Az
egyik vallásos család kislánya nagyon szerette a
bibliai történeteket, főként
azokat, amelyek Jézusról szólnak. A
kislányt – bár nem ez volt az igazi neve-
mégis nevezzük most Eszternek, nehogy az igazi Eszter
megnehezteljen, hogy nem
ővele példázódunk karácsony
ünnepén. Az egyik esztendőben, amikor a kislány
még
csak első osztályos volt, karácsonyra kapott a
keresztanyjától egy gyönyörűm
képeskönyvet, amely az ókori világ hét
csodájáról, építészeti
remekműveiről
szólt. Mivel még olvasni alig tudott, édesanyja
segített neki szenteste a könyv
megismerésében. Mondta a lányának, hogy
ebben a könyvben Jézus korának, vagy
még korábbi időknek a legfontosabb épületei,
házai vannak. A kis Eszter
kíváncsian nyitotta ki a könyvet, amely az egyiptomi
piramisokkal kezdődött.
Nézte, nézegette a képeket, de látszott
rajta egy kis csalódottság. Aztán csak
annyit mondott az édesanyjának, hogy lássuk a
másodikat! A következő
csodaszámba menő alkotás Zeusz hatalmas szobra volt.
Eszter kissé értetlenül
nézte, aztán megint csak azt mondta, hogy lapozzanak
tovább a következőhöz. A
harmadik csodás építmény a rodoszi
kolosszus volt, amely a város kikötőjénél
magasodott, de ez sem nyerte meg a kislány
tetszését. Az alexandriai
világítótoronyra is csak éppen
pillantást vetett, aztán ment is tovább,
villámgyorsan végignézve mind a hetet. A
végén becsukta a könyvet és
megkérdezte az édesanyját: „És hol van a
betlehemi istálló? Hol van a betlehemi
barlang? Mert nekem az a legnagyobb csoda! Hol van a betlehemi
jászol, a világ
legnagyobb csodája?”
Miután
az éjféli misén mi is hallottuk az
angyalok csodás énekét a Megváltó
születéséről, most, a reggeli szentmisén a
pásztorokkal együtt útnak indulunk, hogy
megkeressük a betlehemi istállót, a
világ legcsodásabb épületét, benne
megtaláljuk az újszülöttet, a betlehemi
kisdedet, a kis Jézust. Az elmúlt
évszázadokban a világ különböző
részein sok
csodálatos építettek és napjainkban is
készülnek építészeti remekművek.
Hatalmas templomok az Isten dicsőségére, még
hatalmasabb felhőkarcolók az
emberi tudás dicsőségére és
óriási bevásárlóközpontok a
vásárlás kétes
dicsőségére. De hiába is építenek
több száz méter magas házakat,
szállodákat a
tenger alá, nincs még a világon egy olyan
csodálatos ház, mint a betlehemi
házikó, amelyben megszületett a
Megváltó. Lehet fényes palotákat
építeni, de az
egyszerű betlehemi istálló mindegyiknél
ragyogóbb, hisz itt jött közénk a világ
világossága. Igaz a kis betlehemi ház nem olyan,
mint azok a
turistalátványosságok, amelyek előtt
lenyűgözve állnak meg a kirándulók ezrei..
De mégis ebbe, a házba tér be az egész
keresztény világ, s térdel le a gyermek
előtt. A betlehemi ház, Jézus születési helye
a világ legcsodálatosabb háza,
hogy idézzük a kislány őszinte szavait.
A mi
szívünk is csodálatos hellyé
változhat,
ha megszületik benne Jézus! Máriának
azért kellett egy istállóban világra hozni
gyermekét, mert „nem kaptak helyet a szálláson”
(Lk2,7). Mi ne legyünk olyanok,
akik elutasítjuk, elküldjük Jézust! Fogadjuk be
őt a szívünkbe, adjunk neki
helyet az életünkben! A pásztorok úgy
tértek haza, hogy szívünkben magukkal
vitték az Urat. Most a karácsonyi szentmiséről, de
az évköziekről is, Ővele
térjünk haza mi is, hogy a betlehemi Gyermek megszentelje
otthonainkat és békét
adjon családjainknak, s rajtunk keresztül a világnak!
(Átirat
István atyától)
Idén sem lesz fehér
karácsonyunk. Vagy lesz. Ha nem lesz, azon
zsémbelődünk majd, hogy a
klímaváltozás mostanában mennyivel
szegényesebbé teszi az ünnep hangulatát. Ha
meg lesz, akkor gyermeki szívvel örülünk,
és úgy érezzük, hogy a hótakaró
pihe-puha paplanja valamiképp a lelkünket is
bebugyolálja ezen a varázslatos
ünnepen.
Ehhez képest a
földgolyó
másik felén sokan mindig is fürdőruhában
ünnepelték Jézus születését. A
bibliai
események helyszínén, Betlehemben pedig, ahol
két évezred óta nem sokat
változtak az éghajlati viszonyok, meteorológiai
szenzációszámba megy, ha
tízévente egyszer leesik a hó.
Nem a külső, mégoly meghitt körülmények
miatt kell hát nekünk a karácsony. Sőt
a hangulati kellékek, ha túlságosan
beléjük feledkezünk, és nem jól
sáfárkodtunk az adventi előkészületi idővel,
akár elfedhetik mindazt, ami ebben
az ünnepben egyedül lényeges. December 24-e nagy
paradoxona: a gyertyafény
képében alkalmasint nagyobb veszély fenyegeti az
ünnepet, mint korábban a
lelketlen rohanás boltról boltra az
ajándékok után.
