Abban az időben ezt mondta Jézus a
tömegnek: „A
mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet
egy ember
megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan
elment, eladta mindenét, amije csak
volt, és megvetette azt a szántóföldet.
A mennyek országa olyan, mint
amikor egy kereskedő
igazgyöngyöt keresett. Talált egy nagyon
értékeset, erre elment, eladta
mindenét, amije volt, és megvásárolta azt.
Végül: a mennyek
országa olyan, mint amikor a hálót a
tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog.
Mihelyt megtelik, a partra
vonják,és nekiülve kiválogatják: a
javát edényekbe rakják, a hitványát
pedig
kidobják. Így lesz a világ végén is.
Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat
elválasztják az igazaktól, és tüzes
kemencébe vetik, ott sírás lesz és
fogcsikorgatás. Értitek – e mindezt?” „Igen!” –
felelték. Erre így folytatta:
„Minden írástudó, aki jártas a mennyek
országáról szóló
tanításban, olyan, mint
egy családapa, aki kincseiből régit és újat
vesz elő.”
Megtalálni
a
kincset
Ez kínai történet
szerint a parasztembernek egyszer
elszaladt a lova a hegyek felé, s hiába igyekezett
visszahívni, a ló bizony
elszáguldott. Mivel ez volt az egyetlen lova, amivel megművelte
a földjét, a
rokonok és barátok mind sajnálkozásukat
fejezték, hogy ilyen nagy balszerencse
érte. A paraszt pedig csak ennyit válaszolt: „Szerencse
vagy szerencsétlenség?
Azt én nem tudhatom.” Két hét múlva
visszajött a hegyekből az elcsatangolt ló,
de nem egyedül, hanem a nyomában egy tucatnyi
vadlóval, s ezeket a parasztember
mind befogadta. Ekkor ismét
eljöttek
barátai, s örvendezve gratuláltak neki, hogy milyen
nagy szerencse érte. Ő
pedig megint annyit mondott: „Szerencse vagy
szerencsétlenség? Azt én nem
tudhatom.” Néhány nap múlva a parasztember fia
lovagolni akart az egyik új
vadlovon, amely azonban levetette a hátáról, s a
fiúnak eltört az egyik lába. A
szomszédok megint csak sajnálkoztak a
szerencsétlenség miatt, de a paraszt most
is ugyanazt mondta: „Szerencse vagy szerencsétlenség? Azt
én nem tudhatom.”
Néhány hét múlva katonák vonultak el
azon a vidéken, s minden hadra fogató
férfit besoroztak. Egyedül a parasztnak a fiát nem
vitték el a faluból, mert
törött lábbal neki nem tudnák hasznát
venni.
A történetet a
végtelenségig lehetne folytatni, de
nekünk ennyi is bőségesen elég, hogy
megértsük tanulságát: Egy első pillanatban
szerencsétlenségnek tűnő esemény később
szerencsét jelenthet, s fordítva is
igaz: ami hatalmas szerencsének látszik, az később
sok baj és szerencsétlenség
forrása lehet. Legyünk óvatosak a minket ért
események megítélésekor, s várjuk
meg nyugodtan mindennek a következményét!
Az evangéliumban Jézus
először egy olyan emberről
beszél, aki bérelt földterületen dolgozott,
tehát olyan földön, ami nem az ő
birtokában volt. A munka közben nagy szerencse érte,
kincset talált a földben.
Aztán egy másik példabeszédet is mond
Jézus, amely egy kereskedőről szól, aki
egy értékes gyöngyöt talál. Vajon
szerencséjük volt? Ha csupán földi kincsről
volna szó, mindenképpen óvatosnak kellene
lennünk a megítéléssel, mert bár
bizonyára mindenki örülne egy hirtelen jött
nagyobb vagyonnak, azért ez a
későbbiekben sok baj forrásává is
válhatna. Jézus természetesen nem evilági
kincsekről beszél, hanem ez a kincs a Isten
Országát jelenti a példabeszédben.
Ebben az értelemben már egyértelműen mondhatjuk,
hogy a földművesnek és a
kereskedőnek valóban nagy szerencséje volt.
De mi is ez az Isten Országa vagy
más néven mennyek
országa? Nem két, különböző
dologról van szó, hanem ugyanarról. Szent
Máté, aki
evangéliumát elsősorban a
zsidóságból megtértek számára
írta, szándékosan
kerüli írásában az Isten szót, mivel
Isten nevét tilos volt kimondaniuk a
zsidóknak. Ezért igen jámbor módon
inkább a mennyek országa kifejezést
használja, ami a többi evangéliumban az Isten
Országának felel meg. Mi tehát ez
az Ország?
