Köszönjük, köszöntjük

Mint már az sokak előtt ismert, püspök Atyánk felmentette Varga Péter plébánosunkat az érsekvadkerti szolgálata alól, hogy az eddig szerzett tapasztalatait -Bécsben tanulva tovább -erősítse egyházunk javára. S hogy ne maradjunk árván, Luteránus Péter káplán urat küldte hozzánk, aki kerületi esperesünk, Tarnai Imre (sokunk Imre bácsija) közreműködésével, az egység jegyében építi tovább egyházközségünket. Ennek megadta az alapját a Péter atyák által közösen bemutatott szentmise és a Szent Erzsébet Katolikus Iskolánk diákja, Pistyúr Zsófia által elmondott köszönő és köszöntő szavai:

Búcsúzás Varga Péter atyától

Alig, hogy megvirradt, s máris itt az alkony,
Alig, hogy megjöttél, és máris búcsúzol
.
Alig szerettek meg gyermekeink téged,
S máris elszólított közülük az élet.

Alig ismertek meg betegeink téged,
És máris itt hagyod szegény szenvedőket.
Hamar megszerettek testvéreink téged,
És te máris elmégy, itt hagyod a népet.

De ha már így hozta az Isteni végzet,
Legyen százszor áldott minden földi lépted

Új híveid között, azt kívánjuk néked,
Teremjen sok áldást minden törekvésed.

Mi is elbúcsúzunk, áldjon meg az Isten,
Égi-földi jóval s az örök élettel.

Luteránus Péter atya köszöntése

Urunk, új káplánatyánkat köszöntjük.
Kemény életet szántál neki, Istenem,
Milyen sokat kell féltenünk őt,
De nem tudunk elképzelni szebb életet sem,
Mint amilyen gyönyörű élményekkel
Majd bennünket is megajándékoz hivatásán
keresztül.
Bőkezű Úr vagy Istenünk,
De komoly súlya is van a Te ajándékaidnak.
Nehéz szívvel halljuk a híradásokban:
Megint betörtek egy plébániára,
Megint megtámadtak egy papot,
Az újságok rágalmaznak, ellenségeskedést
szítanak
Az egyház, a papok ellen, sok ember pedig
hiszékeny,
Közömbös, gyűlölködő a papokkal szemben.
Vannak pedig, akik jóindulatúnak mutatkoznak,
De önző módon akarnak visszaélni velünk,
Különösen a fiatalabbakkal.
Uram, Te megérted,
Hogy mennyi mindentől féltjük őt,
De Benned is nagyon bízunk.
Te hívtad el őt, tedd szereteted és irgalmad
jelévé.
Adj neki erőt a megpróbáltatásokban!
A Te üzeneted hangozzék szavaiból,
A Te gondoskodásod áradjon munkájából,
A Te végtelen kegyelmed áradjon
A szentségeken keresztül, amelyeket kiszolgáltat.
Erősítsd meg egészségét, akaraterejét, életkedvét
És hivatástudatát napról napra.
Gyógyítsd be a csalódások okozta sebeit,
Segítsd őt bátran szembenézni az öregedéssel.
Küldj mellé, Urunk, segítőkész híveket,
Fogékony és igényes Isten-keresőket,
Lelkes és az igazságot kereső fiatalokat.
Add meg neki Urunk a megígért "százannyit",
De nekünk is adj erőt és önzetlenséget,
Hogy Téged szolgálva segíthessük őt mindenben,
Ami tőlünk telik. Amen.

