak, akik
hisznek benne.
A most javasolt ige
értelmében, tehát aki szereti a Fiút,
azt az Atya is szeretni fogja; a Fiú is viszontszereti majd,
és
kinyilatkoztatja magát neki.
Aki szeret
engem, azt Atyám is szeretni fogja. S én is szeretni
fogom, és kinyilatkoztatom
magam neki.
Ahhoz azonban, hogy Jézus
kinyilatkoztassa magát, szeretnünk
kell.
Elképzelhetetlen olyan
keresztény, akiben nincs lendület,
akinek ez a szeretettöltés nincs a szívében.
Az óra nem jár, nem mutatja az
időt – mondhatni nem is óra –, ha nincs benne elem.
Ugyanígy a keresztény sem
érdemli meg a keresztény nevet, ha nincs benne
állandó készség és
törekvés
arra, hogy szeressen.
Jézus összes
parancsolatát ugyanis ez az egy foglalja össze:
szeressük Istent és a felebarátot, akiben
Jézust kell látnunk és szeretnünk. A
szeretet nem puszta érzelem, hanem élet, mely
testvéreink, főként a mellettünk
élők szolgálatában lesz kézzel
fogható: sok apró, alázatos szolgálatban.
Charles de Foucauld ezt mondja: „Ha az
ember szeret valakit,
valóságosan a másikban él; a szeretet
által benne lakik, benne él. Többé nem
önmagában él, hanem ’elszakad’
énjétől, és önmagán
’kívül’ létezik.”
Az ilyen szeretet útján
hatol belénk az Ő fénye, Jézusé, aki
megígérte: „Aki szeret engem, annak kinyilatkoztatom
magam.” A szeretet a fény
forrása: ha szeretünk, jobban értjük Istent,
aki szeretet. Ezért még inkább
szeretünk, és még inkább elmélyül
a kapcsolatunk felebarátainkkal.
A fény, Istennek ez a
szeretetteljes ismerete tehát az igazi
szeretet záloga és bizonyítéka.
Különböző formákban tapasztalhatjuk ezt meg,
más színt, saját árnyalatot ölt
mindnyájunkban. Ugyanakkor vannak közös
tulajdonságai is: megvilágosítja Isten
akaratát; békét ad, derűt, és Isten
igéjének mindig új
megértésével gazdagít. Melengető
fénye ösztönöz, hogy egyre
biztosabban és gyorsabban járjuk életünk
útját. Amikor a lét árnyai
bizonytalanná teszik lépteinket, vagy
sötétség akadályozná a
haladást, az evangéliumnak
ez az igéje emlékeztet majd, hogy a szeretetben
újra kigyullad a fény; hogy a
szeretetnek egy apró gesztusa (egy fohász, egy mosoly,
egy szó) is elegendő,
hogy máris feltűnjön egy fénysugár, és
folytatni tudjuk utunkat.
Amikor éjszaka biciklizünk, s
egy pillanatra megállunk,
sötétbe borul minden, de ha újra tekerni
kezdünk, a dinamó elegendő fényt
szolgáltat ahhoz, hogy lássuk az utat. Így
van ez az életben is. Ha azt
akarjuk, hogy felragyogjon a hit és a remény fénye
bennünk, elég mindig újra
lendületet venni a szeretetben: az igazi szeretetben, mely ad
és semmit sem
vár.
Chiara Lubich
Tény: A vadlibák csoportosan "V"
alakban szállnak. Repülés közben
mozgatják szárnyukat, s a levegő felhajtóereje
fenntartja a következő libákat.
Így lehetséges, hogy 71%-kal hosszabb
távolságot tudnak megtenni, mintha csak
egyetlen pár repülne.
Tanulság: Ha egymást segítve
dolgozunk, s közösségi
szellemben végezzük a munkánkat, sokkal gyorsabban
érjük el a célt.
Tény: Ha egy vadliba kirepül a
sorból, és egyedül próbál
célhoz érni,
azonnal lelassul, mert nem segíti őt többé a levegő
emelő hatása, amelyet a
többi vadliba szárnycsapásai biztosítanak
számára. Így gyorsan visszarepül a
sorba, hogy repülése könnyebbé váljon a
társai erőfeszítése által.
Tanulság: Ha annyi eszünk van, mint, egy
kanadai vadlibának,
akkor együtt dolgozunk a közösséggel a
közös cél érdekében.
Tény: Amikor a vezető liba elfárad, egy
másik veszi át a helyét az élen.