A Szentírásból nem
derül ki egész világosan, hogy mit
ért ez alatt Jézus, hiszen minden alkalommal csak
hasonlatok segítségével
beszél az Isten Országának
eljöveteléről és növekedéséről.
Talán akkor járunk a
legközelebb az igazsághoz, ha az Isten Országa alatt
az isteni üdvözítő
szándéknak, akaratnak az
érvényesülését értjük a
saját életünkben és az egész
emberiségre vonatkozólag. Isten tehát a mi
üdvösségünket akarja. E szándéknak
felfedezése oly nagy örömet jelent nekünk, mint
ahogy a földműves vagy a
kereskedő örül a megtalált kincsnek. S miként a
példázatok szereplői mindenüket
eladják, mindenükről lemondanak azért, hogy
megszerezzék ezt a kincset,
ugyanúgy nekünk is érdemes mindenről lemondani, hogy
Isten üdvözítő törekvése
megvalósuljon az életünkben.
Befejezésül visszautalva a
prédikáció elején
elhangzott történethez, elmondhatjuk, hogy új
szólás született: Óvatos, mint a
kínai paraszt. Nekünk azonban nem kell óvatoskodnunk
az Isten Országával
kapcsolatban! Szerezzük meg, engedjük, hogy Isten akarata
érvényesüljön
életünkben! Engedjük, hogy az Isten Országa
bennünk is növekedjen!
(Horváth István
Sándor)
Ahogy a
korábbi években
már
megszokhattuk, idén is részt vehettünk egy
rendkívül szórakoztató eseményen
kicsiny falunk Kolping házának udvarán a nyolcadik
alkalommal megrendezett Vadkerti
Várnapokon. Dohos Estyi István
várkapitánnyal beszélgetünk a nap neves
történéseiről.
Várkapitány úr,
hogyan értékeli az idei
várjátékokat?
Idén
az olimpia jegyében küzdött meg egymással a
„Hazai” és a „Vendég” csapat. Ennek
megfelelően kezdődött a ceremónia. Az olimpiai láng
13:31-kor érkezett az
arénába, amelyet egyenesen Maris néni hozott a
szomszédból.
Honnan érkeztek az olimpia
résztvevői?
Nagy
örömünkre elfogadták meghívásunkat
Balassagyarmat, Romhány, Csolnok, Eger és
Budaörs legnevesebb olimpikonjai és természetesen a
falubéli élsportolók is
aktív részesei voltak a napnak.
Milyen sportágakban
mérték össze
erejüket a csapatok?
Először
is címert és kabala babát
készítettek, ezután indult el az igazi
küzdelem. A
„dekázás” elnevezésű feladat során
különféle dolgokat kellett kimérni.
Például
0,5 kg kukoricát, 10 dkg parafadugót,
1
kg követ, 20 dkg diót, 0,5 kg sót, 0,37 kg lisztet…
Ezeket a mértékeket
igyekeztek eltalálni a csapatok.
Majd
az olimpiai karikákon kellett átütni krikett
ütővel krumplit, diót, tejszínes
dobozt többek között. Ebben a feladatban hazai
sportolónk, Szabi nyújtotta a
legkiemelkedőbb teljesítményt, de ügyesen szerepelt
a vendégcsapatban játszó
Paszti, Dénes és Beke Krisztián is.
Milyennek bizonyult
a sportolók
elméleti felkészültsége?
A
szervezők, pontosabban a vár titkársága - akikről
majd a későbbiekben szeretnék
külön említést tenni – gondoskodtak
arról is, hogy a résztvevők elméjét is
megtornásztassák. Így
papírdobozokból készített dominókra
nyomtatott
kérdésekhez párosíthatták az azokhoz
tartozó válaszokat.
A
„Legyen Ön is Nagyon Okos” nevű játékban pedig
szigorúan az olimpiákhoz
kapcsolódó kérdésekre kellett megtippelni a
helyes választ.
Melyik feladat lehetett a
legizgalmasabb a várkapitány úr szerint?
Nos
hát, véleményem szerint több ilyen is volt.
Például a vadvízi evezés során
csapatonként
4 ember lába össze lett kötözve, és
így kellett végigmenniük a kijelölt
útvonalon, köztük egy nagy gumikeréken. Ebben a
feladatban a csolnoki
olimpikonok diadalmaskodtak összehangolt
„evezőtechnikájukkal”.
Aztán
mindkét csapat kiválóan szerepelt
úszás sportágban. Itt egy pokróc és
4 ember
segítségével a játéktérre
varázsoltuk a vizet, amelyben remekül úszott a
pokrócban fekvő úszósapkás,
fürdőruhás, úszószemüveges
csapattárs. Itt külön
dicséretben részesítem Pattit és
Kovács Gabit, akik hősiesen végig
küzdötték a
fiúkkal a hosszokat.
