Várakozás ideje

Egész tudatos életünkben várunk valamire, kisebb vagy nagyobb, rosszabb vagy jobb dolgokra. Sosem a jelenben élünk, hanem emlékeinkben és az elképzelt jövőben, hiszen a jelen azonnal átfordul a múltból a jövőbe. A most kiépülő világunkban az időnek,  a tervszerűségnek különösen nagy szerepe van, hiszen minden késedelem veszéllyel, költséggel, büntetéssel is jár. Az ember életében azonban akadnak gyönyörű, nagy, ünnepi várakozások, s közülük is a legszebb a karácsony. Természetesen minden életkorban más és más ez a várakozás és biztos, hogy nincs két egyforma karácsony. Hol örömtelibb, hol magányosabb, hol nyugalmasabb, hol aggódóbb, hol szegényebb, hol gazdagabb. Családi állapotunk, közösségi kapcsolataink, egészségünk és hazánk helyzete szerint. Előfordul, hogy még túl fájdalmasan üres egy megszokott hely a karácsonyfa körül, de mindig megjelennek új arcok, új gondok és örömek a legyőzhetetlen élet rendje szerint.

Manapság egyre korábban kezdjük várni a karácsonyt, talán azért is, mert a kereskedők mit sem adva az ünnep jellegére -a nagyobb haszon reményében - egyre hamarabb feldíszítik boltjaikat, áruházaikat. A kölcsönös ajándékosztás sok helyén a földgolyónak már szinte teljesen kiszorította magát az ünnepet és annak okát. A bérmikulások borízű hangja és a rénszarvas szán csengője elnyomja a Kisded megszületésének örömhírét. A nagy keresztény ünnep a más vallásúak számára is átad valamit a szeretet és összetartozás családi ünnepéből, az éjféli misék orgonazengése és a keresztény templomok harangzúgása talán békét hoz az Istentől elfordult lelkekben is.

Az utóbbi időben, amikor már szinte rohannak a napok, azt érezhetjük, hogy nem rég volt és máris itt van a karácsony. Nekünk azonban nem szabad elsietni az ünnepi várakozást, mert maga az ünnepi várakozás a legszebb, az Eljövetel előtti áhítat és reménység, a tűz fellobbanása előtti sötétség.

Egy olyan országban, ahol egyre ritkább a gyermekáldás, ahol óvodákat, iskolákat zárnak be, ahol tanyák és falvak válnak lakhatatlanná (nincs pap, orvos, óvoda és iskola, megszűnt a helyi posta, és már egy kocsma megnyitás is öröm lehet) nem túl vidám a nemzet közös karácsonya, hisz az az ünnep, melyre most kezdjük a felkészülést, leginkább a Születés napja, az Emberfia, az Örök Élet ígéretének ünnepe, melyet e korszellem a pénz ünnepévé, Esztelen Dáridóvá akar tenni a médiaguruk közreműködésével.

Ne hagyjuk, hogy a letűnt rendszer mintájára ismét ellopják tőlünk az ünnepet, mert ez minden jóakaratú ember közös kincse. Keresztény ünnep, Jézus Krisztus Urunk első eljövetelének ünnepe. Várjuk szép csöndösen, a rorátékon rákészülve, hittel, reménységgel. Próbáljunk olyan ártatlan szeretettel nézni erre a világra, ahogyan Ő nézett körül a betlehemi jászolban.

"tanárúr" nyomán

Juhász Gyula: Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet
Ilyenkor decemberben.

...Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet szívemben,
És hiszek újra régi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

...És valahol csak kétkedŐ beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

Mondom néktek

Elhangzott: 2005. szeptember 4-én.

Az iskolakezdés nemcsak a diákoknak kihívás. Szinte mindenki szereplője e nagy horderejű eseménynek. A szülő, a nagyszülő, a tanár, a nevelő, a lelkipásztor, az utcaseprő, a takarítók, a járművek vezetői. A kihívás ennyit jelent: feladat, újrakezdés, talpra állás.

Az adventi üzenet segít ilyenkor: ébredjetek fel az álomból, újuljatok meg lélekben. A talpra állás néhány mozzanatáról elmélkedjünk ma. A szentírás pontosan elmondja mi a teendő ilyenkor. Idézem a szentírást a thesszaloniki levélből:

"Isten akarata, hogy szentekké legyetek, tartózkodjatok a paráznaságtól. Mindegyiktek szentül és tisztességesen éljen feleségével, senki üzletkötésben meg ne károsítsa és meg ne csalja testvérét, mert az Úr megtorolja mindezt. Hiszen nem bűnös életre hívott minket, hanem szentségre".

