Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvetette azt a szántóföldet.

A mennyek országa olyan, mint amikor egy kereskedő igazgyöngyöt keresett. Talált egy nagyon értékeset, erre elment, eladta mindenét, amije volt, és megvásárolta azt.

Végül: a mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják,és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól, és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Értitek – e mindezt?” „Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint egy családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.”

 Megtalálni a kincset

Ez kínai történet szerint a parasztembernek egyszer elszaladt a lova a hegyek felé, s hiába igyekezett visszahívni, a ló bizony elszáguldott. Mivel ez volt az egyetlen lova, amivel megművelte a földjét, a rokonok és barátok mind sajnálkozásukat fejezték, hogy ilyen nagy balszerencse érte. A paraszt pedig csak ennyit válaszolt: „Szerencse vagy szerencsétlenség? Azt én nem tudhatom.” Két hét múlva visszajött a hegyekből az elcsatangolt ló, de nem egyedül, hanem a nyomában egy tucatnyi vadlóval, s ezeket a parasztember mind befogadta.  Ekkor ismét eljöttek barátai, s örvendezve gratuláltak neki, hogy milyen nagy szerencse érte. Ő pedig megint annyit mondott: „Szerencse vagy szerencsétlenség? Azt én nem tudhatom.” Néhány nap múlva a parasztember fia lovagolni akart az egyik új vadlovon, amely azonban levetette a hátáról, s a fiúnak eltört az egyik lába. A szomszédok megint csak sajnálkoztak a szerencsétlenség miatt, de a paraszt most is ugyanazt mondta: „Szerencse vagy szerencsétlenség? Azt én nem tudhatom.” Néhány hét múlva katonák vonultak el azon a vidéken, s minden hadra fogató férfit besoroztak. Egyedül a parasztnak a fiát nem vitték el a faluból, mert törött lábbal neki nem tudnák hasznát venni.

A történetet a végtelenségig lehetne folytatni, de nekünk ennyi is bőségesen elég, hogy megértsük tanulságát: Egy első pillanatban szerencsétlenségnek tűnő esemény később szerencsét jelenthet, s fordítva is igaz: ami hatalmas szerencsének látszik, az később sok baj és szerencsétlenség forrása lehet. Legyünk óvatosak a minket ért események megítélésekor, s várjuk meg nyugodtan mindennek a következményét!

Az evangéliumban Jézus először egy olyan emberről beszél, aki bérelt földterületen dolgozott, tehát olyan földön, ami nem az ő birtokában volt. A munka közben nagy szerencse érte, kincset talált a földben. Aztán egy másik példabeszédet is mond Jézus, amely egy kereskedőről szól, aki egy értékes gyöngyöt talál. Vajon szerencséjük volt? Ha csupán földi kincsről volna szó, mindenképpen óvatosnak kellene lennünk a megítéléssel, mert bár bizonyára mindenki örülne egy hirtelen jött nagyobb vagyonnak, azért ez a későbbiekben sok baj forrásává is válhatna. Jézus természetesen nem evilági kincsekről beszél, hanem ez a kincs a Isten Országát jelenti a példabeszédben. Ebben az értelemben már egyértelműen mondhatjuk, hogy a földművesnek és a kereskedőnek valóban nagy szerencséje volt.

De mi is ez az Isten Országa vagy más néven mennyek országa? Nem két, különböző dologról van szó, hanem ugyanarról. Szent Máté, aki evangéliumát elsősorban a zsidóságból megtértek számára írta, szándékosan kerüli írásában az Isten szót, mivel Isten nevét tilos volt kimondaniuk a zsidóknak. Ezért igen jámbor módon inkább a mennyek országa kifejezést használja, ami a többi evangéliumban az Isten Országának felel meg. Mi tehát ez az Ország?