Elköszönő a hívektől

Kedves Testvérek!
Káplán atya szavai után nekem búcsúznom kell a kedves testvérektől, máshol folytatom papi szolgálatomat. Püspök atyánk úgy látta jónak, hogy az iskola körül kialakult fájdalmas helyzet miatt nem tesz ki annak, hogy meg nem érdemelten vádoljanak. Ezért közösen megegyeztünk abban, hogy folytatom korábbi bécsi tartózkodásomat. Vártuk, milyen döntést fog püspök atyánk hozni. Nagyon sokan megtudták már, és sajnos nem hivatalos közlésből, hogy a meggyőződésévé vált: mivel nincs biztosítva iskolánk hosszú távú jövője, ezért a bezárása mellett döntött, de még egy évet adott a működésének. Sokat elárul az is, hogy olyan gyorsan terjedtek a hírek itt, hogy én is a hívektől tudtam meg a végső döntést, hogy még egy éve van az iskolának. Püspök atyánk egy évvel ezelőtt is hangsúlyozta, hogy egy 4000 lelkes faluban két általános iskola nem marad fenn csak akkor, ha az egyik a speciális kínálatával vonzóvá válik a másik mellett. Túl sok sebet okoztak már egymásnak az érsekvadkerti lakosok a két iskola miatt, és ő így ezt az állapotot tovább nem akarja fenntartani és segíteni. Az egyházmegye sok éven át nagyon nagy mennyiségű pénzt fektetett az iskolába, a szilárd jövőért sokfajta lehetőséget megvizsgált, több kitörési kísérletet tett, de azt gondolja a fenntartó, hogy most már ez a legjobb megoldás. Nem lehetünk hálátlanok az egyházmegye iránt, hanem meg kell köszönnünk a sok próbálkozást és áldozatot. Néhányan vádló gondolatokkal illetik most egyházunkat, azt az egyházat, és egyházmegyét, aki sokkal több áldozatot hozott és fog hozni a jövőben is a nemzedékek oktatásáért, vagy akár a szociális segítségnyújtásért, mint azok, akik ellenségesek velünk szemben. Jusson eszünkbe szentéletű orvosunk, dr. Batthyány-Strattman László, ő amikor egyik fiát elvesztette, a feleségének és gyermekeinek azt mondta: gyertek, menjünk fel most a kápolnában, és adjunk hálát az Istennek, hogy Ödönt ennyi éven át nekünk adta! Köszönjük meg mi is Istenünknek, hogy sok éven át annyi áldás szállhatott gyermekeinkre az iskolán keresztül! Biztos vagyok abban, hogy lelkileg sokkal többet kaptak ezek a gyermekek, mint csupán egy önkormányzati iskolában, de ez talán nem látszik azonnal. A hittan-táborban a gyerekekkel megtekintettük a győri Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpontot.  Több mint 1100 diák tanul ott óvodától érettségig. És megértettük a gyerekekkel azt, hogy ez azért lehetséges, mert Győrben több, mint 120000 ember él, harmincszor annyi, mint Érsekvadkerten. És a mi iskolánknak az az alapvető problémája, hogy nem élünk nagy településen, és kevés gyermekünk van. Legyünk valóban keresztények, ne keressünk bűnbakokat. Az igazi problémát nem 1-1 személy okozta, és még csak nem is a nagy pénzügyi hiány, hanem mindezek gyökere: vagyis az a túl sok ember, aki fölöslegesnek ítéli az iskola jelenlétét községünkben, ők együttesen okozták a megoldhatatlan hiányt. Az az igazi probléma, hogy 1 évtized alatt tömegek távolodtak el a keresztény élettől, a szekularizáció hatása erősen érezhető nálunk is. Sokan csak hagyományból néhány vallásos szokást megtartottak (elsőáldozás, bérmálkozás stb.), de az életükben ez már nem játszott, vagy nem játszik főszerepet. A mi iskolánk léte egy ún. népegyházat feltételezett egy ilyen kisebb településen, és szinte nem akartuk tudomásul venni, hogy a népegyház már megszűnőben van. El kell fogadnunk egyházunk megállapításait és útmutatásait is a jövőre nézve, mert Isten Lelke irányítja azt. Magamról is szólnom kell. Úgy érzem erőmhöz mérten mindent megtettem azért, hogy minél tovább éljen és jó irányban fejlődjön iskolánk. Azt a feladatot, amit kaptam, elvégeztem, segíteni próbáltam kiutat találni, többféle megoldási kísérletünk volt; az már nem rajtam múlt, hogy sokan nem megfelelően fogadták a segítséget. 