Ady a belső romlásokat dögmatériáknak nevezte. Ha ezek eluralkodnak a lélekben, azt eltorzítják, tisztátalanná, gonosszá és kegyetlenné teszik. Fiataljaink, de felnőttjeink egyre nagyobb hányada mindent, ami szent, ami szép, összetapos. ők a szép és értékes falak összefirkálói, az életadás szent erőit az intimszférából ők viszik az utca sarába, tévéernyőkre, utálatos piacokra. Ők nem a jövő életet szolgálják, hanem az önző ösztönt.

 József Attilától idézve: "mely, ha nincs nevelve, várni nem tud, kímélni nem tud".

 Talpra állás a sötét gödrökből, a dögmatériákat kitessékelni belső világunkból, bűnbánattal, önneveléssel, feloldozással. Elkeserítő gonoszságtól döbbentem meg a napokban. Beteglátogatásaim során balesetet szenvedett középkorú férfi, mikor megtudta, hogy pap vagyok, azonnal kijelentette, hogy ő nem hisz senkinek, különösen nem az Istenről szóló meséknek, mert ő kommunista. Egyébként is, folytatta, ha rajta múlna, már egyetlen pap sem volna Magyarországon. Közben tajtékzott a gyűlölettől. A szemben lévő ágyon egy idős bácsi sírva közölte velem, hogy az az ember gonosz. Szidja a zsidókat, akiket ki kellene irtani. Tudja, nagyon hánt, mert én is zsidó vagyok. Hát ilyen egy kommunista, egy ateista? Biztos, hogy nem mind ilyen, mégis, ha végignézem az elmúlt hatvan évet, a harcoló katona, a Donyec-medencei hadifogoly és itthon az üldözött pap szemszögéből -ez én vagyok -, igen sok ilyen emberrel találkoztam. Igen sok hazug és gyilkos és gyűlölködő ember került hatalomra, Hitleréknél, Sztálinéknál, akik gyűlölettel öltek, haláltáborokba, börtönökbe zártak milliókat. Hiteles, amit mondok, mert ezek legtöbbjét átéltem. Isten kegyelméből élve megúsztam ezer sebet elszenvedve. Az a bánatom, hogy még most is vannak ilyen emberek a hatalmon. Mindent igyekeznek megtenni, hogy Istent, Jézust agyonhallgassák, a hívő embereket és a vallást eltapossák. Ezek Koránt és Bibliát égetnek. Mint piarista tanár, egy katolikus iskolában aggódva figyeljük, hogy egyre inkább eldurvul állam és egyház viszonya.

Pálos Miklós, volt egyházi ügyekkel foglalkozó államtitkár így nyilatkozott a minap: "Ez a jelenlegi kormányzás nyíltan egyházellenes, amit hol kimond, hol nem. Nem akarja, hogy a történelmi egyházaknak szerepe olyan legyen, mint amilyen őket megilleti a szabadság alapján. Az egyházak mindig az erkölcsi rend, a békesség, az emberi tisztesség alapján állnak. Ezt ők nem nézik jó szemmel". Pálos Miklós nevek említésével kimondja, hogy sokan nem alkalmasak magas tisztségük betöltésére, mert diszkriminálnak, gyűlölnek, Istent semmibe vesznek. Ó, te drága magyar nép! Mikor elégeled már meg végre a sok hazugságot, kizsákmányolást és vallási elnyomást?

Kerényi Lajos

Tisztelt Apát Úr!

Ugye látod, hogy három év távlatából sem feled Téged, az általad 14 éve útjára indított Vadkerti Harangok. Három éve annak, hogy hosszú szenvedéssel felkészülve elfoglaltad utolsó állomáshelyedet, ám szemed sarkából onnan is folyamatosan figyeled életünk alakulását. Tudom azt, hogy Nálatok nincs médiaháború, mivel a szeretet birodalmában nincs jogosultsága a megosztó híreknek.