A Szentírásból nem derül ki egész világosan, hogy mit ért ez alatt Jézus, hiszen minden alkalommal csak hasonlatok segítségével beszél az Isten Országának eljöveteléről és növekedéséről. Talán akkor járunk a legközelebb az igazsághoz, ha az Isten Országa alatt az isteni üdvözítő szándéknak, akaratnak az érvényesülését értjük a saját életünkben és az egész emberiségre vonatkozólag. Isten tehát a mi üdvösségünket akarja. E szándéknak felfedezése oly nagy örömet jelent nekünk, mint ahogy a földműves vagy a kereskedő örül a megtalált kincsnek. S miként a példázatok szereplői mindenüket eladják, mindenükről lemondanak azért, hogy megszerezzék ezt a kincset, ugyanúgy nekünk is érdemes mindenről lemondani, hogy Isten üdvözítő törekvése megvalósuljon az életünkben.

Befejezésül visszautalva a prédikáció elején elhangzott történethez, elmondhatjuk, hogy új szólás született: Óvatos, mint a kínai paraszt. Nekünk azonban nem kell óvatoskodnunk az Isten Országával kapcsolatban! Szerezzük meg, engedjük, hogy Isten akarata érvényesüljön életünkben! Engedjük, hogy az Isten Országa bennünk is növekedjen!

(Horváth István Sándor)

Vissza az újság tetejére

Ahogy a korábbi években már megszokhattuk, idén is részt vehettünk egy rendkívül szórakoztató eseményen kicsiny falunk Kolping házának udvarán a nyolcadik alkalommal megrendezett Vadkerti Várnapokon. Dohos Estyi István várkapitánnyal beszélgetünk a nap neves történéseiről.

Várkapitány úr, hogyan értékeli az idei várjátékokat?

Idén az olimpia jegyében küzdött meg egymással a „Hazai” és a „Vendég” csapat. Ennek megfelelően kezdődött a ceremónia. Az olimpiai láng 13:31-kor érkezett az arénába, amelyet egyenesen Maris néni hozott a szomszédból.

Honnan érkeztek az olimpia résztvevői?

Nagy örömünkre elfogadták meghívásunkat Balassagyarmat, Romhány, Csolnok, Eger és Budaörs legnevesebb olimpikonjai és természetesen a falubéli élsportolók is aktív részesei voltak a napnak.

Milyen sportágakban mérték össze erejüket a csapatok?

Először is címert és kabala babát készítettek, ezután indult el az igazi küzdelem. A „dekázás” elnevezésű feladat során különféle dolgokat kellett kimérni. Például 0,5 kg kukoricát, 10 dkg parafadugót,  1 kg követ, 20 dkg diót, 0,5 kg sót, 0,37 kg lisztet… Ezeket a mértékeket igyekeztek eltalálni a csapatok.

Majd az olimpiai karikákon kellett átütni krikett ütővel krumplit, diót, tejszínes dobozt többek között. Ebben a feladatban hazai sportolónk, Szabi nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt, de ügyesen szerepelt a vendégcsapatban játszó Paszti, Dénes és Beke Krisztián is.

Milyennek bizonyult a sportolók elméleti felkészültsége?

A szervezők, pontosabban a vár titkársága - akikről majd a későbbiekben szeretnék külön említést tenni – gondoskodtak arról is, hogy a résztvevők elméjét is megtornásztassák. Így papírdobozokból készített dominókra nyomtatott kérdésekhez párosíthatták az azokhoz tartozó válaszokat.

A „Legyen Ön is Nagyon Okos” nevű játékban pedig szigorúan az olimpiákhoz kapcsolódó kérdésekre kellett megtippelni a helyes választ.

Melyik feladat lehetett a legizgalmasabb a várkapitány úr szerint?

Nos hát, véleményem szerint több ilyen is volt. Például a vadvízi evezés során csapatonként 4 ember lába össze lett kötözve, és így kellett végigmenniük a kijelölt útvonalon, köztük egy nagy gumikeréken. Ebben a feladatban a csolnoki olimpikonok diadalmaskodtak összehangolt „evezőtechnikájukkal”.

Aztán mindkét csapat kiválóan szerepelt úszás sportágban. Itt egy pokróc és 4 ember segítségével a játéktérre varázsoltuk a vizet, amelyben remekül úszott a pokrócban fekvő úszósapkás, fürdőruhás, úszószemüveges csapattárs. Itt külön dicséretben részesítem Pattit és Kovács Gabit, akik hősiesen végig küzdötték a fiúkkal a hosszokat.