Mert a karácsony korántsem édesen
szétomló cukorka a szájban, s nem is
tájkép
lágyan ringó csónakkal, naplementével,
aranyhíddal. Nem egy békés sziget az
óesztendő viharos óceánján, melyen
végre elcsendesülhetünk; de még csak nem is
a szeretet ünnepe - hogy másról ne
beszéljünk.
A karácsony mindezzel szemben emberi mivoltunk
szédítő távlataival szembesítő,
felzaklató ünnep; lélektani dráma,
kortárs festmény, egzisztencialista
nagyregény - ebben az értelemben tizennyolc éven
felülieknek. Amiként ugyanis a
születés az első pillanattól fogva magában
hordja a halál - s vele az örök élet
- ígéretét, úgy a szenteste már a
nagypénteket, majd húsvétvasárnap
hajnalát
vetíti előre. Lám, megértette ezt korunk
felvidéki költője, Szarka Tamás is,
aki így dalol az újszülött
Megváltóról: "A jövendő
jóságosan hallgatott, /
Máriának szemefénye jóllakott. /
Fehér pólya betakarja kis kezét. / Csak egy
pici pötty jelzi a szög helyét."
Ha pedig ráébredünk erre, akkor legott más
szemmel nézünk magunkra és mindenki
másra. Karácsonykor rövid időre a tükör
homálya mögé pillanthatunk, és ha csak
töredékmásodpercekre is, színről
színre láthatunk. Ekkor a miénk lehet a
megkülönböztetés adománya, és az
alja szomszéd, az álnok főnök, a mihaszna
kolléga, a korrupt bankár, az országvesztő
politikus - a sor tetszés szerint
folytatható, sőt magunkat is behelyettesíthetjük -
álarca mögött, az
embervoltig lecsupaszítva, megláthatjuk esendő
társunkat a teremtettségben.
Pilinszky János így beszélt erről: "A nagy
drámák mélyén, dübörögve
vagy
csendben, ott gurul, mint egy vasgolyó, hogy minden
látszat ellenére, és minden
önzőségünk és rohadtságunk
ellenére, menthetetlenül egyek vagyunk."
Ilyenformán karácsony alkalmat kínál, hogy
a másikat ne olyannak lássuk,
amilyen, hanem amilyen lehetne - vagy szeretne lenni. És mivel
ekkor mások is
így látnak minket, egy pillanatra tényleg olyanok
lehetünk, amilyenek
lehetnénk. Ekkor olyan szemmel tekinthetünk másokra,
mint amilyennel az néz
bennünket, aki valamennyiünket alkotott; és ha
jól figyelünk, arra is
rájöhetünk: a jó és a rossz közti
határvonal nem közöttünk húzódik.
Hanem
bennünk.
Ez a tél még
megváltatlan,
nincs rá mentség, fehér paplan,
se hó, se hold nem világol-
amíg fölragyog a jászol.
Hordjuk szívünk szakadatlan,
kormos arcot száz darabban,
nincs ajándék, semmi tömjén-
rí Boldizsár, Menyhért, meg én.
Az indul el akaratlan
kinek angyala jelen van,
hótalan a hegyek inge-
el kell érnünk Betlehembe!
(Nagy Gáspár)
Miután
az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok
így biztatták egymást: „Menjünk
hát Betlehembe, nézzük meg a
történteket, melyeket az Úr hírül adott
nekünk!”
El is mentek sietve, és megtalálták
Máriát, Józsefet és a jászolban
fekvő
Kisdedet. Miután látták, elbeszélték
mindazt, amit már korábban megtudtak a
Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok
elbeszélésén. Mária
pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran
elgondolkodott rajtuk. A pásztorok
ezután hazatértek. Dicsérték és
magasztalták az Istent mindazért, amit láttak
és hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták
nekik, olvashatjuk Lukács
evangéliumában a 2, 15-20 sorokban.
A
napkeleti bölcsek történetének egyik kedves
mondata, hogy amikor a csillag
segítségével eljutottak a kis Jézushoz,
„megörültek nagy örömmel”. Mit fejez ki
ez az öröm?
Ez
a célba érés öröme. A
megérkezés mindig öröm. Gondoljunk egy-egy
hosszú
utazásra vagy zarándoklatra! Akármilyen
módon utazunk, gyors repülőgépen, lassú
vonaton vagy akár gyalog, a célba érés
mindig öröm. Amikor a repülő leszáll, a
vonat az utolsó állomáson megáll, a
zarándokcsoport a hosszú gyaloglás után
belép a kegytemplomba, mindenki szívét
öröm tölti el. Érthető a napkeleti
bölcsek öröme, hiszen ők is hosszú és
bizonytalan utazás végén érkeztek meg
céljukhoz.
Ez
a megtalálás öröme is. A bölcsek nemcsak
mentek, hanem valamiért mentek,
valakit kerestek. És most megtalálták. Mindig
öröm valakit vagy valamit
megtalálni. Elég Lukács
evangéliumának csodálatos 15. fejezetére
utalni, ahol
Jézus három példabeszédében mi is
átélhetjük az elveszett bárány,
drachma és
fiú megtalálásának örömét.