Tanulság: A közösségben el kell
fogadnunk
egymásrautaltságunkat, s a megfelelő pillanatban
átadni vagy átvenni a munkát
éppúgy, mint a vezetést.
Tény: Repülés közben a
hátsó vadlibák hangosan gágognak, hogy az
elsőket
erőfeszítéseikben bíztassák.
Tanulság: A közösség nem
létezhet szurkolók nélkül, és
fontos, hogy a gágogás bíztató legyen.
Tény: Ha egy vadliba megbetegszik, két
társa leszáll vele, s addig együtt
maradnak, míg meggyógyul, vagy elpusztul. A libák
ezután visszatérnek a saját
közösségükhöz, vagy hármasban, vagy
már csak kettesben. Olykor egy másik
közösséggel repülnek, míg el nem
érik a sajátjukat.
Tanulság: Ha annyi együttérzés
lenne bennünk, mint a
vadlibákban, átsegítenénk egymást a
nehéz időkön, ahogyan ők teszik.
Ha Lukács
Evangéliumának 10, 1-20 szakaszát elolvassuk,
rögtön
szembetűnik az, hogy Jézus már
működésének idején missziós
útra küldte
tanítványait. Mielőtt kellő ideig tanította őket,
a Mester elérkezettnek látta
az időt, hogy az ő nevében elinduljanak és
hirdessék a tanítását. Az indulás
előtt gyakorlati tanácsokat ad nekik, amely
bátorságra, eszköztelenségre,
Istenbe vetett bizalomra és lelkesedésre
ösztönöznek. (Erre ma is nagy
szükségünk van, mind egyházi, mind
állami területeken!)
A történet
értelmezéséhez (hogy ne egy-egy fogalmat kiragadva
sarkítsunk
ki dolgokat) segítséget nyújtanak azok az
evangéliumi beszámolók, amelyek
szerint feltámadása után is ad missziós
parancsot az apostoloknak, a
tanítványoknak és az egész
Egyháznak. A két misszióba küldés
esetét jogosan
kapcsoljuk össze, hiszen egyiknél sem az apostolok
által végzett konkrét
tevékenység leírása a fontos, hanem
Jézus parancsa és annak teljesítése. A
jézusi küldés lényegi elemeire és a
munka eredményeire irányítja a figyelmünket.
Az evangélium hirdetése a mai egyháznak, benne
nekünk is feladatunk. Érdemes
hát végig gondolnunk a missziós feladatok főbb
pontjait, hogy küldetésünket
teljesíteni tudjuk.
A négy
evangélistánál találunk
különböző és megegyező elemeket, amelyek a
missziós feladatteljesítésének
sokféleségére, ugyanakkor egységére
utalnak.
Máté evangéliumának
sajátossága ebből a szempontból az lehet, hogy a
misszió
szorosan kapcsolódik a jézusi
alapítású Egyházhoz, amely a Jézus
által rábízott
tanítást, igazságot hirdeti, és
kapcsolódik a szentségekhez, különösen a
keresztséghez, amelyeket az Úr szintén az
Egyház közösségére bízott. Ha
Márk
idevonatkozó részeit olvassuk, első sorban, az
igehirdetésben megvalósuló
misszió képe világlik ki a sorokból. Az a
szándék vezérli, hogy az ige
hallgatóját olyan hitvallásra késztesse,
amelyet a Jézust Megváltónak nevező
Péter apostol vagy a Jézust Isten Fiának
megvalló római katonatiszt tett a
kereszt tövében. Ugyanezt a küldetést
Lukács az isteni irgalmasságról és a
feltámadásról szóló
tanúságtételnek tekinti, János pedig
Jézusnak az Atyától
való küldetése és az apostolok Jézus
általi küldetésének párhuzamát
emeli ki:
„Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek
én is titeket” – olvashatjuk a
jézusi szavakat.
A küldetésben emellett vannak
alapvető közös elemek is. Mindenekelőtt a
Jézus nevében való cselekvést kell
kiemelnünk. A misszió minden formája —
legyen az igehirdetés, a szentségek
kiszolgálása, tanúságtétel vagy
szeretetgyakorlás — a küldőnek, Jézusnak a
nevében történik. Nekünk is, ott
ahol vagyunk, Jézus nevében kell hirdetni a jézusi
tanítást, gyakorolni az
irgalmas szeretet cselekedeteit. Jézus megfelelő
segítséget ad nekünk a
küldetésünk teljesítéséhez
azáltal, hogy elküldte a Szentlelket. A Lélek
indít
minket igehirdetésre és a
tanúságtételre. Isten Lelke
irányítja és vezeti az
Egyházat e misszióban és a Lélek
gondoskodik az eredményességről.