Valamint az egyik legérdekesebb feladat a fogathajtás volt, ahol egy bekötött szemű játékost a derekára kötött 4 irányba elágazó kötéllel irányította 4 csapattársa egy akadályokkal teli pályán.

A horgászás szintén sikert aratott. Többen megpróbálkoztak a kedves kis hungarocell halak kihalászásával. Ebben a sportágban a legkitartóbb a versenyen kívül próbálkozó Bíró Bea volt.

Hogyan összegezné eme eseményekkel teli napot?

Örömmel tölt el, hogy a fiatalok ismét igazolták, mennyire összetartóak tudnak lenni. Továbbá azt is nagyszerű volt látni, hogy a már-már felnőtté vált társaság milyen elszántsággal oldotta meg a játékos és humoros feladatokat.

Olykor jól esik az embernek megállni, kicsit visszapörgetni gondolatban az időt, mintha még gyermek lenne.  Azt hiszem, a várjátékok remek alkalom volt erre.

Végül térjünk vissza a vár titkárságára. Róluk mit tudhatunk?

Igen-igen. A vár titkárságának, vagyis Horvát Csabinak, Molnár Arninak és Molnár Balázsnak köszönhetjük ezt a nagyszerű napot. Aktív előkészületük, közreműködésük nélkül nem sikerült volna megrendezni az idei olimpiai várnapokat, és talán Dohos Estyi István várkapitányt se ismerné ma senki. Nagyon ügyesen megszervezték, olajozottan pörgött a játék, a díszlet pedig egyszerre volt várnapokhoz illő és olimpiai. Továbbá szeretném megköszönni az ízletes vacsorát az olimpikonok nevében az Erzsi néniknek, a támogatóknak pedig az anyagi hozzájárulást.

Végszóként pedig elárulom, hogy már a jövő évi várjátékokon gondolkozik titkárságom. A résztvevő olimpikonoknak és minden falubélinek, valamint a vidéki olvasóknak üzenem, hogy ne felejtsék el látogatni honlapomat (http://vadkertivarnapok.mindenkilapja.hu/), hiszen rengeteg fénykép és írás található a korábbi évekről és az idei „gigászi” napról!

(Az interjút Dohos Estyi István várkapitánnyal Fábián Gitti készítette.)

(gondolatok az imáról)

 Az imádság a lélek lélegzetvétele. A belső harmónia nem alakítható ki és nem őrizhető meg nélküle. Négyszemközt Istennel. Csak így lehetséges, értékrendünk rendben tartott világában az, hogy visszaalakuljunk Isten képére és hasonlatosságára. Isten rólunk szóló akaratának, megértéséhez eszközünk az imádság. Elcsöndesedéseimben (én nézem Őt, Ő néz engem) az önismeret és az Isten ismeret találkozik bennem. Vágyódom az olyan csendre, amelyben a magam csendjéből az Isten csendjébe léphetek át. Az Ő csendjében, amikor hallgatok (nem szöveget mondok fel), hagyom, hogy Ő beszéljen bennem. Hallom a hangot, hallom a szavakat. Tudom, ez nem az én hangom, nem az én szavaim. De mást és másként mondanék. De nem a saját elképzelésem szerinti önmagamat akarom megvalósítani. Nem ilyenné, de olyanná kell válnom, amilyennek a teremtőm elgondolt. Feladattal küldött a világba, megvalósításának eszközévé kell válnom. Nem mindig tetszik a „legyen meg a Te akaratod”, ha az rám vonatkozik. Semmit sem használna, ha csak sikerekről álmodoznék, „ledarálva” a  megszokott imáimat, nem hagynám szóhoz jutni Őt, akiért érdemes csendben maradnom. Csak mondva a magamét, nem figyelnék Jézus Krisztusra, mint Út, Igazság, Életre. Sokszor adódik, hogy nagyon fáj valami nekem. Nehéz belátnom ilyenkor hogy „ez az én utam, amely hozzád visz, Uram”. De ha sikerül, s ha a fájdalom keletkezésének pillanatában a lázadás helyett sikerül azonnal elcsendesednem, ebben a csendben nemcsak a magyarázatot kapom meg, hanem varázslatos módon megerősödik a szeretet kapcsolatom Istennel, de még azzal a felebarátommal is, aki ennek a fájdalmamnak okozója volt. Párbeszédem Istennel a csend beszéde, Isten jelenlétében. Annak jelenlétében, aki önmagáról nekem is azt mondja: vagyok. Ha megértem, hogy nekem is Ő a vagyok Isten, akkor én a boldog, nem vagyok egyedül ember - lehetek. Mert olyan Gondviselőm van, aki számon tartja minden hajam szálát! Aki, ha kérdezem, „Uram hol lakol?” megmutatja otthonát a csendben, ahol nála, vele maradhatok. Ilyenkor imádságomban olyan otthonom van a csendben, melyben Jézus és az Atya vendége vagyok. A Szentlélek pedig segít, hogy szavaim ne szóvirág monológ- füzérek, hanem párbeszéd részei legyenek, melyekkel a szívemben beszélőkhöz szólok.