Az új helyeden biztosan nem zárnak be iskolákat, matricaosztással sem kényszerítenek lelkeket a hitbéli szerepvállalásra. Biztos vagyok abban, hogy a már egy éve írt utolsó levelem óta is értesültél a velünk kapcsolatos eseményekről, a Rólad történő megemlékezésekről. Ám a biztonság kedvéért néhány dologról e levelemben is tájékoztatlak Téged. A legbosszantóbb dolog "közös gyermekünk", az iskola körül alakult ki. Többszöri egyeztetést és tárgyalást követően még egy évet kapott a működésre akkor, amikor a püspöki kar körlevélben szólított fel intézményeink megtartására. Persze, mint mindenben, ebben a kérdésben is kettőn áll a vásár. Tudod, mi itt a földön gyengék vagyunk, hisz a legkisebb vihar esetén is pánik lepi el tudatunkat. Így történt ez most is, amikor a tanév kezdéskor elhangzott bejelentés hatására több testvérünk nem vállalta fel hová tartozását és tovább lépett intézményi kereteink közül.

Apát Úr! Te mit tennél a helyünkben? Ugye a remény meghalásáig bíznál az ügyben, a pislákoló gyertya globalizálódó, pénzközpontú világunknak irányt mutató szerepében?

A másik nagy változás, a plébánosi beosztásban történt. A Téged követő Varga Péter Bécsben folytatta papi tevékenységét. Ám a püspök atya jóvoltából nem maradtunk pap nélkül, hisz Luteránus Péter ( édesapját lehet, hogy már ismered, hisz a közelmúltban költözött körötökbe) káplán atyát küldte hozzánk. S képzeld, eljött velünk Szentkútra, a Magyarok Nagyasszonya búcsúba, ami nagy élményt jelentett számunkra. Erről a Kolping újságban is olvashatsz, ezért ezt most nem részletezem. Mivel Péter atyát csak két éve szentelték pappá és jogi tanulmányokat is folytat, "öreg barátod", Tarnai Imre bácsi segít neki a plébánosi munkákban.

Imre bácsi egyébként kerületi esperesként és prézesként is a helyedbe lépett. Közreműködésükkel folytatódnak a Te idődben elkezdett programok (felnőtt hittan, lelki napok, hangversenyek, találkozók), de az utódod által megkezdett szentségimádásokról sem mondunk le. Rosszulléted helyszíne, a Kálvária kápolna is egyre többször színhelye egy-egy liturgiának és eleinkre utaló emléktáblával, képekkel is gazdagodott most ősszel annak liturgikus tere.

Lehet, hogy már találkoztál vele közös otthonotokban, de azért megírom, hogy a templomunkat és iskolánkat több millió forinttal támogató Margit néni nem sokkal utánad meghalt Szombathelyen, de emléke a csillárokban tovább világít templomunkban. Nem folytatom tovább a történetek felsorolását, hisz Te ennyibő1 is látod munkád folytatását.

Próbáljuk tenni a dolgunkat, ami sok esetben nem úgy sikerül, ahogy azt szeretnénk. Azért, hogy ne csüggedjünk egy-egy kudarc esetén, kérjük imádkozz értünk, hogy legyen erőnk a Teremtőnk akaratát teljesíteni ebben, a sokszor meg nem értést sugalló világunkban.

Tisztelettel köszöntve Téged és általad Borika testvéredet családtagjaival együtt.

Érsekvadkert, 2005. november

"emjé"

Kalász hírek

November 13-án a Fatimai ájtatosság után, amelyen közösen vettünk részt a jelige eléneklésével kezdtük meg gyűlésünket. Novemberben az ember nemcsak elhunyt családtagjaira, barátaira, ismerőseire gondol gyakrabban, hanem arra is hogy,  életünk egyszer véget ér.
"Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok."
(Mt.24,42)

Vezetőnk ezt a Szentírási részt választotta az elmélkedésünk központi témájául.

 Péter atya arra hívta fel figyelmünket, hogy az Istentől kapott talentumokat okosan használjuk fel. Halálunkkor fog kiderülni, hogyan gazdálkodtunk a ránk bízott kegyelmi ajándékokkal. Elmélkedésünket vezetőnk egy tanulságos mesével -amelynek címe: Túlvilági palota -zárta le.

Decemberre tervezzük:

Adventi esték a Kalász Házban

-november 28-án 18 óra
-december 5-én 18 óra
-december 12-én 18 óra
-december 19-én 18 óra
-december 11-én
Kalász gyűlés 15 óra
-december 23-án, pénteken 17 órakor Kalász Karácsony

Mindenkit szeretettel várunk!

Vissza az újság tetejére