A bölcsek öröme azért volt különlegesen
nagy, mert
ők pontosan nem tudták, mikor, hol és kit fognak
találni. A kegyelem
segítségével felismerték, hogy Jézus
az, akit ők a hosszú úton kerestek. Ezért
élték át a megtalálás
örömét.
Ez
a találkozás öröme. A bölcsek nemcsak
célba értek, nemcsak megtaláltak valakit,
hanem találkoztak vele. Találkozni csak személyek
tudnak. Igaz, Jézus még pici
volt. Nyilván nem tudott beszélni. De biztosan tudott
mosolyogni. Ez a mosoly
fejezte ki örömét, hogy a pogány bölcsek
eljöttek hozzá. A bölcsek pedig
megérezték a Jézusból kiáradó
szeretetet. Ezért örültek nagy örömmel,
ezért élték
át különlegesen ezt a rendkívüli
találkozást. A leborulás és az
ajándékok
átadása ennek az örömnek a kifejezése.
Érdemes Jézust keresni! Érdemes ezért
áldozatot is vállalni. Ha találkozunk vele, mi is
fogunk örülni nagy örömmel.
Péteri
Pál: Minden ember meglátja az üdvösséget
c. kötetből
Azt mondta a
pap bácsi, gondoljunk arra, amit
nagyon szeretnénk, a Jóisten meghallgat, és
teljesíteni fogja kérésünket.
Unokáink
körében üldögélünk a kanapén.
Karácsony környékén
összejövünk, s dermedten tapasztaljuk, hogy mi
lettünk a korelnökök,
nagypapák, nagymamák, körülöttünk
pezsegnek a gyerekek, bennünket támogatnak az
ónos eső nyomán jégpályára
emlékeztető lépcsőkön. Most azonban
békésen
ücsörgünk, s a gyerekek egymás szavába
vágva sorolják az ünnepek
történéseit,
vagy éppen a szőnyegen tanulmányozzák nem kis
izgalommal az „utójézuskát”.
Elhangzott ez
a mondat, csönd támadt.
Bizonyára ki- ki visszaidézte a saját
kéréseit.
Na,
és te mit kértél?
Unokáim
vágták a választ Hogy sokat lehessünk
együtt. A papa, a mama és mi. Tudod,
nagypapa, a család.
Hát
igen. Manapság ugyan a család
intézményének súlya, tekintélye
és összetartó
ereje meglehetősen gyakran válik
kétségessé, de csak a felnőttek egy
részének
tudatában. A gyerekek számára a családi
együttes a béke és a biztonság szigete
maradt. Még akkor is, ha a szülők a nap nagyobbik
részében dolgoznak, hogy
megteremtsék szeretteik anyagi biztonságát. A papa
kórházban gyógyítja a beteg
gyerekeket, hetenként kétszer ügyeletes, a mama
tanár, két nagyobbik unokám
iskolába jár, Zsuzsi óvodás. Nekik az az
igazi ünnep, ha együtt lehetnek. Lám
Andris mélabúsan fekszik, térdemre hajtja a
fejét, köhécsel. Fejemet csóválom,
beteg ez a gyerek. A szakavatott nagymama érezni véli,
hogy lázas is. Hazamenet
aggodalmasan vitatjuk, milyen gyógyszereket kellene szednie,
első dolgunk, hogy
telefonhoz loholva megkérdezzük, hogy van a szegény
beteg. Jobban, válaszolja a
lányom. És a láza? Elenyészett. Mit
csinál? Gombfocizik a papájával. Mert a
Jézuska egy igazi pályát varázsolt:
felvonalazva, hálós kapukkal,
szögletzászlókkal. Gyerekkoromban én is ilyet
szerettem volna, apámmal azonban
az ebédlő asztalhoz kényszerültünk,
annál vívtuk vérre menő csatáinkat.
Andris
a papával játszik és elillant a betegsége.
Kati, Zsuzsi bizonyára a mama
meséjét hallgatja. Ünnep van, mert együtt a
család. Ilyen ünnep nincs még egy.
Kint az ónos eső permetez, bent azonban minden szilárd
és nyugalmas, legfeljebb
a gombok csúszkálnak az új pályán.
„No,
mi van?” .- kérdezte apám, és kiemelkedett
munkájából. „Gyere gombozni!” Neki
saját csapata volt, nekem is. Rohangásztunk az asztal
körül, méricskéltük a
távolságot, falrengető diadalordítással
nyugtáztuk a gólokat. Anyám is
megbocsátotta,
hogy felvonalaztuk az asztalt. Ünnepi órák voltak,
együtt a család. Sokat
játszottam barátaimmal, sőt tanáraimmal is
gombfoci-meccseket. De az igazi
mégis az volt, ha apámmal küzdöttünk a
győzelemért. Az más volt, maga a
gyönyörűség, amelyet semmilyen egyéb
együttlét sem helyettesíthetett.
Családban
élni, nevelődni, szeretet közösségben
együtt lenni az életünk legnagyobb
ajándéka. Szívesen olvasnék Andrisnak a
Dörmögő Dömötörből, de hol van az attól
az élménytől, hogy a padlón hasalva a
papával gombozhat…
(Rónay
L)
Újévkor
valamit mindig
lezárunk. Örülünk sikereinknek, fájlaljuk
kudarcainkat. Nemcsak a
kereskedelemnek, az üzemeknek és
vállalkozóknak kell számadást tartaniuk,
hanem
nekünk, személyeknek is. Van mihez mérjük
tetteinket. Az autós a KRESZ
szabályaihoz méri az úttesten viselt dolgait. Az
élet útjának is vannak
szabályai. Ezek pedig a tíz parancsban foglalt
szeretetvirágok. Nagy baj, ha
valaki nem mer önnön szemébe nézni,
áltatja magát, netalán szentté is avatja
saját énjét. Számadáskor
semmiképpen ne kerüljék el figyelmünket a
családunk és
a közösségek, akikkel naponta találkozunk, ahol
dolgozunk, tanulunk. Akikért
felelősek vagyunk. Nem vagyunk-e balesetveszélyesek,
utálatosak,
szerethetetlenek.