2003. augusztusától kezdve (ideérkezésem óta) a leglényegesebb levélváltásokat, személyes gondolatokat, törekvéseket, próbálkozásokat megőriztem, dokumentáltam, melyet kellően elég idő elteltével egyházi embernek vizsgálat céljából szívesen a rendelkezésére bocsátom. Merem ezt megtenni azért, mert visszatekintve az elmúlt időszakra az iskolával kapcsolatban nem fedezek fel olyan hibát, amit meg kellene bánnom, és ezekből világosan kiolvasható, hogy mit miért kellett tennem. Van még egy dokumentum, ami viszont hozzáférhető mások számára is, az pedig a júl. 4-i testületi gyűlésünk jegyzőkönyve, amiből szintén több dologra feleletet kaphatunk. A múltat felidézni, elemezni azonban csak akkor van értelme, ha abból tanulni akarunk. A jó Isten sok mindenre megtaníthat bennünket a jövőre nézve, és ezért a tanításért is hálásak lehetünk neki: "az Istent szeretőknek minden a javára válik". Az első, hogy ne kételkedjünk egyházának jó szándékában, és bízzunk benne, bízzunk vezetésében, bízzunk püspökeinkben és bízzunk papjainkban, mert ez az Isten által kijelölt út, és ellenkező esetben mi járunk rosszul. Sokszor eszembe jut ez a kép, mikor kirándulunk, felmegyünk egy hegy tetejére, és onnan olyan messzire ellátunk. Így van ez Isten népével is, Isten mindig is kiemelt embereket, akik kormányozták népét, és őnekik messzebbre kell látniuk, mint a többieknek, a Lélek ezt a bölcsességet nekik adja meg. Ezért sokkal nagyobb bizalommal kell lennünk egyházunk vezetői iránt! A második, amit meg kell tanulnunk, hogy ne engedjük, hogy negatív hangok uralkodjanak el környezetünkben: nem tudok olyan példát mondani, ahol helyes lett volna, amikor hangoskodik valaki az egyház, Jézus egyháza vezetői ellen, de az viszont életszentséget mutat, ha akkor is engedelmeskedik, ha hibás döntéseket látna. Lélek szerinti, ha hallgat valaki, mikor hibákat látna egyházában, de az is Lélek szerinti, ha kifejezi hangosan a véleményét, mikor meg kell védenie egyházát. És itt most nem csak arra gondolok, hogy a júl. 4-i testületi gyűlésen a többség nem mert megszólalni, hogy jónak tartja az egyházi vezetés jövőre, az iskolára irányuló megmentő szándékát, hanem arra is gondolok, hogy utcai beszélgetésekben nagyon gyakran nem valós dolgok keringenek, és sokan ezt hagyják, és az igazságról való meggyőződés nélkül továbbadják azokat. Főpásztorunk engem, mint plébánost meg akar óvni azoktól az emberektől, akik értetlenkednek, vádolnak. Elmondta, hogy Ő nem hibáztat engem semmilyen alapvető szándékomban, célkitűzésemben, sőt azokkal egyet értett, igaz néha lehettem volna valóban lassabb is azok megvalósításában. Esperesünk véleményét is kikértem, hogy ő látott-e bármilyen komolyabb hibát plébánosi tevékenységemben, és rögtön felelt rá, hogy egyáltalán nem, inkább úttörő szerepem volt, mert az utánam következő plébánosnak így könnyebb dolga lesz. Püspök atyánk meg akar védeni az értetlenkedő emberektől, ezért jobbnak látja, ha más feladattal bíz meg. Én ezt gyakorlatilag rögtön elfogadtam, előttem nem kérdéses az Isten által fölém helyezett embereknek való engedelmeskedés. Megjegyzem, hogy alapvető feladataimat, melyeket ideérkezésemkor kaptam, úgy érzem, valóban elvégeztem. Ideérkezve -úgy éreztem akkor (és ezt nem kell elfogadni) –egy a szétesés szélén álló egyházközséggel találkoztam. Hiányzott azonban a csoportok összefogása, a hitoktatási koncepció, egyházközségi szinten a missziós lelkület, és hiányzott a közösségi karitatív irány. Hiányzott az Oltáriszentség méltó tisztelete. Azonban magukra hagyva voltak sokan, és sajnos hozzá is szoktak ahhoz, hogy a saját fejük után menjenek, és sajnos érezhető volt sokak szívében a vallásos gőg. Ideérkezve ugyanakkor nagyon sok valódi kereszténnyel is találkoztam, akik igazi munkatársaimmá váltak. Hála Istennek sokan tudják, hogy milyen fontos kisebb közösséghez, csoporthoz tartozni, ezért ez egy nagyon ígéretes egyházközség! De ideérkezve tömegesen találtam olyan embereket is, akik csak egy külső vallásosság fenntartását akarják. Ezért szükségszerű, hogy szembe találják magukat a megújulni akaró egyházzal. Feltettem a kérdést és nemcsak magamnak: meddig marad ez így, hogy ilyen sokan járnak templomba? Meredeken lefelé mutat a statisztika az elmúlt évtizedben: a hittanosok szüleinek hosszú évek óta már csak egy kis százaléka gyakorolja vallását! Csak minden 5. gyermek él olyan családban, ahol legalább az egyik szülő gyakorolja a vallását! Ha nem ébredünk fel, hogy sok mindent másképp kell tennünk, akkor ez a lejtő még meredekebb lesz, hiszen a templomba járó idősebbek nem lesznek. Úgy értékelem, hogy egyházunk iránymutatásai alapján ez a meredek lejtő egy kicsit meg lett akasztva; úgy értékelem, hogy meg kell tisztulnia az egyházközségnek, és csak egy bizonyos mélypont után tud újból felvirágozni.