Valamint
az egyik legérdekesebb feladat a fogathajtás volt, ahol
egy bekötött szemű
játékost a derekára kötött 4
irányba elágazó kötéllel
irányította 4 csapattársa
egy akadályokkal teli pályán.
A
horgászás szintén sikert aratott. Többen
megpróbálkoztak a kedves kis
hungarocell halak kihalászásával. Ebben a
sportágban a legkitartóbb a versenyen
kívül próbálkozó Bíró
Bea volt.
Hogyan
összegezné eme
eseményekkel teli
napot?
Örömmel tölt el, hogy a
fiatalok ismét igazolták,
mennyire összetartóak tudnak lenni. Továbbá
azt is nagyszerű volt látni, hogy a
már-már felnőtté vált
társaság milyen elszántsággal oldotta meg a
játékos és
humoros feladatokat.
Olykor jól esik az embernek
megállni, kicsit
visszapörgetni gondolatban az időt, mintha még gyermek
lenne. Azt hiszem, a
várjátékok remek alkalom volt
erre.
Végül térjünk
vissza a vár
titkárságára. Róluk mit tudhatunk?
Igen-igen.
A vár titkárságának, vagyis Horvát
Csabinak, Molnár Arninak és Molnár
Balázsnak
köszönhetjük ezt a nagyszerű napot. Aktív
előkészületük, közreműködésük
nélkül
nem sikerült volna megrendezni az idei olimpiai várnapokat,
és talán Dohos
Estyi István várkapitányt se ismerné ma
senki. Nagyon ügyesen megszervezték,
olajozottan pörgött a játék, a díszlet
pedig egyszerre volt várnapokhoz illő és
olimpiai. Továbbá szeretném megköszönni
az ízletes vacsorát az olimpikonok
nevében az Erzsi néniknek, a támogatóknak
pedig az anyagi hozzájárulást.
Végszóként
pedig elárulom, hogy már a jövő évi
várjátékokon gondolkozik
titkárságom. A
résztvevő olimpikonoknak és minden falubélinek,
valamint a vidéki olvasóknak
üzenem, hogy ne felejtsék el látogatni honlapomat (http://vadkertivarnapok.mindenkilapja.hu/),
hiszen rengeteg fénykép és írás
található a korábbi évekről és az
idei
„gigászi” napról!
(Az interjút Dohos Estyi
István
várkapitánnyal Fábián Gitti
készítette.)
Az
imádság a lélek lélegzetvétele. A
belső
harmónia nem alakítható ki és nem őrizhető
meg nélküle. Négyszemközt Istennel.
Csak így lehetséges, értékrendünk
rendben tartott világában az, hogy
visszaalakuljunk Isten képére és
hasonlatosságára. Isten rólunk szóló
akaratának, megértéséhez
eszközünk az imádság.
Elcsöndesedéseimben (én nézem
Őt, Ő néz engem) az önismeret és az Isten ismeret
találkozik bennem. Vágyódom
az olyan csendre, amelyben a magam csendjéből az Isten
csendjébe léphetek át.
Az Ő csendjében, amikor hallgatok (nem szöveget mondok
fel), hagyom, hogy Ő
beszéljen bennem. Hallom a hangot, hallom a szavakat. Tudom, ez
nem az én
hangom, nem az én szavaim. De mást és
másként mondanék. De nem a saját
elképzelésem
szerinti önmagamat akarom megvalósítani. Nem
ilyenné, de olyanná kell válnom,
amilyennek a teremtőm elgondolt. Feladattal küldött a
világba, megvalósításának
eszközévé kell válnom. Nem mindig tetszik a
„legyen meg a Te akaratod”, ha az
rám vonatkozik. Semmit sem használna, ha csak sikerekről
álmodoznék,
„ledarálva” a megszokott
imáimat, nem
hagynám szóhoz jutni Őt, akiért érdemes
csendben maradnom. Csak mondva a
magamét, nem figyelnék Jézus Krisztusra, mint
Út, Igazság, Életre. Sokszor
adódik, hogy nagyon fáj valami nekem. Nehéz
belátnom ilyenkor hogy „ez az én
utam, amely hozzád visz, Uram”. De ha sikerül, s ha a
fájdalom keletkezésének
pillanatában a lázadás helyett sikerül
azonnal elcsendesednem, ebben a csendben
nemcsak a magyarázatot kapom meg, hanem varázslatos
módon megerősödik a
szeretet kapcsolatom Istennel, de még azzal a
felebarátommal is, aki ennek a
fájdalmamnak okozója volt. Párbeszédem
Istennel a csend beszéde, Isten
jelenlétében. Annak jelenlétében, aki
önmagáról nekem is azt mondja: vagyok.