Nem
alázunk-e meg másokat. Ha hatalom van a kezünkben,
esetleg nem vesszük-e el a
jogosítványt azoktól, akik mernek a
természetfölötti felé is nyitni. Nem
korlátozzuk-e mozgásukban, anyagiakban azokat, akik a mi
gondolkodásunknak,
ideológiánknak nem felelnek meg. Vannak korrupt
rendőrök is. Korrupt vezetők
is, akik a vétleneket is bénítják,
korlátozzák. Az új esztendőben a szebb jövőt
szeretnénk kimunkálni önmagunk, családunk,
édes nemzetünk számára. Hová is
mehetnénk ötletekért, erőért,
útmutatásokért, orvoslásért. Hiszen
az úton
rengeteg viszontagság les ránk. Válaszokat
keresünk, merre menjünk, hogyan
értelmezzük a sok szenvedést, hogyan kezeljük a
megsebzetteket, egyáltalán:
mi
az élet igazi értelme?
Íme
az útmutató és az útmutatás
kétezer év óta! Követhetjük a
pásztorokat, akik
nagyszerű jelek birtokában (angyali szózat az
éjszakában) őhozzá mentek, hogy
még biztosabban, az igaz utat látva meneteljenek. Kaptak
is eligazítást, hiszen
így ír a Szentírás: „A pásztorok a
jászolkában fekvő Kisded meglátogatása
után
hazatértek, dicsérték és
magasztalták az Istent mindazért, amit úgy
láttak és
hallottak, ahogy az angyal előre elmondta nekik”. Íme,
megbizonyosodtak a jelek
összefüggéseit látva, hogy helyesen
gondolkodtak és jó az útirányuk. A
három
Napkeleti Bölcs éppen ott, Jézus
közelében értette meg, hogy útjukat
módosítaniuk kell. Nem térhetnek vissza a gonosz,
életet és isteni végzést
megölni szándékozó Heródeshez.
Megértették, hogy behízelgő ígéretei
mögött
gyilkos szándék rejtőzik. Vele nem szabad
szövetkezni. ő nem az igazi fejlődést
szolgálja, hanem önző, egyéni hatalmi
törekvéseit. Neki, és a történelem
sok-sok Heródesének elve: A cél szentesíti
az eszközt. Le kell állítani
Krisztust, ki kell iktatni a társadalomból. Ó, a
történelem hogyan ismétli
önmagát! Elvégre ötven évig nem volt
szabad - inkább így helyes: nem volt
tanácsos - hittant tanítani. Ifjúságunk
és már három generáció
legalább
nyolcvan százaléka nem tud az Istenemberről.
Heródes összevissza hazudozott
mézes-mázos ígéreteivel, utódai
megfenyegették az apostolokat, hadd ne folytassam.
A
fegyvertelen, szelíd, véres, akkor és azóta
is keresztre feszített Jézus mégsem
hagyja magát. Mert Ő a minden emberben általa
beléteremtett istenképet szólítja
meg, hozza mozgásba.
Kerényi
Lajos: Mondom néktek... c. kötetéből
idéztünk
Csillag fénye vezess minket,
Hogy megleljük Istenünket!
Hitünkkel és tetteinkkel
Éljünk a Te kegyelmeddel!
Csillag fénye légy
vezérünk,
A kisdedre, hogy ráleljünk!
Világosítsd szívünk, lelkünk,
Erősítsd meg igaz hitünk!
Áradjon ránk szent kegyelem!
Mutass rá. Hogy merre lelem,
Akit nemzedékek vártak,
S megszületett a világnak.
Add, hogy e szent éjjelen
Minden érdekeltnek legyen
Ahol álomra hajtja fejét,
Érzi család szeretetét.
(Takács Attila)
Angyal száll az égből,
ruhája hófehér,
Csillagokon lépked, míg a földre leér.
Jobbján az újév, még fátyol
borítja,
Az óesztendőnek kész van már a sírja.
Az új esztendőben ne legyen sok bánat.
Hozz ránk örömet, áldást,
békességet,
Melegebben süssön a Nap házaink felett!
Hidegen süt most a Nap, a Föld
fagyos, kopár,
Nem nyílnak virágok, nem dalol a madár.
Nyíló virág helyett a szívemet adom,
Drága neveteket imába foglalom.
Éljetek boldogan még
számos évet,
Mert a szeretetben mindig szép az élet!
Tiszta szívvel mindig mondhassátok:
Boldog Új évet kívánok!
(UTE Pityu)
A
múlt bűneinek elismerése, a megbocsátás
kegyelmének felhasználása, a
megbékélés
ma is feladat számunkra. Emberi kapcsolataink, keresztény
közösségeink ma is
hordozzák a múlt gyarlóságainak és
bűneinek maradványait. Egyes sebek
begyógyulóban vannak, mások pedig ma is
fájdalom és megosztottság okozói.