Az egyházközséget egy olyan irányba próbáltam terelni, ami egyházunk jövőjét jelentheti, ennek az egyházközségnek meg kell tisztulnia, valódi vallásosság kell, nem külsőségek meglétére kell koncentrálni. Boldog vagyok ezért, hogy egyre többen voltak, akik a szentségimádásokra eljártak, különösen a vasárnapi csendes szentségimádásokra. Ha ebben az irányban fejlődik tovább az egyházközség, akkor néhány év múlva láthatóakká válnak a gyümölcsök (bár lehet, hogy sokáig nem a létszámban). Előre szóltam, hogy a gonosz lélek támadásba lendül, ha összefogunk az Eucharisztia imádásában. Létrehoztuk az Eucbarisztikus Szövetséget, és véleményem szerint a gonosz lélek tombolt. Sikerült megakadályoznia, hogy évekre bebiztosítsuk az iskola jövőjét egy sokat ígérő irányváltással, mindezt megakadályozta az értetlenkedő embereken keresztül. Most még nem tudom, csak sejtem, hogy akik az egyházi vezetés döntései ellen lázadoztak sokszor és most is, azok valószínűleg nem az imádkozó, szentségimádásra járó emberek lehetnek. Úgy jöttem ide, hogy szeretni akarom a rám bízottakat, mert Isten is szereti teremtményeit; úgy jöttem ide, hogy Isten után őket akarom szolgálni, de nem kiszolgálni. Úgy érzem, kicsit prófétai feladatom volt, és sajnos most a sorsom is olyan lett, de "az Istent szeretőknek minden a javukra szolgál", és nem tudott ártani nekem valójában. Érzem, hogy Isten velem volt, és most is velem van, és talán éppen ezért vagyok én is, mint sokan a paptestvérek közül időnként céltáblái a gonosz lélek ármánykodásainak. Szívesen hozom meg a magam áldozatát a hívekért, és remélem, sokakat fog ez majd segíteni. Megköszönöm Istennek, hogy itt lehettem. Megköszönöm az itteni valódi keresztényeknek, akiket megszerethettem, és akik megszerettek; köszönöm sok felnőtt férfi és nő ragaszkodását. A legnehezebb szívvel a gyermekekre gondolok most. Nem tudom, hogy lehetett volna-e jobban szeretni őket, és sajnálom, hogy egyszerűen nem tudtam többet foglalkozni velük. De most már nekem  előre kell néznem: püspök atyával megbeszélve egy évig német nyelvterületen fogom folytatni papi szolgálatomat, amihez már régóta nagy kedvem van, és püspök atyánk levele alapján valószínűleg szükséges lesz tanulással is egybekötni. Káplán atya és én is tanulni fogunk. Eszembe jutott egy kis mondás: a jó pap holtig tanul. És mi van a sírkövére írva?:
Tanulmányait befejezte?
Imádsággal és szeretettel gondolok majd vissza az érsekvadkertiekre.