Az első missziós út a
környék városaiban és falvaiban élőket
érintette.
A feltámadás utáni második missziós
parancs már minden emberhez szóló
küldetést
jelent. Ezért a mi feladatunk a világ minden
népéhez szól. Tehát Jézus minden
tanítványának kötelessége a
misszió, a hit és az
igazságtovábbadása. Én is
küldött vagyok. Te is küldött vagy! A
Szentlélek ma is indít és vezet. Csak indulok-e,
vagy arra várok, hogy mások menjenek helyettem és
érettem?
(István
atya írása alapján)
Lin-csi
apát egy nap meglátogatta a
szomszédságában álló kolostort. Az
ottani apát
büszkén mutatta neki, mennyi bambuszfáklyát
gyártanak szerzetesei.
— Szorgalmas,
dolgos szerzeteseim vannak,
Lin-csi, láthatod! Sokat dolgoznak, de sokat is keresünk.
Annyi bambuszfáklyát
adtunk el a városban, hogy kolostorunk vagyona vetekszik Vang
úréval, aki
köztudottan a város egyik leggazdagabb embere.
— Na és
miért szorgoskodtok ilyen nagyon,
apát uram? — kérdezte tőle Lin-csi.
— A
munkánk hasznából munkásokat toborzunk a
környező falvakból, és velük még
több bambuszfáklyát gyártunk. Majd ezeket is
eladjuk a városban.
— És a
hasznából újabb fáklyát
gyártotok és
újabb hasznot termeltek? — kérdezett újból
Lin-csi.
— Igen. A
haszonból újabb hasznot termelünk, abból
megint újabbat,
és így tovább — válaszolta a
vendéglátó apát, akit a
fáklyagyári büszkesége
majd szétrepesztett.
— Mondd, minek
nektek ehhez kolostor? — tette
fel a kérdést Lin csi apát. — Ezzel az erővel kinn
is maradhattatok volna a
városban, hisz ott mindenki ilyesmivel van elfoglalva.
—
Elárulom neked Lin-csi., már csak néhány
év, s miénk lesz az ország leggazdagabb kolostora.
Ezután megint néhány év, és
úgy élünk majd itt, mint palotájában a
császár. És amikor gazdagok leszünk,
már
nem gyötörjük magunkat a fárasztó
munkával, csak magunkra figyelünk. Teát
iszunk naphosszat, s a Tanításról
beszélgetünk. Elmélkedünk, és hallgatjuk
a
kert madarainak énekét. Boldog idők várnak
ránk, barátom! Nekem elhiheted.
Ezért gürcölünk.
— Mondd,
apát! Mit csináltatok ti, mielőtt
nekiálltatok pénzt keresni?
— Mielőtt
nekiálltunk pénzt keresni, — kezdte
az apát - bizony nagyon csendesen éltünk. Igaz, nem
gyötörtük magunkat fárasztó
munkával, csak magunkra figyeltünk. Teát ittunk,
és a Tanításról beszélgettünk.
Elmélkedtünk, és hallgattuk a kert madarainak
énekét. De akkor még szegények
voltunk, Lin-csi, nagyon szegények - sóhajtott a
vendéglátó apát, és várta,
hogy vendége sajnálja őt. De Lin-csi csak ennyit mondott:
—
Feltaláltad a macskát, jó apát, amelyik se
kint, se bent nem fog egeret! Bár valóban őszintén
szánta a csapdába esett
apátot, dühösen elviharzott a helyszínről,
ahová többé vissza sem tért.
Jézus
így tanított az utolsó vacsorán: „Amint
engem szeret az
Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az
én szeretetemben! Ha
megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy
én is megtartottam
Atyám parancsait, és megmaradtok az ő
szeretetében. Ezeket azért mondtam
nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek,
és örömötök ezzel teljes legyen. Az
az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint
én szerettelek titeket!
Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki
életét adja barátaiért.
Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek.
Nem mondalak
titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja,
mit tesz az ura. Barátaimnak
mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam
Atyámtól, tudtul adtam
nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én
választottalak titeket; és arra
rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt
hozzatok: maradandó gyümölcsöt.