Szembenézés a múlttal nem könnyű. Ez mind az
egyének, mind pedig a közösségek
részéről őszinte önvizsgálatot
igényel. Mégis ezt kívánja Isten
tőlünk, ha mi
igazán az ő népeként élünk és
engedjük, hogy Krisztus békessége uralkodjék
szívünkben és kapcsolatainkban.
Jónás
arra hívja fel Ninive népét (Jón.3), hogy
őszintén vallja meg
önzését,jóság
iránti érzéketlenségét és
erőszakos cselekedeteit. Üzenetét az egész
városhoz,
annak minden lakójához intézi. Mindannyiuknak meg
kellett térni gonosz
útjaikból és erőszakosságaiktól.
A
zsoltáros Isten megbocsátó
kegyelméért könyörög (Zsolt. 51.50). Őt is
mélyen
bántja a múltja. Elismeri saját bűneit,
mulasztásait Könyörög Istenhez, hogy el
ne vesse őt. Érzi a felelőséget másokért
is. Vágya az, hogy másoknak is
megmutassa az igazság és tiszta élet
útját, hogy ők is kiengesztelődhessenek Istennel.
A
farizeusok és írástudók a parázna
asszony bűneit látják, és a
múltjával
azonosítják őt (Jn8,1-11). Ugyanakkor nem
hajlandók arra, hogy saját múltjukat
és bűneiket elismerjék. Jézus bennünket is
arra hív, hogy ne vessük az első
követ, ne gyakoroljunk ítéletet mások felett,
és ne vétkezzünk többé
A
bűnbocsánat mérhetetlen. Isten kimeríthetetlen
kegyelméből nemcsak hétszer,
hanem
hetvenhétszer
lehetséges és szükséges. Legyen előttünk
ez a gondolat, amikor a testvér
egyházakkal közösségben imádkozunk, vagy
a való világunk hatásaival küzdünk!
Az imanap időpontja: 2010. január
20.
szerda, a18 órai szentmisénk folytatásaként!
Ha beleolvasunk
Prohászka Ottokár
Elmélkedés az Evangélium című
könyvébe, a karácsonyi elmélkedése
során ezt
írja: „Ki hitte volna, hogy így jön. Inkább
menydörgés és villámlás közt
képzeltük volna eljövetelét. De miért
gondoljuk, hogy az Isten erőszak, miért
nem inkább, hogy alázat és szeretet? Hát ez
kevesebb? Hisz az erőszak nem épít
(beláthatjuk napjaink eseményeiből is), hanem ront,
míg ellenben az alkotáshoz
csendes és szerető erők kellenek. Így épül a
tölgy a júniusi melegben, így a
sziklarétegek az óceánok mélyében,
így a társadalom a család
békéjében, így a
nagy gondolat, a tudás, a művészet a lélek
szentélyében. Szeretem a csendet,
abban épülök fel magam is. S miért nem
jött pompával? A pompa külsőséges: ő a
magába zárt mennyországgal jött. Hol van
több fény és ragyogás, mint a tiszta
lélekben, melyet nem nyel el a legsötétebb éj
sem? Szépség, harmónia s egyszerű
szellemiség kell nekünk.”
Ebben a
néhány mondatban több nagy
igazság van, mint az összes magyar lap egy egész
esztendei termésében. Mert
valóban, a karácsony azért lehetett minden
jó ember egyetemes, tiszta és szent
ünnepe, mert Isten így jött el közénk,
alázattal és szeretettel, ártatlan,
szegény, hontalan kisded képében. Pedig
jöhetett volna villámlással és
mennydörgéssel,
erőszakkal és pompával, mint a pogány, ember
alkotta istenek. Egy csapásra- és
szó szerint- meghódíthatta volna az egész
emberiséget, s megbüntethette, akár
ki is irthatta volna mindazokat, akiket nem tudott meggyőzni. Hiszen az
emberi
világban a rendet mindig is erőszak formájában
képzelték el, katonás
fegyelemben és félelemben tartva a népet. De a
Teremtő nem így akart hódítani,
nem így akart győzni. A nehezebb utat választotta. Nem
rabszolgákat,
alattvalókat keresett fel, hanem testvéreket. A belső
rendet ajánlotta, azt a
szépséget és harmóniát, melyről
Prohászka püspök szólt.
A keresztény
ünnepkörben az
emberiség újraélheti nemcsak a
Születés és Megváltás
misztériumát, hanem saját
földi életének ciklusait is, a csecsemőkortól
az öregkorig, a négy évszak
tükrében. Nekünk, magyaroknak a havas, fenyőfás
karácsony csillogása az igazi,
külső hideg és az otthon melege csodálatos
ellentétben hívja fel a figyelmet a
Kis Jézus földi számkivetettségére –
de akkor a pálmafák alatt, a barlangban is
hideg lehetett. Ünnepeltem már a karácsonyt
hazámtól távol, meleg égöv alatt-
bizony illúzióromboló volt a meghitt ünnep a
kánikulában. De ezek csak
külsőségek. Csak a kisgyermek járatja szemét
titokban a fa alatt, az
ajándékokat kémlelve már az
énekszó idején, mi, felnőttek csak az angyalt
kutatjuk, aki elszállt a fejünk felett már oly sok
karácsonyon, akinek érkezése
nélkül nincs valódi ünnep. Krisztus
megszületett, és ez Isten legnagyobb
ajándéka az emberiség számára, ez
annak az új és erős szövetségnek a
záloga,
hogy többé ne lehessünk soha egyedül, s ne
féljünk sem az élet
nyomorúságától,
sem a haláltól.