Ha megértem, hogy nekem is Ő a vagyok Isten, akkor én a
boldog, nem vagyok
egyedül ember - lehetek. Mert olyan Gondviselőm van, aki
számon tartja
minden hajam szálát! Aki, ha kérdezem, „Uram hol
lakol?” megmutatja otthonát a
csendben, ahol nála, vele maradhatok. Ilyenkor
imádságomban olyan otthonom van
a csendben, melyben Jézus és az Atya vendége
vagyok. A Szentlélek pedig segít,
hogy szavaim ne szóvirág monológ-
füzérek, hanem párbeszéd részei
legyenek,
melyekkel a szívemben beszélőkhöz szólok.
Hogyan is
kellene megszólítanom a
„Házigazdát”? Erre a keresztény lelkiélet
két lényeges elemét, az imádást
és a
bánatot tartalmazó rövid ima a legalkalmasabb.
„Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia
….. , könyörülj rajtam, bűnösön”. A Csend
Ura, a dicsőséges Isten, és én a
bűnös ember, aki megszólíthatom, együtt vagyunk
ebben az imában. Jó szüntelen
kiáltani, különösen
kétségbeeséseink, aggodalmaink idején.
Másrészt jó
szüntelenül mondani, amikor csak kezünk, lábunk
van munkával foglalva,
értelmünk és szívünk éppen nem
dolgozik. Megemlékezés Jézus Krisztusról,
az
Atyaistenről, a könyörületbe vetett biztos hit, a
bűnbánat nagyon sok
nehézségen átsegít.
Megváltónk a vakok látását
visszaadta, a bűnbánó vámos
megigazulásáról biztosított. Ki, ha nem Ő
adhat szüntelenül erőt a legnehezebb
helyzetekben, a globalizálódó mindennapokban.
Ennek szellemében idézzük fel
magunkban a 2008. július 20-i helyes imáról
szóló prédikáció tartalmát
és
imaéletünkben törekedjünk annak egyre magasabb
szintű megvalósulására.
(
D. M. Kélet cikke alapján)
Minden
évben várakozásteljes izgalommal
érkezik meg szeptember első napja, a tanévkezdés.
Az új elsősök, szüleiktől
bátorítva, sok szépet és jót
remélnek a titokzatos iskolától. Akik már
gyakorlott tanévkezdők, kíváncsiak, vajon
társaik mennyit változtak a nyár
folyamán, milyen élményekkel gazdagodtak. A
szülők egy része megkönnyebbül,
hogy a gyermek felügyeletének egy részét
átvállalja az iskola, másik része,
együtt működve az iskolával többlet feladatra
készül. Az igazgatók reménykednek,
hogy szeptemberre jó csapat áll össze, a
tantestület erős, egységes, nem
kívülről szemlélődők, hanem készséges
belső munkatársak lesznek a tanárkollégák
az emberépítésben. A tanárokban
újraéled a nemzet-napszámosi hivatás.
Bíznak
benne, hogy tanulékony, okos (nem tanárverő)
diákok mellett kellő inspirációt
kapnak, munkájuk anyagi, erkölcsi elismertsége
növekszik.
Az
egyházi iskolák Veni Sanctét tartanak.
Igaz nálunk már két éve nem működik
ilyen iskola, de mi mégis idevárunk minden
diákunkat, hogy közösen kérjük a
Szentlélek hathatós
közreműködését,
fényességének sugarát. Mert morális
válsággal küszködő világunknak
szüksége van
a tiszta fényre, a józan sugallatra, a belső erőre, hogy
olyan nemzedék
nevelődjön, amely az élet kultúrája
iránt elemi módon érez vágyat. Mondjuk ki
bátor önkritikával: olyan nemzedékre van
szükség, amely szabadabb, mint a mi
nemzedékünk, akik nem legyengült foglyai a
kedvtelésnek, hanem lelkes újra
felfedezői a létezéstannak. Nehéz feladat ez az
egyházi iskoláknál és még
nagyobb kihívás a felekezeteken kívüliek
esetében. Körülvesz bennünket az éppen
soron következő bukott ideológia ezernyi fojtogató
csápjával (szolgalelkű
művészet, tudomány, törvényalkotás,
politika, közoktatás), hogy magába húzzon a
mélybe. Érezhetjük nap mint nap, hogy a politika nem
az ember, hanem egy szűk
csoportérdek kiszolgálója lett, de a
közoktatási módosítások sem a
gondolkodó
embert állítják előtérbe, mert egyre
inkább a janicsár képzés tapintható
ki
törekvéseikben, akit a mindenkori médiával
már jól lehet manipulálni és szolga
néppé alakítani. Ebben a milliőben kell
józanítani a tanárokat és a szülőket,
hogy túlemelkedjenek nem csupán a külső, hanem a
sajátos belső nehézségeiken
is. A mai szülőknek ugyanis már fogalma sincs, hogyan lehet
tanúságtevő módon
és vonzóan beszélni hitről,
Jézusról, vallásról,
Egyházról, jövőről gyermekük
előtt.