 Hogyan is kellene megszólítanom a „Házigazdát”? Erre a keresztény lelkiélet két lényeges elemét, az imádást és a bánatot tartalmazó rövid ima a legalkalmasabb. „Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia ….. , könyörülj rajtam, bűnösön”. A Csend Ura, a dicsőséges Isten, és én a bűnös ember, aki megszólíthatom, együtt vagyunk ebben az imában. Jó szüntelen kiáltani, különösen kétségbeeséseink, aggodalmaink idején. Másrészt jó szüntelenül mondani, amikor csak kezünk, lábunk van munkával foglalva, értelmünk és szívünk éppen nem dolgozik. Megemlékezés Jézus Krisztusról, az Atyaistenről, a könyörületbe vetett biztos hit, a bűnbánat nagyon sok nehézségen átsegít. Megváltónk a vakok látását visszaadta, a bűnbánó vámos megigazulásáról biztosított. Ki, ha nem Ő adhat szüntelenül erőt a legnehezebb helyzetekben, a globalizálódó mindennapokban. Ennek szellemében idézzük fel magunkban a 2008. július 20-i helyes imáról szóló prédikáció tartalmát és imaéletünkben törekedjünk annak egyre magasabb szintű megvalósulására.

( D. M. Kélet cikke alapján)

Vissza az újság tetejére

Örök időkre megfogadjuk

 Szent Ignác ünnepe van. Egy egyszerű, nyár közepi csütörtök Mégis nagy a sürgés - forgás a templomunk (sátrak és asztalok elrendezése az agapéhoz) körül, hisz a körzeti szentségimádásra vendégeket is várunk a környező településekről. Ignác, mint tudjuk fogadalmi Ünnepe is Érsekvadkertnek, melyet a több emberöltővel ezelőtt tett, örök időre szóló fogadalom ma is élő voltát, templomi Biblia kiállítás megnyitásával pecsételtük meg..

 Meg telt a templom, ami bennem a hagyomány és hűség gondolatát ébresztette. Ezt erősítette Varga Kapisztrán ferences testvér a szentmisén elhangzott tanítása is. Hisz hol voltunk mi még akkor, amikor eleink a címbe olvasható és a szentély oldalfali freskóján jól látható kijelentés elhangzott. Őseink megfogadták, mi kései utódok az Ő helyükbe lépve tartjuk meg e közösségben fogadalmukat.  Mintha velünk történtek volna (nem velük) azok a szörnyű dolgok. Az ő, állatvész megszűnését követő megmenekülésük, a mi életünk. Ezért is ünnepelünk a hagyomány és hűség jegyében, nem pedig emlékezünk valamire.

 A pusztulás megállása élmény volt akkor, de most sem lehet ez másként Tudatosodni kell a hűségnek mindannyiunkban és az élet minden percében, mert csak ez a jövőbe vezető út. A hűségből élet fakad és nem tud úrrá lenni felettünk a pusztulás. Jól mutatja ezt a 4. parancs is, ami a hosszú élettel jutalmazza a szülőket (nagyszülőket és több generáción keresztül azok szüleit) tisztelőket, hisz a szeretet mindig a tisztelettel veszi kezdetét.