A nem vallásos
emberek boldog, sőt
kellemes karácsonyt kívánnak egymásnak, mi kegyelemteljes
karácsonyt kívánunk, bele sem gondolva, hogy
minden karácsonyunk
kegyelemmel teljes, hiszen Krisztus megszületett, és nem
hagy el bennünket az
idők végezetéig.
(SzSzP)
Decemberben
több jeles ünnepünk is van.
Ismerjük és szeretjük dec.6-át mikor minden
gyerek izgatottan várja a Mikulást.
Aztán, hipp-hopp itt a karácsony, a legszentebb
családi ünnep és pár nap múlva
már azt vesszük észre, hogy az év
utolsó napjára ébredtünk. Ezt a napot az
önfeledt bulizás, bolondozás jellemzi,
kieresztjük a gőzt és talán olyan
dolgokat is meg merünk tenni, amit egész évben nem.
De
van december elején egy nap, melyről kevesen tudják, hogy
kikről is szól.
Ez a nap
a fogyatékosok világnapja, melyet 1993. óta
december 3-án ünneplünk.
Ausztráliából indult el a
kezdeményezés, melyet az ENSZ is felkarolt, hogy
felhívja a figyelmet a betegség, baleset vagy
katasztrófa következtében
fogyatékossá válók
problémáira.
A fogyatékosság, legyen
az szellemi vagy fizikális, nem az a dolog, amire bárki
is vágyna. Fájdalmat,
kényelmetlenséget, zavart okoz a környezetnek,
megváltozott életmódot a
családnak. Azonban a család, akinek fogyatékos
csecsemője születik, egy idő után
már nem is a tényleges
fogyatékosságtól szenved, hanem attól az
attitűdtől,
amellyel a társadalom viseltetik a
fogyatékossággal szemben. Ugyanis a
társadalom az, ami a fogyatékosságot
hiányként definiálja, és az egyén
az, aki
szenved a definíciótól. A
fogyatékosság tehát nemcsak vele születik,
hanem
minden egyes pillanattal újra- és újra teremtődik."
(Leo Buscaglia)
Mivel
a Kolping Támogató Szolgálat teljes
erejével a betegek, fogyatékosok
megsegítésén fáradozik, ezért a
legtermészetesebb dolog, hogy nem siklottunk át
e nap felett. Talán nem véletlen, hogy a
Fogyatékosok Világnapja ilyen közel
esik a Mikulás naphoz. .
Szent
Miklós püspök életéről, bár
történelmi személy volt, nem sokat tudunk. A
róla
írott legendák vagy
jóságáról, a szegények és
elesettek megsegítéséről vagy
igazságérzetéről szólnak. Egyszerű
emberként élt a nép között,
miközben
tanított és szeretetet hirdetett.
A
Támogató Szolgálat által szervezett
Mikulás ünnepély elején mi is
megemlékeztünk a Fogyatékosok
Világnapjáról.
Az
ünnepség fél 6-kor kezdődött. A terem eddigre
megtelt a vendégekkel, akik
között prominens személyek és elesett,
magányos emberek egyaránt voltak.
Erzsike,
a Kolping vezetője egy idézettel nyitotta meg az estet.
Ezután egy édesanya, akinek
fogyatékos gyermeke van, részleteket olvasott fel Pearl
Buck: „A gyermek, aki
soha nem nőtt fel” című könyvéből. Ez a
felolvasás nem csak az érintettek,
hanem a kívülállók szemébe is
könnyeket csalt. A fogyatékos napi
megemlékezést
egy filmes prezentációval zártuk, melyben a
Támogató Szolgálat és az általuk
gondozott gyerekek életét mutattuk be. E rövid
kitérő után jött az önfeledt
szórakozás, a Mikulásvárás.
Elsőként
a váci DULATE (dunakanyari
látássérültek egyesülete) énekkar
adott egy kis műsort, melyet két részre
osztottak. Először népdalokat énekeltek, melyeket a
szólisták feledhetetlen
hangja koronázott meg. Műsoruk második
részében karácsonyi dalok következtek,
amiket Honti Kocsis György saját dalaival és
gitáros kíséretével gazdagított.
Az
énekek után mese következett.
Az
érsekvadkerti Ary Erzsébet óvoda
óvónői egy bábelőadással, mely
óriási sikert
aratott, ajándékozták meg a gyerekeket. Egy magyar
népmesét adtak elő, melyből
a nagyobbacska gyerekek a tanulságot is levonhatták.
Meg
kell említenem bábok
készítőjét is hiszen
az egyszerű és mégis csodaszép bábok
igazi karaktereket adtak a mese szereplőinek ezzel is teljessé
téve a sikert.
Az
előadást minden gyerek néma csendben nézte
és a végén vastaps fogadta.
Bizonyára ez a legnagyobb elismerés egy
gyermekelőadás után.
A
mese után a szátoki iskola kis diákjai
Mikulásról szóló dalokkal, versekkel
várták a Mikulást.
A
mikulásváró műsor zárásaként
egy nagyszerű előadást láthattunk a Hencida népi
együttestől. Ők pesti egyetemisták, akik egy miskolci
Jezsuita gimnáziumban
érettségiztek.