Varga Péter plébános
Érsekvadkert és Borsosberény. 2005.évk. 20. vasárnap (augusztus 14.)

Két helyen és mégis együtt

A 2002-es ivói ( Erdély ) nyaraláshoz hasonló, Kelet-magyarországi táborozást gondolt el a Kolping család a közgyűlését követően. Ám mégis az utóbbi évek két helyszínes (Tirol-Tóalmás 2003, Felvidék-Balaton 2004) családos üdülése valósult meg Balaton és Eger térségű helyszínekkel és egyházunkhoz kötődő üdülőkben. Így sokan látták Eger történelmi belvárosát és 2 órás hajóút után Tihany nevezetességeit élén a hegycsúcsra épült Apátsággal. Jártunk Szilvásváradon, de láttuk a sümegi várat, a hegy lábánál lévő templomot, ahol régi ismerősünk, Barsi Balázs ferences atya is szolgálatot teljesít a jelenben . Bár a Balaton vize inni meleg, fürödni hideg volt Balatonfenyves térségében, ezért az alsópáhoki Kolping üdülő hévízi termálvizes medencéiben lubickoltunk nap-mint nap, míg az Eger vidékén tanyázó, 9 erdélyi testvérünket is befogadó társaink Zsóri melegvizes medencéivel ismerkedtek hosszasan. Lillafüred, Keszthely , Csillagvár stb. nem részletezem a látnivalók sorát, hisz megfájdul az ember szíve visszacsöppenni a szürke hétköznapok világába, amit nem akarok. Inkább azon leszek és azon legyünk, hogy kicsik és nagyok közösen örökítsük át globalizálódó világunkba a kikapcsolódás (mókuskerék fék), az egymásra figyelő együtt létünk hangulatát. Bár fizikailag távol voltunk egymástól, de mégis mindig tudtunk egymásról, hisz folyamatosak voltak az élménybeszámolók. Ezért is igaz a címbeli kijelentés, bár két helyen voltunk, de mindenféle híresztelés (pletyka) ellenére, mégis együtt és egyek vagyunk. 2005. augusztus 16.
emjé

Cserkészek közt

Ahogy szüleink látnak minket...

1. Mi a véleménye a cserkészetről?
Nagyon örülök, hogy gyerekeim cserkészek sok mindent tanulnak, amire az életben bármikor szükségük lehet. Az iskola mellett egy jó elfoglaltságot nyújt a gyűléseken való részvétel, ahol egyaránt tanulnak és játszanak a gyerekek.