Az Egyház, netán kapcsolva valamilyen oktatási intézmény nevével, hovatovább szitokszóvá válik a média hathatós közreműködése nyomán, pedig létezik egy másik megközelítés is az Egyházzal kapcsolatban. Ezt II. János Pál mintegy végrendeletként hagyta ránk: Az Egyház az emberiség és Európa reménye. Ezt az izgalmas jövőt azonban csak belülről tájékozódva, távlatosan gondolkodva lehet felismerni, kívülről ítélkezve semmiképp sem. Adja Isten, hogy egyre többen szerezzük meg a belülről látás képességét, tanárok, szülők, gyermekek, fiatalok egyaránt. Adja Isten, hogy a működő egyházi iskolák ne álljanak be a langyos középre, kényelmesen a kedvteléstan és a létezéstan közé, hanem a katolikus pedagógiának legyen kellő bátorsága és a Szentlélektől ihletett tisztánlátása ahhoz, hogy a saját útját járja, az éppen hatalmon lévő kurzus kiközösítő lesajnálása ellenére is. Az iskolák neveljenek olyan új generációt, amely szép, megoldandó feladatnak tekinti az életet, örömét találja a felebaráti szeretetben, eljut a tiszta létezés örömére és az élet feltétlen tiszteletének hitvallására. Neveljen olyan új generációt, amely tudatosan együtt működik a teremtő Istennel.
Jöjj,
Szentlélek Istenünk, add a mennyből
éreznünk fényességed sugarát!
(Sz.
J. L. cikke alapján)
Gyerünk gyerekek, iskolába!
Kemény pad és fekete tábla
ne legyen nekünk idegen!
Csak integessen a szabadság,
vidám játék, hangos mulatság.
át a nagy ablaküvegen.
Mi üljünk csendben, üljünk rendben,
legyünk nagyon szorgalmasak,
s csodaország titokkapui
hamar megnyílanak.
Neves betűbirodalomban
most biztosa nagy vígalom van.
Találni ott csodát sokat.
Komoly tanító bácsik, nénik,
- hogy kinek adják, nem is nézik-
Osztogatják a kulcsokat.
Számország is tréfás egy ország,
oda is bekukkanthatunk.
Ha figyelünk, miénk a kulcsa,
s lehet sok jó napunk.
Gyerünk gyerekek, iskolába!
Oda is, ahol nincsen tábla…
- iskola sok van ám nagyon. –
Ahol az Úr Jézus a mester,
s ahol az ősz öreg se restell
gyermekként ülni a padon.
Vár az Úr Jézus iskolája.
Tantárgy: hit, remény, szeretet.
Iratkozz be. Add oda néki
gyorsan szívedet.
De jó lesz mindig vele menni,
mindent az ő kedvére tenni.
De könnyű lesz az életünk!
Ha nehéz is lesz majd a lecke,
ki gyáva még, hogy megijedne:
ott a Mester! Segít nekünk!
Ő ad erőt és Ő ad áldást,
hiányunk nem lesz semmiben,
csak rá figyeljünk, vele járjunk,
S kövessük őt híven!
(Túrmezei
Erzsébet)
Az
életünk során sokszor és sokféle
problémával találkozunk. Csüggedni azonban
nem szabad, hisz a Szentírás által
Isten ad a megoldáshoz
útmutatást, csak
élnünk kell az alábbi lehetőségekkel:
Ha
hited meggyengült Zsidókhoz
írt levél
11.fejezetében és ha beteg vagy , fájdalmak
gyötörnek a 6. és a 40. Zsoltárban
találod meg a kifelé vezető utat.
(Apátúrtól)
Szent
Ignác ünnepe van. Egy egyszerű, nyár
közepi csütörtök Mégis nagy a
sürgés - forgás a templomunk (sátrak
és asztalok
elrendezése az agapéhoz) körül, hisz a
körzeti szentségimádásra vendégeket is
várunk a környező településekről. Ignác,
mint tudjuk fogadalmi Ünnepe is
Érsekvadkertnek, melyet a több emberöltővel ezelőtt
tett, örök időre szóló
fogadalom ma is élő voltát, templomi Biblia
kiállítás megnyitásával
pecsételtük
meg..