Számos költő, író mondja, hogy akkor vagyunk a legközelebb Istenhez, az angyalokhoz, amikor táncolunk. Az együttes táncosai mosollyal az arcukon ropják a táncot fenn a színpadon, és olyan természetességgel járják el a legnehezebb tánclépéseket is mintha csak sétálgatnának. Táncolni csak felszabadultan lehet, úgy ha azalatt elfelejtjük a hétköznapokat, a görcseinket és örülünk az életnek, a zenének, a ritmusnak.
Ezeknek
az egyetemistáknak ez sikerült. Persze ők is egy
mesét, a Tücsök és a hangya
történetét mutatták be zseniális
előadásban.
A
műsorok után megérkezett végre a várva
várt Mikulás. Volt olyan kisgyerek, aki
csak elkapta a csomagot a Mikulástól és már
szaladt is a helyére .De akadtak
olyanok is akik ajándékot adtak a Mikulásnak. A
szátoki gyerekek saját
rajzukkal egy kislány pedig csodaszép
énekével lepte meg a nagyszakállút.
Miután a Mikulás elment finom szendvicsek és
Dinnyés Ica néni által sütött
finom sütemények fogyasztása közben kicsit
még beszélgettünk a szereplők pedig
büszkén fogadták a megérdemelt
gratulációkat.
Gazdag
élményekkel és az izgalomtól kicsit
fáradtan tértünk haza.
(Évi)
Ez a gyógyír minden
betegségre és ártalomra,
Minden gondra és bánatra,
Az emberi nem összes bűnére.
Ez az egyetlen szó:
„SZERETET”.
Ez a szent erő,
Amely életet teremt és
alakít.
Valamennyiünk számára ez ad
erőt,
Hogy csodákat tegyünk.
(Lydia Child)
A képújságunk mellett
ezúton is tájékoztatjuk
tisztelt olvasóinkat, hogy havonta egy alkalommal,
délután öt órától ingyenes
jogi tanácsadás van a Polgármesteri Hivatalban.
Közreműködő ügyvéd: dr. Molnár Arnold
Bejelentkezni a 06-20-823-1091
telefonszámon lehet
A következő időpont: 2010.január
18. hétfő 17-18 óra között
December
11-én pénteken délután
összegyűltünk a cserkészházban, hogy kicsit
ráhangolódjunk a karácsonyra, Jézus
születésére.
Megvacsoráztunk,
majd közösen megnéztük a Kaszap István
életéről szóló darabot a
Közösségi
Házban. Mindnyájunknak, nagyon tetszett, nagy
hatással volt ránk, mivel Kaszap István
is cserkész volt, és az időbeni távlat sem olyan
nagy, hogy nehéz lenne
azonosulni vele. (Rendtársai közül, akikkel
noviciátusát töltötte, még többen
élnek.) Az előadás után visszamentünk a
cserkészházba ahol az esti (éjszakai)
tábortűz
vette kezdetét, melynek része volt az esti mese is. A kis
gyufaáruslány meséjét
hallottuk. A történet sokaknak ismert lehet. Egy
nélkülöző kislányról szól aki
Szilveszter
éjszakáján halálra fagy. A
kislánynak halála előtt víziói vannak.
Sorra
gyújtogatja a gyufaszálakat először egy meleg
kályhát lát, majd egy sült libát,
aztán egy karácsonyfát látott
végül pedig a már halott nagyanyját
látta, akitől
kérte, hogy vigye magával. S így is
történik, a lányka boldogan elszenderedik.
Az
esti ima alkalmával arról elmélkedtünk, hogy
mik voltak a kislány vágyai, s mik
a mi álmaink, vágyaink.
Nekünk
milyen természetes a fűtött lakás, ő a meleg
kályháról csak álmodott. Számunkra
magától értetődő, hogy minden
étkezésnél eleget ehetünk, ő az
ételről csak
álmodott. El sem tudjuk képzelni a karácsonyt
díszes, csillogó-villogó
karácsonyfa nélkül, neki nem adatott meg még
ez sem. Sokan vannak körülöttünk
akik szeretnek minket, gondolnak ránk, a kislánynak nem
volt senkije a földön
élők között.
Ima
után hálózsákjainkban nyugovóra
tértünk. Szombat reggel 7:30-kor volt ébresztő.
Aztán reggeli, majd a reggeli torna következett.
Ezután
a Csillagpuha éjben című dalt elmélkedtük
át a Szentírás segítségével.
Az
éneklés után különféle
karácsonyi díszeket készítettünk
papírból, dióból, dugóból.
Nagyon tetszetős darabok születtek.
A
barkácsolás után ebéd következett,
nagyon finom ebédünk volt a Valent család
közreműködésével.
Ebéd
után rendet raktunk, és mindenki hazament. Talán
egy ici-picit jobbá váltunk,
mint előtte voltunk.
Kívánom
mindnyájunknak, hogy a csillagpuha éj csendjében
leljünk rá, ismerjünk rá a Titokra.
Csillagpuha
éjben titkot súg a csend,
Angyal
kórus ajkán alleluja zeng,
Szűzi
virág árasztja illatát,
Jessze
ősi törzsén kivirul az ág.
roli
Telefonszámaink.