Bármit kértek az Atyától az én
nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom
nektek, hogy szeressétek egymást — adja
útravalóul számunkra János
evangéliuma
(15,9-17).
A képújságunk mellett
ezúton is tájékoztatjuk
tisztelt olvasóinkat, hogy havonta egy alkalommal,
délután öt órától ingyenes
jogi tanácsadás van a Polgármesteri Hivatalban.
Közreműködő ügyvéd: dr. Molnár Arnold
Bejelentkezni a 06-20-823-1091
telefonszámon lehet
A következő időpont: 2010.július
19. hétfő 17-18 óra között
1. A kincskeresés
Június
12-én kirándulást
szerveztünk Katalinpusztára,
a Gyadai tanösvényre.
A
túránk kezdetén egy
cserkész útjel alapján
talátunk egy
térképet, amelyen be volt jelölve két
pont. Az egyik ponton egy titkosírás
volt, a másikon pedig a titkosírás kulcsa. Megfejtettük az
írást, ami elmondta nekünk, hogy a kincs az
Óriások pihenőjében
van elrejtve. Meg is találtuk a ládikát, melyet
felnyitva némi édességet, egy Szentírás
idézetet, a tengeri utazáshoz szükséges édesvizet
és halkonzervet találtunk. A
szentírási idézetből kiderült, hogy
kincsünket cserépedényben őrizzük,
nem pedig kincsesládában. Az első képen a
ládika felnyitása látható, melyet
nagy érdeklődés övez.
2.
A játék
Megismerkedtünk
néhány új játékkal is, többek között a
2. képen látható "Brit bulldogok" nevű
játékkal is. A következő módon játszottuk: van 4
kiválasztott, ők a bulldogok,
akik a játéktér felénél
állnak. A
többiek pedig a tér egyik feléről a másikra igyekeznek átérni,
anélkül, hogy a elkapnák őket. Akit a bulldogok
elfognak és 3 másodpercig a
levegőben tartanak, az maga is
"megbulldogul". A játék akkor érvéget, amikor
mindenki bulldoggá vált.
3.
A hazatérés
A
szúnyogoktól kellően
összecsipkedve kellemesen elfáradva álltunk
össze egy csoportkép
készítéséig.
A fotó
elkészülte után lecsitítottuk önmagunkban a
viháncoló jókedvet, elcsendesedtünk
és hálát adtunk a szép időért, a
társainkért, ezért a
szép napért a Teremtőnek
aki erősen közreműködött, hogy jól
érezzük magunkat.
Köszönjük
az előkésítő munkát és a
megjelenést, mellyel ha kisebb részvétellel is, de
tartalmas családi nap valósult meg az erdei
háznál.
Június
26-án nemzetközi Kolping-focitornát szerveztek a
fiataljaink, Részletekről a
következő számban olvashatunk.
Telefonszámaink.
340-228, 06-20-578-0867
Várjuk
hívását! A
Támogató Szolgálat vezetője
és dolgozói
Július
2-án, Sarlós Boldogasszony ünnepén,
pénteken este 7-kor lesz
szentmise. Ez a KALÁSZOSOK
közös szentmiséje. Más csoportokat,
egyesületek tagjait is szeretettel várjuk. Legyen ez
közösségeink szép ünnepe.
(Ekkor gondolunk hálás lélekkel tanár
nénire: Hotzi Jánosné, Edit nénire
temetése napján.)
Július 4-én
vasárnapi templomi
gyűjtésünket a Szentatya rendelkezésére
küldjük. Ezt nevezik
Péter-fillérnek,
amivel az egész egyház kimutatja a Pápához
való hűségét, és segíti őt, hogy
segíthessen.
Július 24-én,
szombaton este fél
7-kor Szent Anna napja
kapcsán – amennyiben az idő engedi - a szombat esti
szentmise a temetőben lévő Szent Anna
kápolnánál lesz. Szentmise után külön
áldásban részesülnek azok a nagyszülők
(nagyanyák, nagyapák- akik unokájukkal
együtt vesznek részt ezen a szentmisén. (csak
azok!)
Július
25-én minden szentmise után autó megáldás,
közös ima a szentmise végén a
közlekedésben résztvevőkért.
Balassagyarmati Szent Anna
Palóc
búcsú júl.26-én lesz, Folytassuk a
megkezdett hagyományt, ami a hűség jele.