Meg telt a
templom, ami bennem a hagyomány és
hűség gondolatát ébresztette. Ezt
erősítette Varga Kapisztrán ferences testvér
a szentmisén elhangzott tanítása is. Hisz hol
voltunk mi még akkor, amikor
eleink a címbe olvasható és a szentély
oldalfali freskóján jól látható
kijelentés elhangzott. Őseink megfogadták, mi
kései utódok az Ő helyükbe lépve
tartjuk meg e közösségben fogadalmukat.
Mintha velünk történtek volna (nem velük)
azok a szörnyű dolgok. Az ő,
állatvész megszűnését követő
megmenekülésük, a mi életünk. Ezért
is ünnepelünk
a hagyomány és hűség jegyében, nem pedig
emlékezünk valamire.
A
pusztulás megállása élmény volt
akkor, de
most sem lehet ez másként Tudatosodni kell a
hűségnek mindannyiunkban és az
élet minden percében, mert csak ez a jövőbe vezető
út. A hűségből élet fakad és
nem tud úrrá lenni felettünk a pusztulás.
Jól mutatja ezt a 4. parancs is, ami
a hosszú élettel jutalmazza a szülőket
(nagyszülőket és több generáción
keresztül azok szüleit) tisztelőket, hisz a szeretet mindig a
tisztelettel
veszi kezdetét.
A feladat ma
sem kicsi, hisz globalizálódó
világunk másként veszélyezteti
életünket. Ne a reklámok, a médiák
vezéreljék
életünket, hanem a keresztény tanítás.
Nekünk kötelességünk azt vállalni,
még ha
meg is mosolyognak miatta. Merjünk ünnepelni, mert egy- egy
ilyen ünnep is jel
a világnak. Ahogyan a zsidóság
(Ószövetségből jól tudjuk) nem felejtette el
évente feleleveníteni ifjúsága felé
szabadulásának történetét, úgy
e
közösségben eltöltött idő az
emlékezés által nyissa fel a feltörekvő
nemzedék
szemét, hogy elkerüljék az árral
úszók táborát. Erre a legjobb recept:
Hűségesnek maradni őseinkhez és Istenhez, mert
ezáltal válhatunk azzá, akinek
Isten megálmodott bennünket.
(prédikáció
alapján)
Július
28 és augusztus 03 között 15 csángó –
magyar gyermek ismerkedett Nógrád
megyével dr. Czimbalmos István
szervezésében. A 15 főből 4 Érsekvadkerten
lakott. Tudni kell ezekről az emberekről, ha moldovai
Bákó térségében,
szórványban élnek úgy, hogy magyar
szót sem intézményekben, sem templomokban
nem hallhattak hosszú idő óta. Mégis sikerült
családi hagyományként
átörökíteni
némi nyelvi alapot, melynek
elmélyítésére kínált
lehetőséget a családoknál
történő elhelyezés, a nyelvtudást
gazdagító programok, köztük a mi fogadalmi
ünnepünk is.
/
egy vendéglátó/
Fogadalmi
ünnepünkön Kapisztrán testvér a
környékbeli testvérek jelenlétében
nagyon
fontosnak tartotta a hagyomány tiszteletét.
Elgondolkodtam azon, hogy mi,az
Ignác napot ünneplők, eleink
buzgóságából tanulva, nem
hagyhatnánk-e valamit
kései utódaink számára? Valamit, amit majd
Ők is megvalósítanak és ez által mi
is ott leszünk.
Vegyük
hát szemügyre a júliusi eseményeket.
Tavaly kivittük a megáldott Szent Anna képet a
temetői kápolnába, visszaadva
annak eredeti titulusát. Most is szem előtt tartava a
balassagyarmati Szent
Anna napi palóc búcsú időpontját a szombat
esti szentmise kívánkozik hagyomány
teremtőnek, hisz annak helyszíne a temetői kápolna volt
este 6 óratól, melynek
keretében külön - külön
áldásban részesültek azok a nagyszülők,
akiknek az
unokáik is jelen voltak.
Hála
Istennek, több mint 300-an voltunk
jelen, benne négy geberációt tartalmazó, az
életükre áldást kérő családok,
mely
sok jelenlévő szemébe könnyet csalva mutatott
követendő példát.
Hagyomány
születik? Igen, ha ezt a
szándékot
komolyan vesszük és minden évben kérjük
Isten áldását , hogy való világunk
családmegosztó törekvései
ellen fel
tudjuk lépni.
Őseinknél
az állat egészsége megelőzte a
saját egészség biztosítását,
hisz az igavonó eleste kilátástalan helyzetbe
sodorta őket. Ma az igavonók helyébe a járművek
léptek. Sokan autók nélkül nem
jutnánk el munkahelyeinkre, ami eleinkhez hasonló
nehézségek elé állítana
bennünket. Sokan vagyunk, akik nap, mint nap útra
kelünk. S hogy ne legyünk
magunkra hagyva, a Szent Kristóf napjához közelebb
eső vasárnapi szentmisék
keretében, immár második évben,
megáldásra kerültek a megjelent járművek
és
vezetőik.