340-228, 06-20-578-0867
Várjuk
hívását! A
Támogató Szolgálat vezetője
és dolgozói
Karácsony
I. napján: éjfélkor, fél 8 -- fél 10
óra
(Pusztaberkiben fél 12)
Karácsony
II. napján: fél 8 és este 6 óra a
szentmisék időpontja (Pusztaberkiben fél 12)
A
hittanos gyerekek karácsonyi PÁSZTORJÁTÉKA
DEC.
26-ÁN, Karácsony másnapján a fél
8-as szentmise után lesz. Hozzanak minél több
kisgyermeket, hadd lássák Jézus
születésének történetét.
December
31-én este 6 órakor Szilveszteri
Hálaadó
szentmise
Éjfélkor
rövid szentségimádás, az
újév
kezdetén Isten
áldását kérjük családjainkra,
egyházközségünkre, és az egész
világra
Január
1. Újév napja, parancsolt ünnep, az
újesztendőt
Isten nevében, szentmisével kezdjük, ne
súlyos bűnnel, mise mulasztással.
Szentmisék: fél 8 -
fél 10 (Pusztaberkiben
fél 12)
Vízkereszt:
Jan. 3-a, Minden szentmise elején VÍZ
megáldás, szenteltvíz hintéssel
Január
20-án, szerdán este lesz nálunk az ÖKUMENIKUS
IMÁDSÁG az esti, 6 órás szentmise
után.
Vadkertről
és a Szentekről szóló egyházi
könyv kapható!
Keresztelt(ek):
30. Horváth Márk Noel
(Horváth László Krisztián – Kristók
Mónika)
31. Nagy Borbála Ilona
(Nagy Gábor – Halaj Éva)
-
Halottaink:
1. péntek
-
2. szombat
-
Kurdics Ignác, hozzátartozók, Sisa és
Tolnai család elhunyt tagjaiért
-
Murányi István (4. évf.) felesége
Komlós Ilona és szülei, hozzátartozók
-
Erdős János, felesége, szüleik, fiuk és
hozzátartozók
3. vasárnap
-
Varga Szilárd és elhunyt családtagok, Jakubecz
és Német család élő és elhunyt
tagjaiért
-
Kaba János, lánya: Ilona, veje és elhunyt
családtagok
-
Mrekvicska János, szülei, apósa, anyósa
és hozzátartozók
4. hétfő
-
8. péntek
-
Kovácspál János, fia, veje és elhunyt
hozzátartozók
-
ifj. Molnár István 2. évforduló és
elhunyt hozzátartozók
9. szombat
-
Halaj Ferenc, szülei, anyósa, apósa és
testvérei
-
Urbán, Hustyava és Jakubecz család
halottaiért
-
Murányi István, felesége, fiuk István
és hozzátartozók
10. vasárnap -
Boda Sándorné Nagy Mária, édesanyja
és nagyszülei, Boda Sándor, felesége Pobori
Mária és szülei
-
Szabó Károly, felesége Híves Margit, 2
gyermekeik, vejük és a család élő és
elhunyt tagjaiért
-
Boda János, 2 felesége, szüleik, testvéreik
és hozzátartozók
11. hétfő
-
12. kedd
-
13. szerda
-
14. csütörtök
-
15. péntek
-
Szabó Ignác
-
Boda és Valkó család élő és elhunyt
hozzátartozóiért
16. szombat -
Péter
István, Boda Gergely hősihalott, szüleik,
hozzátartozók és Kovács Gergely
-
Pálinkás László, felesége, 2
lányuk és 2 vejük
17. vasárnap -
Pálinkás
István, szülei, apósa, anyósa és
elhunyt családtagok
-
Majer István, szülei, apósa, anyósa,
Fábián Szülők élő és elhunyt
családtagokért
-
Csillag Gyula, felesége Kordics Borbála, szüleik,
nagyszüleik, fiuk Gyula,
unokájuk: János és Gyula, Dombai Gergely,
felesége Mrekvicska Borbála, unokái,
szülők és nagyszülők
18. hétfő
-
19. kedd
-
20. szerda
-
21. csütörtök
-
22. péntek
-
23. szombat -
Gubik
András, édesanyja és a család
halottaiért
-
Kristók István (1932), veje, Kopcsák János
Tamás és nagyszülők
-
Csillag Gyula, 2 felesége, gyermekeik és szüleik,
vejük Fábián István, Ignác
testvére, szüleik és nagyszülők
24. vasárnap -
Csabák
István élő és elhunyt hozzátartozók
-
Halaj József(15. évf.) felesége Konopás
Mária, fiuk Attila, Szakács János,
felesége Kovács Rozália, a család
élő és elhunyt tagjaiért
-
Molnár Lajosné, apósa, bátyja és
Pistyúr és Halaj családok élő és
elhunyt
tagjaiért
25. hétfő
-
26. kedd
-
27. szerda
-
28. csütörtök
-
Szabó János, szülei, testvére és a
Kaba család halottaiért (alapítványi)
-
Balla János, édesanyja, édesapja és Balla
János
39. péntek
-
Dósa János, édesapja, apósa, anyósa
és nagyszülők
30. szombat -
Kristóf
Józsefné szül. Antal Mária, 2
testvére, édesanyja és apósa
-
Záhorszki István, felesége Holmann Ilona,
szüleik, testvéreik
-
Csabák és Jakubecz család élő és
elhunyt hozzátartozóiért
31- vasárnap -
Pinke
Istvánné szül. Kovács Anna, Kovács
és Pinke család halottaiért
-
Fábián János, 2 felesége és
gyermekeik
-
Vincze János, szülei és hozzátartozók