 A feladat ma sem kicsi, hisz globalizálódó világunk másként veszélyezteti életünket. Ne a reklámok, a médiák vezéreljék életünket, hanem a keresztény tanítás. Nekünk kötelességünk azt vállalni, még ha meg is mosolyognak miatta. Merjünk ünnepelni, mert egy- egy ilyen ünnep is jel a világnak. Ahogyan a zsidóság (Ószövetségből jól tudjuk) nem felejtette el évente feleleveníteni ifjúsága felé szabadulásának történetét, úgy e közösségben eltöltött idő az emlékezés által nyissa fel a feltörekvő nemzedék szemét, hogy elkerüljék az árral úszók táborát. Erre a legjobb recept: Hűségesnek maradni őseinkhez és Istenhez, mert ezáltal válhatunk azzá, akinek Isten megálmodott bennünket.

(prédikáció alapján)

Vendégeink voltak

Cserkészek közt

Az idei cserkésztábor első napja

Idei cserkésztáborunkat Tar szélén a Felső Csevice-forrás mellett töltöttük, augusztus 13-19-ig. Külön busszal utaztunk a falu széléig, ahonnét gyalog folytattuk utunkat a táborhelyig. Ekkor szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a földút autóval járhatatlan. 5-6 méter hosszú, néhol a teljes útszélességet átérő 30-40 cm mély pocsolyák borítják az utat. A felszerelést Tarig szállító teherautó -köszönet érte a Zsigaács Kft.-nek -a fent említett okok miatt nem tudott a kiszemelt helyig szállítani. „Na most mi lesz?” -merült fel a szorongástól nem mentes kérdés. Menjünk a bizonytalanba, vagy vágjunk neki. Ez utóbbi mellett döntöttünk, amit nem bántunk meg, a tisztás szépsége, kárpótolt az átélt kellemetlenségekért. A kislányok elindultak az egyéni csomagjaikkal a táborhelyhez sátrat verni, a fiúk lepakolták a teherautót és egy utász osztag elindult kapákkal ásókkal lecsapolni pocsolyákat. Kerítettünk a faluból egy terepes teherautót a felszerelést felpakoltuk, s már indultunk is. A helyszínre érve rendeztük sorainkat, befejeztük a sátorverést, felállítottuk a konyhát, a zászlórudat, a táborkeresztet, a WC-ket és megnyitottuk a tábort. Este hullafáradtan arra gondoltunk, hogy ettől már csak jobb dolgok történhetnek velünk. És úgy is lett...

folyt. köv.

Vissza az újság tetejére

Kolping hírek

- Felhívjuk a lengyelországi zarándokútra nevezettek figyelmét, hogy szeptember 10-ig a Takarékszövetkezetben, Molnár Jánosnénál fizessék be az utazáshoz még szükséges 34 eFt-ot (összesen 49 eFt), hogy Lehel atya véglegesíteni tudja az előre lefoglalt szálláshelyet.

- Szeptember első vasárnapján a templomban és a Hősök terén emlékezünk hőseinkre. Kapisztrán testvér Ignác napi tanításából tanulva, jelenlétünkkel osztozzunk sorsukban.

- Ha szeptember, akkor körzeti focibajnokság. A helyszín most is Tóalmás, Camping területe. Várják leány és fiú csapatainkat a tóalmási barátaink a szeptember 6.-i rendezvényre.

- Vasárnaponként a nagymisék után megbeszélést tartunk, melynek elsődleges témái közt szerepel a ház külső vakolat helyrehozása. Fontos eldönteni azt, hogy ki és mit vállal társadalmi munkában?

FELHÍVÁS

A Kolping Támogató Szolgálat továbbra is várja azok jelentkezését, akik segítségre szorulnak maguk, vagy a ház körüli munkájuk ellátásában. Gépkocsival el tudjuk szállítani kórházba, rendelésre, bevásárolni, rokonlátogatásra, temetői látogatásra és az élet adta egyéb helyekre. Továbbra is foglalkozunk a térség hátrányos helyzetű gyermekeivel, hogy közösséget alkotva tartalmas életet élhessenek.

Telefonszámaink. 340-228,     06-20-578-0867
Várjuk hívását!  A Támogató Szolgálat vezetője és dolgozói

Vissza az újság tetejére