Hagyomány
születik? Igen, ha van igényünk erre. Ha tudatosodik
bennünk, hogy e áldás jegyében
Isten nevében , a törvények betartása mellet
kelünk nap, mint nap útra.
Gondolkodjunk
el e lehetőségeken. Teremtsünk
hagyományt, hogy a bennünket követő
generációk is gyakorolhassák a hűség
cselekedeteit, életben tartva eleink által tett
kijelentést, miszerint örök
időkre megfogadjuk.
(én)
Az imádság kulcs,
Amellyel reggel megnyitjuk,
Este pedig lezárjuk a lelkünket.
(Gandhi)
Idei
cserkésztáborunkat Tar szélén a Felső
Csevice-forrás mellett töltöttük,
augusztus 13-19-ig. Külön busszal utaztunk a falu
széléig, ahonnét gyalog
folytattuk utunkat a táborhelyig. Ekkor szembesültünk
azzal a ténnyel, hogy a
földút autóval járhatatlan. 5-6 méter
hosszú, néhol a teljes útszélességet
átérő 30-40 cm mély pocsolyák
borítják az utat. A felszerelést Tarig
szállító
teherautó -köszönet érte a Zsigaács
Kft.-nek -a fent említett okok miatt nem
tudott a kiszemelt helyig szállítani. „Na most mi lesz?”
-merült fel a
szorongástól nem mentes kérdés.
Menjünk a bizonytalanba, vagy vágjunk neki. Ez
utóbbi
mellett döntöttünk, amit nem bántunk meg, a
tisztás szépsége, kárpótolt az
átélt kellemetlenségekért. A
kislányok elindultak az egyéni csomagjaikkal a
táborhelyhez sátrat verni, a fiúk
lepakolták a teherautót és egy utász osztag
elindult kapákkal ásókkal lecsapolni
pocsolyákat. Kerítettünk a faluból egy
terepes teherautót a felszerelést felpakoltuk, s
már indultunk is. A helyszínre
érve rendeztük sorainkat, befejeztük a
sátorverést, felállítottuk a
konyhát, a
zászlórudat, a táborkeresztet, a WC-ket és
megnyitottuk a tábort. Este
hullafáradtan arra gondoltunk, hogy ettől már csak jobb
dolgok történhetnek
velünk. És úgy is lett...
folyt.
köv.
-
Felhívjuk a lengyelországi zarándokútra
nevezettek figyelmét, hogy
szeptember 10-ig a Takarékszövetkezetben, Molnár
Jánosnénál fizessék be
az utazáshoz még szükséges 34 eFt-ot
(összesen 49 eFt), hogy Lehel atya
véglegesíteni tudja az előre lefoglalt
szálláshelyet.
-
Szeptember első vasárnapján a templomban és a
Hősök terén emlékezünk hőseinkre.
Kapisztrán testvér Ignác napi
tanításából tanulva,
jelenlétünkkel osztozzunk
sorsukban.
-
Ha szeptember, akkor körzeti focibajnokság. A
helyszín most is Tóalmás, Camping
területe. Várják leány és fiú
csapatainkat a tóalmási barátaink a szeptember
6.-i rendezvényre.
-
Vasárnaponként a nagymisék után
megbeszélést tartunk, melynek elsődleges
témái
közt szerepel a ház külső vakolat helyrehozása.
Fontos eldönteni azt, hogy ki
és mit vállal társadalmi munkában?
Telefonszámaink.
340-228, 06-20-578-0867
Várjuk
hívását! A
Támogató Szolgálat vezetője
és dolgozói
- Szeptember 7. A nagymise
keretében emlékezünk meg Hőseinkről,
akik életüket áldozták
hazánkért, valamint ekkor lesz az iskolások
tanévnyitó szentmiséje un. Veni Sancte.
- Szeptember 8 Kisboldogasszony
ünnepe. Szentmisék reggel fél 8
és este 7-kor.
- Szeptember 13. – 14.
Kálvária búcsú. Szombaton este
fél 6-kor
kezdődik a Keresztút, majd 6 órakor szentmise.
Vasárnap fél 10-kor a templomtól
indul a körmenet le a Kálváriához, majd
10-órakor szentmise. Imádságos lelkülettel
vegyünk részt községünk ezen szép
ünnepén, imánkkal és énekünkkel
kapcsolódjunk
bele.