2. Milyennek látja csapatunk közösségét?
A csapat egy fantasztikus jó "család." A programok nagyon jól összekovácsolták a csapatot. A vezetők mindent megtesznek, hogy a gyerekek minél színesebb programokon vegyenek részt: pl. (táborok, cserkésznapok, farsangok) és ami ebben az évben volt először a cserkész családi nap ami egy két napos hétvége volt.

3. Milyen program okkal lehetne felkelteni a szülői érdeklődést?
Szülők érdeklődését több közös programmal lehetne jobbá tenni. (egy közös hétvége, színházlátogatás, erdei kirándulás).

4. Van-e valamilyen cserkészélménye?
Persze, a királyréti tábor, amin először részvettem, öröm volt nézni a gyerekek vidámságát és azt, hogy milyen sok érdekességet látogatnak meg. (múzeumok, várak, és az erdei kirándulások). Egy cserkészprogram mindig jó élmény.

5. Mit gondol a megjelent újságunkról (Cserkészek közt)?
Nagyon jó ötlet volt ez az újság a Hattyú őrs részéről. A rejtvény megmozgatta a gyerekeket és mindenki arra hajt, hogy megnyerje, és ne kelljen egy napig konyhásnak lennie. Az újságban mindenki talál kedvére valót viccet, állatokat, híres embereket és ajánlókat.

Klinger Józsefné

Szentírási gondolat

"Menj el ehhez a néphez és mondd el nekik: Hallván hallotok, de nem értetek, nézvén néztek, de nem láttok. Mert megkeményedett ennek a népnek a szíve, és fülükkel nehezen hallanak, a szemüket eltakarják, nehogy lássanak a szemükkel, s halljanak a fülükkel, nehogy értsenek a szívükkel, s megtérjenek, és meggyógyítsam őket."

ApCsel28, 26-27

Cserkészberkekben történt velünk...

Szombat reggel korán keltünk s a cserkészparkba útra keltünk. Hogy a cserkészek fesztiválján részt vehessünk, a cserkészvilágra kitekintsünk. Amikor odaértünk jól körülnéztünk. Láttuk Bi-Pi lábnyomát, s a kézművesek sátorát. S már tudjuk Bi-Pi és Andi egy cipőben járnak, ezt bizonyítják az egyforma méretű lábak. Kézműveséknél paszománnyal szenvedtünk, de itthon hagyott hattyúinknak is készítettünk. Hogy ne kapjunk napszúrást, az íjász előadásra dzsaltunk át. Ezt hamar meguntuk, s így újból a napon kóvályogtunk. Madarász előadásra vártunk, vártunk és vártunk s hiába vártunk csak vártunk. Így hát Arató Laci bácsinál könyveket vásároltunk, aki hosszasan érdeklődött utánunk: Ágika, hogy van? Julika még tanulóban? Vannak már fiúőrsök alakulóban? S eztán Nelli nagy örömére, időt szántunk az ebédre. Tésztát ettünk husival és kovi ubival. Mindez után ültünk a porban, s vártuk mi lesz a show-ban. De mivel sokat késett, hát csináltunk magunknak néhány képet, s egy örökre szóló emléket. Ha 10 év múlva e rövidke filmet megnézzük, jókat nevetünk milyen is volt kamasz énünk. Alig kóstoltunk bele a műsorba, máris mennünk kellett a fővárosba. A buszra felszállva, Nelli a rockereket számolta, olyannyira e rendkívüli célra koncentrálva, hogy a Deák térnél majdnem máshová ment a drága. Hazafelé ballagva visszaemlékeztünk az elmúlt napra. Látogassatok el ti is, mert tökjól szórakoztunk itt mi is.