Július 29-én,
a Jezsuiták az Erdei
Háznál tartanak hivatáskereső
lelkigyakorlatot, este 7 órakor ők tartják az un.
Missziós misét.
Július
31-e, Szent Ignác ünnepe,
egyházközségünk Fogadalmi Napja. Este 7
órakor lesz ünnepi szentmise.
Július
vasárnapjain a szentmisék
rendje a szokásos: r. fél 8, - de. fél 10 (előtte
szombaton este 7 –
Pusztaberkiben de. fél 12-kor)
A hétköznapi
szentmisékre figyeljenek, mert 2 hétre pihenőre megyek,
azokon a heteken kedden-szerdán-csütörtökön
nem lesz szentmise.)
EZ
TÖRTÉNT:
14.
Klinger Luca (K. Attila, Grezner Gabriella
15.
Klinger Csenge, Krisztina (K. Attila, Grezner Gabrielle)
16.
Benyó Botond, Gábor (Benyó Tamás-
Árpás Katalin)
17.
Balla Botond, Csaba, Tamás (Balla Csaba- Tóth Eszter)
HÁZASSÁGOT
KÖTÖTT:
-
20.
Záhorszki Erzsébet (1914)
21.
Csatai Pálné, Nagy Mária (Pusztaberki, 1928)
22.
Dénik Sándorné, Goda Anna (1943)
23.
Hotzi Jánosné, Palánki Edit (1938)
24.
Virág Gyula (1993)
25.
Zsiga Gyuláné, Szabó Mária (1932)
1. csütörtök
-
2. péntek
-
Hotzi Jánosné, Palánki Edit
-
Élő és elhunyt KALÁSZ tagokért
3. szombat
-
Boda István és hozzátartozók
-
Dósa Pál, felesége Kopisz Borbála,
Pálinkás Ignác, felesége Paulicsek
Mária és
a család halottaiért
-
Pistyúr András 25. évforduló
4. vasárnap
-
Kristóf József 4. évforduló, menye,
nászasszonya, szülei
5. hétfő
-
Virág Tibor
9. péntek
-
Záhorszki Gergely 2 felesége Varga Erzsébet,
Csillag Erzsébet, szüleik, apósa,
anyósa
-
Szabó József, felesége Mák Margit,
és elhunyt családtagok
10. szombat -
Kovács
Ferenc, szülei, testvére János, Tóth
József és hozzátartozók
-
Kaba János, Balogh István, felesége Kaba Ilona,
élő és elhunyt hozzátsrtozók
-
Raffai János 1 évforduló, anyósa,
apósa
11. vasárnap -
Czinege
Jánosné szül. Híves Borbála,
szülei, nagyszülők, apósa, anyósa,
hozzátartozók,
Molnár és Urbán család elhunyt
tagjaiért (alapítványi)
-
Pistyúr Gábor (4. évforduló) szülei,
testvére, élő és elhunyt családtagok
12. hétfő
-
Jegyesekért
16. péntek
-
Kosztrihán József, 15. évford. Fia István,
és az Erdős család halottaiért
17. szombat -
Kordics
Károly, felesége Kristók Erzsébet, Kordics
és Kristók család halottaiért
-
Kristók Ignác, szülei, apósa, anyósa
és hozzátartozók
-
Keresztes Józsefné 1. évforduló, hősi
halott férje, fia és a Molnár család
halottai
18. vasárnap -
Záhorszki
János, felesége Berta Mária, kislányuk,
szüleik, nagyszüleik, Dósa István és
Dósa Margit
-
Kovács és Búzás család élő
és elhunyt hozzátartozóiért
19. hétfő
-
Szeitleben, Pintér és Breuer család
elhunytjaiért
23. péntek
-
Koza József, felesége Nagy Erzsébet, vejük
és szüleik, Urbán István, felesége
Csernák Mária és szüleik
-
Urbán Andrásné szül. Pistyúr Anna,
Pistyúr, Erdős és Urbán család
halottaiért
-
Kovács István, fia István, szülei, Csillag
Ignác, felesége Kácsor Mária és
szülők
24. szombat -
Szent
Anna tiszteletére (temetőben)
25. vasárnap -
Pinke
Istvánné Kovács Anna, Kovács és
Pinke család hozzátartozóiért
-
Pistyúr János, (1941) szülei, testvére,
apósa, nagyszülei és nászasszonya
26. hétfő
-
27. kedd
-
28. szerda
-
29. csütörtök
-
30. péntek
-
31. szombat -