- Szeptember
25-én Berkenyén
lesz a szokásos havi szentségimádás
és szentmise papi és szerzetesi
hivatásokért. Szentségimádás
5-kor, szentmise este 6-kor. Templomunkban ezen a
napon reggel 7-kor lesz szentmise.
Vadkertről
szóló egyházi
könyv kapható!
Keresztelt(ek):
Tamás Luca /Tamás
Zoltán
Krisztián – Brindza Andrea/ (Pusztaberki)
Kovács Róbert /Kovács Róbert
– Lendvai Éva/
Tóth Franciska /Tóth Gábor –
Szabó Franciska/
Szabó Kornél /Szabó Gábor –
Mák Brigitta/
Cseman Petra /Cseman László
– Gulya Edina/
Valent Ákos János /Valent
Péter – Konopás Erzsébet/
Dávid Dorka Hanna /Dávid
László – Gyetvai Ildikó/
James Richard Lawrence –
Porubszki Renáta
Turcsány Gábor – Boskó
Regina
Halottaink:
Buris László 1949
(Pusztaberki)
Varga Jánosné Paulicsek
Erzsébet 1921
Lukács Károlyné Pálinkás
Ilona 1932
Kovács István 1935
Pálinkás János 1927
Tomis Józsefné Szabó
Erzsébet 1930
Velki Ferenc 1923
Kovács Károlyné Benyovics
Ilona 1935
Záhorszki József 1955
1. hétfő
-
2. kedd
-
Kurfis Ignác, hősihalott édesapja, 2 felesége,
anyósa, apósa
3. szerda
-
4. csütörtök
-
Laczó János, neje Erdős Rozália és
lányuk
-
Fésűs Gyula és felesége Homolya Rozália 1.
évforduló
5. péntek
-
Hálából 55. házassági
évfordulón
-
Verebes és Szabóki család élő és
elhunyt családtagokért
6. szombat
-
Sipos Ferenc 1. évforduló
-
Pálinkás és Nemcsók család
élő és elhunyt családtagokért
-
Kakas Józsefné szül. Boda Margit 20.
évforduló, valamint Kakas és Boda család
halottaiért
7. vasárnap -
Súth Antalné szül. Bicskei Anna (10.
évforduló) férje, fiuk, szüleik,
unokavejük
-
Kiss András, a család élő és megholt
tagjaiért
-
Kukkel Józsefné, a család élő és
megholt tagjaiért
8. hétfő ½ 8
-
Szűzanya tiszteletére
este 7 - ifj.
Molnár István, szülei, nagyszülei
9. kedd
-
Urbán Ignác, szülei, Kaba család elhunyt
tagjaiért (Alapítványi)
10. szerda
-
Záhorszki és Dombai család elhunyt tagjaiért
11. csütörtök
-
Bartók László, szülei, apósa
Kovácspél János és fia János
-
Kelemen István – Jakubecz Anett jegyesekért
12. péntek
-
Koza József, felesége Nagy Erzsébet, szüleik,
vejük, valamint Ary Erzsébet és
Vitál Ida, Urbán István és Csernák
Mária
13. szombat -
Jakubecz Jánosné szül. Szabó Erzsébet
1. évforduló és férje és
hozzátartozók
-
Molnár József, felesége Boda Anna, vejük
Molnár János
14. vasárnap
-
15. hétfő
-
16. kedd
-
17. szerda
-
Záhorszki Gergely 2 felesége Varga Erzsébet,
Csillag Erzsébet, szülei, apósa,
anyósa
18. csütörtök
-
19. péntek
-
ifj. Valkó János és nagyszülők
-
Szrenka János 1. évforduló, felesége
szabó Ilona, Szrenka és Lukács család
élő
és elhunyt tagjaiért
20. szombat -
Boda János, 2 felesége, szüleik, sógora,
nászuk Csabák István
-
Kosztrihán János, felesége Urbán
Mária, gyermekeik, vejeik, szüleik és
nagyszülők
21. vasárnap
- Csillag István, felesége Kis Tóth
Mária, szüleik, Pálinkás István,
felesége Erdős Mária és szüleik
-
Jakubecz Mihály, felesége Mrekvicska Mária,
szüleik és gyermekeik
-
Dr. Mácsík Ferenc és szülei
22. hétfő
-
Szabó Gergely, szülei, hozzátartozói,
Kristók József, felesége Varga Margit és
fiuk József, felesége Mária
23. kedd
-
24. szerda
-
25. csütörtök
-
26. péntek
-
27. szombat -
Záhorszki Ignác és szülei és
hozzátartozók
28. vasárnap
- Szabó János, szülei, anyósa,
apósa
és Czinege Ferenc
-
Csillag Gyula, 2 felesége, gyermekeik, szüleik, vejük
Fábián István és szüleik
29. hétfő
-
30. kedd
-