Hattyú őrs

"Nézzétek a mezők liliomait..." (Mt 6,28)

Iskolás korom vissza-visszatérő gyönyörű emlékei fűznek a parkokhoz, botanikus kertekhez. Mezőgazdasági tagozatra jártam, szakmai gyakorlatunkat ilyen helyeken végeztük. Mindig jobban szerettem hegyet mászni, erdőben barangolni, mint egy tóparton, strandon kiülni és áztatni a lábaimat. előbbi pihentet, utóbbinál zavar, hogy miért süt a nap vagy miért nem, miért fröcskölik rám a vizet vagy miért nem... Falusi ember jól tudja, a nehéz munkát is széppé teszi a látvány, amikor munkánk után végignézünk a bújó növényeken, a bimbózó majd szétcsattanó virágokon, a pompás lombú fákon, a hullámzó gabonatáblákon. "Nem hiába fáradtunk." Nehéz napjaim voltak, szükségem volt egy kis kikapcsolódásra, elvonulásra. Időm annál kevesebb. Keresetlenül, véletlenül vettem észre és figyeltem föl arra a szépséges helyre, ami lenyűgözött, s a mai napig hatással van rám. Az odaérkezőt hatalmas tér fogadja, majd három lehetőség közül lehet választani, én a baloldali úton indultam. Tábla nem jelzi a látottakat, ebben különbözik a botanikus kertektől, mégsem nehéz eligazodni. Az út két oldalát fenyőfák övezik. Koronájuk összeborul, mint egy gótikus katedrális. Vágyakozva gondolok vissza ifi-hittanos korom püspökszentlászlói táboraira. A kedvesnővérek által gondozott botanikus kert duglasz fenyői hasonlóan borultak össze, ők is katedrálisnak nevezték. Oda jártunk énekelni, imádkozni, a beszűrődő napfényben hallgatni a csendet. Sőt, itt valóban tartottak szentmiséket is, ott jártunk előtti napon éppen a pécsi püspök misézett. Visszatérve új kirándulásomhoz: kitekintve a fák alatti aljnövényekre, feltűnt, milyen ápolt, gondozott. Néhol kis virágcsomók szakították meg a gyep egyhangúságát. Horzenziák, krizantémok, királyliliomok kavalkádja. Balra kanyarodva már szikrázik az ember szeme a színek sokaságában. A parcellát szegélyező virágok sokfélesége alig sorolható: margaréta, Liliom, fátyolvirág, tűzvirág, viola, vasrózsa, őszirózsa és más egynyári virágok tömege és tarkasága. Majd visszavezet az út a fenyők, tuják, bukszusok közé. Jobbra kanyarodva hatalmas gesztenyefa tekint szét uralkodón, s ad árnyékot az ezt kedvelő virágokra. Fedezékéből előbukkanva juthatunk az évelő növények birodalmába. Máris tolulnak emlékeim: megunhatatlan sétáink a váci Rózsa-kertben. S most ismét kapkodom a fejem: új színek, új fajták: leírhatatlan narancssárga (ma már tudom, hogy ez a Jézus-Szíve piros), fehér, bordó és sok-sok pompás rózsa. Ám nem tudom felhőtlenül élvezni az illatukat, mert a liliomok nagyra törő vágyaikkal kimagaslanak, s szinte tolják maguk előtt erős, bódító illatukat. Az út bal oldalán álló szobrot kis kerítés veszi körül, ám ez is lassan eltűnik a növénytengerben. Őszirózsa, margaréta, tavasszal tulipánok (holland és ősmagyar egyaránt) csoportosulnak egymás mellett. Majd kis csemetéket fedezek fel, amint az ég felé törve próbálják elfoglalni kivágott elődeit helyét. Köztük hervadó, már szirmait hullató bazsarózsa, pünkösdi rózsa bokrok. E kert végében olajfa borul egy szoborra. Kőkerítés zárja az utat, szorosan mellette fagyal-bokrok alkotta sövény. Szorgos kezek vágják, alakítják, formálják, vakációzó gyerekek hordják a lehullott gallyakat. Elgondolkodva nézem őket és nézem azokat az asszonyokat is, akik metszik és permetezik a rózsabokrokat, szedik a gyomot a virágok közül, kapálgatnak, s örömmel mondják, hogy jó ez a sok eső, mert nem kell annyit locsolni, mint tavaly nyáron. Jó kezekben van ez a kert, szeretettel, hozzáértéssel ápolják, gondozzák. Maguk és mások örömére, Isten dicsőségére. Hogy hol jártam? Hol található mindez? Körbejártam az érsekvadkerti templomot. S próbáltam nemcsak az omladozó falakat, az itt-ott potyogtató és megülő galambokat, a szétdobált papírszemetet és csikkeket észrevenni. Csak így tudjuk értékelni azt a munkát, amit ezek az emberek végeznek. Ellenszolgáltatás nélkül, sokszor észrevétlenül. Mi csak az eredményt látjuk és élvezzük. Ha beérkezünk a templomba néha-néha mondjunk el egy fohászt értük, így mondva köszönetet nekik és értük.

VV5

 - egy utazó beszámolója -

Vándorutam 2005.július 23-án Érsekvadkerten keresztül vezetett. Nem tervezvén az itt időzést, a nagy hegyek irányába terveztem haladásom, azonban megláttam az 5.alkalommal megrendezésre kerülő Vadkerti Várnapok plakátját és a maradás mellett döntöttem. Úgy tűnik, ezzel nem voltam egyedül, hiszen a rendezvényen sok magamfajta vándorutazó vett részt Szedétól -Balassagyarmaton, Csolnokon, Esztergomon, Sárisápon és Romhányon keresztül - egészen Kókáig. Csak a hazai lovagok és hölgyek voltak kevesen. Alkalmam volt beszélni Chabee de H'orvat várkapitány úrral is,  aki elmondta: az első 3 év kirándulásait követően másodszor kerül sor látványos  szellemi és ügyességi feladatokkal tarkított várjátékra. A feladatok igazán látványosak voltak. Csak a példa kedvéért: volt, hogy óriási csúzlival -dinnyét kilőve -kellett célba találni, ami igencsak próbára tette a bátor lovagok erejét. A legügyesebb Dinnyboy lovag volt, de ebben nem vagyok biztos. Nehézséget okozott a mesterlövészeknek a gyorsan cikázó luftballonok kilövése. Csak egy valaki volt, aki nem tudott hibázni, az egyik legelszántabb vitéz, a dallamos nevű Jerzy Kukuli. Egyébként ő volt az, aki a lovagi tornán -Johnny de Pasto-val együtt -fejest ugrott az ismeretlenbe, Ekkor ugyanis a fejükre erősített tű segítségével kellett elbánni a különböző halmazállapotú anyagokat tartalmazó lebegő szörnyekkel. Vérfagyasztó látvány volt, ahogy utána kinéztek. De kiemelést érdemel a gyorsasági verseny is, ahol a sisakos erős ember a taligát tolva szlalomozott a várban, miközben a taligában ült a szkafanderbe öltözött gázálarcos harcostárs, Dinnyboy és Johnny de Pasto nagyot futott, de új pályacsúccsal végül is Cukky & Juraj Sek duó győzedelmeskedett. Bebizonyosodott továbbá, hogy az érett(ségiző) úrhölgyek ismerik a legjobban a magyar költők verseit, továbbá, hogy a paprikás pityókát elrontani nem lehet. Végül megcsodálhattuk a kis Johnny de Pasto eszement kaszkadőrmutatványait, aki amellett, hogy -talicskában feküdve arccal előre -fejjel ment a falnak, bemutatta azt is, hogy a hintából mekkorát lehet repülni. A felhevített kedélyeket még az sem tudta lehűteni, hogy a lovagok és az úrhölgyek egy szénsavas vizet okádó szerkezettel egymásnak estek, amelynek következtében sem szem, sem pedig ruha nem maradt szárazon. Aki mindezeket nem hiszi, az járjon utána és jövőre legyen itt. Mert ez nem mese: ez a való világ.

Andersen

A szabad ember küldetése